Forralt bor

A VÁSÁRban eleinte a krumplicukor és a törökméz volt a fő attrakció számomra. Ezeket az év más alkalmain nem érhettem el, így ilyenkor kellett beszerezni és elfogyasztani azt az adagot, aminek az emléke a következő évi alkalomig kitart.
Később a törökméz már nem számított (úgy látszik, beteltem vele), a krumplicukor nem tartott olyan sokáig. Vagy a táblácskák lettek kisebbek - ami mint tudjuk a krumplicukor alapvető mértékegysége, - vagy az én szám lett egyre nagyobb. Majd a bölcs utókor ezirányú kutatásai kiderítik. Ha lesznek ilyenek. Tény viszont, hogy egy idő után áttértem a forralt borra.
Mindezek pedig csalhatatlanul és menthetetlenül az ősz kellemetlenebb időszakának beálltát jelzik.
Eltekintve attól, hogy forralt borhoz hozzájuthatok már VÁSÁR nélkül is, a kedvem változatlanul őszi. Az ősz az az időszak a nyár után, amikor az emberek és az állatok felkészülnek a télre. Élelmet raktározunk, meleg helyről gondoskodunk magunk és a ránk bízottak számára. (Jut eszembe: beüzemelték vajon a fűtést a templomban...) Védelmet keresünk a nehéz idők ellen.
Mert most aztán nehéz idők jönnek. A fecskéket már elvitte a repülőgép...
(A közölt kép és a bejegyzésben szereplő hivatkozás a szerzők engedélye nélkül a www.sarvar.hu oldalról származik. A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg ügyvédjét, jogi tanácsadóját. Akinek ilyen nincs, az forduljon nyugodtan a falhoz. )

Hátsó gondolatok

Már vasárnap eszembe jutott, hogy korábban írtam a templom hátsó kerítéséről. Illetve nem ez jutott az eszembe, hanem hogy szombaton hozzá is fogtunk. Illetve, hogy erről is jó volna megemlékezni.
Merthogy a vártnál jóval többen voltunk ott. Ez persze a jó szervezésnek is köszönhető. Két kőműves dolgozott, ketten az egyszem betonkeverőt etettük, a többi három meg tette, amihez hozzájutott. Korán reggel többen is voltunk, de a gödör kiásása után a tömeg egy része hazament. Nem is nagyon fértek volna el...
Szerintem pedig így volt a legjobb. Sem hideg nem volt, sem meleg nem volt. Sem az előttevaló két héten szombaton rá nem értem. De nem is kellett, mert akkor senki nem csinált semmit. Most meg igen. Isten a legprofibb szervező, akit csak ismerek!
Bár nem készültünk el teljesen, de nagy lökést adtunk a további történéseknek.
A finom ebédet pedig köszönjük mindazoknak akik hozzájárultak!

Minden más változhat

Megrendítő olvasni. Átélni még borzasztóbb lehet, amikor minden elveszik. Most a válságos időkben is kapunk tanácsot a Szakirodalomból, hogyan kell fogadnunk ezeket a híreket:
"Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!
Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen." (Jób 1, 20-22)

Őrállói hivatás

Rendhagyó idézet ez, hiszen nem is idézek semmit, de minden további magyarázat helyett álljon itt a hivatkozás:
http://www.szelidszo.hu/magazin/?p=183
Benne van minden, amit még hozzáfűzhetnék.
"Vedd és olvasd!"

Vesztegetés

Elmúlt a hosszú hétvége. Semmit nem tettem, amit terveztem.
Nem mentünk el a szüleimhez, pedig most volt A VÁSÁR, hogy a nagyobb tervek közül hozzak példát, nem takarítottuk ki a lakást, és még a WC tartály vízkőtelenítése is elmaradt.
Kimostuk viszont a mélyhűtő és fagyasztó eszközeinket, felkészülésként a télre, illetve a ruhás szekrényekből végre kiüldöztük a nyári holmikat, hogy legyen helye egypár vastagabb pulcsinak.
Így vesztegettük el az időt egész hosszú hétvégén.
Meg persze veszekedtünk, mert nem nagyon tudtunk mit kezdeni sem magunkkal, sem egymással. Pedig az élet rövid. Túl rövid ahhoz, hogy a veszekedésekkel töltsük el. Csakhogy más ezt tudni és más a gyakorlatban alkalmazni.
Valahogy mindig könnyebb szeretni azt, aki éppen nincs jelen.
Az idő pedig csak múlik, mint a TV sorozat. Órák, napok, hetek történnek meg velünk anélkül, hogy észrevennénk.
A cím másik oka az adatvesztegetés. Egyik ismerősömnek több, mint két hete elromlott a számítógépe. Egyik pillanatról a másikra. Rengeteg adata veszett el. Innentől fogva sokkal aktívabban, rendszeresen és tervezetten szeretném menteni az adataimat. Látom, hogy Mr. Bad Sector mire képes, ha úgy igazán belejön.
Erről jut eszembe: amit most válság néven emlegetnek és vészharangokat kongatnak miatta, az nem csupán helyreállítás? Valakik, valahol túlértékeltek valamit. Az értékek pedig nem tűrik sokáig, hogy félrenézzék őket. Most nem az értékek és értékrendek helyreállítása zajlik? Ha az eddigi értékrendre felépített rendszer recseg, ropog és összedől, akkor is!
Csak legyen valami másik, ami majd a helyébe lép! Te tudnál javasolni egyet?

