Szenteste

Janka egy szép nagy babaházat kapott. Eleinte nem akarta elhinni, hogy "csak" ennyi, ezért lelkesen segített kibontani a többi csomagot is, hátha akad még valami. Akadt is, de "csak" egy könyv. (Ez a könyv idáig még nem jutott szerephez, de biztosan fog, hiszen a szerzője a közelmúltban elhunyt Bálint Ágnes.) Később, amikor belátta, hogy nincs más, már örült és kezdett játszani a babaházával.
Csakhogy Balázs olyan átéléssel játszott a Thomas-os készletével, amit kapott, hogy nemsokára a húga is ott volt vele és igyekezett valami fondorlatos módon részt venni a játékban. Az ő egyszerű eszközeivel persze. Vagyis elvett/elvitt mindent, ami csak a keze ügyébe került. Aztán átrendezett. Ekkor cserét ajánlottam: Balázs megnézheti a babaházat, Janka pedig a Thomas-os pályát.
Teljes csőd: egyszerre két ellenséget szereztem.
Anikó egy szép blúzt kapott, én pedig öt pár zoknit (és egy könyvet, mert a feleségem tudja, hogy szeretek olvasni).
A gyerekek mostanáig játszottak a játékaikkal, azt kell mondjam, minden nagyobb gond - irigység vagy veszekedés nélkül. Egy ideje azonban nem hallok hangokat a gyerekszoba felől. Lehet, hogy mind a ketten elaludtak...
Szokás szerint meghívtuk vacsorára anyósomékat. Igazán kedves tőlünk, ha már az ő házukban lakunk, hogy évente egyszer, szenteste mi készítjük el a vacsorát. Anikó kitett magáért: volt göngyölt hús, rántott hal, mindenféle apró, krokett-szerú kis töltött gombóckák és persze mindenhez a hozzá illő köret. Én is készültem: sör, bor, pálinka, ásványvíz, üdítő behűtve. Ki mit kér. A gyerekek az üdítőnek hamar a végére jártak. Mi "nagyok" indításnak röviddel koccintottunk, majd boros és sörös részre osztódtunk. Az előbbit magam képviseltem, úgyhogy muszáj volt meginnom a kibontott üveg egri merlot-t egyedül. Utána persze már söröztem inkább, mert bort ne bontson föl az ember, csak ha jó oka van rá.
Egyszóval tisztelettel jelentem mindazoknak, akik kívánták: a szenteste áldott békében telt el.
Janka ugyan nyafogott egy kicsit, amikor a lefekvés szóba jött. (Az egy kicsi nála kb. fél óra folyamatos bömbölést jelent.) De mint följebb már írtam: egy ideje csönd van a gyerekszobában is.
E helyről kívánok Békés boldog karácsont mindenkinek!
(Adós vagyok még az ezelőtti bejegyzés pásztorjátékának a szövegével. Elérhető itt.)

Esti áhitat

Immanuél.
Velünk az Isten.
Ez volt a tiszteletes úr ma esti igehirdetésének fő gondolata.
Valóban velünk az Isten. A huszonhárom fős gyülekezetből mára derekasan fölfejlődtünk itt Zsámbékon. Építettünk egy templomot, és nem sok választ el attól, hogy missziói gyülekezetből anyagyülekezetté váljunk, vagyis magunk tartsuk el a lelkészt és az egyháznak minden más szolgáját a harangozótól kezdve a hittanáron keresztül a takarítóig. Isten művelte ezt velünk. Öt éve egyszercsak idejött egy fiatal ember. Azt mondta, ő lesz az új lelkész. Akkor jött haza Hollandiából. (Később a gyülekezetünk néhány kiválasztott tagja megláthatta, mit hagyott ott miattunk.) Tele volt (van!) ötletekkel, tele energiával. Rajta keresztül a gyülekezet új életet kapott. Minden és mindenki megújult.
Pedig nem is akart pap lenni. A nővérétől hallottam egyszer, hogy amikor megtért, sokáig a saját családja sem hitte el. A feleségével és a gyermekeivel igazi hitvallók. Nem szavakban, hanem az életükkel.
Ez a céljuk: nem csak szavakkal, hanem tettekkel elénk élni, hogy van megváltásunk. Jézus megszabadított bennünket az ördögnek minden hatalmából és megőriz.
Az akkori sváb parasztház helyén ma új templom épület áll. Ő magának is épített már egy házat a szomszéd faluban ezzel egyidőben. Mindennel képes volt szembe menni. Az akkori presbitériummal, amely majdnem megvonta tőle a bizalmat, az egyházi fejlebbvalóival, akik nem látták érettnek a gyülekezetünket egy templom építésére. Aztán valahogy mégiscsak letevődött az az alapkő és valahogy mégiscsak használatba vettük az új templomot. Szinte napra pontosan az alapkőletétel után egy évvel.
Idén pedig az első igazi karácsonyunkat ünnepeljük. Nem megtűrt vendégként, hanem olyan gyülekezetként, amely templomot épített Isten dicsőségére.
A szentesti áhitat egy ének és egy rövid igehirdetés után ünneplőbe fordult: vers, ének, pásztorjáték dícsérte az Urat. Ez utóbbiban magam is szerepet kaptam, én lehettem a farkas. Nem túl szimpatikus figurája ez a szereplő a darabnak, és a megjelenésemkor még harcedzett gyerekeimnek is meghűlt a vér az ereiben, de aztán már nem féltek többé. (Egy kicsiny gyermek fakadt sírva mindössze, tőle azonnal bocsánatot kértem.) A pásztorjáték után a szokásos karácsonyi csomag kiosztására került sor a gyermekek nagy örömére. Ha marad még csomag, azt elvisszük a rászorulóknak és azoknak, akik az ünnepek alatt nem tudtak eljönni a templomba.
Áldott, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, aki olvassa!

Karácsonyi bevásárlás

Mindenkinek elege van már belőle?
Orsinak hála ismét, van mit közzétennem e tárgykörben:

"Mit csináljunk a bevásárlóközpontban, amíg kedves párunk a karácsonyi bevásárlást végzi?

• Állítsuk be a vekkerórákat, hogy 10 percenként csörögjenek.
• Rejtőzzünk el a ruha-állványokra akasztott ruhák közé. Ha valaki odaér hozzánk, amikor válogat, kiáltsunk rá: "Engem válasszon! Kérem, engem válasszon!"
• Amikor valamit bemondanak a hangosbeszélőn, vegyünk fel magzat-pózt, és sikítsuk: "Jaj, NE! Már megint azok a hangok!"
• Hagyjunk magunk után nyomot a vécéig kiöntött narancsléből.
• Állítsuk át az összes rádiót egy polka-csatornára, kapcsoljuk ki őket, majd mindet állítsuk maximális hangerőre.
• Hívjuk ki a többi vásárlót párbajra csomagolópapír tekercsekkel.
• Rakjunk sorba M'n'M drazsékat.
• Ha valaki megkérdezi, hogy segíthet-e valamiben, kezdjünk el sírni, és kérdezzük meg: "Hát miért nem hagynak maguk békén?"
• Nézzünk bele közvetlenül a biztonsági kamerába, és használjuk tükörnek, miközben az orrunkat turkáljuk.
• Cseréljük ki a táblákat a férfi és női vécék ajtaján.
• Szökkenjünk összevissza, mint egy dzsungelharcos és közben dúdoljuk a Mission Impossible dallamát.
• Menjünk be a próbafülkébe és teli torokból üvöltsünk ki: "Hé'! Idebent elfogyott a vécépapír."

Egy kicsit megint húzni kellett belőle, de csak a szalonképesség javítása érdekében.

Karácsonyi pásztorjáték

Idén is készülünk egy kis színdarabkával a karácsony-szentesti ünnepség fényét emelni. Idén is megkerestek, hogy volna-e kedvem szerepelni. Idén is igent mondtam. Idén is sokat tépelődtem, mielőtt igent mondtam volna. Végül idén is sikerült rám szabott szerepet kapnom: én leszek a farkas. Azért testhez álló a szerep, mert igazából semmi keresnivalója egy farkasnak egy pásztorjátékban, ha nem esz meg senkit. Hacsak a végére meg nem szelídül. ...

Jobban vagyunk

Vagy mindenki szimulál. Legalább is az elmúlt napokban sikerült a takarítás nagy és látványos részét elrendezni.
Hogy a lépcsőház és egyéb kapcsolt részek nincsenek kitakarítva? De hát betegek vagyunk, vagy mi a szösz. Anikó legalább tudja, hogy mi baja van. Balázs is tudja, ő még gyógyszert is kapott ma a doktor nénitől. Jankának az a baja, hogy mindenki másnak baja van, és vele nem foglalkozik senki. Ettől aztán válogatott csacsiságokat követ el, csak hogy egy kicsit magára vonja a figyelmet. Nekem meg a vén csontjaim hol itt, hol ott fájnak. Ma egy kicsit komolyabban megrémültem, mert úgy kezdett el fájni a fejem, mintha tényleg volna valami bajom is. (Mi lesz, ha egyszercsak nem használ már a szilvapálinka? - Áttérünk a barackra :)

Az imádság ereje

Ma este Anikó már annyira jól volt, hogy az elmúlt napok gyakorlatától eltérően ő is beült a gyerekszobába az esti imádság idején. Hagyományosan Janka szokott először imádkozni, ha szeretne, így most is ő kezdte el:
- Jézus! (rövid gondolkodás, majd teljesen más hangon:) Anya, beteg vagy még?
- Még igen, kislányom - jött a válasz Anyától.
- Akkor Jézus gyógyítsd meg Anyát! ... Ámen.

"Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének."
(Ady Endre: Karácsony - részlet)

Kiút

Anikónak "tüsszentős" (sic a'la Janka) mandula gyulladása van, de már szépen gyógyul. A többiek is jól érzik magukat, csak most van megint egy olyan időszak az életünkben, amikor elkezdhetnének végre jobbra fordulni a dolgok.
Addig nem félünk semmitől, amíg magunkon nevetni tudunk!

Honnan tudod, hogy fenlőttél?

Nem fűznék hozzá kommentárt, csak Orsinak köszönöm, hogy közzétette!

"1. A növényeid egészségesek, de nem tudod elszívni őket.
2. Több kaja van a hűtőben mint sör.
3. Reggel nem lefekszel, hanem felkelsz.
4. Meghallod a kedvenc zenédet a Sláger Rádióban.
5. A hírcsatornát nézed.
6. A barátaid megházasodnak és elválnak, nem pedig összeállnak és szakítanak.
7. A nyári vakáció három hónapról három napra zsugorodik.
8. A farmer és póló már nem számít rendes öltözéknek.
9. Te dörömbölsz a falon, mert a szomszédban bömböltetik a gyerekek a zenét.
10. Idősebb rokonaid a füled hallatára disznó vicceket mesélnek.
11. Nem tudod, mikor zár a Mc´Donalds.
12. A kocsid biztosítása csökken, de a havi részletek nagyobbak .
13. A kutyádat kutyakonzervvel eteted, nem hamburger maradékkal.
14. Megfájdul a hátad, ha a fotelben alszol.
15. Nem szunyókálsz délutánonként.
16. A vacsora és a mozi maga a randi, nem pedig a bevezetése.
17. Nem gumiért, hanem aszpirinért mész a patikába.
18. A reggelit reggel eszed.
19. Továbbra is a számítógép előtt ülsz egész nap, de nem játszol.
20. Ha egy ismerősödnek gyereke lesz, nem szörnyülködsz, hanem gratulálsz.
21. Kétségbeesve keresel ezen a listán legalább egy jelet, ami nem igaz rád.
22. És amikor nem találsz, vigyorogva elküldöd a barátoknak, mert tudod, hogy ők se találnak..."
Vagy beleírod az egészet a blogodba :-)
(Szerző ismeretlen)

Betegek vagyunk

Kezdődött azzal, hogy a gyerekek elkezdtek köhögni. Aztán Balázsnak hasmenése lett, de egész hétvégéig tartó. Kapott rá gyógyszert és elmúlt. Ő már nem is köhög. Csak Janka.
Anikó két napja gyengélkedik. A gyomra émelyeg, a torka is fáj és ennek tetejébe még láza is van.
Én nem panaszkodom. Nem érek rá. Dolgozom inkább lázasan...

