Tűzijáték kontra árvíz

Eljutott hozzám egy körlevél, amit igyekszem a maga szépségében idézni:

"
> Kedves Ismerőseim!
> > >
> > > Mondjunk le augusztus 20-án a tűzijátékról, az
> > > árvízkárosultak megsegítésére! Nekünk csak látvány,
> nekik
> > > az élet. A múló látvány helyett, maradandó, életre szóló
> > > segítség ! Egyet értesz?
> > > Menjen ez a lista körbe egész MAGYARORSZÁGON!
> > >
> > > Klikkelj a "Továbbítás"-ra, írd a neved a lista végére,
> és
> > > küldd el minél több ismerősödnek! Hátha előbb-utóbb
> eljut
> > > egy-két illetékeshez, aki meghozza a megfelelő döntést!
> > >
"

Nos. A magam részéről soha nem voltam nagy pártolója az augusztus 20-i tűzijátéknak. Tehát nekem pont nem fog fájni, ha nem lesz. Gyanítom, hogy a családomnak sem.

Viszont a láncleveleknek sem vagyok híve. Nem véletlen, a kiemelés az idézetben. Nem "hátha" küldtünk oda ruhákat, nem "előbb-utóbb" ment el közülünk néhány ember homokzsákot tölteni, és nem "egy-két", hanem nagyon sok illetékessel tárgyaltunk már, akik meghozták a megfelelő döntéseket. Ki ilyet, ki olyat, de emiatt már nem mi fogunk magyarázkodni.

Nincs pogány nálunk

Ma megkereszteltük legkisebb Péter fiamat, így nincs tovább pogány a családban. A keresztelő hatalmas előkészületek mellett zajlott és egybe volt kötve a szűk családban található öt Laci nevenapjának megünnepelésével és még két nyáron esedékes szülinappal. Ennek köszönhetően most mindenki nagyon fáradt.

Jut eszembe! A többi Lacit is éltesse az Isten!

Szenna

Szenna egy kis falu Somogy megyében. Ayrton Senna pedig Formula 1-es autóversenyző volt, amíg baleset nem érte. Ma reggel a buszvezetőnk vezetési stílusáról előbb az utóbbi jutott eszembe, az utóbbiról pedig az előbbi, de ez már nem tudom, hogy miért? Talán népművelő célzattal.

A Szennán tett személyes látogatásomból csak a marhatelep és a nagyon agresszív szúnyogok maradtak emlékként, meg az ottani egyik rádiótelefon bázisállomás műszaki paraméterei. Ez utóbbiak egyre halványabban.

Buszvezetőnk viszont egy igazi hittérítő, bár nem ittasan vezet, mint ennek a viccnek az egyik szereplője.

Mindannyian túléltük, bár ezúttal még én is jónak láttam kapaszkodni.

Semmi kézzelfogható

Ha nyugton van, zsibbad, ha mozgatom fáj. Kezem, lábam.

Vizsgálatok, szúrások, röntgen. Várakozás, bizonytalanság. Mintha valami ködöt próbálnék megmarkolni. (Persze, nem megy, mert nem tudom ökölbe szorítani a kezem.)

Még soha ennyire nem voltam rászorulva Isten gondviselő szeretetére, és még soha nem hagytam ennyire Rá magam.

Két fog

Petinek már két foga van alul. Még nem jött rá, hogy mire kellene őket használni. 

Vasárnap délután, amikor egy kiadós eső ismét meghiúsította a sétálási tervünket, Balázs lekísért a pincébe egy kis kacat-válogatásra. Talált magának fölhozni valót, nem is keveset. A feléről ott a helyszínen lebeszéltem, de a többit majd idővel vissza kell csempészni az alsóbb szintekre, hogy ne foglalja fölöslegesen a nálunk amúgy is szűk helyet. 

