Nekikezdtünk a várakozásnak

... idén is.

Majd miután a lány negyed óra leforgása alatt négyszer gondolta meg magát, és a szülők idegei beadták a kulcsot, a nagyfiú vette kezébe az irányítást, és kit szép szóval, kit édesség ígéretével, de mégiscsak rávett, hogy menjünk el a templomba.

Innen indultunk.

Innen szép nyerni!

Adventi koszorú. Szalainé T. Anikó adománya az újpesti JMK óvoda "Virág" csoportjának (saját kép)

Hazaérve, -- mivel az ebéd még nem volt kész, -- a gyerekek bemutatták, mennyire tudnak várni. Mennyire tudnak várni a gyerekek? (Ide mindenki azt képzel, amit akar, de a mieink igenis tündérek voltak -- a maguk módján.)

Innen indultunk.

Első vasárnap.

Holnaptól pedig december.

Advent elé

Az idei advent egy kicsit más lesz.

Minden éven ezzel indulok neki. Aztán persze ugyanaz a kapkodás, rohanás, idegbeteg konzum-idióthaává süppeszkedés következik. Minden évben másként, mégis ugyanúgy.

Minek?

Az idei advent egy kicsit más lesz.

Véglegesedem. Fellélegezhetek: megfeleltem az elvárásoknak. Akarnak és tudnak velem együtt dolgozni. Ennyi volt a terv, innentől viszont kapok lehetőséget az újratervezésre. Az újraértelmezésre.

Az idei advent egy kicsit más lesz.

Ma megtudtam: én már soha többé nem adhatok vért. Egy újabb ajtó zárult be, amin belépve úgy érezhettem (volna), hogy jobb ember vagyok. Talán más módon kell majd az életeket megmenetenem, nem a vérem árán.

Az idei advent egy kicsit más lesz.

A felkészülési időszak (vagyis az elmúlt év) nagy tapasztalata, hogy ha valami látszólag rossz történik, az nem azért van, mert Valaki megengedte, hogy ez a rossz megtörténhessen, hanem Ő maga készít fel arra, ami később jön ránk. 

A katonai kiképzésem jutott eszembe: amikor futni, kúszni, mászni, havat lapátolni, homokot zsákolni kellett, és lövészárkot ásni -6 fokban, akkor azt én finoman szólva is nem szerettem. Az utána következő terepmunka sem volt éppen leányálom, de sokkal nehezebb -- ha nem lehetetlen -- lett volna a megfelelő felkészülés nélkül.

Valahogy így van ez az életünk próbáiban is.

Az idei advent egy kicsit más lesz.

Megtudtuk végre (12 év után) a nagyfiú diagnózisát. Ez pedig nagyban hozzásegít, hogy értsük, megértsük, és elfogadjuk őt olyannak, amilyen. Elsősorban nekem kell ezen sokat dolgoznom, ugyanis a fiatalember lelki alkatában nagyon hasonlít hozzám. Folyton szembesülni saját magammal egy idő után igencsak igénybe szokta venni az idegeimet.

Az idei advent egy kicsit más lesz.

Felkészülési időszak. Meg kell mentenünk valakit, hogy megválthasson bennünket. A lila és pink habokból, a mindenki hepiből, a mindentökjóból, és a vesztes vagy, ha nem fogyasztasz-ból. 

Mentsük meg a saját karácsonyunkat!

Hamar!

Hamar!

Hamaraderő.

Az milyen dolog már?

Na az milyen dolog már, hogy levelezel valakivel napokon át, aztán amikor végre személyesen találkoztok, mondjuk egy konferencián, vagy előadáson, akkor meg nem mersz odamenni kezet fogni? De hogy még köszönni sem?!

Akkor sem értem, ha az illető nagy ember, akkor sem, ha a példaképed.

Most bizonyára haragszik, de még megkérdezni sem mered.

Kész vagyok tőled komolyan!

Hogyan lehet egy ilyen embernek segíteni?

Reagáció

Olvastam valamit. 

Itt olvastam valamit. ... és már megint ... igazán nem tudom, hogyan eshetett meg velem, de már megint elgondolkodtam. Ahogy elnézem, ez előbb-utóbb halálos bűnnek fog számítani. De akkor majd nyilván adnak valami ellenszert.

Most pedig tessék elolvasni! Megvárom, mert az eredeti szöveg nélkül ez a folytatás, amit eredetileg megjegyzésként szerettem volna odaírni, csak egy kicsit hosszabb lett, mint amit ilyen helyre illik, hát inkább innen küldöm sok szeretettel mindannak, akit illet. Meg azoknak is, akiket nem.

Aki még mindig nem kattintott, annak itt egy utolsó esély. Innentől pedig nincs visszaút. Tehát a megjegyzésem:

Mind igaz. Mindig az.

Node.

Sosem volt világ fanyalgók nélkül.

Sosem volt, hogy valakinek ne hiányzott volna még valami a boldogságához. Valami kis apróság.

Dönthetett volna úgy, hogy az nem is igazán hiányzik, de megülni egy homályos sarokban és nagyon sajnálni magát, hogy ezt a kicsit sem kaphatja meg a(z) (... fill the blank ...) -tól/-től -- nos ez kétség kívül ...

Mindegy. Reménytelen. Sziszifusz munkájának több értelme van.

Pedig már a világot is megváltották...

Teljesen mindegy, hogy ez most éppen hányadik század. 

Lazán kapcsolódó témaként hadd vetem ide a végére: amikor valami miatt vezetékekkel bajlódom, és teljesen belekeveredek ebbe, meg szoktam említeni, hogy nem volt az bolond, aki kitalálta a vezeték nélküli telefont.

Valakinek végre a nyafogók nélküli világot is fel kellene találnia! (De abban nekem nem nagyon jutna hely...)