Az asszony, akit szeretek

Tíz év.
Ilyenkor szoktak egymásra unni.
Én most kezdem fölfedezni azt a csodálatos ajándékot Akit kaptam,
és most kezdem megköszönni Annak, Akitől kaptam.

Csodálom ezt az asszonyt!
Tíz év mellettem... hat éve a gyerekekkel...
Nem lehetett egyszerű Neki...

Szeretem ezt az asszonyt!
Édesanyám egy életet adott nekem, Ő hármat: a fiunkat, a lányunkat és a sajátját.
Isten segítsen, hogy hűséges gondviselője lehessek, amíg Ő jónak látja!

Elvágyódás

Sétálok az utcán, ülök a buszon, nézem a tájat, "tömegközlekedem", dolgozom, játszani próbálok a gyerekeimmel... Közben pedig újra és újra ugyanaz a megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába. Minden ősz ezt hozza, csak mindegyik másként.
Mintha most valahol máshol kellene lennem és valami mással foglalkoznom.
Hiszem, hogy egyszer Valaki majd jól helyre tesz.

Sorrendiség

Okosan tettem, hogy előbb a sárgarépát szedtem ki és csak most a fehéret. Fordított esetben nagyon bosszantott volna a sárgarépa termés silánysága.
Így viszont örültem a bőséges petrezselyemnek, amiből már a nyáron is jutott mindenkinek a családban. Úgyis szabad és alatti munkára voltam elszánva, hát jutott idő erre is, meg másra is.
Jót tett!
Hiába fáradt az őszi nap, csak levette rólam még az inget is. Az ősz munkái, a télre való készülődés hátára vette a gondjaimat. Mindent, ami nyomasztott és elszállt vele jó messzire.
Jó itt!
Jó letenni a belefáradt, kétségek közt hányódó szíveket a Gondviselő hatalmas kezébe.

Elégedettség

A templomépítés elég sok kötőanyagot kivett. Nemcsak a gyülekezetből, de a hátsó kerítésből is. Ennélfogva leomlott, merthogy kőkerítés volt. Egyenesen a hátsó szomszéd udvarára.
Elég előnyösen sikerült vele megállapodnunk, de a vége csak az lett, hogy nekünk kell újjáépíteni a kerítést. Elvileg még októberben, de erre pontosan senki nem emlékszik. (Megnézem a jegyzőkönyvet az akkori gyűlésről...) Egészen pontosan azt ígértük, hogy még ebben az évben. Ez így jó, mert sokan október végére emlékeznek az akkor jelenvoltak közül. Márpedig októberből már eltelt két hét.
Elvileg ma lett volna egy kerítés állítós megmozdulás, de nem volt. Rákészültem, fölvettem a legszakadtabb munkásruhámat, odamentem és nem volt ott senki és semmi. Csak a megszokott földkupacok a hátsó udvaron. Sz. Pistivel beszéltünk tegnap futólag. Ő mondta, hogy volt odaát a héten és a fele követ összeszedte, hogy az árokásó gép tudjon majd mozogni, de a többivel egyedül ő sem bírt. Ott is hagyott minden szerszámot, mert rásötétedett. Ma délelőtt viszont világos volt. Világos volt, hogy senki nincs ott.
Nem keveset aggódom a gyülekezetünk miatt. Amíg építkeztünk, addig nagy volt a lelkesedés, mindenki mindenre kapható volt és olyan emberek is megmozdultak, akikről nem is gondoltuk volna. Aztán jött egy templomszentelés és innentől fogva mintha mindenki szépen ráült volna a babérjaira. (Magamat is beleértve!) Mert nagy kiváltság egy templomépítő gyülekezet tagjának, pláne presbiterének, gondnokának, lelkészének lenni! Csak arról vagyunk hajlamosak elfeledkezni ilyenkor, hogy az építkezésnek még nincs vége. Egészen pontosan még nagyon csak az elején tartunk.
Nyilván most mindenki levegőt vesz. Erőnkön felüli volt, amit végbevittünk. Legalább is így érezzük.
Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kéz-összefonás, hogy pihenjek;
Így jő el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szűkölködésed, mint a paizsos férfiú! (Péld 6,10-11)

