Értesítés

Annak idején, amikor nagyszüleimnél nyaraltam, üde színfoltja volt a falusi életnek a kisbíró személye és pozíciója. Az éppen aktuális kisbíró kerékpárjával körbejárta a községet, a forgalmasabb helyeken megállt és vagy három perc dobolás után elővette a papírját:
"A községi tanács értesíti a lakosságot, hogy... " -- mindig így kezdődött. Aztán persze lehetett jó hír, meg kevésbé jó hír is.
Ez jutott eszembe, ahogy értesültem az első, hagyományteremtő szándékkal megrendezésre kerülő Zsámbéki Templomfutás nevű eseményről. A plakát -- reményeim szerint -- rákattintva nagyobb méretben is megvizsgálható.
Aki el tud jönni, annak örülni fogunk.

Nem alvászavar

A Kaliforniai Egyetemen találtak egy génmutációt, ami az átlagos nyolc és fél órás napi alvásigény helyett tulajdonosának hat és negyed órányi alvással is kipihentséget biztosít. Egyelőre nem ismert, hogy lenne bármilyen mellékhatása ennek a bőven két plusz órának, amennyivel ezeknek az embereknek az aktív élete meghosszabbodik. Az erről szóló cikket a hvg.hu-n találtam, egészen pontosan itt.
Aztán most gondolkodhatok, hogy bennem mutáns-e a DEC2 gén, vagy...

Történelem

Történelmet tanulok. Céges történelmet. Nézegetem a régről visszamaradt fényképeket. Egy-két arc feltűnik rajtuk azok közül, akiket én is ismerek/ismertem.
Kövek ezek egy olyan korból, aminek már csak emlékei vannak. Éppen itt előttem.
Az arcok megváltoztak. A régi arcok helyére újak kerültek.
Az idők is megváltoztak. A régi idők helyébe új idők jöttek.
Milyen a jövő képe? Megfoghatatlan. Körvonaltalan. Bizonytalan. Minden elmosódott, egyetlen részlet sem látszik tisztán. Vagy várunk, amíg ránk következik, vagy egyszerűen kitaláljuk magunknak.
... és meg is valósítjuk.
De a jövő építéséhez is kellenek kövek. A múlt kövei. Ezek a fényképek itt előttem.

Ma reggel kaptam

Egy levet kaptam ma reggel, ami fölforgatni látszik az eddigi életemet. Nem maga a levél, mégcsak nem is a cikk, amit ajánl. Ez a cikk az új esperes úrról szól.
Ám található ezen az oldalon más cikkekre való hivatkozás is. Van, aki nem felejt, például a Parókia portál, és megtart olyan anyagokat, amelyek még az EU csatlakozás előtt íródtak.
Az i-re a pontot azonban az Ökumenikus Charta-ról szóló cikk tette fel nálam. Amúgy is nagyon össze vagyok zavarodva ezzel az egész ökumené-kérdéssel. Lehet, hogy ma nem vallanám magam reformátusnak, ha kitartok amellett az egyház mellett, amibe beleszülettem és amelynek tanait kiskorom óta tanulmányoztam és vallottam. Lehet, hogy nem is vagyok igazi református, csak szétzüllesztő elem. Diabólosz szó szerint szétdobálót jelent. Engem is csak szétdobált volna?
Szeretnék ebben tisztán látni. Talán a legjobb, amit tehetek, ha nem rongálom tovább a Református Egyházat, hanem visszatérek a törvény szerinti felekezetemhez. Nem tudom.
Ha valaki ráér imádkozni értem...

Érthetetlen

Balázs fiam ma egész nap érthetetlenül viselkedett. Érthetetlenül és nagyon idegesítően. Amikor ezért valaki rászólt, akkor pedig megsértődött.
Egész nap fáradtnak tűnt. A velőt rázó, sikoltozó zokogásokat, a csapkodós, dobálózós mérgelődéseket minden átmenet nélkül váltotta a hahota és fordítva.
Nézem, és nem értem. Persze, hogy van más dolgom is.
Amikor próbálom kideríteni a viselkedése okát (nem a miért? kezdetű kérdésekkel, mert annál sokkal okosabb, semhogy erre bármit mondana, hanem körmönfont keresztkérdésekkel), akkor sem járok sikerrel. Találgatás. Lehet, hogy már hiányzik neki Janka?
Jankának minden jel szerint nem hiányzik Balázs. Vagy csak egyszerűen nem jutunk eszébe.
De ezt is ki érti?

