Fonák beszéd

-- Ez olyan finom, mintha nagyanyám főzte volna! -- szoktam volt mondani vendégségben az elém tett ételre. A szakács szerényen elpirul, a feleségem pedig, aki már régóta ismer, ilyenkor rosszallóan csóválja a fejét.

Neki ugyanis elmondtam már, hogy drága nagyanyám az utolsó köztünk töltött éveiben olyan kémiai kísérletekkel volt elfoglalva, hogy mindent tökéletes szénné égetett. Ez az ő gyomrának és az epéjének jót tett (végül többrendbeli agyvérzés vitte el). Azt pedig nem mondom el, hogy ezekre az időkre emlékeztet-e a főzt, vagy a megelőzőekre...

-- Sokat tanultam itt. -- szoktam volt mondani egy-egy helyen, ahova elfúj a szél. Az, amelyik ott fúj, ahol akar. Ilyenkor az ott levők mosolyogva nyugtázzák, hogy lám, van mit tanulni tőlük. Én pedig tudom, hogy vajon megint azt tanultam-e, hogy mit hogyan ne tegyek soha életemben? De a helyes választ nem szoktam senkinek az orrára kötni.

Mindezt azért (is) tartom fontosnak leírni, hogy lehessen tudni, és magam is el ne felejtsem, hogy nem vagyok se szupermen, se szentfazék, és Istennek időnként igencsak ropog a dereka, mire lehajol hozzám a szeretetével...

Favágóképző: rész-egész viszony

Nem tudod minden részét megvenni a hentesnél.

Ha fáradságos munkával összeszedted minden apró részletét, és összerakod, összeragasztózod, összetudományoskodod, stb. akkor sem lesz belőle élő lény.

Ha mindenáron Istent akarsz játszani, kezdd az alázattal, és a szeretettel!

De vajon képes-e bárki közülünk Szeretet-té válni? (Hiszen még szeretett-é válni sem tudunk...)

Mintha

... mintha soha nem is láttam volna azelőtt. Egy teljesen új élet, egy másik arc.

... mintha nem tudnám, ki ő? Egyre inkább biztos vagyok benne, hogy nem tudom.

... mintha nem tartottam volna a kezemben már a születése napján. Azóta is sokszor. Örömében, fájdalmában ott voltam vele.

Aztán ránézek, és mintha ...

... mintha egyre több újat, és idegent látnék a szemében. Olyat, aminek én már nem vagyok részese.

... mintha látnám felnőni a saját gyermekem. Nem pont olyan, mint ahogy elképzeltem, közel sem tökéletes, de szeretni való, mert a miénk.

Egyszer el kell engednem, különben nagy bajt okoznék!

Legcsodálatosabb kislányomnak ilyen módon is kívánok boldog születésnapot!

Születésnapomra

Nem aggódni! Nem akarom idecitálni József Attila nagyszerű, ámde agyonidézett versét.
Csak annyit szerettem volna megjegyezni, hogy az öregedés biztos jeleként elkezdtem olvasni a saját blogomat...

Falatok

Fúj a szél, esik az eső, de a hely tetszik. Minden megvan, ami az élethez kell: víz, napfény, legelő. Megállsz, házat építesz magadnak. Fújhat már, eshet már.

Egyre többen jönnek, mert látják, hogy jó hely ez, és elbír. Falu, majd város formálódik. Viták alakulnak ki, nyomukban szabályok, normák. Közösség.

Rabló csapatok jelennek meg. Hadseregek vonulnak át. Fosztogatások sorozata. A biztonság iránti vágy kőfalat emel. Megnyugvár.

Újabb seregek jönnek, de nem tudnak mit kezdeni a fallal. Ők a szemtől szembe harcmodort ismerik, a fegyvereik egy erődítménnyel szemben mit sem érnek. Biztonságérzet. 

Minden támadásnál tovább magasodik, tovább vastagszik a fal. Körül, és bent a szívben is. Vagy csak a szívben?

Aztán jön valaki. Egy nép a történet szerint. Nem támadnak, csak kürtölnek, és sétálnak. Aztán kiáltanak egyet. Csak egyet.

"... és a kőfal leomlott. ..." (Józs 6,20r) 

Ilyen egyszerűen. Szinte nevetséges módon semmisül meg időnként minden, amire eddig a biztonságunkat alapoztuk. Mi az én biztonságom? Pénz? Egészség? Barátok?

Eddig nem is volna baj. Azt is tudja mindenki, hogy ami a falon belül volt, mindennek, és mindenkinek el kellett pusztulnia. Odabent felgyülemlett a sok bálvány, a kár és a szemét, és nem volt, aki kitakarítsa. Eddig. A falnak le kellett omlani, és mindennek meg kellett semmisülni, ami a falon belül volt. 

De valaki mégis megmenekült!

Egy ember. Egy nő! Egy prostituált. Egész családját megmentette magával együtt egyetlen cselekedetével.

Én hogyan menthetem meg a családomat?

A húsvét döbbenetei: lámpás

Te vagy a tartóra tett lámpás?
Pedig azt mondták rólad.
Szóval ha tetszik, ha nem, te vagy a lámpás.