Szabadításodra várok Uram! (1Móz 49,18)

Péntek délutáni kirándulás

Hét éve vagyunk zsámbékiak, de odafönn a hegyen még mindig el lehetne bennünket adni. Ezen a helyzeten javítandó ismét kirándultunk egyet a gyerekekkel.
Olyan jó, hogy már ilyen nagyok és bírják a hosszabb sétákat is! Olyan jó, hogy Anikó egy kicsit jobban van és el tudott jönni velünk! Az ősz pedig mindig csodálatos!
Fénykép ismételten nem készült az út során, de a közben összeszedett őszi miegymásból szerkesztett kompozíciót sikerült lefényképeznem. Az összeállítás Anikó érdeme.

Az egész hét lelkizésére és kissé depresszív hangulatára jól esett egy nagyot sétálni. Olyan kilátástalannak tűnik minden. A munkahelyem, a lakásunk/házunk kérdése... Szinte pihenésként hat, hogy Balázs az oviban nem működik együtt a csoporttal és ezért át akarják őt helyezni másik csoportba. Ez már csak hab a tortán, mint Anikó betegsége, ami ugyan megfázás-szerű, de mégsem az. Allergiának gyanítjuk, de szerintem sokkal több áll a dolog hátterében. Csak rá kellene jönnöm, mi az, hogy segíteni tudjak!
Amíg csak mentem, mentünk, addig legalább nem azzal foglalkoztam, ami nyomaszt egész héten át.
A kilátás is csodálatos a hegy oldalából az egész Zsámbéki Medencére.
De mi lesz, ha egyszer átmegyünk a túlsó oldalra?
Mi lesz, ha felmond?
Mi lesz, ha összeveszik?
Mi lesz, ha nem adja?
Mi lesz, ha nem lesz?
Mi lesz...?

Ősz lesz. Utána tél lesz. Azután pedig tavasz.
Legfőbbképpen pedig Gondviselés!

Csodálatos ősz

Szombaton kirándultunk. Bár fénykép az út folyamán nem készült, az erdőben összeszedett színes falevelekből Anikó ügyes kis csokrot készített, amit ügyesen lefényképeztem, majd még ügyesebben e helyen közzé is teszek.

Vasárnap dél körül és délután a kertben, a vetemény körül dolgozgatva az jutott eszembe, hogy én tulajdonképpen mindig is szerettem az őszt. A színek, a fáradt napfény, az idő szántotta, bölcs ráncok ideje ez, amikor minden olyan titokzatos. Egyre inkább előre, a tél felé mutat, de még őrzi a nyár illatait (a lekaszált fű például). A gyümölcsök és egyéb termények pedig mindennél jobban példázzák a Gondviselés alaposságát.

Most olvastam a Szelíd Szó-ban, hogy a most tapasztalható pénzügyi válság oka legfőképpen morális válság. Sajnos a cikkben idézett Hans Küng nevű teológus professzornak minden jel szerint igaza van. Most újra eldönthetjük, hogy kinek akarunk hinni? Kibe vetjük a mi reménységünket?

Valóban olyan egyszerű megbízni Abban, Akinek a szavára a világ létrejött?!

Kisgazdák

Nem politikába szeretnék belebonyolódni, hanem az esti, lefekvés előtti beszélgetésünkből idézek néhány mondatot. Szereplők: ABJL, vagyis a teljes Szalai család. Időpont: az esti mese elhangzása után.
Anya: Gyerekek, szerintetek mit jelent az a szó, hogy paraszt?
Janka: Parasztlegényt!
Anya: Ki a parasztlegény?
Janka: Apa!
(Balázs felröhög, Apa szitkokat mormol a bajusza alatt, de azért megsimogatja a kislányát)
Anya: Miért gondolod ezt Apáról?
Janka: Mert szőre van az arcán!

Még szerencse, hogy időben észleltük a gyerekeknél a fogalom tisztázatlanságát, így még van idő helyrehozni, mielőtt maradandó károsodások születnek az állandó parasztozásból...

