Szám-adás

Ezt a bejegyzést ténylegesen 2011. január 1-én írom, mivel egy hirtelen jött hányós hasmenés megakadályozott az év (sőt évtized!) végi zárószámadás elkészítésében.

Az évtized végére érve megállapíthatom, hogy soha nem fog már kiderülni, hogy sikeres, vagy sikertelen évtizedet zártunk-e, mert elfelejtettünk célokat kitűzni magunk elé. Így persze mondhatjuk azt, hogy minden kitűzött célunk teljesült:

• három gyermekünk született,
• van egy autónk,
• van hely, ahol lakjunk (a saját lakás egyelőre egy kicsit még odébb látszik).

Nagyjából ennyi az, amit közös jövőképként meghatároztunk annak idején.

A 2010-es évre kitűzött céljaim viszont egészen konkrétan mérhetők és értékelhetők:

• többet foglalkozni a családommal (legalább 20%-kal, hiszen már öten vagyunk)
  Ez a feleségem állítása szerint megvalósult. Az összhang ugyan még nem az igazi, de már látjuk a felmerült problémákat, és dolgozunk a megoldásukon. Ezen célkitűzésemben elmaradást nem érzek.
• többet szolgálni a gyülekezetben (legalább a tavalyi elmaradásaim pótlásával és az erre az évre vonatkozó kötelezettségeim lelkiismeretes teljesítésével)
  A tavalyi elmaradások pótlása mellé most már az idei elmaradásokat is pótolni kell. A kötelezettségeim nagy részét mégis teljesítettem, ezért e tekintetben is úgy érzem, megtettem mindent, amit lehetséges volt.
• többször összeegyeztetni az előző kettőt (például a családos kör felélesztéséhez nyújtott aktív támogatással)
  Erre nézve voltak kísérleteim, de nem találtam meg a módját. Kétségkívül elmaradás.
• legalább 6 alkalommal meglátogatni a szüleimet és örülni a jó egészségüknek
  A tervezett 6-nál lényegesen többször jártam odahaza. Sajnos a jó egészségnek való örvendezés szinte minden esetben elmaradt. Még megvannak, még tartják magukat. Ennek azért lehet örülni. Ki tudja, meddig?
• kimutatható tudást szerezni (ez lehet akár egy középfokú nyelvvizsga, de valamilyen tanfolyam, vagy iskola elkezdése, jó esetben elvégzése is)
  Nulla. Semmiben nem fejlődtem az elmúlt évben. Csak romlott a munkaerő-piaci értékem. Szintén lemaradás.
• a jelenlegi foglalkozásomhoz kapcsolódó társadalmi életbe aktívabban bekapcsolódni (szakmai konferenciák, előadások, levelezőlisták, stb.)
  Ha az előző nulla volt, akkor  ez a 99%. Nem érzem úgy, hogy mindent megtettem volna, ami csak módomban állt, de volt olyan konferencia, amiről tőlem szerzett tudomást egy későbbi előadó. Ebben a kérdésben megintcsak elértem mindent, amit lehetett.
• befejezni az előszobaszekrényt, elkészíteni a lépcsőházban a takarítószer-tárolót
  Az előszobaszekrény kész van, a takarítószer-tároló pedig már soha nem fog elkészülni. Minek is?
• megoldást találni a suzuki és a három gyerekülés összeférhetetlenségének problémájára
  Megoldva. Nemrégiben három felnőtt és három gyerek is utazott az autóban. Nem mondom, hogy kényelmes volt. De megoldottuk!
• többet írni ebbe a blogba (az elmúlt évre nem tudatosan kitűzött és beállított 20%-os növekedési ütem tarthatónak látszik az idénre tervezett 144 cikkel, de senki ne kérje rajtam számon, ha csak 142 lesz...)
  Jelentem, 141 lett (ezzel az utólag odacsalttal együtt). Ez most akkor jó, vagy rossz? Mindenesetre a 2011-es évre nem fogok mennyiségi korlátokat állítani magam elé, ezt már világosan látom.
• ezt a listát szem előtt tartva időnként visszanézni.
  Megtörtént félévkor és év végén. 

Összeszegezve akár sikeresnek is mondható évet, évtizedet zárunk le a mai nappal. 

Nosza, tervezzünk jövő évet!

Benéztem

Jól benéztem ezt a bejegyzés-mennyiséges számlálgatást.

