A reggeli kávé tanítása

 A reggeli kávé kihűl.
Azért hűl ki, mert kölcsönhat a környezetével. Igyekszik a lehető legalacsonyabb energiájú állapotba kerülni, a környezete pedig képes hőt fölvenni. A kávé hő formájában tud energiát leadni. Az úgy pont jó.
Leadja.
A környezete (levegő, asztal, csésze, kezed) pedig felveszi.

Mi miért nem vagyunk reggeli kávé?!
Ha van valami tehetségünk, tudásunk, miért nem adunk belőle a környezetünknek?
Rendelkezünk egy olyan adottsággal, amivel a kávé nem: meg tudjuk változtatni a környezetünket, a helyünket, helyzetünket, hogy megfelelő környezet vegyen körül, ahol leadhatunk abból az energiából, ami bennünk van. Bármiből, amiből nekünk több van.

Amikor aztán kialakul a termikus egyensúly, a kávénak még akkor is van haszna: megiszom, és ilyenek jutnak közben eszembe.
Pedig milyen kevéske kis folyadék volt...

 

Dk, 2020-06-10

A térkő tanítása

Hiába rakom én le a térkövet szépen, ha vizes a sóder!
Hiába várom meg, amíg megszárad a sóder, ha minden nap legalább egyszer özönvíz van. Azt hittem ilyen nem lesz gyakran errefelé. Ma csak három volt gyorsan egymás után, amikor annyi víz esett le, hogy a kertben bokáig állt, mert nem tudott hova elfolyni.
Azt tudom, hogy az első egy jégeső volt, hogy a kert is jól érezze magát.

Néha az az érzésem, hogy minden, amit csinálok tökéletesen felesleges.
Mint a Prédikátor.

Ilyenkor elmegy a kedvem mindentől. Mindenkivel türelmetlen vagyok, kiabálni is szoktam. (Nem mentegetem magam azzal, hogy ki nem?! -- mások viselkedése nem mentség az enyémre.)
Aztán jól összeveszek mindenkivel.
Magammal is, ha már más nem marad.
Jönnek a gondolatok, hogy minek?!

Minek ez az egész kínkeserves cifra nyomorúság?!

Aztán eszembe jut a kedvenc szavam. A legszebb magyar szó rögtön az "édesanyám" után!
Mégis!
Azértis!
Ha százegyszer lerombolja valami buta természeti erő, akkor én százkéztszer is újra fogom csinálni. Ha százszor beázik, ledől, szétborul... akkor is!
A győztest az különbözteti meg a vesztestől, hogy még egyszer megpróbálja. Csak még egyszer. Amikor a másik félnek már nincs ereje.

Az, hogy hátrébb lépek átlátni, átgondolni a kialakult helyzetet, nem jelenti azt, hogy megfutamodtam, vagy meghátráltam.

Felszedem, lerakom újra.
Amíg egyszer olyan nem lesz, hogy az már nekem is megfelel.

Beázó tetők

A legtöbb esetben egy beázó tető rosszabb, mint ha nem volna tető egyáltalán.
Ha nincs tető, nem lepődünk meg meg, nem ábrándulunk ki, ha eltalál néhány esőcsepp. De a tető, amelyik beázik, elvárásokat ébreszt, hogy aztán ne teljesítse azokat.
Tetőt ígér, de hibás, így talán rosszabb, mintha nem is volna egyáltalán tető.

Forrás: https://seths.blog/2020/05/leaky-roofs/ (fordítás saját)

Az elsőre válaszul

Kontextus: https://mivanvelem.hu/2020/05/04/az-elso/

Az első lépés azért nehéz, mert még nincs mihez képest korrigálni. A második lépést már megelőzte egy -- az első. Ez, és az összes többi lépés a megelőzőekhez képest lépődik.

Egyszer volt nekem egy igen okos főnököm. Kezdő voltam még, hát minden főnök okosnak számított hozzám képest, de akiről most beszélek, az fölötte volt nem csak a mediánnak, de még az átlagnak is.
Ez a szóban forgó főnököm egy munka kapcsán megkérdezte, mennyi idő alatt tudnám elvégezni? Mondtam egy számot, amit meghallva egy nagyon fontos, és az életemet azóta is meghatározó kérdést tett fel:
-- Nekiállni mennyi idő kell?