Les Fleurs du Mal

Nem tanulok franciát, valahonnan mégis földereng: a romlás virágai. Charles Baudelaire, aki szent kíváncsisággal figyelte saját megőrülésének folyamatát.
A munkahelyemen is kinyílnak lassan a romlás virágai. A csapatunk oszlásnak indult. Még semmi különös nem történt, látszólag megy a szekér. Az egyik kolléga, aki korábban velünk dolgozott, fölmondott. Másik kettőnek is szinte biztos helye van már máshol, már csak a feltételekben kell megegyezniük. Ketten maradni akarnak még. Egy kicsit biztosan.
Nekem pedig, mint a mérleg nyelvének és mint a helyes működés felelősének, valahol le kell tennem a garast. Tény, hogy nagy munkaterhelésnek voltunk kitéve ebben az évben. Helyenként magánéleti válságokkal is megsúlyosbítva. Egyre több és több teher rakódott, rakódik ránk. Ki tudja, meddig lehetne ezt még bírni...
Szerintem nem sokáig. Keresek tehát. Újra, mint már annyiszor.
Tudom, hogy van, aki segít megtalálni a helyemet.
Tudom, hogy van, aki helyreállít.

Idézetek napja

Ma úgy látszik, az idézetek napja van. De nehogy szó érje a ház elejét, hogy már megint elferdítem, kiforgatom és lényeget, értelmet adok egy idézetnek, mint a múltkor, ezért nem idézem a szöveget, csak egy hivatkozást.
http://www.szelidszo.hu/magazin/?p=203
Anikó kapott ma egy ismerősétől egy szép karácsonyfa illattal átitatott könnyfakasztó lánclevelet, amelyben a történet mesélője pénzt ad egy kisfiúnak, akinek a testvére meghalt egy autóbalesetben, az édesanyja pedig kómában fekszik, karácsonyi ajándékra.
Úgy látszik, ez lassan jelenség lesz: karácsony megható történetekkel.
"... Isten Igéje pedig elvégzi a maga munkáját."

Korunk tiszta esze

"Egyszer egy csomó író, festő, zenész összebúslakodék: miért nincsenek olvasók, nézők, hallgatók? No, szereztek pecsétet, pénzt, sátrat, rakás nyolcadikos gyereket, hogy őket majd kitanítják. De nem ment, mert a gyerekek nem ismerték a betűket. Szereztek hát helyettük ipari tanulókat. Ezek nem is voltak kíváncsiak a betűkre; ők már mindenképpen az uralkodó osztályhoz fognak tartozni. Megpróbálkoztak ezután gimnazistákkal. Úgy vélték, hogy a legjobb az alapoknál kezdeni, például a logikánál. Nosza, megkérdezték az egyik harmadikos leánykát, aki ÉS újságot is szokott lapozni.

- Embert ölni bűn?

- Igen.

- A magzat ember?

- Ember.

- Az abortusz bűn?

- Nem.

- Látsz itt valami ellentmondást?

- Nem.

No, ez itt abbamaradt. Ha abba nem maradt volna, a magyar nép is szaporodott volna."

Czakó Gábor-Banga Ferenc: 77 magyar rémmese

Reggel-öt-ty

Azért nem nyitunk ab-lakot
hogy ki ne sz-állj amíg hallgatok
szűrőn át gőz-öl az ébredés
egy ilyen egy napra pont ke-vés

fázunk mind-ig-az álmokat
őrizni nem nagy ál-dozat
ránk hajolnak a mód-szerek
és fel-izgatnak módfelett

forrón cukrosnak kép-z-elem
keserű barna ezt ébredem.

Mérték és érték

Valaki egyszer kitalálta. Jól kitalálhatta, mert sokaknak megtetszett. Nekem is. A Rékai mindennapok című blogon olvastam, amit azért szoktam olvasni, mert sok benne az ismerős név Balázs kapcsán.

"Hogy megértsd, mennyit ér 1 év,
kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell.

Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap,
kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra.

Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét,
kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét.

Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra,
kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár.

Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc,
kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot.

Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc,
kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet.

Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc,
kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián.

Minden pillanat kincs, ami a tied.
Becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel.
Emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.
A tegnap történelem. A holnap rejtély.
A ma, a most AJÁNDÉK!"

Na jó, egy kicsit átszerkesztettem... Az eredeti megtalálható a hivatkozott blog bejegyzései között.

Skizofr? Én?

Általában a magánéletem közé nem szoktam munkát keverni. Ezúttal kivételt teszek.
Kis projekten dolgozom. Ennek előnyei is, hátrányai is vannak. Például egy személyre több feladat és feladatkör hárul.
Ma reggel összeveszett egymással a teszt csoport vezetője, a projektvezető, a vezető tesztelő, az automatizálási szakértő és még néhányan...
A többieknek a buszon nem tetszett, hogy magamban beszélek.

Az új polc

Először az volt a tervem, hogy majd szép hosszan leírom, milyen folyamatnak köszönhetően készült el a mellékelt képen látható szekrényke a gyerekszobánkba.
Azonban az írást kétszer szakították félbe különböző okokkal, majd hirtelen én is rosszul lettem, ami várható volt azok után, hogy tegnap is és ma is szinte egész nap a szabad levegőn tevékenykedtem. Talán éppen a polc ügyében.
A fájdalomcsillapító, a forró fürdő és a hátmosás aztán megtette a hatását, így most újra nekiálltam leírni a polcos doboztartó szekrény hiteles történetét.
Persze, hogy ez is nő miatt van!
Mint majdnem minden az életemben. Szóval úgy kezdődött, hogy Anikó látott valamelyik internetes katalógusban egy jól kinéző szekrényt, amiben ilyen dobozok voltak a fiókok, mint a képen látható. Nagyon hamar el kellett menni és megnézni közelről, de sajnos maga a fából készült alkotmány nem tűnt egy életbiztosításnak a maga egyméter hetven centijével, még akkor sem, ha a tetejét a falhoz rögzítjük. Instabil volt, ötlettelen és ráadásul drága. Az sem derült ki, hogy a dobozok járnak-e hozzá, vagy külön kell őket megvenni. Kicsit csalódottan, de a képen látható dobozokkal tértünk haza. Meg kellett ígérnem, hogy tervezek és készítek egy olyan szekrénykét, amibe ezek beleférnek, és még polc része is van. Mert ilyet a meg nem nevezett áruházban sem olcsón, sem drágán nem lehetett kapni. Könnyű volt ilyet ígérnem, mivel nekünk elég sok faanyagunk van itthon.
Pontosabban Apósomnak van, aki egy igazi ezermester. Amihez ő nem ért, ahhoz nem is igazán érdemes érteni. A műhelyében pedig mindenféle szerszám megtalálható, ami a bútorépítéshez kellett, kell és kelleni fog. Sőt még egy kicsit több is, de csak akkor, ha megtaláljuk.
Egy pár évvel ezelőtti lakásátalakítás során fölöslegessé vált szekrény ajtóiból és egyéb darabjaiból végül is összeállt a nagy mű és most borzasztóan büszke családfenntartóvá léptem elő, aki ilyesmire képes a szeretteiért.
A nagy fegyvertény értékéből sajnos levon egy kicsit, hogy az elmúlt két napon meglehetősen mogorva voltam mindenkivel, aki csak a közelembe jött, de igazán megszokhatták volna már. További mínusz, hogy majdnem egész nap mínusz volt, vagy akörül, ezért jól átfáztam és az ilyesmit nehezen szokta tűrni a fejem. Vagy csak a szeles időjárásnak köszönhetően fájt? Ezt már nem fogom tudni megmondani.
Pozitív viszont, hogy nemcsak összeraktam (apósom aktív segédletével) a szekrénykét, de szinte teljesen egyedül elcipeltem előbb a műhelyből a bejáratig, majd onnan föl hozzánk az emeletre. Némi Anikó által elvégzett tisztogatás után pedig végre elfoglalhatta méltó helyét a gyerekszobában.
Személyes élmény: úgy érzem, úgy éreztem, szeretek ilyesmivel foglalkozni. Ennek a munkának látható eredménye van. Ha valami nem jó, az is viszonylag hamar kiderül. Valahogy olyasformán éreztem, hogy most a helyemen vagyok, és azt teszem, amit kell. Sorozatgyártást persze nem vállalok. Pláne egyedül nem! Hegeszteni pedig még meg kell tanulnom.
... és még mennyi minden mást!

Isten csodálatosan működik

A most következő történetet Cserháti Mátyás útján ismertem meg. Mivel nagyon tetszik, és tanulságosnak tartom, (továbbá szimpatikusan rövid,) ezért a teljes szöveget idézem.

Egy királynak volt egy minisztere, aki minden alkalmas és alkalmatlan helyzetben azt mondta: "Isten csodásan működik." Egy idő után a király olyan sokszor hallotta ezt a mondatot, hogy már elege lett belőle. A király és minisztere vadászatra indultak. A király lőtt egy szarvast. Mindketten éhesek voltak, így tüzet raktak és megsütötték. A király nekilátott az evésnek, de a nagy sietségében levágta egy ujját. A
miniszter most is azt mondta: "Isten csodásan működik."

A királynál most már betelt a pohár. Elbocsátotta miniszterét és megparancsolta neki, hogy tűnjön el a szeme elől. A miniszter elment. A király, a szarvas sülttel jóllakva, elaludt. Vad rablók, Kali istennő imádói törtek rá. Megkötözték, fel akarták áldozni istennőjüknek - majd elfogyasztani. De az utolsó pillanatban észrevette egyikük, hogy a királynak hiányzik egy ujja. A rablók tanácskoztak, és úgy találták: "Ez az ember nem tökéletes. Hiányzik egy testrésze. Istennőnk csak tökéletes áldozatot kaphat." Így futni hagyták.

A király visszaemlékezett minisztere szavaira: "Isten csodásan működik." És megértette, hogy ebben az esetben is igaza volt. Bűnösnek érezte magát, hogy száműzte, és megparancsolta, hogy keressék meg. Hosszú idő után rátaláltak. A király bocsánatot kért tőle és kérte, álljon újra szolgálatába.

A miniszter azt válaszolta: "Nem kell bocsánatot kérned. Hálás vagyok, hogy elküldtél magadtól. Különben engem áldoztak volna fel a rablók. Nekem megvan minden ujjam. Isten csodásan működik."

Papírmasé karácsony

Műhó - vatelin. Fenyő, moha, arany festékkel lefújt ágak hegyekben, és mindenütt télapók!
Erős a gyomrom, hogy ezt is kibírta. De a karácsonyi nagybevásárlás lényegi részén végre túl vagyunk. Ezek után már csak néhány szükséges apróság maradt...
Hol is van a telefonom? Anélkül hogyan ébredek föl holnap (ma?) reggel?!
Tudom: nem kell annyit aludni, és máris könnyebb...

Évforduló

Ma van a napja. Kilenc évvel ezelőtt nagyon biztosak voltunk benne Anikóval, hogy mi együtt fogjuk leélni az életünket.
Meghívtuk mindkettőnk szüleit Fonyódra, ahol akkoriban éltünk - ismerjék meg egymást. Ők pedig jöttek gyanútlanul. Aztán ebédnél anyósoméktól előre megfontolt szándékkal megkértem a kedves lányuk kezét. Erre mindenki nagyon meghatódott és elromlott a fényképezőgép. Ennélfogva nem készült fénykép a nagy pillanatról, amikoris pár perccel ebéd után eljegyeztük egymást.
Azóta sokmindent megéltünk. Együtt.
Összeházasodtunk, született két gyermekünk és lassanként még azt is megtanuljuk, hogyan kell szeretni egymást és hogyan lehet együtt élni, mint család.
... ma sem tennék másként.