Addig-addig tartogattam a decemberi mennyiséget, most majd a végén még nem lesznek meg a tervszámok!

Hogy akkor mi lesz?

Katasztrófea! Világra szóló botrehány. Meg ezek társai.

Nem azért hallgattam eddig, mert nem lett volna mit mondanom. Van szavam, de most tanulom a hallgatást. Talán ez lesz a következő év/évek legkomolyabb programja: megtanulni jókor beszélni és jókor hallgatni.

Egyébként feltűnt már valakinek, hogy nem csak új évet kezdünk, hanem új évtizedet is?

Bajusz alatti mosoly

Tervezgetünk.

Már előre örülünk neki, hogy mi milyen jó lesz... Mi hogyan alakul majd... Hogyan intézzük ezt, vagy hogyan fogunk hozzá amahhoz...

Olyan kár, hogy minderről még nem írhatok nyíltan. Csak szépen sorjában, ahogy megvalósul.

Túl sokan tudnának megakadályozni minket.

Boldog születénapot?!

Kint a szél kiált
a hópehely kerengve
kapaszkodót keres

Bent a jó meleg
szobában a szívek
foglalata deres

Hiába van karácsony
bőség minden árnya
hiába leng a fán

Jézusnak nem nyílik
nem hogy ajtó
rés se szívünk ajtaján

Kinek is van ma
születésnapja?

Zsámbék, 2010.12.25. 21:22


Ez a sugárzó pesszimizmus pedig már-már áthatotta az egész karácsonyunkat, amikor rátaláltam a zselízi gyülekezet karácsonyi videójára, amit alább idézek:

Igen, ott a helyünk!

Boldog karácsonyt!

Jöhetnek a megjegyzések: ki mit kapott karácsonyra?

Mi családilag egy átfutó influenzát.

Ezt én személy szerint a tavalyi hasmenéshez képest, amit szintén karácsonyra kaptam, előrelépésként élem meg, még akkor is, ha közben úgy köhögök, hogy majdnem elejtem a kicsit. Petinek folyik minden az arcán: a könnye, a nyála, és még az orrából is folyik valami. Janka már éppen gyógyul, de azért neki is volt egy kruppos (pszeudokrupp) köhögésben áthörgött éjszakája. Balázs annyira köhögött, hogy egyik éjjel már hányt is. Anikónak a háta fáj nagyon amellett, hogy köhög. Rólam meg jobb nem is beszélni.

A hagyományoknak megfelelően két karácsonyfánk van (igazából három). Egy nálunk. Ennek idén már csak a konyhában jutott hely, de megoldottuk.

 

 Egy a kicsiknél. Ezt fel kellett tenni a polcra, hogy Peti ne bántsa, de Janka ügyesen feldíszítette.

 

Egy pedig bekerült Balázs szobájába, hogy ő se legyen karácsonyfa nélkül.

Ez ugyan egészen kicsike, de azért megjárja. Végül, ha már ennyire belejöttem a kép mutogatásba, eldicsekszem a legszebb karácsonyi ajándékkal, amit idén kaptam. A képen látható kerámia rénszarvast Janka lányom készítette az oviban. Ezzel kívánok mindenkinek...

 Magam, és családom nevében.

Túl

Túl vagyunk.

A karácsonyi nagybevásárláson, a sütés-főzés nagyrészén, az ilyenkor szokásos nagytakarításon -- ami persze a három gyermek áldott tevékenysége miatt fél órán belül már nyomokban sem felfedezhető.

Túl vagyunk az első kruppos rohamokon fejenként, a fejfájáson, a térdfájáson, a hátfájáson, és a kinek-mi-fáj-jobban versenyen.

Túl vagyunk az első hó okozta örömön. Túl vagyunk az első hó okozta probléma-seregen, és túl vagyunk az első hó elolvadása okozta probléma-seregen és lelki traumán is.

Túl vagyunk azon a ponton, amikor még bízhatunk valamiféle egyszerű megoldásban.

Túl vagyunk azon a ponton, amikor felismertük a saját tehetetlenségünket, és túl vagyunk már az ebből fakadó dühöngéseinken is.

Túl jó volt itt.

A várakozás pedig nem múlik el tétlenül: keresünk, faragunk, kapcsolunk és függesztünk. Tájékozódunk, nézünk és méricskélünk. Számolgatunk. Biztosan jó lesz, csak okosan kell csinálni.

