Ritmusváltások

Rohannom kell
hogy várjak valakire
aztán tovább
hogy várjak valamire
és így tovább

mert rám is várnak
legalább is nagyon remélem.

(Bp., 2012-11-29 14:50)

Maradjon egyszer

Mire felnézek már sötét újra minden
pedig itt járt
láttam a földöntúli ragyogást de
csak ültem belefeledkezve
abba ami előttem volt éppen
elmerülve gondokban
fuldokolva a megélhetésben
pedig itt járt
mire felnézek már sötét újra minden

Bp., 2012-10-24 00:01:23

Tucatnap

Nemsokára itt van (20)12-12-12 12:12.12

Reményeim szerint ez lesz az utolsó ilyen alkalom, hogy a sok egyforma szám közül csak a sorban elfoglalt helye határozza meg, hogy hónap-e az illető, vagy másodperc. Szerencsére 13. hónap nincsen, és ezt a fizetésekben is igyekeznek érvényre juttatni, így egy darabig most nevezetes időpontok nélkül maradunk.

Mennyi különleges alkalom sűrűsödött bele az elmúlt pár évtizedbe?

Nem csak a Haley-üstökös megjelenését, és egy teljes napfogyatkozást élhettünk meg, hanem palindrom-évszámokat nagy kupacban (1991, 2002). Senki annak előtte nem hallott az Y2k problémáról, és egy bő évtizeddel utána már azt gondoljuk, hogy nem is fogunk többé. Pápák, elnökök, rendszerek és gengszterek jöttek-mentek mellettünk, fölöttünk. Mindig azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. Természetesen ebben is tévedtem, mert jöttek a sportminiszterek. Mind a kettő.

Persze mindez csak azért van így, mert ilyen fiatal vagyok.

Mégis azt mondom: jól jönne már néhány eseménytelen év, amikor nem kell mást tenni, csak élni, és örülni egymás társaságának. (Szándékosan nem használom az élvezet szót, mert ha éles az az él, ami vezet, akkor könnyen megvághat minket az ellenőrzésre jogosult minden-hatóság.)

Választásaim

"

A szárdiszi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél az Isten hét lelke és a hét csillag van: Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.

" (Jel 3,1)

Rosszul esik, amikor választanom kell az életem két fontos területe között. Munka (ami történetesen egybeesik a hobbival), vagy család? Nem vagyok talán egyedül ezzel a világon. Szintúgy nem vagyok egyike azon szerencséseknek, akiknek a kettő (három) egybeesik.

Tehát néha választanom kell.

Eleinte, különösen mielőtt a nagyfiam megszületett, a munka volt a fontosabb. Később ezt egyre ritkábban engedhettem meg magamnak, és fogcsikorgatva bár, de a családot választottam. Ez a később annyival később, hogy még tegnap este is.

A hibát szerintem ott követtem el, hogy ezért vártam valamit cserébe. 

Vártam, hogy az "áldozatvállalásomnak" jutalma lesz. Persze nem így történt, és amilyen ügyes vagyok, még tudtam egy kicsit a hisztimmel fokozni a bajt. Istennek hála nem vészesen. Legalább is remélem. Nagyon türelmes családom van. (Vagy megszokták már.)

Ma reggel a nagyok különlegesen hosszúra nyújtották a reggeli készülődésüket. Anikóval megbeszéltük: ezúttal nem sürgetjük őket. Késsenek el, és viseljék ennek a következményeit, hogy lássák meg, mitől akarjuk őket megmenteni a sürgetéssel.

Köszönöm URam, hogy engeded elkövetni a magam hibáit. Ígérem, amennyire tőlem telik, tanulni fogok belőlük, hogy ne legyek halott. Legalább addig ne, amíg élek.

Milyen lehet?

-- Ilyen a halál is?
-- Nem, az halálos.