Akkor pedig ne füstölögj!
Világíts!

A húsvét döbbenetei

A cím megfogalmazása közben eszembe jutott, hogy ebből talán még sorozat is lehet, de egyelőre csak szeretném lejegyezni, amire pillanatokkal ezelőtt döbbentem rá:
Júdás ott volt az utolsó vacsorán.

Én hányszor mentem már el úrvacsorázni (azelőtt pedig szentáldozásra), hogy a szívemben már eldöntöttem: el fogom árulni Jézust?

Ez most igen keményen gyomorszájon talált.
Mást is?

Gyógymód

"

Elég gyakran éreztem úgy, hogy az egész világ gondja-baja az én vállamon van. Mindenki hozzám jött a problémáival, és a magamé mellett az ővékét is el kellett hordoznom, meg kellett oldanom. Egy szép napon, látszólag minden előjel nélkül fájni kezdtek a térdeim. Nem sokkal később a derekam, és a hátam is fájt már.

Orvostól orvosig jártam, és mindenki talált rajtam a maga számára gyógyítani valót, de hogy ezek a fádjalmaim mitől lehetnek, azt egyik sem tudta megmondani.

Hogy mitől lehetett, azt még most sem tudom. De elmúlt. A gyógykezelés pedig annyira egyszerű, hogy eleinte nem is hittem el, hogy ez tényleg használni fog. Pedig én vagyok az élő bizonyíték.

Elegendő hetente egy órát eltölteni ... egy templom padjában.

" (Balla-Torma László)

Az én hiúságom

Mosolygok magamon miközben számoltatom az egy oldalon megjelenő szavakat a blogomban.

Mást lehet, hogy nem érdekel, de nekem igenis fontos, hogy ne legyen sok a szóismétlés. Hogy ne legyenek unásig ismételt, és minden hasonló helyzetben előkerülő szófordulatok. Nekem fontos, hogy amit magamnak írok, olyan legyen, mint a nagyközönségnek szánt írások. Vagy jobb.

Nem szeretnék tömegtermelni.

Egyre több eszközünk van, amivel az eddig ritka jószágokat házilag, a konyhaasztal sarkán is el tudjuk készíteni. Nem csak a fényképező gépekre gondolok, bár talán ez az egyik legjobb példa. Vesz a delikvens egy jobb fotóapparátot, és egyből művésznek képzeli magát. Aztán szépen elborítanak bennünket a cél és értelem nélküli, mennyiségre termelt képek, amelyek közül nincs időnk válogatni.

Üdítő kivételeket lehet találni, és nagy öröm látni, hogy van még, aki tudja is hogy mit csinál, és miért pont azt, és miért pont úgy? Kihaló félben levő fajta a tömegtermelők dömpingjében.

A jelenség pedig általános.

Mást lehet, hogy nem érdekel, de nekem igenis fontos, hogy ne legyen túl sok a szóismétlés. Hogy ne legyenek unásig ismételt, és minden hasonló helyzetben előkerülő szófordulatok. Nekem fontos, hogy amit magamnak írok, az is olyan legyen, mint a nagyközönségnek szánt írások. Vagy jobb.

Mert ha én megismétlek valamit, annak oka van.

A bőjt kapujában

Tőlem aláhúzhatja pirossal, hullámvonallal, meg amit csak szeretne: a bőjt az bőjt, hosszú ő-vel.

Érdekes, hogy amíg fiatalabb voltam (bár most sem mondanám még magam öregnek... khm.), nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget ezeknek a dolgoknak, mint hamvazószerda, nagypéntek, Balázs-áldás. Pedig igazán ortodox latin szertartású római katolikus neveltetést kaptam. Mégis: ezt valahogy mindig rám bízták, és ha akartam, ettem (illetve ettem húst is), ha nem akartam, akkor pedig nem ettem. 

Az persze mindig nyilván való volt, hogy a negyven napba a vasárnapok nem számítanak bele. (Meg is mosolyogtam az ezzel kapcsolatos eszmefuttatásokat annak rendje szerint.) Tudom azt is, hogy ilyenkor miért látni koszos homlokú, egyébként jól öltözött személyeket az utcán.

Nem kell ahhoz hamu, hogy az ember emlékezzen rá, hogy porból, és hamuból van. Ettől még szép hitvallás. Ez is.

Az is nyilván való volt mindenkor, hogy Isten szeret minket, és nem azt akarja, hogy mi éhezzünk, és sanyargassuk magunkat. Legföjjebb, ha jónak látjuk, akkor tegyünk le valamit a megszokásból, hogy valami mással, fontosabbal tudjunk foglalkozni.

Önmagam korlátozása valaki más javára. 

Önmagam korlátozása Valaki javára.

(Mivel is kezdődik mindkét mondat? Miért? Miért nagy betű? Valóban csak a mondat eleje miatt? -- "...aki ezeken elgondolkodik, és ügyel rá...") 

Nagybőjt felkészülési idő. (Ismerem a néprajzi értelmét, és nem nagyon tetszik amikor valaki tavaszi méregtelenítésnek titulálja, bár tulajdonképpen az is.) Krisztus keresztjére való felkészülési idő. 

Nehogy valakit váratlanul érjen!