Hála és változás határán

A mögöttünk álló év a háláé. Köszönöm.

Az előttünk álló év a változásé. Várom.

Éjfélkor feltárul a titokzatos kapu, a világok közötti átjáró. Isten gondviselő kezéből nézve nem tűnik olyan félelmetesnek. Visszafele olvasva, mint a héber bibliát, hogy értelmet nyerjen, az elmúlt év is bőven tele volt próbákkal és mérhetetlen kegyelemmel.

Volt, ami egészen mélyre lökött, és volt, ami fölemelt. Volt, ami szétszedett, és volt, ami összehozott. Most mindenesetre együtt vagyunk.

A mögöttünk álló év a háláé. Köszönöm.

Az előttünk álló év a változásé. Várom.

A mi időnk...

Adjon az Isten türelmet
kivárni
hogy eljöjjön

Adjon az Isten jó szemet
meglátni
hogy itt van

Adjon az Isten bölcsességet
élni vele
mert ez a mi időnk

Adjon az Isten bátorságot
nyugton maradni
ha mégsem az.

Családi gyűlés

A vasárnap a gyülekezetekben, a karácsonyvárás jegyében telt. A család idei, gyülekezet-választó gyűlését Péterünk végig unatkozta. Az előtte lezajlott gyülekezeti alkalom látogatásokat is. Advent negyedik vasárnapja a tanulságokban szokatlanul gazdag volt.

Az már bizonyos, hogy 2014 sok másban a változások éve lesz, de a konkrét tervekről egyelőre nem szólhatok (nem titok, csak még nincs véglegesítve). Ezúttal nem a nagy, hanem az apró, de jelentős, minőségi változást hozó változtatások lesznek napirenden.

A konyhában ülve írom mindezt, mögöttem a hűtőben az ebéd, és az estére tervezett hidegtál (soha nem késő valami újat tanulni) előkészületeivel. A szekrény tetején a mézeskalács, és a linzer, a spájzban (panelban speiz?! Igen!) szépen kiprociózva a sajtos tallér, és a többi sós.

A sajtos tallér sütő például nem jött be.

Előző este meggyúrták a kis gombócokat, amelyből az első kör szépen beleégett a tallérsütőbe, hiába tocsogott az olajban, nem használt az semmit. De találékony a magyar: húsklopfolóval laposra egyengetve pont befértek a gofrisütőbe, így aztán internacionális sajtos tallérjaink vannak. Ráadásul finomak is. Muszáj volt őket kiporciózni, hogy legalább néhány példány jusson el a rokonokig, illetve érje meg karácsony napját. 

Nem tudom, nagyvonalúság-e, vagy a rövid eszem, hogy miután ledaráltam egy kiló kekszet (247 darab, megszámoltam :), bezacskóztam, majd azzal a lendülettel ott is felejtettem Zsámbékon. Otthagytam továbbá a fúrót ís, így most a falra nem kerül semmi. Legalább is nem az ünnepek alatt. Majd utána. Cserébe vinni sem vittem mindent, amit szerettem volna.

A konyhában száradnak a karácsonyfára horgolt fehér angyalkák, és a kis harangok.

Izgalmas karácsonyunk lesz.

Izgalmas új évünk lesz. 

Már alig várom.

Szerintem nem lesz mindenkinek ideje blogot olvasni, ezért e helyen most

Áldott, békés karácsonyt kívánok magam, és családom nevében!

Lezárt akták

Múltak ládáin pattannak fel a zárak, Két kupac kerekedik: eldobom, megtartom. Elhalványultak a ceruzával írt emlékek, de a hamu alatt még ott izzik a parázs. Bezárkózva a letűnt idő szobájába lelket tisztítóan fáj a padlás.

Belátva egy kicsit a színfalak mögé, negyed század távlatából már nem sajognak a sebek. Most, amikor már nem érdekel, kezdem végre sejteni, hogy mi, mikor, és miért éppen úgy történt velünk annak idején.

De már nem számít.

Szívünk, lelkünk verte akkor a sátorszöget. Mert kalapács nem volt. Akkor még nem tudtuk, hogy H. érdekes, meglepő hangja tulajdonképpen egy segélykiáltás. Addig se, utána se sikerült megérteni, és befogadni őt. Mások nem szóltak kettőt sem a két olimpia között, és csak hallgattuk utólag, hogy mivé virágzottak ezek az életek.

Néha jó lenne összefutni valakivel a régiek közül. Leülni csak úgy, ahogy akkoriban. Beszélgetni, és nem nézni közben az órát.

Van, akivel már nem fogunk összefutni. Esetleg kimehetünk hozzá egy csendes nyári délután, és a fák alatt, a padon ülve felidézhetjük azokat az időket, amikor még ő is köztünk volt.

Favágóképző: kiútmutatás

Mindig csak annyit, amennyi szükséges.

Ha nem így teszel, túlhajtod magad, és az álmaid és vágyaid megvalósulását hajszolva elfolysz a semmibe. Másik oldalról, ha kevesebbel is beéred, az csalódást szül, és az út végül ugyanúgy a semmibe vezet.

Mindig csak annyit, amennyi szükséges. Meg még egy kicsit.

A még egy kicsi lehet olyasvalami is, amit igazából nem szeretnél. Ami elől menekülsz. Mégis a még egy kicsi fog eltölteni a jól végzett munka örömével. A még egy kicsi erőfeszítése adja azt az izomlázat (akár fizikai, akár lelki értelemben), amitől érzed, hogy dolgoztál.

A még egy kicsi biztosítja, hogy ne végezd a dolgod, hanem véghez vidd.

Amikor egy sapka, egy könyv, egy ház, egy blog bejegyzés elkészül, akkor nincs rá igény, hogy még változtassanak rajta. Illetve csak nagyon ritkán van.