Antiszoc

Egy viccesnek hangzó mondat ma arra döbbentett rá: a mi családunk olyan mértékben antiszociális, hogy a karantén, vagy kijárási korlátozás, vagy aminek nevezzük, egészen minimálisan érinti csak a mindennapi életünket.
Eddig se mentünk sehova. Most se megyünk.
Eddig se barátkoztunk senkivel. Most se nagyon barátkozunk.
Eddig se sportoltunk. Most sem sportolunk.
Eddig se jártunk naponta vásárolni. Most ezt odáig vittük, hogy már elég egy héten egyszer boltba menni. Vagy kétszer, de többször nem.

Furcsa.
Valamit megint tanultam magunkról.
Azt már igazolva látom, hogy ez a járvány két részre vágta az életünket. Volt valami előtte...

Szél fúj

Készülődünk.
Jó lenne, ha nem tévesztenénk szem elől a léptéket.
A világegyetem mércéjén hol vagyunk mi?!
Az elemi részecskék mércéjén hol vagyunk?!

Nekünk az emberi mértékhez kell szabni magunkat.
Jönni valahonnan.
Menni valahová.

Mostanában megritkultam.
Szokom a csöndet.
Van egy olyan részem, amit az vesz majd körül.

Mégiscsak...

... elképzelhető a körülményeknek olyan együttállása, amikor a legképzettebb, leggyakorlottabb, legtehetségesebb, leg-leg-leg ember is ... veszít.

Ne azt tűzd ki célul, hogy nem esel el soha! Ne is számíts rá, hogy nem fogsz elesni!
... mert mindig jön egy pofon nem várt irányból. Általában pont akkor, amikor látszólag jól mennek a dolgok.

Eleinte apró hazugságok elegendőek, hogy fátylat borítsanak a kék-zöld foltokra. Aztán egyre nagyobbak kellenek. Mert az elefánt nem tűnik el attól, hogy udvarisasan nem beszélünk róla.

Arra számíts, hogy el fogsz esni! Végigtúrod a mocskot odalent. Egy része rád is ragad majd.

De mindig legyen erőd felállni, leporolni magad, és menni tovább.

A győztes csak egyel állt fel többször, mégis őt ünnepli mindenki!
A te döntésed, a te felelősséged.

felismerés elhatározás beszéd tettek
mégiscsak

kéreget a hold

kéreget a hold

hold dalt énekel

ebek dalolnak a holddal

kutyául a hold holdul

szeretetet koldul

 

Dk., 2019-02-20 6:17

Kisebb csatákat veszíthetünk...

Mégsem az a legény, aki adja, hanem aki állja.
Akármekkora pofon érkezik, akármilyen irányból.
Elveszhet az egyensúly kis időre, fölléphet akármilyen állapot.
De aztán fölkelünk, leporoljuk magunkat, és megyünk tovább.
Mert van egy tervünk.
Mert van egy célunk.

Mert van Egy Célunk!

Csináljuk!

A Mit? a legkisebb kérdés mind közül.
A Mikor? ennek a nagyobb testvére.
De az összeset lerombolja a Minek?...

Tök jó, hogy ezt is csinálod ... csak kevés.
Felemelő érzés tudni, hogy amit teszek tökéletesen értelmetlen, és fölösleges. Semmi haszna.
Pont mint egy szál rózsának.

Jövőt sejtető múlt

Fényképek, amiken fölsejlik egy-egy gyermek felnőtt arca, vagy valakinek a jövőbeli arca, sorsa helyzete...
Az optika vajon tényleg a jelen fényviszonyainak megfelelő képet rögzíti, vagy ez a játék a fénnyel néha tényleg a jövőbe lát? Vagy ezt az egészet csak úgy képzeljük?
Akkor viszont sokan képzeljük úgy...

Vagy nem. Vagy nem?

Favágóképző: miért?

Amíg az okát keresed, jól elfoglalod magad, nehogy a lényegével kelljen törődni.
Sokkal fontosabb, hogy ki volt, mint hogy esetleg véletlenül tette-e. Bűnbak kell. Valaki, akin össze lehet mosolyogni, aki fölött össze lehet kacsintani: lám, mi ennél jobbak vagyunk. Nem is nála, hanem ennél.

Ha a lényegét kezded keresni, fontosabb igazságok tárulhatnak a szemed elé, habár egyesek szerint a gyökeréig eljutni elég öt miért? Miért is?

