82 éve ezen a napon született egy kisfiú. A keresztségben a László nevet kapta. Családjának 4. gyermekeként egy bátyja, és két nővére vigyázott rá, hogy a gyermekkora ne legyen csendes, békés. Kisvártatva még egy öccse, és két húga született.
A háború, a forradalom értetlenül, éretlenül találta a nyiladozó értelmű fiúcskát, de csakhamar eljött a pályaválasztás ideje, és ez sem ment zökkenőktől mentesen. A fiatalember élte világát a látszólagos jólétben. Dolgozott, mulatott, vásárolt motort, telket, szőlőhegyet a közeli városban. Építkezni kezdett, de ekkor, már jócskán 30 után elkezdett hiányozni valami az életéből.
Megnősült, és bár a házasságára sem a boldog, sem a felhőtlen jelzők nem illettek pontosan, a feleségével a tőlük telhető legjobb módban nevelték egyszem fiukat.
40 év autószerelés után ment végül nyugdíjba, és végre ideje teljességében korábbi hobbijának szentelhette életét: kertészkedett, szőlészkedett. Egy idő után a szőlőhegy már messzinek bizonyult, így eladták. Lassan a kert is túl nagy lesz már, egy részén fűves kaszáló lesz újra.
A fagyok tönkretették a szennyvíz elvezető csövet, így a ma 82 éves édesapám éppen árkot ásott, majd mindezt kipihente, amikor először szeretem volna felköszönteni. Nem is tudtunk beszélni, mert belealudt a pihenésbe. Másodjára jártam csak sikerrel, és még akkor is kint voltak az udvaron. Immár a szomszéd segítségével, egy kályhakémény-darabbal átmenetileg kipótolták a hibás csőszakaszt.
Nem tudom, mi lesz, hogyan lesz még, de hálás vagyok, amiért ő az édesapám! Szeretném, ha még sok időt tölthetne velünk, unokái körében! Isten éltesse még sokáig!