Jaj azoknak, akik olyan tevékenységekkel foglalják el magukat, amelyek természetüknél fogva a légypapírhoz hasonlítanak. Nyúlik, ragad az ilyen, és akárhogy ficánkolsz, csak még jobban beleragadsz. Ha ilyet látsz, menekülj! De futás közben kiálts vissza: van kiút! Csak még egy kicsit...!

Ezzel megtettél minden tőled telhetőt.

Cserélünk?

Igazságtalannak tartják, hogy én fennmaradhatok este számítógépezni, nekik meg le kell feküdni olyankor. Igazságtalannak tartják, hogy én "oda megyek, ahova akarok", nekik pedig iskolába/oviba kell menni. Igazságtalanság, hogy nekem nem kell tanulni, amikor hazaérek.

Az bezzeg nem igazságtalaság, amikor a szerteszórt játékaikat nekem kell összepakolni. Az sem igazságtalanság, amikor korán reggel felkelünk, hogy reggelijük/tízóraijuk legyen. Valahogy akkor sem tolonganak, amikor a mosogatásra kerül a sor...

A szobájukat viszont már szépen ki tudják takarítani. Időnként.

Haladunk.

Apránként...

Mari nénik, vagy Máriák?

Te mit vársz?

Hogyan várod?

Mari néninek nevezzük egy szubkultúrális szlengben azokat, akik a végén kifizetik a számlát. Akiket a pilótajátékba bepaliztak, akikkel megvetetik a nem sokkal később kipukkadó részvényeket, akik gondolkodás nélkül fölveszik/fölvették a devizahitelt, mert az milyen jó...

Én is voltam Mari néni nem olyan régen, amikor a lánc végén kifizettem, hogy az autóm előző gazdája nem vigyázott rá. Majdnem belerokkant a családi kassza, de Istennek hála, jövünk kifelé a krízisből. Jó az, ha sok barátja van az embernek.

Mari néni a megmentőt várja, aki mentesíti őt az óvatlansága következményei alól.

Mária, Jézus édesanyja Istent várta. AZt, aki titokzatos módon ott növekedett a testében. Belőle épült, abból, amit evett, amit ivott, amit gondolt, és amit tett. Alázatos türelemmel, a Gondviselésben bízva.

Nem tudta, milyen lesz anyának lenni? 

Ráadásul az élet akkor sem volt egyszerű: az akkori törvényes hatalom képviselői gondoskodtak róla, hogy ne lehessen nyugton maradni, azzal foglalkozni, ami fontos.

Mária az URat várta. Mária annyira hitt, hogy Jézus ebből a hitből egy tucat kőkorsónyi vizet tudott borrá változtatni.

"

Nekem mindig meglepő volt, milyen imádattal gondolnak a saját anyjukra, még azok is, akik ellen valami brutális dolgot követett el az anyja. Ők úgy gondolják, hogy bármit is tett az anyjuk, világra hozta őket, szenvedett értük, és ez mindent felülír.

" mondja Pőcze Flóra a Moszkva (Széll Kálmán) téri hajléktalanokról.

Van-e még édesanyád, akinek megköszönheted, hogy Mari néni lehetsz, vagy akár Mária?

Vagy római százados, vagy Pilátus, vagy éppen Tamás? 

Van-e még édesanyád, akinek megköszönheted, hogy most várhatsz?

Mit vársz?

Hogyan várod?

Favágóképző: lezárástan

A munkának nem akkor van vége, amikor elkészült,
hanem amikor a szerszámok megtisztítva visszakerültek a helyükre.

(Janka lányom kedvéért más betűtípussal, mint a többiek -- mert ez fontos.)

Elcsípett mondatok

"Ha nem adod ide, akkor összetöröm, és azt mondom apának, hogy te voltál!"

Ez már most nőből van!

Nem tudom, ki lesz a vejem, de az biztos, hogy nagyon fogom tisztelni az illetőt.

Belelendültünk

Bátran és határozottan belevágtunk a pihenésbe családilag. Persze Anikó ezt nem így gondolta, mert a finom ebéden kívül süteményt is sütött, és csak úgy szórakozásból, ahogy szokta összeállított két adventi koszorút. 

Ez megy az oviba

Ez pedig a Szalai család 2013-as adventi koszorúja

Mindezeken felül Janka lányom is sikeresen összeállított egy adventi gyertyát a szobájába, amelynek segítségével advent első vasárnapja alkalmából majdnem sikeresen felgyújtotta a lakást. 

Ő legalább is nagyon megrémült, amiben a nagyon fáradt és egésznapos enyhefokú kergeségben szenvedő bátyókája is derekasan közreműködött a rémüld kárálásával. Valami egyébként is van a levegőben, mert az aprónép elég derekasan próbára tette a türelmünket.

Végül mégiscsak sikerült az összes házi feladatot leküzdeni, és a nagyok még társas játékot is játszottak az ebéd utáni csendes pihenő alatt. Azt pedig igazán nem is tudom, hogy mivel foglalták el magukat, amíg Anya a koszorúkat készítette, mert azon kívül, amikor ki kellett őket kergetni a konyhából, ahol a munka folyt, gyakorlatilag nem lehetett észrevenni, hogy itthon vannak.

Este, amikor meggyújtottuk a koszorún a gyertyát, rövid imádság után mindenki elmondhatta, hogy milyennek szeretné az idei karácsonyt (Janka vezette a beszélgetést, és nagyon ügyes volt).

Mindenkinek áldott, lelket emelő, sebeket gyógyító adventet kívánunk!    

(A képek saját készítésűek, a sütiről azért nincs, mert az nagyon hamar elfogyott.)