Abszurdisztán

Most olvasom, hogy "Rabosították az RTL Klub riporterét". A hozzáfűzött megjegyzéseket is érdemes elolvasni, figyelmen kívül hagyva a (szerintem felháborodásból származó) durva szóhasználatot.
Néha elgondolkodom azon: mi jöhet még?
Nehéz manapság úgy magyarnak lenni, hogy arra büszke is lehessek.
Nehéz manapság úgy magyarnak lenni, hogy ne ragasszák rám kapásból a nacionalista jelzőt.
Nehéz manapság úgy magyarnak lenni, hogy meg ne verjenek a magyarságom miatt.
Mert aki nem magyar, annak szabad verni a magyart. Csak a magyarnak nem szabad védekezni, mert azzal megsérti a támadó emberi jogait.
Hogyan? Vigye inkább a nyúl azt a puskát!

Neked mit jelent az, hogy magyar vagy? - Már ha még ezek után is magyarnak vallod magad.
(Biztos vagy benne?)

Örök almáskert

"Hol már annyi tavasz bújt ki a földből, és
Csendesen lehull a tarka ősz,
Hol a vén esztendők sorra megállnak
S mind egy-egy fa tövében időz.

Hol emlékekben bogarász reggel a szél,
Nem rág ott feledés buta férge,
Fénylő levelek közt ezer mese ül, és
A mesének soha sincs vége.

Örök almáskert
Csuda álmot rejt,
Az idő elapad
Fura lombja alatt.

Örök almáskert,
Titokország, mert
Idebent gyökerez
Ami volt, s ami lesz.

Örök almáskert!
Csak egy apró jelt?
Susogd el minekünk,
Hol, amit keresünk,
Hogy a vágyott csodát,
Azt az isteni fát
Végre megpillantsa szemünk!"
(Alma együttes)

Rongyosra beszélt száj

A héten új kolléga kezdett el dolgozni a csapatunkban és én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy jól megrémítsem őt a rá váró feladatok részleteivel. Ideális választás vagyok ilyen szempontból: bármikor, bármire tudok időt szakítani és a pontosság a mindenem. Ha valami nem úgy van, ahogy azt én elképzeltem, nagyon hisztis tudok lenni. Ezt már Tamás is tudja.
Arra is rájött, hogy jobb, ha enged beszélni és nem ő beszél folyton, mert abból bizony nem tanul semmit.
Ettől aztán az a gondolatom támadt, hogy nem vagyok túl jó csapatjátékos. Fölszívom a tudást és kiadom magamból, de ha valaki nem akarja elfogadni az álláspontomat vagy a módszereimet, azt személyes sértésnek veszem. Nem jó ez így.
Az elmúlt munkahét arra legalább jó volt, hogy erre ráébredjek. Az ember sohase tudhassa, mikor adódik alkalom egy kis személyiségfejlesztésre. Márpedig az ott kezdődik, hogy fölismerjük: valahol valami baj van.
Most mindenesetre jól esik egy kis hallgatás a hétvégén.

A fekete mellé

Van, aki ünnepel, van, aki csodálkozik.
Van, aki már várja az ígéretek valóra váltását.
Vége a kampánynak, lezajlott a választás.
Az amerikaiak Barackot nyomtak a világ fejére.
A kérdés csak az, hogy van-e okunk sötéten látni a helyzetet?
Gratulálok az USA 44. elnökének és munkájához sok sikert és kitartást kívánok!
(Azért néha-néha majd imádkozzunk érte, hogy élje túl!)

Forralt bor

A VÁSÁRban eleinte a krumplicukor és a törökméz volt a fő attrakció számomra. Ezeket az év más alkalmain nem érhettem el, így ilyenkor kellett beszerezni és elfogyasztani azt az adagot, aminek az emléke a következő évi alkalomig kitart.
Később a törökméz már nem számított (úgy látszik, beteltem vele), a krumplicukor nem tartott olyan sokáig. Vagy a táblácskák lettek kisebbek - ami mint tudjuk a krumplicukor alapvető mértékegysége, - vagy az én szám lett egyre nagyobb. Majd a bölcs utókor ezirányú kutatásai kiderítik. Ha lesznek ilyenek. Tény viszont, hogy egy idő után áttértem a forralt borra.
Mindezek pedig csalhatatlanul és menthetetlenül az ősz kellemetlenebb időszakának beálltát jelzik.
Eltekintve attól, hogy forralt borhoz hozzájuthatok már VÁSÁR nélkül is, a kedvem változatlanul őszi. Az ősz az az időszak a nyár után, amikor az emberek és az állatok felkészülnek a télre. Élelmet raktározunk, meleg helyről gondoskodunk magunk és a ránk bízottak számára. (Jut eszembe: beüzemelték vajon a fűtést a templomban...) Védelmet keresünk a nehéz idők ellen.
Mert most aztán nehéz idők jönnek. A fecskéket már elvitte a repülőgép...
(A közölt kép és a bejegyzésben szereplő hivatkozás a szerzők engedélye nélkül a www.sarvar.hu oldalról származik. A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg ügyvédjét, jogi tanácsadóját. Akinek ilyen nincs, az forduljon nyugodtan a falhoz. )

Hátsó gondolatok

Már vasárnap eszembe jutott, hogy korábban írtam a templom hátsó kerítéséről. Illetve nem ez jutott az eszembe, hanem hogy szombaton hozzá is fogtunk. Illetve, hogy erről is jó volna megemlékezni.
Merthogy a vártnál jóval többen voltunk ott. Ez persze a jó szervezésnek is köszönhető. Két kőműves dolgozott, ketten az egyszem betonkeverőt etettük, a többi három meg tette, amihez hozzájutott. Korán reggel többen is voltunk, de a gödör kiásása után a tömeg egy része hazament. Nem is nagyon fértek volna el...
Szerintem pedig így volt a legjobb. Sem hideg nem volt, sem meleg nem volt. Sem az előttevaló két héten szombaton rá nem értem. De nem is kellett, mert akkor senki nem csinált semmit. Most meg igen. Isten a legprofibb szervező, akit csak ismerek!
Bár nem készültünk el teljesen, de nagy lökést adtunk a további történéseknek.
A finom ebédet pedig köszönjük mindazoknak akik hozzájárultak!

Minden más változhat

Megrendítő olvasni. Átélni még borzasztóbb lehet, amikor minden elveszik. Most a válságos időkben is kapunk tanácsot a Szakirodalomból, hogyan kell fogadnunk ezeket a híreket:
"Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!
Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen." (Jób 1, 20-22)

Őrállói hivatás

Rendhagyó idézet ez, hiszen nem is idézek semmit, de minden további magyarázat helyett álljon itt a hivatkozás:
http://www.szelidszo.hu/magazin/?p=183
Benne van minden, amit még hozzáfűzhetnék.
"Vedd és olvasd!"

Vesztegetés

Elmúlt a hosszú hétvége. Semmit nem tettem, amit terveztem.
Nem mentünk el a szüleimhez, pedig most volt A VÁSÁR, hogy a nagyobb tervek közül hozzak példát, nem takarítottuk ki a lakást, és még a WC tartály vízkőtelenítése is elmaradt.
Kimostuk viszont a mélyhűtő és fagyasztó eszközeinket, felkészülésként a télre, illetve a ruhás szekrényekből végre kiüldöztük a nyári holmikat, hogy legyen helye egypár vastagabb pulcsinak.
Így vesztegettük el az időt egész hosszú hétvégén.
Meg persze veszekedtünk, mert nem nagyon tudtunk mit kezdeni sem magunkkal, sem egymással. Pedig az élet rövid. Túl rövid ahhoz, hogy a veszekedésekkel töltsük el. Csakhogy más ezt tudni és más a gyakorlatban alkalmazni.
Valahogy mindig könnyebb szeretni azt, aki éppen nincs jelen.
Az idő pedig csak múlik, mint a TV sorozat. Órák, napok, hetek történnek meg velünk anélkül, hogy észrevennénk.
A cím másik oka az adatvesztegetés. Egyik ismerősömnek több, mint két hete elromlott a számítógépe. Egyik pillanatról a másikra. Rengeteg adata veszett el. Innentől fogva sokkal aktívabban, rendszeresen és tervezetten szeretném menteni az adataimat. Látom, hogy Mr. Bad Sector mire képes, ha úgy igazán belejön.
Erről jut eszembe: amit most válság néven emlegetnek és vészharangokat kongatnak miatta, az nem csupán helyreállítás? Valakik, valahol túlértékeltek valamit. Az értékek pedig nem tűrik sokáig, hogy félrenézzék őket. Most nem az értékek és értékrendek helyreállítása zajlik? Ha az eddigi értékrendre felépített rendszer recseg, ropog és összedől, akkor is!
Csak legyen valami másik, ami majd a helyébe lép! Te tudnál javasolni egyet?

Az asszony, akit szeretek

Tíz év.
Ilyenkor szoktak egymásra unni.
Én most kezdem fölfedezni azt a csodálatos ajándékot Akit kaptam,
és most kezdem megköszönni Annak, Akitől kaptam.

Csodálom ezt az asszonyt!
Tíz év mellettem... hat éve a gyerekekkel...
Nem lehetett egyszerű Neki...

Szeretem ezt az asszonyt!
Édesanyám egy életet adott nekem, Ő hármat: a fiunkat, a lányunkat és a sajátját.
Isten segítsen, hogy hűséges gondviselője lehessek, amíg Ő jónak látja!

Elvágyódás

Sétálok az utcán, ülök a buszon, nézem a tájat, "tömegközlekedem", dolgozom, játszani próbálok a gyerekeimmel... Közben pedig újra és újra ugyanaz a megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába. Minden ősz ezt hozza, csak mindegyik másként.
Mintha most valahol máshol kellene lennem és valami mással foglalkoznom.
Hiszem, hogy egyszer Valaki majd jól helyre tesz.

Sorrendiség

Okosan tettem, hogy előbb a sárgarépát szedtem ki és csak most a fehéret. Fordított esetben nagyon bosszantott volna a sárgarépa termés silánysága.
Így viszont örültem a bőséges petrezselyemnek, amiből már a nyáron is jutott mindenkinek a családban. Úgyis szabad és alatti munkára voltam elszánva, hát jutott idő erre is, meg másra is.
Jót tett!
Hiába fáradt az őszi nap, csak levette rólam még az inget is. Az ősz munkái, a télre való készülődés hátára vette a gondjaimat. Mindent, ami nyomasztott és elszállt vele jó messzire.
Jó itt!
Jó letenni a belefáradt, kétségek közt hányódó szíveket a Gondviselő hatalmas kezébe.

Elégedettség

A templomépítés elég sok kötőanyagot kivett. Nemcsak a gyülekezetből, de a hátsó kerítésből is. Ennélfogva leomlott, merthogy kőkerítés volt. Egyenesen a hátsó szomszéd udvarára.
Elég előnyösen sikerült vele megállapodnunk, de a vége csak az lett, hogy nekünk kell újjáépíteni a kerítést. Elvileg még októberben, de erre pontosan senki nem emlékszik. (Megnézem a jegyzőkönyvet az akkori gyűlésről...) Egészen pontosan azt ígértük, hogy még ebben az évben. Ez így jó, mert sokan október végére emlékeznek az akkor jelenvoltak közül. Márpedig októberből már eltelt két hét.
Elvileg ma lett volna egy kerítés állítós megmozdulás, de nem volt. Rákészültem, fölvettem a legszakadtabb munkásruhámat, odamentem és nem volt ott senki és semmi. Csak a megszokott földkupacok a hátsó udvaron. Sz. Pistivel beszéltünk tegnap futólag. Ő mondta, hogy volt odaát a héten és a fele követ összeszedte, hogy az árokásó gép tudjon majd mozogni, de a többivel egyedül ő sem bírt. Ott is hagyott minden szerszámot, mert rásötétedett. Ma délelőtt viszont világos volt. Világos volt, hogy senki nincs ott.
Nem keveset aggódom a gyülekezetünk miatt. Amíg építkeztünk, addig nagy volt a lelkesedés, mindenki mindenre kapható volt és olyan emberek is megmozdultak, akikről nem is gondoltuk volna. Aztán jött egy templomszentelés és innentől fogva mintha mindenki szépen ráült volna a babérjaira. (Magamat is beleértve!) Mert nagy kiváltság egy templomépítő gyülekezet tagjának, pláne presbiterének, gondnokának, lelkészének lenni! Csak arról vagyunk hajlamosak elfeledkezni ilyenkor, hogy az építkezésnek még nincs vége. Egészen pontosan még nagyon csak az elején tartunk.
Nyilván most mindenki levegőt vesz. Erőnkön felüli volt, amit végbevittünk. Legalább is így érezzük.
Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kéz-összefonás, hogy pihenjek;
Így jő el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szűkölködésed, mint a paizsos férfiú! (Péld 6,10-11)

Szabadításodra várok Uram! (1Móz 49,18)

Péntek délutáni kirándulás

Hét éve vagyunk zsámbékiak, de odafönn a hegyen még mindig el lehetne bennünket adni. Ezen a helyzeten javítandó ismét kirándultunk egyet a gyerekekkel.
Olyan jó, hogy már ilyen nagyok és bírják a hosszabb sétákat is! Olyan jó, hogy Anikó egy kicsit jobban van és el tudott jönni velünk! Az ősz pedig mindig csodálatos!
Fénykép ismételten nem készült az út során, de a közben összeszedett őszi miegymásból szerkesztett kompozíciót sikerült lefényképeznem. Az összeállítás Anikó érdeme.