Ezek között a kacatok között volt egy használhatatlan billentyűzet is. Balázs nagyon örült neki, hogy most már ő is fog tudni számítógépezni. Annak még jobban megörült, amikor a szekrény mélyéről előhúztam egy használaton kívüli egeret. Már csak egy monitort kellett rajzolni a lapra...

Tegnap aztán elfogta a nagyfiamat a jóindulat: odaadta a billentyűzetet Petinek.

Meg kell mondanom, nagyon profi a kissrác.

Szeretetben, együtt

Balázs ma reggel még nagyon félt: mi lesz, ha megbukik? Ma volt ugyanis az évzáró és a bizonyítvány osztás. Elmentek Anyával, nekem pedig maradt másik kettő. Szerencsére a kicsi egy kiadós reggeli és némi hancúrozás után hajlandó volt aludni egy nagyot, így nekem is csak egyre volt gondom. Sikerült közben elmosogassak, úgyhogy csúcs apának és férjnek képzelhettem magam. Közben az iskolás különítmény hazaért és Bazsa büszkén mutatta a bizonyítványát. 

Nem hogy nem bukott meg, de szorgalmáért igazgatói dicséretben részesült!

Mivel a szóbeli értékelés nem buktat meg senkit, és hiába ellenséges velünk az igazgató helyettes a fiú időszakonként előkerülő magatartás-problémái miatt, így második osztályba léphet.

A gondos előkészítésnek, és a segítségnek hála, az ünnepi ebéd csak fél órácskát csúszott a menetrend-szerinti délhez képest. Ebéd után pedig átadtuk, amit megígértünk.

Egyik nap, még a tanév közepe táján Balázs azzal jött haza, hogy nagyon szeretne ő is egy mobil telefont kapni. Megbeszéltük, hogy ez akkor lesz lehetséges, ha elvégzi az első osztályt. (Mert akkor már tud olvasni, és tudni fogja kezelni a készüléket.) Szóval megkapta az én régi készülékemet, egy új kártyával.

Azt az örömöt!

Utoljára akkor láttam így örülni a fiamat, amikor karácsonyra duplo-t kapott két éves korában. Aztán persze össze kellett rakni, be kellett kapcsolni, minden érintettet (anyát, apát, papákat, mamákat) be kellett írni a telefonkönyvbe, majd kipróbálni, hogy a szám működik-e? Vagyis telefonálni. Már majdnem tud SMS-t is írni. Nagyon hamar tanul a kisklapec. Talán azért, mert van benne egy, a világgal szembeni eredendő kíváncsiság. Többször, és több helyen emlegetem, hogy nagyon hasonló a lelki alkatunk.

Aztán persze délután megtették a maguk rosszát a húgával. Okoztak némi pusztítást a veteményben. Estére megint tündérekké váltak. Janka egyedül fürdött! Csak a hátát megmosni és megtörölni kellett segíteni.

Peti? Petinek van foga! Ma megharapott! Biztos ízlettem neki, mert utána még többször megpróbálta. Nagyokat játszottunk vele is.

JÓ volt együtt reggelizni, együtt ebédelni, együtt vacsorázni úgy, hogy közben senki nem jött váratlanul. Közösség vagyunk. Egy család. Tíz év házasság után végre kezdem én is így érzeni. 

Szívből kívánom, hogy aki ma házasodik, annak ne kelljen ennyit várni erre az érzésre!

Utolsó lehetőség...

... a pihenésre ez a hétvége. Az utána következő hetek három szóban és két fogalomban kifejezve: hajtás, őrültek háza. Legalább is várhatóan.

A fontosabb döntéseket már meghoztuk. Csak néhány apróság maradt hátra. Meg a favágó munka.

Vagyis a favágó munkája nem a döntés?

Ha nem leszek megfelelően leterhelve, azt arról fogom megismerni, hogy lesz időm elolvasni a HVG-t, mielőtt a következő megjelenik.