Ragasztó és eredmények

Feltöltöttük vízzel a radiátorokat. Az elmúlt hónapok átalakításai már a levegő-próbánál megmutatták, hogy nem múltak el nyomtalanul. Első ránézésre nem folyik sehol. Ennek persze lehet örülni, mert ez a mai nap első eredménye.
A második eredmény, hogy a fűnyírást is elkezdtem. Befejezni természetesen nem volt mód, mert a csendrendelet miatt csak tíz órakor tudtam nekiállni, délután pedig nem nagyon volt kedvem ezzel foglalkozni. De elkezdtem, és ez is egy eredmény. (Például a gyerekek játszóterén összepakoltam a szanaszét hagyott játékokat.)
A harmadik eredmény, hogy a tegnap este ügyetlenül széttört Rubik-kockát sikerült megragasztani. Igazán nem is ezt tartom eredménynek, hanem azt, hogy oda mertem állni a fiam elé, és el mertem mondani neki, hogy mi történt. A mai világban ezt nem igazán látom divatnak. Mármint, hogy ha valaki valami butaságot tesz, azért a következményeket is vállalja. Nekem sem ment könnyen, de végül is sikerült. Ez is egy eredmény. A nap egyik legnagyobb eredménye számomra! Végül nemcsak megragasztottuk az eltört elemet, hanem ezek után sikerült újra összerakni a kockát.
A negyedik eredmény, hogy megtisztítottuk az autónk ablakait. Balázs fiam nagyon sokat segített: a két hátsó ajtó minden ablakát ő tisztította meg. A csomagtartó üvegénél is besegített. Innentől szép tiszta ablakokon át nézünk a kinti kilátástalanságba, és ez is egy eredmény.
Az ötödik eredmény, hogy a televízió segítségével idén is megnéztük az ilyenkor szokásos tűzijátékot. (Jut eszembe: tüzi-, vagy tűzi az a játék? -- az egyiket aláhúzza a heje sírás ellen őrző, de szerintem ezt pont rosszul tudja.) Annak köszönhetően, hogy a kicsit több, mint húsz percig tartó attrakció előtt és után az órákig tartó tülekedésben nem kellett részt vennünk, további két tüzijátékot is sikerült megnéznünk. Ezek közül az egyik a zsámbéki volt, a másikról nem tudjuk, hogy micsoda, de szép volt az is.
Végül hatodiknak nem kis büszkeséggel jelentem be, hogy rövid, de velős életem harmincnál több éve alatt első esetben sikerült -- némi útmutatással az internetről, de mégiscsak egyedül -- kiraknom a Rubik-kockát. Ezt az egy eredményt nem igazán értem, de ahogy már írtam is, borzasztóan büszke vagyok most magamra.
Nekem erről szólt ez az ünnep. Én így alapítom a családomat napról napra. Ez a mai nap, bár látszólag semmi különös nem történt, és sokat pihentünk is, mégiscsak eredményekben gazdag, boldog napként telt el. Pont olyan nap volt, mint amilyen az összes többi is lehetne, illetve amilyent újévkor szoktunk kívánni egymásnak.

Rubik kocka

Lassan harminc éves lesz, de a felnövekvő generáció számára még mindig ugyanolyan érdekes. Pontos leírások találhatók a megoldásához, lépésről lépésre útmutatók.
Amikor Rubik Ernő nagyszerű játéka divatba jött, édesapám pontosan akkor vett részt egy tanfolyamon Budapesten. Ennélfogva kis városkánk lakosainak kockatulajdonossá válási sorrendjében igen közel álltam az első helyezetthez. (Biztos, hogy nem én voltam, mert K.V. apukája majdnem minden nap járt Budapesten. Amikor nem a fővárosban, akkor Európa más városaiban. De fontos ez most már?)
Ennek ellenére még soha nem sikerült kiraknom. Az az egy eset, amikor szétszedtem a kockámat és összeraktam úgy, mintha kiraktam volna, nem számít.
Erre a fiam kapott tegnap a piacon egy ilyen kockát.
Apa természetesen azonnal ráugrott a gyerek játékára. Internet elő, animált forgatási útmutatók. Erre tekerem, arra csavarom, így fordítom, az lesz belőle. Még soha nem voltam ilyen közel ahhoz, hogy végre kirakjam, amikor...
... eltört a kezemben és darabokra hullott.
Nem is az fáj, hogy most sem raktam ki. Ezt már egészen megszoktam. De most vehetek Balázsnak egy újat.