A miért-re nem mindig van jó válasz. Miért van a világon a sok szenvedés? Miért kell ennek, vagy annak így, vagy úgy történni? Miért pont ő? Miért pont én?
Miért pont Mózes? Világosan megmondta, hogy bárki más alkalmasabb lenne nála. Annyira megmondta, hogy Isten megharagudott rá. (Ez helyes így? Még csak alig negyven éve írok, és most először írtam le a haragszik igét ilyen formában. Miért? Terelek.)
Miért pont a nagyszüleim? Miért két héten belül? Miért pont harminc éve lesz idén?
Sokminden történt akkor, abban az évben. Előtte is, utána is. Miért ez maradt meg a legjobban?

Ha már eljutottunk a gyökeréig, ... az sem magyarázza meg az egész fát.
De a lényegről egészen jól eltereli a figyelmet. Mi a lényeg? Ki a lényeg?
A te felelősséged, hogy hova fókuszálsz... és miért?

Szabad akarat

Lassan két éve váltottam utoljára munkahelyet.
Akkor úgy hittem, visszatérek a gyökereimhez. Hát gyökeret azt találtam szép mennyiségben. Igazán örülök, hogy vannak arcok, akiket megismerhettem, de már nem hiszek a kánaán pár pillanaton belüli eljövetelében.
Nekem még van hova mennem, és nem muszáj pont ide besavanyodni. Húsz év múlva rádöbbenhetnék, hogy igazából nem is értek máshoz, csak be tudom bizonyítani mindenki másról, hogy mennyire hasznavehetetlen. Ettől pedig én nagyon hasznosnak érezném majd magam. De az én életemnek ennél több értelme van!

Legalább öt értelme van az életemnek, és a munka nem tartozik közéjük. Persze, jó volna olyan helyen dolgozni, ahol fejlődik is az ember, és nem csak visszafelé. Mert a gyökerek bizony megkötnek a talajon.

Nem szabad elfelejteni, hogy honnan jövünk, de menni kell tovább, amikor eljön az ideje. Nálam eljött az ideje a továbblépési lehetőségek keresésének.
Nincs lépéskényszer.
Felszabadult válogatás van.

Ha most kéne...

Ha most kéne elkezdeni, valószínűleg nem tudnám.
Nem lennék benne biztos, hogy annyira jó ötlet, mint annak idején, amikor mindenkinek volt magánéleti, szakmai, hobbi és egyéb blogja.
Persze, olyan ez is, mint a versírás. Fiatalon minden normális ember megpróbálja. Ilyenkor születnek az őszinte művek. Aztán kicsit később minden normális ember felhagy ezekkel a próbálkozásokkal. A többiből meg költő lesz. Vagy poetaszter. Apró, saját gyönyörködtetésre összefércelt klapanciák boldog szerzője, aki ebben megéli személyisége kiteljesedését.

Ha most kéne abbahagyni, valószínűleg nem tudnám.
Nekem még van mit mondani, nem csak egy vagy két gondolat körül forgok, és ismételgetem magam napra nap. Legalább is remélem.
Az élet mindig hoz elém újat. Tanulni valót.
Már nem vágyom mindent megtanulni. A szemem is egyre gyengébb, már nem fogja úgy a betűt. Még szerencse, hogy gyakorlott vak vagyok, és például az elsők között ismerkedtem meg a számítógép által felolvasott képernyővel. Nem állítom, hogy a mai napig nem nyitom ki néha a szemem, amikor felolvastatok magamnak egy-egy oldalt, vagy blogbejegyzést. Mert látok.

Most csak folytatni kell.
Rácsodálkozni a világra. Ráfelelni a világra.

Időt a magyar szakít. Fájdalmas ez időnként. Mégis csodálatos módja annak, ahogy magyar ésszel erről a világról gondolkodni kell. Két perc még a tegnap, aztán újra, és mindörökké ma van...

Favágóképző: Emlékeztetőül

Nem az vagy, aminek mások gondolnak.
Nem az vagy, akit meghatároz, hogy mit mondanak, vagy gondolnak róla.
Nem az vagy, akinek hiszed magad.

Mégis.

Minden mozdulatod te vagy magad.
Minden megnyilvánulásod te vagy magad.
Minden, ami benned, rajtad, és körülötted létezik...

A legjobban akkor lehetsz önmagad, amikor nem akarsz mindenáron azzá válni.
... vagy valahogy ilyesformán.

Már nem emlékszem pontosan.

Az igazság pillanata...

... előbb utóbb eljön.
Amikor már nem lehet egy rendszer építgetésével, csinosításával, tökéletesítésével elfedni a fájdalmas tényt, hogy tulajdonképpen nem jó semmire.

Amikor szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy hiábavaló küzdelem fenntartani valamit, ami értelmetlen.