Röpima

"

A király szolgái ezt felelték a királynak: Minden úgy legyen, ahogyan uram, a király dönt. Mi a te szolgáid vagyunk.

" (2Sám 15,15 - kiemelés tőlem)

URam, ilyen szolgád akarok lenni, és te megteheted velem, hogy az legyek. Ámen.

A legjobb

Nem hittem volna, hogy honnan fogok idézni egyszer:

"

A “legjobb” nem feltétlen egy termék, vagy dolog. Egy nyeremény, amit a kitartás, a megszállottság és a vágy közti csatában nyerünk. Valószerűtlenül sok ideig tart megtalálni valamiből a legjobbat. Ismerni kell a termék piacát, a gyártási technológiát, a dizájnt, és természetesen a megtévesztő marketing és árazás oldalon is ki kell ismernünk magunkat. Azt feltételezi, hogy a magunk számára a lehető lejobb dolgot találjuk meg, ami viszont azt is feltételezi, hogy tudnunk kell, mi a fontos számunkra.

" (Dustin Curtis: The Best - fordítás: Scaffer József - kiemelés tőlem)

Különösebb indoklás nélkül

Valakit csak úgy utcára lehet tenni egyik pillanatról a másikra.

Erre akkor döbbentem rá, amikor a fiatalember, akivel aznap együtt ebédeltem, és boldogan újságolta, hogy mutatkozik a második trónörökös, este közölte, hogy miután visszament az ebédből, kirúgták. Minden különösebb előzmény nélkül. Mert leépítés van.

Tud valaki munkát egy gazdasági informatikusnak? 

Önéletrajzot kértem tőle.

Más szálakon is elindult a keresés, kíváncsi vagyok rá, mi lesz ennek a vége?

Tizenhárom éve

Tizenhárom éve, tizenharmadika szombatra esett. A szüleim először jöttek látogatóba Fonyódra, pedig akkor már három éve ott dolgoztam. Jöttek Anikó szülei is. Jó alkalom volt ez a szülőknek, hogy megismerkedjenek, és nem egyenlőtlen teher, hiszen Fonyód innen is, onnan is messze volt (azt hiszem ez a tulajdonsága máig nem változott).

Anikó nagyon készült, és rettenetesen kitakarította az egész lakást. Soha azelőtt a pókjaim nem költözködtek annyit, mint azon a héten. Gombás-sajtos pulykamell volt az ebéd, és már nem emlékszem pontosan, de bizonyára nagyon finom volt. Mindenesetre nem az elfogyasztott gomba hatására, hanem előre megfontolt szándékkal, megkértem Anikó kezét.

Úgy emlékszem, a mostanihoz hasonló napfényes ősz volt akkor is.

Abban biztos vagyok, hogy ha rajtam múlna, ma sem tennék másként.

Ma kaptam egy tábla csokit a feleségemtől, de nem tarthattam meg. Együtt ebédeltem Viktorral, és elmondta, hogy Andinak alacsony a szénhidrát-szintje, és az a picinek a pociban nem tesz jót.

Szeretettel pusziljuk összes Szilviánkat! Különösen azokat, akiknek ma nevenapja van.

Mire L. itt?

Hideg lett
megfagy itt
a gondolat
hamis lapokra
felteszem minden
kósza gondomat
gyors mosoly
folyik keresztbe
máris hagyhatod
nyitva rám
az összes
jégvirágzó ablakod.

Budapest, 2012-11-12 10:13

Mire van időnk?

Erzsike nénit nem lehet nem ismerni. Mosolygó szempár, mosolygó élet a nehezek, nyomorúságok közepette is. Harcos hívő lelkület.

"-- Lacikám, egy hívő ember nem lehet nem radikális. Az a hívő, aki nem radikális, elveszett." -- mondta nekem egyszer.

Szerettem a bibliaóráira járni. Még akkor is, amikor csak ketten voltunk. Akkor is, amikor hozzá kellett felmenni a hegyre, mert imaház már nem, templom pedig még nem volt Zsámbékon.