Szűk keresztmetszet probléma

Számítanak rám. A gyülekezetemben, a családomban, a munkahelyemen. Még szerencse, hogy barátaim ritkán vannak itt-ott, és ők is megtanulták már: nem nagyon számíthatnak rám.
A gyülekezetben kerítést kellene készíteni, mert ledőlt a régi és még számos más ok miatt. Nagyon fontos.
A családom ugyanebben az időben a keresztlányom születésnapját kívánja megünnepelni. Nem kevésbé fontos.
A munkahelyem ... persze, hogy munkanap október 18. E tekintetben elkényeztetnek az ablaknap intézményével, aminek az a lényege, hogy nem 8 órát dolgozunk egy nap, hanem 8 óra 12 percet. Ebből a "többletből" fedezzük azután a keddre vagy csütörtökre eső ünnepek közötti hétfőt, vagy pénteket, és a Karácsony és Újév közötti néhány munkanapot. Nagyon okosan kitalálták ezt. Így nem három, hanem csak két hely közül kell eldöntenem, hogy hova menjek?
Te mit tennél a helyemben?
(Én imádkozni fogok.)

Jánoshegyi kirándulás

Még tegnap akartam leírni, de ma lett belőle. Merthogy szombaton kirándultunk.
Pénteken este összeült a KEB, azaz a Kirándulás Előkészítő Bizottság (Anikó, és szerény személyem), és elkészítettük a kirándulás tervét. Megterveztük az indulást, a szállítandó elemózsiát. Beszereztük a felhasználni kívánt közlekedési eszközök menetrendjét. Egyszóval nagyon elő voltunk készülve.
Arra azonban nem számítottunk, hogy Janka nem fog tudni aludni, ezért először csak a köhécselésével ébreszt fel mindenkit a lakásban, majd amikor rászóltam, hogy ezt fejezze be, akkor bömbölni kezdett, amitől az is fölébredt, aki a köhécselésre még nem mozdul. Ettől persze Balázs nyűgös lett és nem akarta a lábán tartani a zoknit. Mindezt kiabálással, rugdosással adta a többiek tudtára. Továbbá eldobott mindent, ami a keze ügyébe került. Ettől persze senki nem lett nyugodtabb...
Reggelinél aztán beavattuk a gyerekeket a mi nagy tervünkbe. Ekkor varázsütésre minden megváltozott. Janka azonnal megette a reggelijét és csak a végén malackodott egy kicsit, Balázs pedig két szelet kenyeret evett és csak a harmadikat hagyta ott, de arról is leette a felvágottat. Ezek után már sima ügynek tűnt az elindulás. Az is volt. Lényegében a Szalai család teljesen furcsa módon nagyobb veszekedés nélkül el tudott indulni a buszhoz.
Persze a busznál ismét akadt egy kis furcsaság: a buszvezető bácsink szaladgált egy kicsit és félreállt egy másik busszal, amitől egy konténeres autó nem tudott egy udvarba betolatni. Az elcsípett telefonbeszélgetésből az derült ki, hogy a konténeres autó még csak egy órája várta, hogy betolathasson abba az udvarba, tehát minden időben történt... Például mi is elindultunk.
A távolsági busz lényegében eseménytelen negyven perce alatt csak néhányszor kellett a csemetéket a harsányságukra figyelmeztetni. Meg kellett dícsérnem őket, amikor leszálltunk, mert nagyon strammul bírták az utat a János kórházig. Balázsnak egy kicsit furcsa volt ugyan, nem értette, hogy ezúttal miért nem megyünk be, ha már idáig eljöttünk.
Rövid séta következett a Fogaskerekű végállomásáig. Onnan indulva a másik végállomásig mentünk. Jó tömött szerelvénnyel és egy kicsit nyűgösködő gyerekekkel. Szerintem az útnak ez a része nem hagyott bennük mély nyomot. Annál inkább az, ami ezután következett: a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút.
Amikor odaértünk, éppen egy dízel mozdony vontatta szerelvény érkezett. Tolattak vele, szétkapcsolták, a mozdony körbejárt, rákapcsolták előre, majd az egész szerelvényt áttolták a másik vágányra. Mindez nagyon tetszett, különösen Balázsnak. Janka evett egy szendvicset. Ezek után a lányok elmentek pisilni, mi pedig Balázs fiammal tovább figyeltük az állomási vonatmozgást. Körülbelül ekkor érkezett meg a nosztalgiagőzös! Azonnal természetes és nyilvánvaló lett, hogy nekünk ezzel a gőzössel kell lemennünk a hegyről. Két kocsival jött és kapcsoltak hozzá egy harmadikat, ami jó sokáig tartott, mert a váltókezelő fiatalember elfelejtett átállítani néhány váltót, majd a vonatot felejtette el leküldeni az egyik váltóról, ami ettől nem állt át... Túl korán intett "Megállj!"-t. Ezzel aztán úgy elfoglaltuk magunkat, hogy már a lányok is visszaértek, amikor végre elmentem jegyet venni. Meglepően könnyen ment.
Fölszálltunk, de nem indultunk azonnal, mert még a mozdonyunkat feltöltötték vízzel és ettől sokkal jobban pöfögött, mint addig. Az aprónép természetesen be volt már sózva. Majdnem kiestek az ablakon, míg végre egyszer sikerült fölhúznunk. Szerencsére én láttam már ilyesmit... Körbevezettem őket a kis vasúti kocsinkban, amiben még igazi kályha is volt fűtésnek aztán lassan helyet foglaltunk és indultunk is.
A lefele út élménye leírhatatlan. Egy volt vasutas szemével nézve pedig... Igen, mindig vágytam valami ilyesmire. Is.
Szépjuhászné állomáson szálltunk le. Sétáltunk egy nagyot az erdőben és eltévedtünk. Megálltunk enni és Janka beesett az asztal alá. Innentől fogva folyamatosan sírt. Végre kiértünk a Budakeszi útra (valahogy, valahol, egy buszmegállónál). Rövidesen jött egy 22-es, amivel elmentünk a távolsági busz megállójáig. Itt az anyjuk leült a gyerekekkel, apa pedig megpróbálta kitalálni, hogyan lehet eligazodni az újfajta menetrenden. Az első tippem, ami 10 percen belül buszt ígért, nem jött be, így tovább vártunk. Rövidesen fölbukkant egy busz, bár a menetrendi kiírás szerint semmi keresnivalója sem lett volna ott és akkor. Azzal aztán hazajöttünk. Még a megállóban állva Janka elaludt a kezemben és nem is volt hajlandó fölkelni, csak Zsámbékon. Akkor aztán nyűgösködött egy kicsit, ebédeltünk és a szokásos ebéd utáni "nem akarunk aludni" után végre álomba szenderültek. Mi is Anikóval, mert bizony nem vagyunk hozzászokva még az ilyesmihez.
De majd leszünk.

