Ledöbbenve, lefagyva hallgatom: a tizenévesek több, mint fele él aktív szexuális életet. (Hoppá! Ha nem beszélünk róla, akkor nincs, ugye? Veszélyes a terep, hiszen aki itt ítél, az önmagát ítéli meg, ugye?) Azt gondolom, hogy aki egyszer gyermekvállalásra adta a fejét (én jobban szeretem úgy mondani, hogy elfogadta Isten ajándékát), annak előbb-utóbb szembe jön ez a kérdés, és szembe jön az is, hogy mi a helyes? Mit lehet ilyenkor mondani?
-- Apa, mi rossz van abban, ha lefekszünk egymással? Nekem is jó, neki is jó... mi a rossz ebben?
Na most légy okos, kedves szülőtársam! Mert a kérdés összetett, szerteágazó, és nem foghatunk hosszas fejtegetésbe a házasságról, mert akkor kinevetnek bennünket, és maradinak titulálnak.
A ránk folyó média, teletömve szexuális tartalommal szintén nem segíti elő a hatékony nevelő munkánkat. Itt most nem a felvilágosításra gondolok, vagyis a technikai részletek ismertetésére. Sajnos a mi korunkban már biztosak lehetünk benne, hogy a kortárs csoport ezt megtette helyettünk, mire mi rászánnánk magunkat egy ilyen beszélgetésre.
A magam egyszerű, egyszálú módján, pontokba szedtem a kifejtendő gondolatokat, de ez csak a fejemben van meg. Nagyon nehéz szavakká fogalmazni.
Valahogy úgy kezdődik, hogy Isten azért adta nekünk a házasságot(!), hogy ebben kiábrázolódjék az Isteni Személyek közötti szeretet, az Istennek a világgal szemben tanusított szeretete, Jézusnak az Egyházzal szemben tanusított szeretete...
-- Uncsi! -- vágja rá a tizenévesem, és megy nézni a következő "szerelmes" filmet, amiben csókolóznak is.
Egy következő alkalommal ("... áron is megvegyétek az alkalmat..." Ef 5,16) azt próbálom megmagyarázni, hogy az állatvilágban a szaporodás minden esetben az utódok létrehozására irányuló cselekedet. Egyedül az ember számára van más szerepe (is): feltöltő, összekötő, erőt, és örömet adó. Erre a tizenéves felkapja az okos fejét, és újra megkérdezi, hogy akkor mi abban a rossz? Itt pedig, ilyen felvezetés után meg vagyok fogva. De talán kivágom magam. A rossz a hűtlenség. Az "olyan, mintha". Mert a közösülés, akármilyen profin végrehajtott akcióról van is szó, önmagában nem válik örömforrássá. Nem válik összekötő erővé. Nem arra irányul, hogy megismerd a másikat, hanem arra, hogy birtokold. Használd. Mint egy tárgyat. Egy eszközt.
Egy eszközt, ami kényed-kedved szerint áll rendelkezésre, és hacsak lehet, nem zavar a személyes életével. Ismerős valakinek?
Ettől a tizenéves sokkot kap, és könnyek között elmondja, hogy az iskolában csókolózott az osztálytársával, és hogy utána az kinevette őt, meg a többiek is, és akkor most ő is csak egy eszköz volt? A szűk idő pedig pereg, és jönnek a testvérek, nyüzsög a család, és a beszélgetés félbeszakad. Pedig már egészen hosszan beszélgettünk...
Aztán nem sokkal később rátalálok
erre a cikkre. Egy idegenbe szakadt hazánklánya ír arról, hogy... de tessék csak elolvasni! Megmutatom a tizenévesemnek. Küzd az ékezet nélküli szöveggel, de végül megérti, milyen szörnyű tettekre késztethet valakit, ha tárgyként gondol az őt körülvevő emberekre. Most már tényleg kíváncsian megkérdi, hogy akkor hogyan máshogyan lehet gondolni az emberekre?
Ebben a kérdésben a média ismét nem partner. Azt nem lehet eladni, hogy társként gondolj valakire. Abban nincs üzlet, ha nem cseréled le a megfelelő időszakonként a hűtőszekrényedet, a kocsidat, és a házastársadat, hanem hűségesen kitartasz mellette.
Van még egy érdekes vetülete az ilyen módon szóba keveredett hűségnek: megéri-e hűségesnek lenni a házastársunkhoz akkor is, amikor még nem is ismerjük? No de ez már nem csak a tizenévesnek sok...
Ugye?
(Ha még meglesz a Kossuth rádió hangtárában, érdemes meghallgatni a 2014-07-23-i Napközben című műsort, ami ezzel a témával foglalkozik. Mondjuk én az előzetes alapján ideöntöttem a gondolataimat, ezért nem tudom, mi hangzott/hangzik el a műsorban. Még nem tudom...
A fent írtak egy része a képzelet szüleménye, és pusztán a témáról alakuló véleményem bemutatására szolgál. Még nem vagyok benne, de szeretnék felkészülten odaérni, amikor ezekre a beszélgetésekre nálunk sor kerül. A saját gondolatai hátrahagyásával ebben segíthet nekem minden kedves Olvasó -- ha akar.)