Az egész hét lelkizésére és kissé depresszív hangulatára jól esett egy nagyot sétálni. Olyan kilátástalannak tűnik minden. A munkahelyem, a lakásunk/házunk kérdése... Szinte pihenésként hat, hogy Balázs az oviban nem működik együtt a csoporttal és ezért át akarják őt helyezni másik csoportba. Ez már csak hab a tortán, mint Anikó betegsége, ami ugyan megfázás-szerű, de mégsem az. Allergiának gyanítjuk, de szerintem sokkal több áll a dolog hátterében. Csak rá kellene jönnöm, mi az, hogy segíteni tudjak!
Amíg csak mentem, mentünk, addig legalább nem azzal foglalkoztam, ami nyomaszt egész héten át.
A kilátás is csodálatos a hegy oldalából az egész Zsámbéki Medencére.
De mi lesz, ha egyszer átmegyünk a túlsó oldalra?
Mi lesz, ha felmond?
Mi lesz, ha összeveszik?
Mi lesz, ha nem adja?
Mi lesz, ha nem lesz?
Mi lesz...?

Ősz lesz. Utána tél lesz. Azután pedig tavasz.
Legfőbbképpen pedig Gondviselés!

Csodálatos ősz

Szombaton kirándultunk. Bár fénykép az út folyamán nem készült, az erdőben összeszedett színes falevelekből Anikó ügyes kis csokrot készített, amit ügyesen lefényképeztem, majd még ügyesebben e helyen közzé is teszek.

Vasárnap dél körül és délután a kertben, a vetemény körül dolgozgatva az jutott eszembe, hogy én tulajdonképpen mindig is szerettem az őszt. A színek, a fáradt napfény, az idő szántotta, bölcs ráncok ideje ez, amikor minden olyan titokzatos. Egyre inkább előre, a tél felé mutat, de még őrzi a nyár illatait (a lekaszált fű például). A gyümölcsök és egyéb termények pedig mindennél jobban példázzák a Gondviselés alaposságát.

Most olvastam a Szelíd Szó-ban, hogy a most tapasztalható pénzügyi válság oka legfőképpen morális válság. Sajnos a cikkben idézett Hans Küng nevű teológus professzornak minden jel szerint igaza van. Most újra eldönthetjük, hogy kinek akarunk hinni? Kibe vetjük a mi reménységünket?

Valóban olyan egyszerű megbízni Abban, Akinek a szavára a világ létrejött?!

Kisgazdák

Nem politikába szeretnék belebonyolódni, hanem az esti, lefekvés előtti beszélgetésünkből idézek néhány mondatot. Szereplők: ABJL, vagyis a teljes Szalai család. Időpont: az esti mese elhangzása után.
Anya: Gyerekek, szerintetek mit jelent az a szó, hogy paraszt?
Janka: Parasztlegényt!
Anya: Ki a parasztlegény?
Janka: Apa!
(Balázs felröhög, Apa szitkokat mormol a bajusza alatt, de azért megsimogatja a kislányát)
Anya: Miért gondolod ezt Apáról?
Janka: Mert szőre van az arcán!

Még szerencse, hogy időben észleltük a gyerekeknél a fogalom tisztázatlanságát, így még van idő helyrehozni, mielőtt maradandó károsodások születnek az állandó parasztozásból...

Szűk keresztmetszet probléma

Számítanak rám. A gyülekezetemben, a családomban, a munkahelyemen. Még szerencse, hogy barátaim ritkán vannak itt-ott, és ők is megtanulták már: nem nagyon számíthatnak rám.
A gyülekezetben kerítést kellene készíteni, mert ledőlt a régi és még számos más ok miatt. Nagyon fontos.
A családom ugyanebben az időben a keresztlányom születésnapját kívánja megünnepelni. Nem kevésbé fontos.
A munkahelyem ... persze, hogy munkanap október 18. E tekintetben elkényeztetnek az ablaknap intézményével, aminek az a lényege, hogy nem 8 órát dolgozunk egy nap, hanem 8 óra 12 percet. Ebből a "többletből" fedezzük azután a keddre vagy csütörtökre eső ünnepek közötti hétfőt, vagy pénteket, és a Karácsony és Újév közötti néhány munkanapot. Nagyon okosan kitalálták ezt. Így nem három, hanem csak két hely közül kell eldöntenem, hogy hova menjek?
Te mit tennél a helyemben?
(Én imádkozni fogok.)

Jánoshegyi kirándulás

Még tegnap akartam leírni, de ma lett belőle. Merthogy szombaton kirándultunk.
Pénteken este összeült a KEB, azaz a Kirándulás Előkészítő Bizottság (Anikó, és szerény személyem), és elkészítettük a kirándulás tervét. Megterveztük az indulást, a szállítandó elemózsiát. Beszereztük a felhasználni kívánt közlekedési eszközök menetrendjét. Egyszóval nagyon elő voltunk készülve.
Arra azonban nem számítottunk, hogy Janka nem fog tudni aludni, ezért először csak a köhécselésével ébreszt fel mindenkit a lakásban, majd amikor rászóltam, hogy ezt fejezze be, akkor bömbölni kezdett, amitől az is fölébredt, aki a köhécselésre még nem mozdul. Ettől persze Balázs nyűgös lett és nem akarta a lábán tartani a zoknit. Mindezt kiabálással, rugdosással adta a többiek tudtára. Továbbá eldobott mindent, ami a keze ügyébe került. Ettől persze senki nem lett nyugodtabb...
Reggelinél aztán beavattuk a gyerekeket a mi nagy tervünkbe. Ekkor varázsütésre minden megváltozott. Janka azonnal megette a reggelijét és csak a végén malackodott egy kicsit, Balázs pedig két szelet kenyeret evett és csak a harmadikat hagyta ott, de arról is leette a felvágottat. Ezek után már sima ügynek tűnt az elindulás. Az is volt. Lényegében a Szalai család teljesen furcsa módon nagyobb veszekedés nélkül el tudott indulni a buszhoz.
Persze a busznál ismét akadt egy kis furcsaság: a buszvezető bácsink szaladgált egy kicsit és félreállt egy másik busszal, amitől egy konténeres autó nem tudott egy udvarba betolatni. Az elcsípett telefonbeszélgetésből az derült ki, hogy a konténeres autó még csak egy órája várta, hogy betolathasson abba az udvarba, tehát minden időben történt... Például mi is elindultunk.
A távolsági busz lényegében eseménytelen negyven perce alatt csak néhányszor kellett a csemetéket a harsányságukra figyelmeztetni. Meg kellett dícsérnem őket, amikor leszálltunk, mert nagyon strammul bírták az utat a János kórházig. Balázsnak egy kicsit furcsa volt ugyan, nem értette, hogy ezúttal miért nem megyünk be, ha már idáig eljöttünk.
Rövid séta következett a Fogaskerekű végállomásáig. Onnan indulva a másik végállomásig mentünk. Jó tömött szerelvénnyel és egy kicsit nyűgösködő gyerekekkel. Szerintem az útnak ez a része nem hagyott bennük mély nyomot. Annál inkább az, ami ezután következett: a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút.
Amikor odaértünk, éppen egy dízel mozdony vontatta szerelvény érkezett. Tolattak vele, szétkapcsolták, a mozdony körbejárt, rákapcsolták előre, majd az egész szerelvényt áttolták a másik vágányra. Mindez nagyon tetszett, különösen Balázsnak. Janka evett egy szendvicset. Ezek után a lányok elmentek pisilni, mi pedig Balázs fiammal tovább figyeltük az állomási vonatmozgást. Körülbelül ekkor érkezett meg a nosztalgiagőzös! Azonnal természetes és nyilvánvaló lett, hogy nekünk ezzel a gőzössel kell lemennünk a hegyről. Két kocsival jött és kapcsoltak hozzá egy harmadikat, ami jó sokáig tartott, mert a váltókezelő fiatalember elfelejtett átállítani néhány váltót, majd a vonatot felejtette el leküldeni az egyik váltóról, ami ettől nem állt át... Túl korán intett "Megállj!"-t. Ezzel aztán úgy elfoglaltuk magunkat, hogy már a lányok is visszaértek, amikor végre elmentem jegyet venni. Meglepően könnyen ment.
Fölszálltunk, de nem indultunk azonnal, mert még a mozdonyunkat feltöltötték vízzel és ettől sokkal jobban pöfögött, mint addig. Az aprónép természetesen be volt már sózva. Majdnem kiestek az ablakon, míg végre egyszer sikerült fölhúznunk. Szerencsére én láttam már ilyesmit... Körbevezettem őket a kis vasúti kocsinkban, amiben még igazi kályha is volt fűtésnek aztán lassan helyet foglaltunk és indultunk is.
A lefele út élménye leírhatatlan. Egy volt vasutas szemével nézve pedig... Igen, mindig vágytam valami ilyesmire. Is.
Szépjuhászné állomáson szálltunk le. Sétáltunk egy nagyot az erdőben és eltévedtünk. Megálltunk enni és Janka beesett az asztal alá. Innentől fogva folyamatosan sírt. Végre kiértünk a Budakeszi útra (valahogy, valahol, egy buszmegállónál). Rövidesen jött egy 22-es, amivel elmentünk a távolsági busz megállójáig. Itt az anyjuk leült a gyerekekkel, apa pedig megpróbálta kitalálni, hogyan lehet eligazodni az újfajta menetrenden. Az első tippem, ami 10 percen belül buszt ígért, nem jött be, így tovább vártunk. Rövidesen fölbukkant egy busz, bár a menetrendi kiírás szerint semmi keresnivalója sem lett volna ott és akkor. Azzal aztán hazajöttünk. Még a megállóban állva Janka elaludt a kezemben és nem is volt hajlandó fölkelni, csak Zsámbékon. Akkor aztán nyűgösködött egy kicsit, ebédeltünk és a szokásos ebéd utáni "nem akarunk aludni" után végre álomba szenderültek. Mi is Anikóval, mert bizony nem vagyunk hozzászokva még az ilyesmihez.
De majd leszünk.

Egészségügyi vizsgálat

Ma az oviban egészségügyi vizsgálat volt. Ezt onnan tudom, mert tegnap Szederdzsem herceget meg kellett tanítanom üvegbe pisilni, Szederinda hercegkisasszonynak pedig ... egy kicsit körülményesebb úton jutott a vizelete a gyűjtőedénybe.
Este aztán, amikor hazaértem, mesélni kezdték. Pontosabban csak Balázs, mert ma ő volt a soros óvodába menő gyerekünk. Mesélte a magasságmérést:
- ...aztán oda kellett állni az oszlophoz, és az óvó néni a fejemre húzta a fát...
- Nem mértek túl alacsonynak?
- Nem, mert a [...] néni meg közben alám tolta a mérleget ...

Természetesen a gyerekek súlyát (pontosabban a testtömegüket) is ruhában, cipőben, hitelesítetlen mérlegen becsülték meg. Nem csoda, hogy itt mérve mindenki iskolaérett, még az is, akiről azt mondták, hogy nem bírná el az iskolatáskát, olyan kicsi a súlya...

