Lehet unalmas is, csak abba ne maradjon. Vagy inkább máshová, mást és máshogy?
Harc ez, világok harca. Sötétség és világosság harca. A sötét megvilágosodik, és elmegy meditálni. A tizenöt évvel ezelőtti önmagam, aki ugyanaz a lélek, és ezúttal még ugyanaz a test, kissé megzavartatva tekint a kínai üzletben levő másik vásárlóra, aki ha igaz, amit mond, máris Buddha egyik reinkarnációja.
Szerencsétlenségére egy másik arra járó vásárló elsodorja a mi Buddhánkat, mi pedig a nagyfiúval, akivel cipő -- pontosabban csizma -- vásárlás hátsó szándékával közelítettük meg az objektumot, gyorsan elosonunk a kassza irányába a kiválasztott jószágokkal.
Szerencsére azt, hogy kosár, és kassza még nem kell úgy magyarázni a fiatal generációnak, mint az orsós magnó, vagy a "B" oldal kifejezéseket. Azért még mi is tudunk ám újat mondani, ha összeszedjük magunkat, és tudjuk, hogyan lehet offline, egy telefonkönyvből megtudni valakinek a számát (nevét/címét : ), vagy éppen a papír alapú szótárak és lexikonok kezelése sem okoz akkora gondot, mint a tegnapelőtt születetteknek.
Azt azért valaki már igazán elmondhatná, hogy ha a tárgyi ismeretek mennyisége egy kombinatorikus robbanáson esett át az elmúlt két évtizedben (pontosabban a már korábban meglevő ismeret hamarabb elérhetővé válása miatt az új ismeretek szintézise is nagy mértékbne fel tudott gyorsulni, aminek következményeként ... sat.), akkor a mai iskolák miért ragaszkodnak annyira még mindig a tárgyi ismeretek oktatásához, és számon kéréséhez? Ez csupán egy nagy rakás kudarc élmény a ma felnövekvő generációnak. Ha az a cél, hogy megutáltassák a tanulást, egész jól haladunk. Vagy mindig is ez volt, csak nem vettük észre? Vagy nem vagyunk hajlandók beletörődni, hogy pont a mi gyerekeink nem lesznek jó tanulók? Könnyebb szidni ... amit éppen találunk.
Különösen ha unalmas, csak abba ne maradjon.
Buddha én is voltam több, mint húsz éve. Jézus meggyógyított. Van remény.