Mégsem autó

Ma reggel arra ébredtem, hogy nem kell nekünk másik autó. Gyűjtsünk inkább lakásra! Ahhoz több pénz kell.

Ha nincs, úgyis mindegy, hogy sok nincs, vagy kevés nincs.

Jól vagyok, de mégsem vagyok jól. Nem vagyok rosszul, de mégis rosszul vagyok. Ráadásul mindezt egyszerre és minél hamarabb.

Palack

Tegnap este megakadt a szemünk egy -- látszólag -- fűvel teli palackon a gyerekszobában.
Anya: Janka! Ugye nem a házatlan csigákat hoztad fel?!
Janka: Nem, azokat elfújta a szél. Ebben a hangyák és a bodobácsok vannak...
Világos feladta.

Utolsó nap az elsőben

"Utolsó óra /utolsó nap /nem fog a kréta /nem fog az agy." - Milyen boldogan mondtuk így tanév vége felé a diákköltésű versikét! Most pedig elérkezett az a nap, amikor már nem én, hanem a nagyobbik fiam mondja ezt a tanítójának.
Nem kis izgalommal várjuk a szombati évzárót, és a bizonyítványosztást.
Vajon megbukott-e Balázs magatartásból?
Nem mintha mindez bármin változtatna, csak jó tudni, hogy az iskola több évtizedre visszanyúló gyakorlata sikeresen birkózik-e meg azzal a pedagógiai feladattal, amit Sz. B. I. a osztályos tanuló jelent...

Hévízgyörk - Zsámbék

Tegnap családom lehetővé tette számomra, hogy elmenjek Hévízgyörkre az ottani református gyülekezet nagy ünnepére: beiktatták az új lelkészüket, Barthos Gergelyt.

A hévízgyörki református templom kicsinek bizonyult egy ekkora rendezvény minden résztvevőjét befogadni, ezért a "kívül rekedtek" a templom bejáratánál felállított sörsátor árnyékában nézhették/hallgathatták az odabenti történéseket egy kivetítő és egy hangfal hathatós közreműködése által. Végül is nem maradtunk le semmiről, és kint legalább járt a levegő.

Egyik nem titkolt célom a szertartás lebonyolódásának megfigyelése volt (erről majd számot teszek a presbiter testvérek előtt a következő találkozásunkkor), mégpedig azért, mert reményben nemsokára Zsámbékon is lelkészválasztás lesz, utána pedig a megválasztott lelkészt be is iktattatjuk.

Mindez tegnap még csak reménység volt. Ma azonban az Egyházmegyei Közgyűlés, amelynek Zsámbék ad otthont gyülekezetünket anyagyülekezetté nyilvánította ennek minden jogával és kötelességével együtt. (A zsámbéki református gyülekezet története pedig bővebben meg van írva a gyülekezet honlapján, a zsargon.hu-n.) Újra meg újra úgy érzem, hogy történelmet írunk mi ebben a kis városban. Pontosabban nem mi, hanem általunk Isten.

Ugyanis a tegnapi hévízgyörki alkalomban a leginkább az ragadott meg, amikor előállt az újonnan beiktatott lelkész, hogy megköszönje az áldásokat és köszöntéseket, amelyeket kapott, és bizonyságot tett arról, hogy egyedül Istené a dicsőség! Elmondta, hogy amikor egy kicsi részt is megpróbált eddigi szolgálatában megtartani magának a dicsőségből, egy morzsányit is, azonnal fáradni kezdett. Nem volt áldás a munkáján egészen addig, amíg az egész munkája dicsőségét nem tudta Istennek átadni.

Ezen kívül még két alkalommal hallottam őt beszélni. Az egyik alkalommal az érkezett vendégeket kalauzolta, a másik alkalommal pedig boldog névnapot kívánt egy kisfiúnak! Olyan természetesen, olyan "Gergősen", mintha nem is éppen egy fél órával ezelőtt iktatták volna be. Mások felé odaforduló bizalommal és szeretettel.

