Túlnőni...

"You will outgrow your usefulness."

Van az a pont, amikor megérted, hogy neked már megvan, és végre elkezdesz a mások üdvösségével foglalkozni.
Na én itt még nem tartok,

... és itt kellene befejezni egy veszővel a végén, mintegy sejtteve a folytatást. De van nálam egy almás rekesz, ami annak a bosszantó jele, hogy ma sem törődtem sem a magam, sem az én házam népe üdvösségével. Aki akarja, érti.
Erre csak ez van.

Felétek?

Tudni szerettem volna...

Tudni szerettemvolna, hogy van-e olyan szó a Bibliában, ami az egész szövegben csak egyszer fordul elő?
De minek?
Nem tudok rá ésszerű magyarázatot. Időnként följönnek bennem ilyen kérdések, és akkor egy kicsit nyomozni szoktam. Néha egészen érdekeseket tanulok ilyenkor. Olyasmit szoktam találni, amit nem kerestem, és ez -- lényegében az internet nevű lomtár kacatjai közötti turkálás -- örömmel tölt el. Abban is hitegetem magam, hogy a tudásom gyarapszik.
De ma felismertem, hogy ez is hiábavalóság.
Amíg ezt a "kutatómunkát" végeztem, addig sem a szeretteimmel foglalkoztam, nem tettem semmi hasznosat. Sem más, sem a magam javára. Például nem olvastam a Bibliát! Pedig honnan máshonnan lehet megtudni a kérdésemre a választ?
Lusta emberként abban bíztam, hogy ez a kérdés már másnak is megfordult a fejében, és kutatott valamit e témában, amit aztán le is írt. De nem. Sem magyar, sem angol nyelven nem találtam hasonlót egyik általam használt keresővel sem. Talán még oroszul meg kellett volna próbálnom, de az ő Biblia fordításukat nem ismerem olyan jól, mint a magyar és az angol változatokat.
Nem találtam semmit.
Illetve találtam. Ezt találtam, amit most leírtam.
Most pedig abbahagyom ezen a ponton, mert valaki hangos sírással a figyelmemet követeli...