Profilban a lányom!

Egérke (saját védelme érdekében bővebb adatainak elhallgatását talán rossz néven nem fogja venni) MSN profiljában a most futó kép, amit közzé tett, tartalmaz egy szőke foltot. Ez a szőke folt pedig nem más, mint a mi szeretett Janka lányunk, amint éppen a halat csodálja.
Közzé teszem hát én is ezt a képet, ami a nyaralásunk egy közelebbről meg nem határozható időpillanatában készült. A fenyegetést ezennel beváltottam.

Reggeli nekemújcsak

Meghatározhatatlan kor. Mosoly, nyugalom. Szőkésbarna copf. Mosoly, nyugalom. Semmi kapkodás. Mosoly, nyugalom. A múlt ekéjével felszántott arc. Mosoly, nyugalom. A kollégáknak integetés, gyors haladás, de semmi hirtelen fékezés. Mindenki szépen elfér.
Pedig olyan nagy az a 7E jelzésű busz. Benne olyan kicsinek és törékenynek lásztik az asszony, aki vezeti.

Szombatnap

Már abból sejteni lehetett, hogy kemény napunk lesz, hogy Anikó tegnap este megfőzte a paprikáskrumplit. Valóban. Éjszaka, alig éjfél előtt Janka fölsírt, hogy neki most nagyon fáj a hasa. Meg is mutatta, hogy hol és nagyon kétségbeesetten sírt és jajveszékelt, hogy ő ebből már nem fog meggyógyulni sohasem. Addig-addig, míg el nem határoztuk az anyukájával, hogy felvisszük őt az ügyeletre, megmutatni.
Na mármost nálunk nincs gyerekorvosi ügyelet, pláne hétvégén, csak a János kórházban (ez légvonalban 25 km, de van, aki tud rövidebb utat az erdőn át...). Ennélfogva a felnőtt ügyeletre vittük. Az ágyból frissen kipattant (ám ettől még álmos) doki és aszisztense hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy bár nem látnak a kislányon semmi gyanúsat, de ha már fájlalja a hasát és egy egész napja nem volt széklete, akkor menjünk csak be a Jánosba és mutassuk meg az ottani kollégának.
Amíg Anikó várta a papírokat és kirántottam Jankát a váróterembe azzal, hogy felöltöztetem. Kicsit beszélgettünk. A vége az lett, hogy gyalog jött az autóig vissza. Odafele végig vitette magát, mert hogy annyira fáj a hasa, hogy ha a lábát megmozdítja máris fáj... Egyébként is jó kedve volt, beszélgetett, ugrált és nagyokat ásított. Hazafele menet közöltem életem párjával, hogy én bizony be nem viszem ezt a gyereket a kórházba, mert a végén még ott tartják. "Egyébként is csak rá kell nézni: így néz ki egy beteg gyerek?" Kedvesem persze vérig sértődött, hogy én a saját kényelmemet helyezem előtérbe, de amikor kiszálltunk az autóból és Janka kezébe adtam az elemlámpát, hogy azzal sétáljon el a házig, már csak egy érve maradt: ki vagyok én, hogy kétségbe vonjam, ha az orvos azt mondta, hogy meg kell mutatni a kórházban. Erre egyszerű volt a válaszom: az apja vagyok és sokkal jobban ismerem a lányomat, mint akárki, aki orvosi egyetemet végzett. (Bizonyos tekintetben persze :-)
Az idő végül is engem igazolt, de azért be kell vallanom, féltem egy kicsit: mi van, ha nem csak vaklárma az egész és a késlekedés miatt valami baja lesz? Istennek hála, nem ez volt a helyzet. Ágyba került (apa és anya közé), elaludt és reggelre semmi baja nem volt már. A többiek, apósomat kivéve, akit megkértünk hogy vigyázzon addig Balázsra, semmit észre sem vettek az egészből. Mára pedig mindez egy szép, közös éjszakai kalanddá mosódott.
Szombaton aztán nem volt megállás: Anikó takarított, én jobbára a gyerekekre vigyáztam. Emellett sikerült még megjavítanom az autónk ablakmosóját, ami egy ideje spriccelés helyett csak pisilt a szélvédőre. Most újra jó erős vízsugárral olajozza az ablaktörlők útját. Sikerült továbbá tönkretennem két amúgy sem jó állapotban levő digitális órát. Mindkettő leesett, különböző magasságokból és a foglalkozás tétje az lett volna, hogy hátha lehet a kettőből egy jót összefaragni. A kínaiak azonban kifogtak rajtam - jobban, mint az autónk esetében a japánok. Minden alkatrész tökéletesen az ellentétje volt a másik szerkezetbeli megfelelőjének. A működtető elektromágnes pedig legalább kétszer akkora volt az egyikben (amelyik még meg is mozdult néha), mint a másikban. Rövid küzdelem után föladtam.
A harmadik, amiről még be szeretnék számolni, mint vívmány az a zöldbab kiszedése volt. Nagyon jó fajta zöldbabunk volt idén (hivatalosan bokorbabnak hívják egyébként). Folyamatosan virágzott és termett jó néhány levesre valót. Azt hiszem, jövőre is ezt a fajtát fogjuk keresni. A címkéjét mindenesetre elteszem. Janka ebben sokat segített. (Balázs közben anyukájának segített takarítani.) Kislányom a sípjával jól megriogatta a tyúkokat, majd nyitva hagyta a kertkaput, hogy megszökhessenek az állatok és végül hajlandó volt egy talicskányi babszárat felpakolni, ha megígértem, hogy fölülhet a tetejére és tologatom egy kicsit...
Súlyosbításnak időnként megjelentek a színen kisebbik sógorom kutyái és barátnője az ő barátnőivel, a nagyobbik sógorom feleségével és lányaival és egy kis időre még a szomszéd unokája is. Nagysógimra egyébként panasz nem lehet: tulajdonképpen ő beszélt rá, hogy kezdjek hozzá az ablakmosó szerelésnek és közben is nagyon sokat segített. A legtöbbet azonban azzal segítették, hogy két enyhén rakoncátlan gyerekünket közel másfél órára átvitték magukhoz. Addig zavartalanul haladtunk egy nagyot a munkában, megebédeltünk és még pihentünk is, legalább is ittunk egy kávét.
Egyszóval teljesen átlagos szombat volt. Már nagyon hiányzott egy ilyen.

Janka oviban

Hogyan? Hosszas utánajárással és kemény mérkőzések árán.
Balázs egy héten egy nap (keddenként) a Pető Intézet Kútvölgyi úti óvodájába megy. Merthogy fölvették. Ennek okán ezeken a napokon van egy szabad hely a zsámbéki oviban. Erre a helyre sikerült beprotezsálni Jankát. Többek elmondása szerint a zsámbéki óvoda vezetőnője tőle eddig szokatlan mértékű rugalmassággal kezelte az esetet.
Kedden volt az első ilyen "csere", ennélfogva már vannak tapasztalatok.
Janka például egészen rendesen tud viselkedni, ha kortárs csoportba kerül és nincsenek ott a szülei. Ezt sikerült bebizonyítania a héten.
Balázs eddigi kezelőinek pedig a Pető Intézet két konduktora üzente, hogy remek munkát végeztek! A nagyjának, akivel még tartjuk a kapcsolatot, meg is mondta Anikó. A költségek térítése is megoldódni látszik. Mindenki boldog.

Balázs egyébként az utóbbi időben megnyugodni látszik a korábbi hisztis időszaka után. Nem így a húga, aki felfedezve a hangja erejét és hatalmát mindent kiabálással és hisztériával igyekszik elérni. Nem gondolom, hogy rossz nyomon vagyok, amikor a szeretet-tank elmélet szerint próbálom megközelíteni a problémát és pár morzsát juttatni a szeretetemből szegény, kiéhezett gyermekeimnek. Most, hogy Balázs beteg lett és a héten már nem megy oviba, erre talán még nagyobb szükség mutatkozik.

Családos hétvége

Ahogy szoktuk, idén sem maradtunk el az őszi családos hétvégéről. Idén Tahitótfaluba mentünk.
A többiek már voltak, ezért számukra nem okozott meglepetést a hely, mi pedig kellemesen csalódtunk. Két domb között a völgyben, illetve a dombok oldalában megkapaszkodó házak, egy hatalmas sátor-szerű épület a kápolna az egyik domb tetején. Mesebeli. A vendéglátóink, Erika néni és János bácsi szintén mesebeli emberek. Az étel finom és bőséges.
Mi a két gyerekre tekintettel fűtött szobát kaptunk, nem mindenkinek volt ilyen "szerencséje". A viszonylag hűvös idő miatt érezni lehetett a különbséget.
Pénteken este meleg vacsorával vártak minket, majd egy rövid "tábornyitó" után nyugodni tértünk a gyerekekkel. Elég sokáig tartott, mire lecsendesedtek. Annyit mindenesetre megtudtunk, hogy a hétvége témája a hűség.
Másnap pedig korán keltek. Bár az eső esett, Balázs fiam nagyon évezte a hegymászást. Mi nem annyira, hogy már reggeli előtt összevizezte, összesarazta a cipőjét. Majdnem fél órát száradt a radiátoron, mire olyan állapotba került, hogy rá mertem adni újra. Janka ismét előadta a szívszaggató "velem senki sem akar játszani" című magánszámát. Ettől a felnőttek annyira megsajnálták, hogy mindig játszott vele valaki. Persze gyerek nem lehetett az illető, mert azt azonnal megverte...
Hogy pontosan mit is tettek még délelőtt, arról keveset tudok, mert mi Anikóval Dr. Viczián Miklós előadását hallgattuk, amit "Az Atya háza-népe" címmel tartott. Nagyon érdekesen mutatta be egy a bibliai időkből származó háznép tagozódását, majd ebből kibontva a kép egyes szereplőinek tulajdonságait. Végül pedig felhangzott a kérdés: vajon mi hol vagyunk ebben a "háznépben"? Jövevények vagyunk, akik ideig-óráig tartózkodunk az Atya házánál és aztán továbbmegyünk? Béresek vagyunk, akik végzik a szolgálatot de ellenszolgáltatást várunk és folyamatosan meglopjuk a mi Urunkat? Vagy rabszolgák vagyunk, akiknek ugyan állandó lakásuk van az Atya házánál, de a tartozásunk mértéke félelemmel tölt el, és még nem jött el az elengedés éve? Vagy fiak vagyunk, fogadott fiak és egyben örökösök is? Mondom, nagyon érdekes volt és remélem, nem próbál meg senki, aki nem volt ott messzemenő következtetéseket levonni abból a pár mondatból, amit föntebb leírtam.
Szombat délután aki tehette Szentendrére ment a skanzenbe kirándulni. Mi hagyományosan helyben maradtunk gyereket altatni. Az esti alkalom aztán megint sok tanulságot hozott.
A házastársi hűségről volt szó, amiről megtudtuk, hogy nem a házasságkötés napján kezdődik és a terjedelme sem csak a házasságtörés. Hűek tudunk-e maradni egymástól elválasztva is, a nehéz időkben is. A lefekvés ismét nem ment könnyen, de amikor a gyerekek elaludtak végre, már mi sem akartunk nagyon beszélgetni.
Vasárnap reggeli után egy rövid pakolási időszakot követően kezdetét vette a reggeli áhitat, amelynek az Egyházhoz való hűség volt a témája. Nem sokra emlékszem, mert igen rosszul aludtam aznap éjjel is. Anikó pedig a gyerekek mellé volt beosztva, így az ő emlékeire sem támaszkodhatok. Az ebéd utáni táborbontó "morzsagyűjtésen", amit hagyományosan megrendezünk, hogy össze szegezzük magunkban a tapasztalatokat, no ott pedig én nem voltam jelen. Vigyáztam egy kicsit majdnem negyven gyerekre. Csak egy veszett el, az is meglett később.
Kérdéseket, gondokat vittünk, sok okosságot, lelki muníciót hoztunk. Nagyon megérte. (Máskor is megyünk!) Köszönet minden szervezőnek.