"...hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással." (2Tim 4.2)

Csak egy könyv

Korábban már említettem ezt a könyvet. Akkor még nem írtam le, -- mint ahogy most sem fogom, -- hogy mi a címe, és ki a szerzője. A történetet sem írom le.
Csak annyit tartok fontosnak megjegyezni, hogy nem kevés továbbgondolásra alkalmas, eredeti gondolat csillan meg benne. Ami viszont fontos lehet, hogy ettől a könyvtől képes alapvetően megváltozni még egy olyan makacs ember istenképe is, mint amilyen én vagyok.
Állítólag letehetetlen. Nos ezzel kapcsolatban a személyes tapasztalatom az, hogy igenis le lehet tenni.
Csak nem érdemes...

Pillanatnyi zavar

Olyan izgalmas tudni, hogy komoly emberek fognak kedvesen mosolyogni, amikor azon a kövön sétálnak, amit én mosok fel, és komoly kérdésekről határoznak azokon a székeken ülve, amelyekről én törlöm le a port.

Ha a kezem nem volna olyan béna, még talán a dicsőség is a fejembe szállna. Így viszont megmarad a bizalom és a remény. Már ketten is kérdezték, hogy segíthetnének-e?

Talán nem ide illik, de egy vicc jutott az eszembe (sajnos éppen aktuális):

"A pap falujában árvíz fenyeget, ezért a hatóság bekopogtat minden házba, még a parókiára is, hogy meneküljön mindenki. A pap azonban csak a templomba megy át. A vízszint emelkedik. Papunk felmászik  a karzatra és a nyitott ablakból figyeli az eseményeket. Arra halad egy csónak, a benne ülők kiabálnak:

 - Jöjjön plébános úr!

 - Köszönöm gyermekeim, de mentsétek inkább a rászorulókat! Engem Isten majd megment.

Tovább emelkedik a vízszint. Az atya felkapaszkodik a templomtorony tetejére, mert az még kint van a vízből. Arra jön egy helikopter:

 - Jöjjön plébános úr!

 - Köszönöm gyermekeim, de mentsétek inkább a rászorulókat! Engem Isten majd megment.

De a vízszint még emelkedik és a pap megfullad. Megáll a mennyországban Isten előtt csípőre tett kézzel:

 - Uram, én vártam, hogy majd te megmentesz! Hol voltál?!

 - Drága szolgám! Küldtem érted egy rendőrt, egy csónakot, sőt! még helikoptert is! Csak nem azt vártad, hogy majd én megyek személyesen?!"

A vicc az vicc, nekem pedig olyan Istenem van, aki eljött értem személyesen -- meghalni azért, hogy én élhessek!

Ilike és a zongorista

Már tettem rá kísérletet, hogy a bejegyzések ne csak betűsek és képesek legyenek, de hangosak is. Az elmúlt hetek nagy esőzései és viharai közben gyakran járt az eszemben az I like Chopin, amit a Wikipédia oldalából kiolvashatóan először 1983-ban vitt sikerre a Gazebo művésznevű Paul Mazzolini és társa, bizonyos Pierluigi Giombini.

Emlékeztetőül:



...

Annyi idős lehettem, mint a fiam most, amikor ez a szám először nagy siker volt. Akkoriban nem tett rám különösebb benyomást. Érdekes módon pont akkor találkoztam vele, amikor nem nagyon volt divatban: a '90-es évek elején. Egy számítógépes feldolgozásában nagyon megtetszett a beleszerkesztett dob szólam. Ha nagyon akarnám, talán még mindig elő tudnám húzni valahonnan, de közzé nem teszem. Volt egy idő, amikor éjjel-nappal ezt hallgattam, de ez már inkább oda tehető, '98 környékére, amikor ismét divatba jött egy kicsit átmixelve. Ez a dallam a huszonéves korszakom tarka időszakában kísért végig. Virágzó szerelmek, nagy reménységek és esős napok között.