---

A józanság pillanata meghozni egy döntést...
Aztán belegondolni, hogy ...
Mégis!

Szerintem ezzel kívánok az év fordulása ürügyén minden olvasónak (legyen bár kedves, avagy kedvetlen : )
békés boldog új évet!

---

Kettőt vágyom megtalálni az új évben (ha valaki imáiban hordozná ezeket, akár tudom, akár nem...), ami a következő három:
-- egy hálás szívet, ami a mostani morgó/elégedetlen helyére pontosan passzol
-- a családommal együtt töltött idő gyémánt-szemeit
-- a gyülekezetet, ahova tartozom/tartozunk
(+1 csak mert telhetetlen vagyok) -- keresztszülőket a kisebbik lányomnak.

Második és harmadik...

Második és harmadik vasárnapon is összegyűltünk gyertyát gyújtani.
A kicsi persze ismét megakadályozott minden mélyebb beszélgetést a nyüzsgésével. Egy év múlva talán majd más lesz. Mindenesetre jó időbe telik, mire kipihenjük.
Lehet, hogy egy évbe is.

Volt munkatársakat gyűjtök. Elhívom őket mihozzánk. Mert már van hova. Ez így nagyon jó. Talán még azt is elmondom nekik, hogy én már nem haragszom. Akkor sem haragudtam. Ez a rend. Van aki megy, van aki marad.

Néha...

... eszembe jut, hogy valamit írni kéne.
Vicces, hogy nem tudom, lázam volt-e a mai kötelező munkaegészségügyi alkalmassági vizsgálat közben. Sem előtte, sem utána nem mértem.
A vérnyomásomat, azt bezzeg megmérték. Magas.
Majd ha egyszer nem beszéltetnek mérés közben, akkor talán más lesz. Persze ha mindenáron találni akarnak valamit, akkor fognak.

... nincs már erőm leírni, amit gondolok. Minden erőmet elviszi a kiabálás, mert ebben a zajban nem lehet hallani, hogy beszélek.
Tíz éve ezért kezdtem el ide irkálni. Nem éreztem, hogy meghallják, amit beszélek.

Néha az is baj, amikor meghallják, meghallgatják a szavamat. De azt most tanulom már elviselni.

Első vasárnap

Advent első vasárnapja idén már meg se lepő módon dekorációval, és a takarítás tervezésével telik. A Nagyszakállú zsákjába, meg a fenyőfa alá való vagy már meg is van, vagy már csak el kell érte menni.
Idén már nem merült föl véletlenül sem, hogy esetleg templom... Jó nagyot reccsent ott 2011-ben az életünk. Nem csak a szűkebb értelemben vett családomé. Furcsák ezek a számok, ahogy így összerakom őket magamban. Furcsa az a lelkesedés, amit olvasok az akkori soraimból.
Ha tudtam volna, mi lesz belőle... Talán nem véletlenül vannak előlünk a jövőnkre vonatkozó tudások elzárva. Talán nem véletlenül a legjobban mindig a jövő érdekel. Még akkor is, ha tudjuk, hogy minden jövőre vonatkozó kétségeskedés a gondviselés káromlása.
Akkor biztos voltam. Bátran mentem, bátran szóltam, akkor is, ha az általam farizeusnak gondolt személyek a fogukat csikorgatták dühükben.
Még van út lefelé. Nem kutatom, mekkora mélységbe kell lemennünk, mire észbe kapunk. Nem merem firtatni. Félek.
Nem egy átlagos advent, az már egyszer biztos. Még jó, hogy nem most akarjuk szétvásárolni az agyunkat, és hasznavehetetlen kacatok áradatában fuldokolva várni, hogy jobb legyen.

Várjuk. Azt, hogy jobb legyen.

-- Mester, meddig kell várnunk, hogy a dolgok jobbra forduljanak? -- kérdezte a tanítvány.
-- Ha csak várni akarsz fiam, akkor jó sokáig. -- felelte őszintén a mester.

Megáldott, boldog adventi készülődést mindenkinek, aki most olvas, és érti, amit leírtam!
 

Előadvent 2.

Egyszercsak fáradni kezd kezem

amíg zuhanó életem

roncsaiba kapaszkodva

bizonygatom hogy létezem

de mielőtt még hajnalodni kezdhet

nekem már dereng valami

furcsa kezdet amelyben 

igent mondok a hívó szóra

és már csupán befelé

üvöltözködöm.

 

Dunakeszi, 2018-10-29 1:11