Eredetileg úgy terveztük, hogy délelőtt fát díszítünk a gyerekekkel, de ebből nem lett semmi, mert az ablakból kilógatott fenyőfa az esős időjárásnak köszönhetően derekasan elázott. Első mozzanatként a csúcsdísz került a fa tetejére.
Mivel Janka lányom még nem érte (f)el egyedül a fa tetejét, ezért kellett egy kis atyai segítség.
Az elkészült "mű", bár jó ferde lett, mindannyiunk szerint nagyszerűen néz ki. Az idei karácsonyunkhoz meglepően jól illeszkedik formájában és stílusában is.
Van, aki észrevette, hogy mi hiányzik?
Igen, valóban. Szaloncukrot és egyéb édességet hagyományosan nem akasztunk a fára. Kiábrándító látvány a karácsonyfáról fityegő üres szaloncukros papír. Még akkor is, ha a szaloncukor maga annyira magyar hagyomány, hogy angol nyelvterületen hosszasan kell magyarázni, mi is ez tulajdonképpen.
Az édesség egy külön tálkában kerül a karácsonyfa közelébe. Idén egy kicsit távolabb került, mivel Péter fiam rájött, hogy könnyűszerrel megdézsmálhatja. Természetesen azonnal visszatesszük, amint a fiatalember megfelelő mértékű önmérsékletet lesz képes tanúsítani.
Szintén hagyomány nálunk, hogy a gyerekek közösen feldíszíthetik a saját karácsonyfájukat. Ez eddig nem okozott problémát, hiszen egyetlen szobánk volt a gyerekek számára. Idén azonban -- remélem, hagyomány teremtő célzattal -- Jankánál állították föl a saját fájukat.
Szerintem ez is szép lett. (Mennyit tesz, ha a szülő nem szól bele, és nincs útban!)
Rövid pihenés után fölkerekedtünk, hogy templomba menjünk. Ezúttal (már) nem Zsámbékra.
Az istentisztelet olyan rövid volt, hogy még a nagycsoportos óvodások is végig tudták ülni. Sőt! Két éves Péterünk is majdnem. Úgy láttam, errefelé nem divat behozni az alkalomra a gyerekeket, ezért különösen büszke vagyok a házam apró népére, hogy komoly erőfeszítések árán végül nem okoztak közbotrányt.
Hazafele sétáltunk, beszélgettünk, megtekintettük a gumikerekű tehertraktorral vontatott 14-es villamost. Jó volt látni, ahogy a két nagyobb egy húron pendül(, és minden lehetséges eszközzel sietteti a hazaérésünket).
A mi karácsonyfánk körül angyal jár, és időnként elhagy egy-egy csomagot. Idén ezt olyan csalafinta módon tette, hogy az ajtóból bepislogva ne lehessen észrevenni, mi lapul a fa alatt.
A gyerekek számára a csomagoló papír nem jelentett akadályt, hamar leküzdötték az ebből adódó nehézséget. A dobozon belül talált csomagolással aztán persze meggyűlt a baj, de ez is a hagyomány része nálunk.
A kicsomagolás befejeztével a lányok nekiállnak játszani a csomagból előkerült kész játékokkal,
a fiúk pedig hozzáfognak az ő dobozaikból előkerült apró kütyümütyükből játékot építeni. Eredményekről lapzártánkig nem érkezett jelentés, de az események vettek néhány bíztató fordulatot. Különösen az vitte előre az ügyek menetét, amikor előkerült a leírás.
A vacsorának is külön hagyománya van nálunk, de idén megengedhettük magunknak, hogy a halászlé mellőzésével álljon össze a menüsor. Ennek köszönhetően (majdnem) mindenki evett mindenből, és (majdnem) minden el is fogyott.
Tanuljuk még, hogy hogyan kell önálló családként karácsonyoznunk, de azt gondolom, ahogy tavaly ilyenkor még nem tudtuk, hogy hogyan leszünk idén, most korai lenne bármilyen következtetést levonni az eljövendő karácsonyaink helyszínére, és kimenetelére vonatkozóan.
Ami bizonyos, hogy e helyről is kívánunk (magam és családom nevében)
Áldott karácsonyt, és új évet minden Kedves Olvasónak!
A képek saját készítésűek, és csak illusztrációk! Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.