Chopin-t viszont ennek dacára sem sikerült megszeretnem mind a mai napig.

Hallgatás

"Ne hallgassatok senkire!" - hirdette a szónok. - "Egyedül ti tudjátok, mi a jó nektek!"
Az első szavak még eljutottak mindenkihez, és hatás nem maradt el.
Senki sem hallgatott rá.

Most rúgok beléjük, amikor amúgy is gyengék? Nekem már akkor megvolt a bakancsom, amikor még rózsaszín napszemüveg volt a divat!

Örökké-, ideig-, hiábavalóság?

Megragadni és elengedni. Létrehozni de nem ragaszkodni. Uralkodni de nem irányítani.

Létezni. Kapcsolódni. Csodálni.

Hálát adni.

Végül pedig szeretni, mert az megmarad.

Ezt megkaptam!

Ma reggeli után leültem egy kicsit összeszedni a gondolataimat arról, hogy mit írjak ide. Tegnap este egy olyan programot találtam a számítógépemen, amely mindenféle logikai/nyelvi fejtörőkkel szórakoztatja a használóját. Még tanácsokat is ad az egyes kérdésekhez, illetve a végén az értékelésnél szintén mond némi okosságot. Nekem tegnapra az "Élvezd a hibáidat!" jutott.
Egészen hálás téma, ha jól belegondolok. Olyan sokféle, amit szeretnénk élvezni, de a hibáink általában nem jutnak eszünkbe, mint élvezeti lehetőség. Én pedig megfigyeltem magamon, hogy csodálatosan sokszínűen tudok hibázni. Tanulságosan. Gondolom, ezzel nem is vagyok egyedül.
Miért ne gyönyörködhetnék a hibáimban?
Itt tartottam a gondolatok menetében, amikor előkerült a szobájukból Balázs fiam. Amíg gondolkodtam, le is írtam: "Élvezd a hibáidat!". Megmutattam neki az írást, ő pedig büszkén elolvasta: "Érezd a hibáidat!". Hm. Nem rossz. Egy hiba. Próbáljuk újra. Másodikra sikerült. Mi benne a szép? Például az, hogy értelmes maradt a mondat. Kicsit mást jelent ugyan, de értelmes maradt.
Gyorsan megbeszéltük, hogy még aludnia kellene, de már nem akar. Megállapodtunk, hogy akkor csendesen elfoglalja magát valamivel. Kezébe nyomtam egy Ablak-Zsiráfot (iskolás korú gyermek jelenléte esetén helyiségenként egyet tartani kötelező), és mentem tovább a reggeli készülődés megszokott során. Amint kiléptem a fürdőszobából, látom ám, hogy nagy fiam már a(z) L betűnél jár (hogy van ez helyesen a L betűnél, vagy az L betűnél?), és bőszen másolja egy A4-es papírra a láva szócikket. Tudom, hogy nemrég írtak dolgozatot amiben egy adott szövegből adott idő alatt a lehető legtöbbet kellett leírni a füzetbe (vagy a lapra). Ezek szerint tetszett neki a feladat. Balázs mindig megismétli azokat a feladatokat, amelyek tetszenek neki.
Peti sírása és a reggeli kávé illata elűzte az álmot Anikó szeméből is, így volt lehetőségünk egy kis reggeli értekezletre. Gyorsan megbeszéltük a nap teendőit. Mindketten szeretünk előre tervezni.
A buszon egy nagyon jó könyvet olvastam. Már beterveztem az erről szóló recenziót a naplóbejegyzések közé. Addig nem szeretnék róla bővebben írni, amíg végig nem olvastam. Addig nem olvashatom végig, amíg a feleségem nem olvasta végig. Nem azért, mert nincs két könyvünk (ebből történetesen van), hanem azért, mert megígértem Anikónak, hogy ennek a könyvnek az olvasását előttem fogja befejezni. (Általában fordítva van: ha később kezdem is olvasni, hamarabb fejezem be ugyanazt a könyvet.) Engem is ösztönöz ez az ígéret: ha kíváncsi vagyok a történet folytatására, biztosítanom kell Anyának a szabad időt, amikor olvashat!
Végül mit kapok ma reggel a Mindennapi kenyerünk-ből? Idézem: "
Tanács:
Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel. (Ef 6.4)