Első a sorban

Balázsnak ma kiesett az első tejfoga. Még nincs elkésve semmivel, de már nagyon aggódott, hogy nem kezdenek el cserélődni a fogai. Akkor ugyanis nem jön a fogtündér. Ezt a fogát az óvónéni húzta ki, úgyhogy lehet, hogy a fogtündér szemében ez nem lesz érvényes találat, de majd meglátjuk...

Holtpontok

Az inga átsuhan
a napsugaras őszi délutánon
a Dunapart kövein taposó
ártéri fákban gyönyörködő
együttvalóságon
az el innen felé
a nincs hova irányába
kétségbeejtően
egyre lassabban
megáll
várja a reakciót
ő már tudja
hogy visszafordulunk
de a meleg nyári napokon is
egy inga leng
a lenge ing alatt.

Bp., 2000.10.24.13.58.

Elfúj a szél

Mennyi kalandos út
Milyen sok küszködés
Hiába volt valóság

Múlttá porlad csendesen
A kő homokszemekként
Lepereg időnk rostáján

Agyunkban pedig megragad
Néhány tompa rög
Utánam több marad

Vagy ennyi sem

Amikor én következem
Az is elbeszélhető
Három elcsépelt szóban:
Egy csomó kacat.

Bp., 2004.01.08.12.45.

Csendes hétvége

Nálunk nem történt semmi. Nálatok?
Szombaton... nem is emlékszem már, hogy mivel töltöttük el az időt. Délután templomot takarítottam. Egyedül, mert úgy gyorsabb. Úgy repül az idő ilyenkor. Észre se vettem, és már készen is volt. (A szintidő kettő és fél óra, de a gyorsabbak, hamarabb is el tudják végezni.) Játszottunk, együtt voltunk a gyerekekkel. Anikó pedig a szüleinek segített.
Vasárnap közös templomba vonulás, családos istentisztelet. A téma a tanévkezdés. Egy kicsit későn kezdtük el szervezni. Újra meg újra megcsodálom, hogy amikor a mi ötleteink, erőnk a végéhez ér, Isten mennyire csodálatosan elintéz mindent. Csak oda kell bízni! Meg sem számoltam, hányan voltunk, de amikor a meséhez előrejöttek, vagy húsz gyerek ült a szőnyegen. Köztük Balázs és Janka. Ha lett volna nálam fényképezőgép...
A hétfői eső lassan olyan megszokottá válik, mint a szombati paprikáskrumpli. Ha nem lenne, eltéveszteném a napot, amikor dolgozni kell menni.
Olvasom reggel a híreket: a nemrég üzembe helyezett nagy részecskegyorsító kevésen múlt, hogy nem került számítógépes kalózok kezére. Ha valaki a hírnévért és a dicsőségért ilyen nyilvánvalóan és bátran be bírt menni, akkor mennyivel könnyebb lesz annak, aki kárt akar okozni? "Ez az ember tragédiája: a tudás hatalma rossz erkölccsel." Magamtól ilyet nem találnék ki, hanem ezt Pálhegyi Feri bácsitól hallottam. (Ha valakinek nem mond semmit ez a név, az nem biztos, hogy bárkit is minősít.)
Vasárnap délután Mányban a gyülekezeti csendes délutánon Prof. Dr. Szűcs Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora tartott előadást a körülöttünk tapasztalható valóság és a Biblia összefüggéséről. Érdekes és elgondolkodtató előadásából két példa kívánja a kiragadást:
Sok tudós, sok-sok pénzen kikutatta, hogy az emberiség fennmaradásának egyetlen lehetséges útja, ha megtanulunk megbocsátani egymásnak! (A Professzor úr hozzátette, hogy ehhez elegendő elolvasni az újszövetséget.) A másik hasonlóan egyszerűnek tűnő, de tudományosan (szintén nagyon sok pénzért) beigazolt tény pedig az, hogy egy csoport akkor működőképes hosszú távon, ha a csoport tagjainak száma tizenkettő. Ehhez még a teljes újszövetséget sem kell elolvasni, elég csak a négy evangélium egyikét.
Azokkal viszont mit kezdjünk, akik a mostani hurrikánszezonban Észak-Amerikában nem akarják elhagyni a lakóhelyüket a kitelepítési parancs ellenére sem? Ez is érdekes kérdéseket vet ám föl: mi ér többet, az életünk, vagy a tárgyaink, amiket szereztünk? Valóban nem tudunk meglenni a házunk/ autónk/ golfütőnk/ légkondícionálónk stb. nélkül? Mi az érték ebben a világban? Mi a mérték ebben a világban?
"Boldogok, akik ... mégis hisznek!"

Kirándulás

Ma délután - péntek lévén - hamarabb hazaértem, így volt rá mód, hogy a gyerekekkel elmenjünk egy kicsit sétálni. Ők is lefáradtak egészséges mértékben, és Anikó is tudott végre egy kicsit zavartalanul foglalkozni a dolgaival.
Úgy látom, Balázsnál múlóban van a dackorszak. Egyre megértőbb, belátóbb a mások kívánságaival, érzéseivel, véleményével kapcsolatban. Jankánál viszont most kezdődik igazán valami nulladik dac periódus. Vagy egyszerűen csak azt igénylik, hogy figyeljenek oda rájuk.
Jó nagyot sétáltunk. Majdnem másfél órát, ami azért nagy szó, mert nincsenek hozzászokva az ilyen hosszú túrákhoz. Mezei utakon, szántáson keresztül keveredtünk végül haza, percre pontosan a megbeszélt időben (este hétkor). Na jó, egy perccel talán hamarabb...
Sietni kellett, mert fél kilenckor kezdődött a vasárnapi családos istentisztelet megbeszélése, ahova hivatalos voltam. Első nekifutásra elég borúlátó voltam és egy kicsit hitetlen is azzal kapcsolatban, hogy ebből lesz valami, hiszen elég későn kaptunk észbe. De végül is csak lett valahogyan. Ha máshogy nem, hát úgy, hogy fölolvasom. Nagyon aranyos szöveg. Ha megvolt az "előadás", majd ide is fölteszem.
Jut eszembe: egy korábbi bejegyzéshez (valami vers volt :-) kapcsolódóan ígértem a bejegyzésben, hogy a dallamát is fölteszem, ha megtalálom. Nos, még nem találtam meg, de azt már megvizsgáltam, hogy közvetlenül ide a blogba nem fog menni, hanem csak valami közbeeső tárhelyről, ahonnan majd belinkelem.
Szóval a gyerekekkel foglalkozni kell. Ez nagy tanulság számomra a mai délutánból.

Rendet kellene tennem

Nem is hiszed, de jobb, ha dolgozom.
A gondolat ma tiszta. Felkeres.
Papirra vetni hajnalig tudom
Mi bennem is kacat, mi elveszett.

Asztalon a lom. Selejtezem.
De fenn a polc is azzal van tele.
A multamat ha el sosem vetem
Kacatjaimba fulladok bele.

Sárvár, Győr, Fonyód, 1996. augusztusában

Rém Elek Elemér

K. Elemér mint minden reggel, ma is a telefonja csipogására ébredt. Azonnal kikapcsolta, nehogy fölkeltse a család többi tagját. Komótosan kiballagott a konyhába, elkészítette a reggelijét, majd asztalhoz ült és elfogyasztotta.
Közben azon tűnődött, vajon elég időt tölt-e a családjával? A gyerekek megnőttek, szinte észre sem vette. Néha még belevillan a fájó érzés, amikor anya után kiáltoznak, pedig ő van ott. Persze, ez a ritkább eset. Általában nincs sehol, amikor a gyerekei kiabálnak. Szereti a gyerekeit, ez tény. De nem tudja jól kimutatni ezt a szeretetet. Ez azt jelenti, hogy dolgozik. Miattuk, nekik, értük. Valahogy mégsem tudják értékelni ezt.
Elhatározta: ma korábban hazajön és játszik velük egy kicsit. Ha még akarnak vele játszani egyáltalán. Talán még nincs későn, talán még rendbe lehet hozni ezeket a kapcsolatokat...
Miután befejezte a reggelit, a kellékeket szétosztotta a mosogatógép, a kuka és a hűtőszekrény között. Átballagott a fürdőszobába zuhanyozni. "Nincs is jobb ébresztő egy frissítő zuhanynál..." Törölközés közben eszébe jutott, hogy Timinek ma orvoshoz kell mennie. Elhatározta, hogy fölhívja majd az eredmények miatt. Fogmosás közben már a munkájával kapcsolatos gondolatok forogtak a fejében. Meg kell írnia egy tervdokumentációt, be kell fejeznie, amit tegnap félbehagyott és a felettese is megígérte, hogy a héten benéz egy pár perces beszélgetésre. Tapasztalat szerint az a pár perc legalább három órát tud jelenteni, ha rövidre fogja. Öltözésnél aztán eszébe jutott, hogy Gyurit meg lehetne kérni: a tervdokumentáció összeállításához adjon pár ötletet. De nem írta föl.
Táskaellenőrzés. Puszi Timinek. "A gyerekeket is puszilom." Séta a buszmegállóba.
Mindig akad egy-két ismerős. Vagy a buszon, vagy már a megállóban. Ma reggel Fricivel találkozott már a megállóban, így nem volt rá módja, hogy a tegnap félbehagyott előadást hallgassa tovább. Hiába: nagy találmány az mp3 lejátszó. Nem csak zajt lehet vele hallgatni (a zene pedig úgyis elveszne a nagyvárosi zajban), hanem mindenféle okos előadásokat is. Ezúttal azonban végigbeszélgették az utat. Általánosságokról. Nem mélyenszántó gondolatok kicserélése ilyenkor a cél. El kell tölteni valamivel az időt. Jobb nem lévén beszélgetéssel.
Ezen a reggelen nem köszöntek vissza a portások (bocsánat - recepciósok), pedig kettő is volt belőlük. Amikor az irodájába ért, megtöltötte a vízforralót és bekapcsolta, majd a számítógépét is bekapcsolta. Előkészítette a kávéport és a teafiltert. A cukorpótlót...
... messze tőle, mélyen a föld alatt valaki bekapcsolt valamit, és ettől vége lett a világnak.

Eső reggelire

Ha akarnám, bosszankodhatnék. Rendre jutnak eszembe a korszakalkotó gondolatok, de mire eljutok egy számítógépig, már el is felejtem őket. Pedig milyen jó lenne mindent fölírni, ami a fejemben kavarog.
Dehogy lenne jó.
Reggel esett. A házunk ajtajától a buszmegállóig eláztam. Majd megszáradtam. Jelenleg szépen oszlanak a felhők és kezdődik a szokásos őszi elfoglaltságok sora.
Mert ősz van.
Egyik nap az jutott eszembe, hogy hiába múlt el az a sok év, a lelkem mélyén ugyanaz az álmodozó gyerek vagyok, aki húsz vagy huszonöt évvel ezelőtt voltam. Mi ebből a tanulság? Föl kell nőni. Most már nem halogathatom tovább.
A nagy melegre való tekintettel lementünk Agárdra a hétvégén egy kicsit fürdeni. Keveset voltam a vízben, inkább a pokrócon ülve szemléltem a világok változásait. Közben számtalan incidens történt. A gyerekeknek folyton folyt az orra. Valahol megfázhattak. Talán a vízben. Délután elmentünk enni valamit az éttermekhez. Az elsőnél csak fejetlenség volt, ételt nem adtak. Pedig már ki is fizettem. Hát visszakértem a pénzt és mentünk a másodikhoz. Balázs egyedül betermelt egy egész hamburgert, Janka lányom pedig egy lángost. Úgy látszik, megéheztek a nagy pancsolásban. De addigra már fáradtak is voltak. Annyira sajnáltam, hogy olyan sokat vártunk az első ételadónál. Becsületükre legyen mondva: a gyerekek fegyelmezetten végigvárták, amíg kiderült, hogy ott nem fogunk enni semmit. Aztán a második sort is szépen végigvárták. Utána pedig - még mindig szépen - megették, amit kaptak. Néha úgy érzem, fog rajtuk a nevelés.
Vasárnap aztán egy kicsit elaludtunk és kapkodva készültünk a templomba. Ennek meg is lett a hatása, mert a gyerekek - érezvén, hogy itt az ő idejük, - legalább háromszor lassabban tettek mindent, mint szoktak. Már amit egyáltalán megtettek. Természetesen hosszas könyörgés hatására. Hogyan lehet megelőzni az ilyen helyzeteket? Amikor a két szülő idegein cimbalmozni lehetne.
Aztán elmúlt ez is.
Maradt az eső, a munka, az ovi és a többiek.
Még szerencse, hogy a földi életünkben minden csak átmeneti. (Minthogy e siralomvölgyi vándorlás maga is az.)
Semmi jó nem tart örökké.
Semmi rossz nem tart örökké.