Várakozás

Lassan megesz. Nagyon lassan.
Várakozás. Tétlen öregedés.
Nincs más választás, mint kivárni a végét, mert nem tudni, mikor lesz vége. A következő munkafázis pedig csak akkor kezdődhet, ha ennek vége van. De akkor azonnal.
Várakozás. Ugrásra készen.
Háromszor átgondolva, hogy mit, hogyan, milyen mozdulatokkal, hogy minél gyorsabban...
Várakozás. Feszülnek az idegek.
Fogy a türelem. Fogy az élet.
Lassan megesz. Nagyon lassan.

Tölgy és rózsaszín

Szombaton pár lelkes leendő első osztályos szülő összejött, hogy a leendő első osztály leendő tantermét leendő állapotba hozza. Ez az állapot meg kell feleljen az iskolakezdésre alkalmas tantermek állapotáról alkotott egyöntetű szülői véleménynek. Vagy legalább is jól kell közelítenie.
E a megfelelő állapotra hozás során aztán a leendő osztálytársak szüleinek is van módja egy kicsit kóstolgatni egymást: kikkel zár össze a sors nyolc éven át?
Nos. A terem falai csodálatosan megújultak némi kapargászás és glettelődés után elkövetett heveny rózsaszínre festés által. Mindeközben pedig a terem egyik falát borító múzeális értékű szekrénysor óvatosan átcsiszolódott, majd bekenődött szép sötét lazúrral, mely műveletek hatására egészen szép, tölgy hatásúvá vált.
Mindezek után még megevődött néhány vilmoskörte, amelyet a leendő tanítónéni férje szállított a dolgos szülők számára. Mert természetesen a tanító néni is részt vett a munkálatokban, így őt is volt mód egy kicsit jobban megismerni (a férjéről már nem is beszélve). Meg lehetett tudni például, hogy a világ alapvetően kicsi, ennélfogva anyósomék kutyája és a tanító néniék kutyája egy alomból valók.
Sajnos korán el kellett jönnöm, mert még otthon is várt rám nem kis mennyiségű tennivaló. (Legnagyobb meglepetésemre otthon egy családi buli kellős közepébe csöppentem, ami egy kicsit jobban lefoglalt, mint kellett volna, így aznap otthon már nem haladtam látványosan előre.)

Végre a helyükre kerültek a szegélyek. A mennyezet és a padlószegély egyaránt. Már van karnis az ablakok környékén és csak a függönyre vár -- hogy azt is megvarrja valaki, az anyag már megvan hozzá, csak emberi erőforrásokkal vagyunk egy kicsit szűken.
A folyamat megkoronázásaként összeállítottuk a kiságyat és a pelenkázót. Ez utóbbinál Balázs fiam is segített nagyon ügyesen. Végül sakkoztunk egy kicsit a bútorokkal, mert a feleségem csak most látta (be), hogy azért ez mégsem az a hatalmas nagy terem, aminek ő elképzelte. De valahogy majd csak lesz, és nem is olyan sokára.

Választás

Kilenc éve igen-t mondtam valamire, amiről fogalmam sem volt, hogy micsoda. Kilenc éve elkezdődött valami, ami azóta is tart.
Kilenc év nagy idő. Egy ember életének kicsit több, mint 10%-a.
Nem állítom, hogy mindent pontosan így képzeltem. Vannak pillanatok, amikor azt gondolom, ha ilyen a boldogság, akkor inkább nem akarok boldog lenni. Aztán vannak más pillanatok is, amikor azt gondolom, ha csak eddig tartott volna, már akkor is megérte. Ezek az utóbbi pillanatok többségben vannak. Még mindig.
Minden jel szerint tartani fog tovább is. Megdolgoz(t)unk érte, hogy így lehessen.
Folyton ismétlem magam, de ezt nem lehet elégszer mondani. Kilenc (vagy több, mint tíz) év elteltével még mindig szerelmes vagyok. Abban a csodában van részem, hogy az asszony, akit szeretek, a feleségem.