Egészségügyi vizsgálat

Ma az oviban egészségügyi vizsgálat volt. Ezt onnan tudom, mert tegnap Szederdzsem herceget meg kellett tanítanom üvegbe pisilni, Szederinda hercegkisasszonynak pedig ... egy kicsit körülményesebb úton jutott a vizelete a gyűjtőedénybe.
Este aztán, amikor hazaértem, mesélni kezdték. Pontosabban csak Balázs, mert ma ő volt a soros óvodába menő gyerekünk. Mesélte a magasságmérést:
- ...aztán oda kellett állni az oszlophoz, és az óvó néni a fejemre húzta a fát...
- Nem mértek túl alacsonynak?
- Nem, mert a [...] néni meg közben alám tolta a mérleget ...

Természetesen a gyerekek súlyát (pontosabban a testtömegüket) is ruhában, cipőben, hitelesítetlen mérlegen becsülték meg. Nem csoda, hogy itt mérve mindenki iskolaérett, még az is, akiről azt mondták, hogy nem bírná el az iskolatáskát, olyan kicsi a súlya...

Profilban a lányom!

Egérke (saját védelme érdekében bővebb adatainak elhallgatását talán rossz néven nem fogja venni) MSN profiljában a most futó kép, amit közzé tett, tartalmaz egy szőke foltot. Ez a szőke folt pedig nem más, mint a mi szeretett Janka lányunk, amint éppen a halat csodálja.
Közzé teszem hát én is ezt a képet, ami a nyaralásunk egy közelebbről meg nem határozható időpillanatában készült. A fenyegetést ezennel beváltottam.

Reggeli nekemújcsak

Meghatározhatatlan kor. Mosoly, nyugalom. Szőkésbarna copf. Mosoly, nyugalom. Semmi kapkodás. Mosoly, nyugalom. A múlt ekéjével felszántott arc. Mosoly, nyugalom. A kollégáknak integetés, gyors haladás, de semmi hirtelen fékezés. Mindenki szépen elfér.
Pedig olyan nagy az a 7E jelzésű busz. Benne olyan kicsinek és törékenynek lásztik az asszony, aki vezeti.