Egy alkalommal véletlenül meghallottam, amint egy fiatalasszonyt korholt a piacon:

-- Zs-kám, valami baj van? Hetek óta nem láttunk a vasárnapi istentiszteleten.

-- Otthon maradok a gyerekekkel, Erzsike néni.

-- Gyerekekkel foglalkozol olyankor?

-- Igen, a szomszédék is áthozzák, hogy ők tudjanak menni.

-- A gyerekekkel foglalkozás, Zs-kám istentisztelet. 

Valami szögesdrótok nőnek a torkomba, amikor arra gondolok, hogy kéne virágot vinnem Marika néni sírjára, meg Laciéra is. Nagyon hiányoznak. 

De az élők még jobban. 

A pöttyös az igazi

Peti előbb, aztán Janka is elkezdett pöttyösödni. Nem bárányhimlős formán, hanem úgy gombás formán. Le is kezeltük gombaölő szerekkel, de csak terjedt tovább.

Annyira, hogy pénteken Jankát már nem mertük iskolába engedni, mert bizony erősen meglátszott rajta az apró pöttyös Rudi-minta. A gyermekorvos a vállát vonogatva fölírt valami kenőcsöt, majd hozzátette, hogy ő ugyan nem tudja mi ez. Aznap nem nagyon küldhetett volna tovább, mert a mi kis falunk (.bp.) összes gyermek-bőrgyógyásza konferencián volt.

Szombaton azonban a további terjedés, már annyira jutott, hogy a szülői aggodalom áttörte az egészségügy nagyszerűen megszervezett falait. Egy telefont végre fölvettek a Heim Pál kórházban.

Igyekezzünk, mondták, mert nemsokára elfogynak a sorszámok, és akkor legközelebb már csak hétfőn lesz rendelés, és egyébként is nagy szerencsénk van, mert szeretett országunkban 2012. november 9-e az a péntek, ami szombatra esik.

Hát siettünk. Mindenki sietett. A nagy kapkodásban itthon is hagytuk az egyik táskát, annyira siettünk. De végül odaértünk egyéni csúcs beállítása mellett. Újpest - Heim Pál kórház 16 perc úgy, hogy sehol nem mentem többel, mint a megengedett legnagyobb sebesség (egész számú többszörösei:).

Röpke másfél órás várakozás után (amit a gyerekeink -- büszkén mondom -- nagyszerűen viseltek), sorra kerültünk. Az eredmény:

-- szokott ilyen lenni hányós hasmenés után

-- valószínűleg fertőző, de korhatárosan (10 évestől fölfelé jellemzően nem veszélyes, de esetleg el lehet kapni Balázs és mi szülők biztonságban vagyunk elvileg)

-- 2-3 napig azért most közösségbe ne menjenek

-- további ellátást nem igényel

Hazafele a gyerekek, mivel itthon ebéd nem volt, és egyébként is nagyszerűen viselkedtek a kórházban, mint már említettem, nyertek egy gyorséttermi ebédet. A piros bohóccal, Rolanddal egészen különleges kapcsolatban vagyunk, mióta a nagyobbik fiam megszületett: ők tették lehetővé, hogy Anikó Balázs mellett maradhasson a kórházi ápolás hosszú napjaiban. De ez már egy tíz éves történet, és Roland McDonald nem erről híres világszerte.

Hazaérve kihirdettük a délutánt: Peti aludni ment, a két nagy iskolás pedig hozzálátott, hogy a hétvégére kapott házi feladatát elkészítse.

Egyébként csendes, nyugodt napjaink telnek. Nem történik velünk semmi érdekes...

Még elképzelni is nehéz...