Valakinek ajánlottam

Valakinek ajánlottam, hogy ha tudni szeretné, mi van velünk, hát olvassa ezeket a bejegyzéseket. Pár nap múlva kaptam tőle egy e-mailt: úgy látom, veletek nem történik semmi érdekes...
Hát nem!
Ma például fogtam a kisebbik középső lányomat, meg a nagyobbik középső fiamat (Janka és Peti), és elmentünk a Margitszigetre ebéd után. Eredetileg máshova szerettek volna menni. Játszóházba kívánkoztak a drágáim, de aztán megbeszéltük, hogy oda akkor is lehet menni, amikor szakad az eső. Igaz, akkor nem gyalog.
Végül a Margitsziget lett a nyertes. Janka lányom ebből az alkalomból megkapta első bérletét (eddig jegyeztünk, mert az alkalmankénti utazáshoz az jobban passzol, és nem árt, ha megtanulja a gyerek, hogy micsoda kényelmet kap a bérlet áráért -- nem kell lyukasztani). Büszkén mutatta a metrón az ellenőr bácsiknak, akik rá se hederítettek. De nem tört meg a lendület.
A Lehel tértől nagy piros busszal (troli) mentünk a Jászai Mari térre, onnan pedig besétáltunk. Mit besétáltunk?! A tömeg hátán behömpölyögtünk a szigetre. Megpróbáltunk ugyan megállni egy pillanatra a híd korlátjánál a hajókat nézegetni, de a mögöttünk jövő tömeg ezt nem díjazta.
Tudja valaki, mi az összefüggés a tömeg, az idő, és a tér között?
Megmondom, nem kell hozzá fizikusnak lenni.
Ha jó az idő a tömeg lemegy a térre.
Na ilyen élményünk volt nekünk vasárnap délután a Margitsziget déli csücskén, amit az aprónép már a hídról kiszúrt, hogy oda mindenképp menjünk le! Hát lementünk. A sziget keleti (Pest felőli) oldalán sétáltunk fölfelé az állatkertig. Néztük a futókat, és a hajókat. Még egy uszály is járt arra. Biztosan m-uszáj volt neki...
A pónik símogatása, a szárnyas jószágok, és az őzikék nézegetése aztán nem kötötte le a fiatalokat túlságosan, mert már be voltak sózva a beígért bringóhintózás miatt. Mennünk kellett tovább.
A nagy tömeg egyik nagy hátránya, hogy alig van bent kölcsönözhető bringóhintó. Ez persze egy pár perces elfogaltsággal, mondjuk a közelben található fagylaltárus felkeresésével könnyen megoldható. Mire visszaértünk, már volt is arra alkalmas eszköz. Mi pedig vittük.
A legnehezebb az volt, mire megegyeztünk, hogy ki vezet. Janka egész ügyes már, és teker is ész nélkül, de kell mellé egy ügyes fékező. Peti mellé mégjobban. Először is nem ér még le a lába a pedálig, tehát hajtani még nem tud. Másodszor nem lát ki a kormány mögül, és még erősen el van foglalva annak értelmezésével, hogy ha erre fordítja a kormányt, akkor a kerekek is erre fordulnak. Na most ez 5 km/óra sebesség fölött egészen izgalmas tud lenni. Márpedig Janka tekert...
Peti egyszer, kormányzás közben fölnézett, és megkérdezte:
-- Apa, ki hozott minket ide?
Aztán következett az a csodálatos fél óra, amikor én vezettem. Árnyoldalként Janka addigra már elfáradt, így a hajtás jelentős része is rám maradt. Peti pedig ezalatt fölfedezte a térképet a járművünkben, és az alapján diktálta, hogy merre menjünk.
Hazafele a buszon majdnem elaludt mind a kettő, és itthon sem kellett nekik altató dalt énekelni.

Réka a tegnapi játszóterezéstől egy kicsit megfázhatott. Prüsszög, köhög. De legalább láza nincs, és idáig még alszik az éjjel. Majd holnap reggel megbeszéljük Anikóval, hogy az éjszaka hajnalodó felében mennyire volt nyugodt. A legnagyobb elismerést azonban Balázstól kaptam. Nem tudott eljönni velünk, mert tanulnia kellett (hetedik osztályban ez már majdhogynem természetes). Mielőtt elment aludni, annyit mondott:
-- Apa, köszönöm, hogy elvitted őket!
Ezt most mindenki értse, ahogy akarja. Szerintem az így előállt csöndet, és nyugalmat köszönte meg.

A söröm elfogyott, megyek aludni. Ha előhívom a telefonomból, majd fényképek is lesznek ... talán.

Iskolakezdés: Harmadik

Petink közel egyidős ezzel a bloggal, és idén szeptembertől már iskolás lesz. Miért is lenne ez olyan nagyon egyszerű? Valaki jónak látta két házzal arrébb meghúzni a körzethatárt. Így mi a széles utca túloldalára tartozunk iskolailag, nem a ház háta mögé, a gyalog öt percre levő iskolába.
Talán elég erős érv, hogy másik két testvére is ide jár. Majd meglátjuk.
Lehetett volna trükközni. Van, aki évek óta él egy ismerőséhez bejelentve. Ezt mi nem akartuk.
Ha nem lehet szabályosan, akkor nem kell! Ettől persze még a rokonaink / ismerőseink nagy része furcsán néz ránk. De mi már csak ilyenek vagyunk.

Balázs akkor kezdte az iskolát, amikor Peti született. Az nem volt egy egyszerű kezdet. Harmadikra csak azt tudjuk emlékezetből, hogy eddig még nem volt két egyforma. Szerintünk most sem lesz szimpla. De sokkal nyugodtabban nézünk elébe.