Törmelék

Ha segíteni akarsz, úgy segíts, hogy ne tűnjön bántásnak!

Szerintem 2012 karácsonyára kaptam az első vezeték nélküli billentyűzetemet a hozzá tartozó egérrel együtt. De ha 2013-ban, akkor is: még megvan, hibátlanul működik, és mostanra merült le a gyári elem...

Nekem is a legjobban fáj!

Tanulom az alázatot. Ha pedig hibáztam, vállalom érte a felelősséget. Kezdetnek talán ennyi elég... ha már befogtam a számat.

Ha biztosan tudnám

Ha biztosan tudnám, hogy nem lesz holnap, ezt még akkor is ideírnám. Mert még ma van.
Ha biztosan tudnám, hogy senki nem fogja ma elolvasni, akkor is ideírnám. Mert te is éppen olvasod.

Ha biztosan tudnám, hogy lesz holnap, akkor sem tennék másként, mint ahogy ma este tettem. Szép renddel végigvettem gondolatban mindenkit, akivel ma találkoztam, és hálát adtam értük. Akkor is, ha még mindig fáj.
Ha biztosan tudnám, hogy nem lesz holnap, akkor is megbocsátanék...

... és te is bocsásd meg nekem.
sicut et nos dimittimus debitoribus nostris

Melyik legyen?

Gyártelepen várom a vonatot. Nézem a megálló fölé emelt tető vasszerkezetét.

Az első reakcióm, hogy ronda. A második megfigyelés, hogy ebből aztán nem sajnálták az anyagot.

Akkoriban sem tetszett ez mindenkinek. Aki volt kint nyugaton, az látta az ottani pöpec csillogást, és szerette volna, ha itt is minden olyan lett volna. Hát olyan lett. Most már azt is tudjuk, hogy ez mind hazugság...

 

... ám ekkor -- öt perc késéssel -- megérkezett a vonat, amire vártam, és onnantól nekem már mindegy volt. 

 

Utógondolás. Nem hiszem el, hogy nincs valami arany középút. Valami, ami nem csak jól van elkészítve, de tartós, és még jól is néz ki. Hm. Szeretném azt hinni, hogy van ilyen.

Elévülési idő

Több, mint tíz éve egyszer tettem valakiért valamit. Nem így általánosságban, hanem nagyon is konkrétan, de sem a személy, sem a cselekedet nyilvánosságra hozására nem vagyok felhatalmazva. A riasztó rendszerekkel kapcsolatos információkra pedig különösen nem vonatkozik az elévülési idő.

Az illető persze úgy gondolta, hogy ez így van rendjén, és túl is lépett rajta nagyon gyorsan.
Aztán nem olyan régen egyszer kaptam tőle egy köszönő üzenetet.
Mert a hálatelt szívekre sem vonatkozik az elévülési idő.

Azóta szerintem többet beszélgettünk már (ha csak elektronikus formában is), mint annak előtte összesen. Nem tudom, miért pont ez jutott eszembe ma este.
De miért ne írhatnám le, hogy mi minden jut eszembe?! Bízom benne, hogy a csendes szó majd szépen elveszik az egyre harsányabb zajban. Szerintem joggal.

Hullámos

A Duna örök.
Egy séta erejéig visszatértünk a kisebbik lányommal Újpestre. Az északi vasúti hídon át besétáltunk a kecskékig. Le is mentünk... de nem a kecskékhez, hanem a Dunához.
Valakinek pont ott kellett sétáltatni a rotiját, ami alapos okot adott rá, hogy a hiszti dacára ne menjünk le a partra. Viszont meglepett, hogy pár év alatt micsoda biznic lett konténer kocsmát üzemeltetni a híd alatt.

A Duna örök.
Bár folyton változik, soha nem ugyanaz a víz folyik benne. Az emberek is jönnek-mennek. Legyen az család, munkahely, más közösség. Mitől állandó mégis?
Van, akit sajnálok, hogy elmegy, és van, akit nem sajnálnék, ha menne. Utóbbi viszont minden jel szerint maradni fog.

Nem veszítek.
Nyerek, vagy tanulok.
Nem veszítek.

Csak néha fáraszt ez a cifra nyomorúság...

Jövőt sejtető múlt

Fényképek, amiken fölsejlik egy-egy gyermek felnőtt arca, vagy valakinek a jövőbeli arca, sorsa helyzete...
Az optika vajon tényleg a jelen fényviszonyainak megfelelő képet rögzíti, vagy ez a játék a fénnyel néha tényleg a jövőbe lát? Vagy ezt az egészet csak úgy képzeljük?
Akkor viszont sokan képzeljük úgy...

Vagy nem. Vagy nem?