Mintha még veled...

Késő nyárdélutáni sétáink emlékére.

Nevetések, kis történetek, nagy hallgatások;
Egy hónap pókháló-fonalával összebogozva,
Közel, mégis egyre távolabb.

Messze és még messzebb, mégis,
Mégis jobbomon, de máshol.
Gyanútlanul sétálunk bele az őszbe.

Nyáron háromszor volt telihold.
Kétszer csak nekem, és egyszer kettőnknek
Veled. S most újra csak nekem.

Az álmodozáson kívül semmihez sem értek.
Neked kell megtanítanod mindenre,
Amit tudnom érdemes.

Persze, csak ha akarod.
Fogy az időnk. Esőcseppjei koppannak,
Elmosván agyam vásznáról képedet.

Távolodunk újra. Ki megy, ki marad,
Már nem tudom. Félnék,
Ha tudnám, hogy komolyan veszel.

Mégis jobbomon, de máshol.
Gyanútlanul sétálunk bele az őszbe,
Bámulván hulló leveleinket.

Meleg, de már hűvös, új, furcsa, szokatlan,
Sohasem magányos, így jó hangulatban.

1993. szeptember 1.

Nyaralás - harmadik és negyedik nap

Harmadnap megint elmentünk arra a strandra, ahol fövenyes a part. Ezt van, aki nem érti, annak pedig, hogy homokos pejoratív, diszkriminatív, stb. mellékzöngéje van. Lényegileg fontos nem történt azon kívül, hogy nagyon egymásra találtunk a fiammal. Vannak ilyen időszakaink, amikor egy hullámhosszon működünk, egy húron pendülünk és minden a legnagyobb rendben van köztünk. Aztán ahogy jön, ez úgy el is múlik.
De már van! Amint rájövök, mitől van, egyre többször lesz. Addig pedig marad a kísérletezés izgalma.
Estére mindannyian jól elfáradtunk. Már nem emlékszem, mi volt vacsora, de innentől számítva nem fogyott ki a hűtőből a sör, pedig minden este próbáltam a létszámot csökkenteni. Anikóval kiültünk egy kicsit a szoba elé a szabad levegőre beszélgetni miután a gyerekek elaludtak. Nem tartott sokáig. Egyrészt mert mi is fáradtak voltunk, másrészt, mert a szúnyogok nagyon csíptek bennünket.
A negyedik nappal bajban vagyok, mert aznap jöttek megint anyósomék. Nekem pedig kifogyott a film a fényképező gépemből. Pontosabban az elem fogyott ki. Még ahhoz is kölcsön kellett kérnem, hogy az optikáját visszahúzza, mert arra sem volt elég ereje. Persze, pont ilyenkor nincs nálam tartalék elem vagy akku. Délután aztán sógoromék is megjöttek a lányaikért. Kalandos útjuk volt. Bementek arra a strandra, ahova egyébként járni szoktak, kifizették a belépőt, körülnéztek, megállapították, hogy nem vagyunk ott...
Aztán telefonáltak, hogy hol vagyunk. Miután anyósom elmondta nekik, már viszonylag könnyen megtaláltak. Szép esténk volt. Azt hiszem, akkor ettünk rántott húst hasábburgonyával. Aztán megint megpróbáltunk kiülni egy kicsit, amikor a gyerekek elaludtak. Éjjel pedig megeredt az eső.

Nyaralás - második és harmadik nap

Ülepszik szépen az emlékek hada és nagy szerencsémre rendelkezésre áll a sok fénykép, ha az agy kihagy. Fényképekről szólva: bár mennyiségileg lényegesen több képet készítettem, a minőség azonban sokat romlott. Talán azért, mert van hely bőven a memóriakártyán. Többször mertem ugyanazt lefényképezni valamelyik kép csak jó lesz felkiáltással - persze nem lett jó. Hiába, a játékszer csak játékszer és nem professzionális fotóapparát. De vissza arra a hétfőre.
Anyósomék a lányokkal akkor látogattak meg minket először. Unatkoztak otthon. Meg is jegyeztük, hogy jövőre messzebb kell menjünk, hogy ne jöjjenek utánunk folyton...
A másik strandra mentünk, ahol sekély a víz és jó nagy homokozó van a parton. Itt bátran el mertük engedni a gyerekeket, hadd éljék ki a vízzel kapcsolatos összes vágyukat.
Sikerült elveszíteniük a frissen vásárolt Micimackós homokozóvödröt, de ezt igazából senki sem bánta, csak az a párszáz forint, amibe került. Aki megtalálta, éljen vele boldogan!
Csónakázás (felfújható gumicsónakkal), felfedezés a mélyvízben (a gyerekekkel és karúszóval), úszás, fürdőzés, lángos, kávé, bodzaszörp. Mi kell még a boldogsághoz?
Fényes napunkra nehezedett néhány kissebb árnyék is. Balázs hasmenést kapott. Nem túl durvát, de kellemetlen volt a fürdőnadrágjait cserélgetni folyton. Végül már más megoldáshoz folyamodtunk, ami miatt nem mehetett a vízbe. Ezt ő nem értékelte nagyon.
A másik árnyék az aznap estére beígért vihar. 2006. augusztus 20-a óta minden lehetséges alkalmat megragad a meteorológiai szolgálat a pánikkeltésre. Ezúttal is csak vaklárma volt. Legalább is Agárd környékén, de anyósomék is rendben hazaértek.
Éjszaka esett és még reggel is hullott némi harmat, ezért úgy határoztunk, nem megyünk sehova. Jó döntésnek bizonyult. Évek óta ez volt az első nap, amikor mertünk végre semmit tenni. Hagytuk a gyerekeket a kempingben futkározni, játszani a többi gyerekkel. Mi pedig a többi felnőttekkel beszélgettünk. Találtunk néhány sorsot, ahogy utólag Anikóval megbeszéltük.
Ebéd után ugyan aludtak egy kicsit a gyerekek, de amikor felébredtek a helyzet tarthatatlanná vált: már nem tudtak mit kezdeni magukkal. El kellett mennünk valahova! A fagylalt fogyasztással egybekötött bevásárló séta tűnt a legalkalmasabb elfoglaltságnak, lévén dél táján kisütött a nap és egészen jó idő kerekedett. Egy nehéz helyzetünk adódott, amikor Balázs és Janka lecövekelt egy játkék (ajándék) bolt kirakata előtt és megmutatták, mit szeretnének, ha vennénk nekik. Nem volt egyszerű, de úgy gondolom, a lehető legjobban jöttünk ki ebből a helyzetből. Hazafelére már nem maradt sok energia a srácokban. Balázs azon duzzogott, hogy miért nem vettünk neki semmit. Az üzlet persze zárva volt már és ez sokat segített a helyzet megoldásában. Ha nem tudtuk volna, hogy azért ilyenek, mert fáradtak... Itthon ezek a helyzetek más kimenetelhez szoktak vezetni.
Vacsora előtt lementünk még hátra a strandra homokozni egy kicsit, megnézni a naplementét és hattyúkat etetni. (Ezt vasárnap este is megtettük.)
Aznap sem kellett hosszú mesét mondanom, hogy elaludjanak rajta...

Nyár, tetején szalicillel

Nézd: kezdődik az ősz már. Fut vonatunk ki a nyárból.
Elmúlt - észre se vettük - boldog időnk, csak a fákról
kezdtek hullni a jelző, elszáradt levelek, hogy
értsük biztosan: elmúlt. Ujjunk közt leve elfolyt
markoltuk szorosan bár, két kézzel, de hiába.
Várj csak! Nedves a kéz még. Gyűjtsük cseppjeit egybe!
Zárjuk jól el agyunkban - páncél dunsztos üvegbe,
mert télen, ha befőttet kívánunk, ugye mással
sem lesz jobb izü, mint kis forró és puha nyárral.

Íródott valamikor 1994. nyarán-őszén. Dallama is van, ha megtalálom (és el nem felejtem), majd közzéteszem.
(2009-09-06-án javítva: lemaradt a j betű! Bocsányat.)

Mielőtt még hamu

Villanásnyi varázslatok
Fizika és kémia csupán
mondhatná valaki joggal.
De ha egyszer szép!
De ha egyszer szép...
Nem a fizikától, nem a kémiától,
nem a biológiától. Nem tudom, mitől?
A rakéták öngyilkos rohanása
az ég felé, amit soha nem fognak
elérni, és ezt ők is jól tudják.
A szétrobbanásuk előtti pillanat,
amikor arra gondolnak (talán):
örülni fognak nekik, mert
szépek lesznek.
Egyszer.
Aztán sötétség, csend.
Utcaseprők lepik el a környéket.
Ez a tüzijáték.
Versek.
Életünk, szerelmeink.

Ez pedig egy kis emlék 1996. augusztusából. Mennyi minden más volt akkor még...

Janka mesél

Ma ebéd után, elalváskor Janka is mondott egy (két) mesét. Olyat, amit ő talált ki. Csiga Zsókáról szólt, aki elindult, ment és sokmindenkivel találkozott. Egy mókás mondat nagyon megnyerte a tetszésünket a meséből. Így hangzik: "Csiga Zsóka nagyot szólt... Aztán delfin szag lett." Balázs azóta is ezt mondogatja és nevet tele szájjal.
Azt hiszem, új családi szállóige született.

Fáziskésésben

Mint azt korábban már írtam, a töki körhinta baleset egyik súlyos sérültje egy ismerősünk. Az pedig a lustaságomra jellemző, hogy egy hét elején megtudott hírt miért csak pénteken jegyzek le. Ha már e helyen említettem, hogy áttételesen ugyan, de személyesen is érintettek vagyunk a balesetben, akkor írjam le a jó hírt is. A sérült ismerősünk már itthon van.
Újra meg kell tanulnia mindazt, amit eddig tudott. Mozogni, beszélni, írni, olvasni...
De jól van. Él. Szülei mindent megtesznek, hogy gondoskodjanak róla. Mi pedig segítünk, ha tudunk.
Hálát adhatunk, hogy nagyobb baj nem történt. Ha az egyik leszakadt gondola megindult volna a koncertre várakozó tömeg felé például...
Sok a kérdés, nagy a hallgatás. Itt-ott mormol csak néhány imára kulcsolt kezű ember...

Érzések...

Komoly csapás volt a lelki világomra, amikor rá kell döbbennem, nem minden és nem mindenki van azért, hogy jól érezzem magamat. Fájdalmas a felismerés miszerint a többi ember is érző lény, nem csupán kellék az én boldogságomhoz. Eszköz. Tárgy.

Az érzékek, érzések, érzelmek gyakrabban csapnak be, mint gondolnád.

Amikor ezt írom, fáradtnak és kedvetlennek érzem magam. Pedig a tennivaló sok. Egy részét persze a gépek elvégzik helyettünk.
A gépek és a szenvedélyek, amelyek "kényünk-kedvünk szerint állnak rendelkezésünkre és nem zavarnak minket személyes életükkel". Talán ezért van, hogy időt és pénzt sem sajnálunk például olyan gépekre, amelyekkel időt és pénzt takaríthatunk meg.
Amikor ezt írom, fáradtnak és kedvetlennek érzem magam. Pedig a tennivaló sok. Ennek pedig örülök, mert akkor vagyok igazán erős, amikor erőtlen vagyok és lemondok a magam erejéből való boldogulás lehetőségéről.