Ma reggel megkérdeztem tőle, hogy ha ma kéne válaszolni a kérdésre, igen-t mondana-e?
Pedig tudom a választ.
Az én válaszom pedig -- nem mintha valaki kérdezné, mert erre nincs szükség, de -- gondolom az eddigiekből kideríthető.

Mentőautó

"Uram, ha úgy látod jónak, segítsd meg őket, hogy időben odaérjenek." - mondta a bácsi félhangosan a villamospótló buszon, Kabát Elemér mellett. Ekkor észrevette, hogy Elemér meghallotta a rövid fohászt, ezért, mintegy magyarázatképpen hozzátette: "Jó lesz arra gondolni, hogy értem is imádkozik valaki, ha majd engem visznek."
A vörös kereszttel megjelölt életmentő eszköz szirénázva vágott utat magának a reggeli forgalomban, és többé nem látták.

Transzport és függőség

Pénteken sikeresen elhurcoltam a lányomat hajat növeszteni a szüleimhez. Ott van a legjobb helyen ahhoz, hogy a csúnyán belenyírt frizurája némiképp regenerálódhassék.
Az odaúton nem volt semmi probléma. Csak egyszer álltunk meg, mert súlyos mértékű dohányozhatnékom támadt. Persze gyanús volt az is, hogy ha már Jaja megivott egy kulacs teát, akkor várhatóan egy fél óra múlva pisilnie kell. De legnagyobb meglepetésemre nem kellett. Némi atyai bíztatás hatására ugyan megpróbálta, de a próba sikertelenül zárult: nem jött semmi.
Megérkezés, kipakolás, bepakolás, kávé, indulás vissza.
Hogy nagyon mélyen ne aludjak (meg már a napokban folyamatosan) Rammstein-t hallgattam. Nem tudom, hányadszor indult újra a CD, mire a kb. 200 km-t visszafele megtettem. (Kicsi pihenőt beiktatva: útközben megálltam tankolni.)
Szombaton viszont meglepő megfigyelést tettem: hiányzott a Rammstein-féle zene. Lehet, hogy függőséget okoz? Ha így van, ezt miért nem írják rá a CD borítójára? (Hm. A boltban vásárolt CD-n biztosan rajta van...)
Ennek okán most legalább két hétig klasszikus zenére ítéltem volna magam, ha nem jut eszembe, hogy Handel-t hallgatni a budapesti metróban értelmetlen cselekedet. Gyakorlatilag nem létezik a hangerőnek az a foka, amit a földalatti zaja ne bírna elnyomni.
Most akkor metrófüggő is lettem? El kéne magam tiltani, de miért pont most, amikor a 4-6-osok helyett busz jár és mindent föltúrtak a Fővárosban. Még azt is, amit nem kellett volna.
Lehet, hogy a Főpolgármester túrásfüggő? Ha jobban megnéznénk a családfáját, biztosan találnánk néhány vakondot egyenes ágon...

Haj-baj

Amíg az anyukája valami mással volt elfoglalva, Janka lányom fodrászosat játszott. Saját magán gyakorolta a mesterség fogásait egy ollóval.
A haján kívül másnak nem ártott. Helyenként egészen ügyes frizurát nyírt magának. Más helyeken viszont gyakorlatilag a tövénél vágta.
Családunk fodrásza, Hajni 'néni' mindent elkövetett, ami szakmailag lehetséges volt a megmentésére. Az eredmény kétségkívül jobb, mint a fodrászosdi után kialakult állapot, de így is elég... furcsa.
Az idő majd megoldja ezt a problémát is, mint annyi minden mást.
Addig viszont Jankának fő kötelessége hajat növeszteni.

A rákövetkező napon a kislány bezárkózott a fürdőszobába és magára kent néhány krémet, amit ott talált. Ennélfogva most a bőre sincs túl jó állapotban.

Szerintem ez a lány azt akarja, hogy figyeljünk oda rá jobban. Meglátom, mit tehetek.

Bíztatásul

"Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja." (2Tim2, 13)

Miről meséljek, hogy esőtől ázott arcodon
és lelkedben újra kisüssön a nap?