Ígéret:
Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. (Péld 22.6)

Fohász:
Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak (Zsolt 144.12)"

Befejezésül mégegy idézet. Heidelbergi Káté "27. Kérdés: Micsoda az isteni gondviselés?

Felelet: Istennek mindenvaló és mindenütt jelenvaló ereje, mely által mennyet és földet, minden teremtménnyel egyetemben, mintegy saját kezével fenntart és úgy igazgat, hogy fák füvek, eső és szárazság, termékeny és terméketlen esztendők, étel és ital, egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szóval minden, nem történetesen, hanem az Ő atyai kezéből jön."

Internetes közösségek

Igazi fanyalgás támad fel a szívemben, amikor ilyeneket olvasok:
"Az internet közel hoz egymáshoz embereket, akik sosem találkoztak, mégis együtt képesek sírni és örülni egymással. Lehet szídni az internetet, de azt hiszem, ez egy nagyon jó dolog benne."
A teljes cikk elolvasható itt.
Miért fanyalgok, ha egyszer így van? Nem is tudom. Képes vagyok együtt sírni és örülni egymással az interneten, miközben nem tudom, hogy hívják a szomszédomat? Persze.
Könnyebb így, blogokon, fórumokon keresztül szeretni, mert a saját személyes életével nem zavar minket senki. Talán csak azzal a részével, amit megoszt a közösséggel. Bár szeretek nyílt kártyákkal játszani, de van az életünknek olyan vetülete, ami nem tartozik a családon kívülre, így ezekről a kérdésekről e helyen nem is esik szó.
Amit én jónak gondolok, az maga az internet kifejlődésének alap filozófiája: a megosztás. Megoszthatom a tudásomat, megoszthatom az érzéseimet, megoszthatom a gondolataimat. Megoszthatom magamat. Olyan módon, hogy közben nem vagyok mások terhére (mert ha nem tetszik a tartalom, amit létrehoztam, kereshet magának megfelelő másikat), nem vagyok tolakodó (van egy blogom, amit rajtam kívül senki nem olvas, -- nem ez az, -- hanem az én titkos naplóm, de teljesen nyilvánosan, az interneten) és korlátozhatom, hogy mit teszek közzé és mit nem (például bármilyen figyelmesen tanulmányozza is valaki ezt a blogot, nem fogja tudni megmondani, hogy hány szemüveges van nálunk a családban, vagy hogy milyen fogkrémet használunk. De ez nem is baj, mert mindez nem érdekes).
Önmagában az internet olyan, mint a bot: attól függ, mire használjuk? Agyon lehet ütni vele valakit, de egy másikat ki lehet húzni a vízből, vagy rá lehet támaszkodni, amikor fáj a lábunk...
De ettől a szomszédom még ugyanaz a köcsög, aki télen traktorgumikkal tüzel, nyáron pedig dzsungelharcosokat bérel a kertjében a két méteres gazt levágatni. A kocsmában pedig nem lesz olcsóbb a feles, ha laptoppal megyek és viszem a mobilinternetemet, hogy ott olvassam a kocsmablogot. Sőt! A harmadik kör után már Laci bácsi sem fog úri modorban társalogni a királyfókák nemi életéről.
"Két dolgot kérek Istentől: hadd találják meg az emberek az igazi értéket és a helyes mértéket" -- mondaná erre Kabát Elemér barátom, mielőtt továbbmegy.