Nyolc éve

Ma történetesen házassági évfordulónk van. A nyolcadik. Ebből az alkalomból jutott eszembe Pálhegyi Feri bácsi egy házaspári csendeshéten elmondott mondata. Viccnek szánta, de nagy igazság van a mélyén:
Csak a házas ember tudja, mi az igazi boldogság -- de akkor már késő!

Bomba!

Manapság divat bombát találni. Bomba van itt, bomba van ott. Kiürítés, kitelepítés, nagy hókusz-pókusz, aztán kiderül, hogy megint csak egy rézüst...
... mindeközben Balázs fiam legurult az ágyról. Mire beértem, már vissza is mászott. Úgy álmában. Megakadályozandó, hogy ismét leessen, most keresztben fekszik az ágyában. Így viszont a fejét veri állandóan a falba. Semmi sem tökéletes. Viszont ez is nagyot szólt.
Félreértés ne essék: a tűzszerészek munkáját nem szeretném lebecsülni. Időzített bombán ülünk. Aki ezt nem tudta eddig, most már az is kezdi megérteni. Kérdés inkább az, ha robban, kit talál el?
... és egyáltalán! Tartsd távol magad a politikától ... amennyire csak lehetséges.

Nyaralás - Előzmények, megérkezés, nulladik nap

Előzmények: tavaly fölvetődött a gondolat, hogy végre - hat év után - megérdemelnénk már egy nyaralást. Érdekes kísérletnek ígérkezett megnézni, hogy tudunk együtt működni, mint család? Az experimentum minden tekintetben sikeresen zárult tavaly, ezért idén már nem is volt kérdéses, hogy megismételjük, hátha tanultunk valamit az egy évvel ezelőtti eseményekből.
A szállás Agárdon már tavaly is megelégedésünkre szolgált az elfogadható áron nyújtott színvonalas szolgáltatásával. Ami viszont nagyon megfogott benne, és ami miatt úgy éreztük, ide vissza kell jönnünk, az a hangulat. Nem az épületek, vagy a szoba berendezése, hanem a társaság hangulata. Szerintem telitalálat a közös konyha: ez nagyon összehozza a társaságot. De más egyéb is. Maga a "tanya" egy zárt hely minden oldalról. Nyugodtan szabadon lehet engedni a gyerekeket. Magukban sem, másban sem tesznek kárt. (Bár ők ebben nagyon találékonyak. A mieink például szétszabtak egy sátrat, amíg ott voltunk ... ) Ha pedig éppen nem érünk rá rájuk figyelni, mert annyira belemerültünk egy beszélgetésbe, azonnal akad valaki pótanyuka, vagy pótapuka, aki törődik az aprónéppel. Ilyen reklám után ha titokban tartanám a Pákász Tanya Kemping nevét, akkor nagy hibát követnék el. (A tulajdonossal folytatandó levélváltásig linket nem teszek, de Google jó barát :-)
Mintegy utolsó tőrdöfésként meg kell említenem, hogy a szállás árában benne foglaltatik az állandó strandbelépő is az egyik nagyon kultúrált, gondozott és ittasellátóval is gazdagon felszerelt strandra (ami történetesen pontosan a kemping háta mögött terül el), vagyishogy az elhatározástól a vízig öt perc sem kell...
Az esemé... átfordult az óra és a nap. Semmi különleges nem történt, de ma van a nyolcadik éve annak, hogy összeházasodtunk. Szóval az események pontos ... és boldog névnapot minden Klárának! Csak nem akar befejeződni az a mondat, miszerint az események felidézésében segítségemre van az a több, mint háromszáz fénykép, ami e röpke egy hét leforgása alatt készült, s amelyeken hihetetlen a mennyiség ellenére ötnél kevesebb alkalommal vagyok felfedezhető, lévén szerény személyem készítette e fotók nagy részét. Mint azt mindebből gondolni lehet: a minőséget próbáltam a mennyiséggel kompenzálni. Ha már jó nem lehet, legalább legyen jó sok. Azok között talán akad néhány említésre méltó is majd. Tíz legalább. Remélem.
Megérkeztünk vasárnap délután. Becuccoltunk egy rövidke szobaválasztási akció után, majd azonnal belepróbáltuk magunkat a vízbe. Kipróbálásra került még a strand játszótere. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy a tavalyi kedvenc, a lovacskás forgó még mindig megvan. Megnéztük a hattyúkat, a naplementét, és Emmi babát a kempingben. ... nem emlékszem, mit vacsoráztunk, aztán a gyerekek futottak még egy kört, mielőtt zuhany és zuhanj az ágyba következett volna. A többieknek. Én ugyanis az emeleten aludtam, ahogy tavaly is. Szeretem a magaslati levegőt. Ezúttal azonban egy kicsit melegem volt és még furcsákat is álmodtam olyan buszról, amit én vezetek és mindenről lepattan, aminek csak nekihajtok vele. Előre még csak ment a vezetés, de tolatni sokkal nehezebb volt...
Ez a rész viszont már átvezet a hétfő reggelbe, amit most nem írok le, lévén összefolyik az ujjaim alatt a billentyűzet.

Otthon Édes, otthon...

Már meg is jöttünk. Nyaralás történt velünk a héten. Három nap strand, három nap pihenés, egy nap utazás és aklimatizálódás. Röviden összefoglalva ennyi.
Bővebben majd később.
Az emlékek és a fényképek feldolgozása folyamatban van.

Reszkess, Agárd!

Jövünk már nyaralni...
Amikor ezt írom, gyakorlatilag a fél életünk bőröndökbe csomagolva izgatottan várja már, hogy befér-e a csomagtartóba, vagy nem. Holnap ebéd után indulás.
Pillanatnyilag még az sem tart vissza, hogy gyakorlatilag az utolsó fillérjeinket használjuk el erre a nyaralásra. A fő, hogy jól érezzük magunkat, utána meg majd csak lesz valahogy. (Úgy még sohasem volt, hogy valahogyan ne lett volna. Nekem egyszer volt úgy, hogy most aztán már sehogyan sem lesz, de akkor is csak lett valahogy.)
Közben fát rendeltünk télire előrelátólag, hála a gázáremelésnek.
Két kicsi kiabálónk még nem is sejti, hogy milyen lesz. Még mi sem. Talán ha tudnánk, már rég vissza is jöttünk volna. Augusztus mindenesetre a nyaralás hónapja nálunk.
Mindenkinek szép nyarat!

Amit a cenzor törölt

Amit itt olvasol, az rólunk szól. A családomról és rólam. Érdekes kísérletet végzünk: megpróbálunk ebben a világban élve boldogok lenni és együtt maradni.
Sikerül-e?
Vedd és olvasd olyan szeretettel, ahogy írtam.

Kaszakő

Pénteken már nem dolgoztam, így délelőtt elmentünk bevásárolni. Jó sok mindent vettünk, de Anikónak még mindig nincs kapucnis kabátja. Megint abban a kékben jön nyaralni, amit tavaly is hozott.
Már csomagolunk. Két koffer tele cuccal és én még el sem kezdtem összeírni, mi mindent szeretnék elvinni magammal. Orion jönni fog, telefon is, bár idén biztosan ritkábban csörög majd, mert kivettem a céges telefonomból az átirányítást...
A gyerekek elfáradtak. Hazafele bóbiskoltak az autóban, ezért aztán itthon már nem is akartak aludni. Pedig kellett volna. Balázs nagy nehezen elaludt, én is szunyókáltam egy kicsit, de Janka folyton fölébresztett.
Pihenő után nekiálltam füvet nyírni. Közben fölkelt Balázs és elkezdett botrányos módon viselkedni. Anikót legalább is jól felpaprikázta. Akkor leültettem egy kicsit és beszélgettünk. Nem sokat, de eleget ahhoz, hogy megnyugodjon.
A fűnyírás éppen készen lett, még arra sem volt időm, hogy leüljek, szusszanjak egy kicsit, máris jöttünk föl vacsorázni. Májpástétomos kenyér uborkával. Mindannyian jóízűen falatoztunk. Anikó kis bűntudattal, mert éppen le szeretne dolgozni pár kilót - így nyaralás előtt mindig rájön és nem hiszi el nekem, hogy ő a legszebb nő a világon - legalább is számomra.
Vacsora után volt egy kis színfolt a ma esti alvásra készülődésben. Mivel Balázs ma délután mezítláb járkált az udvaron, szálka ment a lábába. Ezt szerettük volna kivenni egy tű segítségével. A tű láttán kedves fiunk bepánikolt - és nem hagyta.
Villanyoltás után még beszélgettünk egy kicsit.
- Balázs, szeretsz te engem? - kérdeztem a nap történéseinek fényében.
A válasz egyértelmű és határozott volt:
- Igen.

Napszúrás és Passziánsz

Kiszáradtam. Tulajdonképpen ez a napszúrás. Iszonyatos fejfájás és reménytelen szenvedés. Folyadékbevitel, csend, algopirin, alvás segített. Meg az imádság. Illetve legfőbbképpen az. Estére semmi bajom sem volt azon kívül, hogy nem tudtam már aludni.
Cserébe nagy vihar volt. Vízszintesen esett az eső.
Hazahoztuk. Csütörtök körül egy picit elanyátlanodott, de egyébként jól tartotta magát. Útközben egy helyen álltunk meg, Csákváron a kedvenc fagyizónknál. Mind a két gyerek betermelt két gombóc fagyit. Egyik jobban ette, mint a másik. Talán ha akkor ittam volna, nem történik mindez a napszúrással.
Szombaton elvittem Anikót vacsorázni. Elvégre mégiscsak nevenapja volt! Vacsi után egy fagyi, fagyi után néptáncosok műsora a főtéren.
Ez nagyon tetszett. Mármint nekem. Olyan érzésem volt, hogy dédapáink pontosan így csinálták: húzta a hegedűs, mellé egy brácsás, ők pedig táncoltak, amit tudtak. Nem volt előre megbeszélt koreográfia időnként. Persze a toborzót és a legényest, a gazda köszöntését nem kell előre megbeszélni, az minden körülmények között ugyanúgy történik. A néptánckör vezetőjének, Pista bácsinak, aki már az én gyerekkoromban is Pista bácsi volt, volt valamilyen évfordulója. Talán ezügyben köszöntötték.
Pénteken este H. Balázs. Valóban pappá szentelték, valóban ő tartotta a misét és utána olyan jól esett egy kicsit leülni és beszélgetni. Örülök, hogy találkoztunk.
Közben Jutka. Vele is jó volt egy kicsit beszélgetni. Anikó megsértődött ugyan, mert a fiammal nem kísértük el őt kabátot válogatni. De talán jobb volt így. Az én Balázsom már nagyon belefáradt az üzletjárásba. Jól esett neki leülni egy kicsit és beszélgetni. Olyan okos. Csak néztem, milyen értelmesen felelget a kérdésekre.

Ma munka. Nem túl nagy hajtás: várjuk a sült galambot és közben megpróbálunk tenni valami értelmeset. Közben az jutott eszembe: a Passziánsz az egyik legkomolyabb hírszerző játék. Információt kell benne szerezni, mert csak az lehet sikeres, aki minden információhoz a megfelelő időben hozájut, vagy adott pillanatban már birtokosa valamilyen tudásnak.
Ezen fölbuzdulva most folytatom az RST dokumentum fordítását. Ettől végül is mindenkinek jobb lesz.

Elszakítottság

Ma a cégem feltalálta a terhelésmegosztás legjobb módját: a kifele irányuló internet-forgalom felét átirányították egy nem működő átjáróra. Ebbe én is beleestem, így egész nap hírektől, újdonságoktól és szótártól elszakítva kellett lennem. Eddig nem is gondoltam rá, hogy ez milyen nehéz. Most már tudom. Illetve sejtem. De ki lehet bírni...
A fiam lassan ötödik napja van a nagyszüleinél. Anikó bevallotta: fölhívták őket Jankával. Már nem bírták tovább. Ez is egy fajtája az elszakítottságnak, azt gondolom.
A harmadik fajta az, ahogyan a bűneim szakítanak el Istentől.
Ez a legborzasztóbb... lehetne, ha az Úr nem készített volna erre is megoldást, mint ahogy a többire is nála van a megoldás. Szabadításodra várok Istenem!