A héten végre újra asztaloskodhattam egy kicsit: Balázs szobájába szereltem új polcot. Ismét lenyűgözött a fa illetve a vele való szöszmötölés. A tartó persze fémből van, csak a lapját kellett kialakítani fából, de így is el tudtam vele piszmogni egy jó darabig. Szeretem az ilyen munkákat. Energiát adnak.

Mielőtt nekiállnék a tartóba faragni azt a döglött fát, ami körül majd a karácsonyi ajándékokat meg fogják találni a család tagjai, egy kérdés motoszkál a fejemben:

Vajon ha fenyőfa volnék, hogyan várnám a karácsonyt?

Hallelujah!

Figyelem! Figyelem!

A Messiás-oratórium népszerű betétdala ismét támad. Ezúttal egy gyanús körülmények között elkészített étel sajátos mellékhatásaként számoltak be heveny előadásról. A biztonsági kamerák által rögzített felvételen jól látható, hogy a telefonálás közben viselt piros sál nagy mértékben növeli a járvány kirobbanásának kockázatát.

A film megtekinthető teljes mértékben itt.

Mivel ebben az évben már csak hét további bejegyzést terveztem, és ezekről nem tudom, hogy mikor lesznek, ezútok kívánok minden Kedves Olvasónak áldott karácsonyvárást!

Az oldalon tapasztalható hópehelyek csak illusztrációk! Nem vagyunk behavazva. Egy kicsit sem. Egyébként Csillagos révén, erről az oldalról jutottak el hozzánk. Köszönet érte!

Mindjártjaink

-- Anya! Gyere! -- gyakran elhangzó mondat ez minálunk. Így, ebben a formában. Ritkábban apával az elején. Még ritkábban valamelyik gyermekünk nevével, amikor végre mi is szóhoz jutunk. A válasz is azonnal borítékolható:

-- Mindjárt. (Ritkábban Azonnal, de az is ebben az értelemben.)

Egy édesanya/édesapa legyen elfoglalt. Még akár egy gyermek is lehet elfoglalt. De az, hogy gyakorlatilag soha nem érünk rá egymásra, ez már szinte gyanús. Legalább is olyasvalami, amire érdemes odafigyelnünk.

Újra meg újra bibliai szófordulat matat a fejemben: "...Jézus azonnal...", de amikor nekiálltam "átfésülni az evangéliumokat ezzel kapcsolatban, meglepő felfedezést tettem (lustaságomra jellemző, hogy rögtön a János evangéliumával kezdtem, mert azt olvasom mostanában, számomra furcsa módon): az első négy fejezetben nem fordul elő az azonnal szó. Legalább is az új fordításban. Az ötödik fejezetben a béna ember meggyógyításánál jön elő első alkalommal ("És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt." Jn5, 9). A következő azonnal-ra a 13. részig kell várnunk, ahol az utolsó vacsora történései között a Júdással folytatott beszélgetés végén szerepel a szó ("Miután tehát elfogadta a falatot, azonnal kiment. Már éjszaka volt." Jn13, 30) Ebben a fejezetben még egyszer szerepel az azonnal szó. A 19. fejezetben Jézus kereszthalálának leírásánál találtam a következő azonnal-t ("...hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki." Jn19, 34) Több azonnal pedig ebben a szövegben nem találtatott! Ez összesen 4 azonnal.

Nem sok, mondhatom.

De még így is több, mint a mindjárt, mert abból az egész János evangéliumban egyetlen darab sincs!

Ez pedig szerintem megintcsak olyasvalami, amin érdemes elgondolkodni.

Még akár nekem is...

Hirtelen az jutott az eszembe, hogy miért éppen Mikulás környékén írok minderről, amikor a cukor, dió, mogyoró, a teli zsák, a teli hócipő és mindezek közvetlen rokonai a divatosak, nem pedig az azonnal, és a mindjárt?
Igazából nem tudom az okát, de nálunk a Télapó nem a konzum-idiotizmusra nevelés eszköze, mint ahogy a karácsony sem az. Azért a gyerekeink örülnek az ajándékoknak, amit kapnak. A legnagyobb ajándék azért mégis az, ha Anya, vagy Apa azonnal figyel rájuk, azonnal ott van, azonnal segít. Amikor szükség van rá.
Ehhez pedig nem kell jönni a Mikulásnak, mert az ilyesmi semmilyen csizmába nem fér bele.

(Az idézetek forrása az interneten elérhető Újfordítású Biblia)