-- Még elképzelni is nehéz, hogy valaki egyszer ennyire szeretett engem…
-- Biztos vagy benne?
-- Miben?
-- Abban, hogy tényleg szerettétek egymást.
-- Ne légy megint gonosz! Szokásod, tudom, de azért igazán meggondolhatnád, mikor van itt az ideje a gonoszkodásnak és mikor nincs helye.
-- Rosszul esik a kétségem?
-- Igen.
-- Miért? Azért, mert nem vagy biztos benne?
-- De igenis biztos vagyok benne. Egy darabig szerettük egymást, utána pedig nem.
-- Az milyen szerelem, hogy egy darabig igen, utána meg nem?
-- Csak azt ne mondd, hogy a szerelem örökké tarthat, mert akkor kifutok a világból!

Kriszti egyre idegesebb lett. Le kellett foglalnia a kezét valamivel. Jobb híjján a táskájáról lógó kabalaállatkáját kezdte tenni-venni, forgatni, egyik kezéből a másikba rakni. Kabát Elemér elmosolyodott. Érezte, hogy ha nem is feszítette pattanásig a húrt, most egy kicsit lazítani kell rajta, különben elszakad.

-- Hogy jövök én ahhoz, hogy ilyeneket kérdezzek? Nem igaz?

-- Semmi baj. Én tévedtem a téma felé.

-- Nem kéne ennyit bizalmaskodnom, elvégre mi csak barátok vagyunk.

-- Még szerencse! Te nem tudod, mennyi mindent kell kibírni annak a srácnak, aki engem szeret. Barátilag tanácsolom, hogy ne is próbáld ki.

-- Nem fogom, ne félj! Ami azt illeti, az én menyasszonyom tűrőképessége sem mindennapi ebben egészen meg lehetsz nyugodva. De veled talán éppen ezért tudunk jó barátok maradni. Mert nem akarunk ennél többet.

-- Igen. Nagy távolságból könnyebb elviselni egymást.

-- Dehogy! Te most arra gondolsz, amit mi teszünk. Néha találkozunk. Ilyenkor az ember előveszi az ünnepi arcát.

-- Ez így van. Nehezen tudom elképzelni Kabát Elemért egy szürke hétköznap reggelén.

-- Mint ahogy én sem tudlak nagyon jól elképzelni téged olyannak, amiket állítottál magadról. Azzal viszont, akit szeretek, egészen más a helyzet. Ő hiányzik. Nagyon hiányzik az életemből, amióta elköltözött.

-- Mit kezdesz ezzel a hiánnyal?

-- Örülök neki! Azt jelenti, hogy szeretem! Nagyon jó szeretni valakit.

-- Hogyan dolgozod föl magadban?

-- Nincs, akit hazavárjak, nincs, aki tesz-vesz körülöttem. Amikor éjjel egy pillanatra fölébredek, nem szuszog mellettem senki. De tudom, hogy ennek egyszer vége lesz. Várom már azt az időt. Minden perc közelebb visz hozzá.

Az igazán kemény acélt tűzben edzik. Fölhevítik, amíg fehéren izzik, utána pedig lehűtik hirtelen. Sok kapcsolat nincs így megedzve. Talán ezért is szakad szét a komolyabb nehézségek súlya alatt. Amikor legközelebb elhatározod magad, amikor úgy érzed: igen, itt az ember, akivel össze merném kötni az életemet, akkor nézd majd meg, mennyire edződött meg már a kapcsolatotok? Ne akard szántszándékkal feszegetni, inkább bízd az életre. Az életnek nevezett izé ugyanis roppant találékony a kapcsolatok tesztelését illetően. Tulajdonképpen mit is szoktunk ez alatt a szó alatt érteni, hogy élet?

Visszatérve: szeretett-e valaki igazán, ha most meg már nem szeret?

-- Te szeretted a régebbi barátnőidet?

-- Juj, de ravasz kérdés. Most vagy megcáfolom magam, vagy megsértem őket és bevallom, amit már mindannyian tudunk. Ugyanis egy darabig azt hittem, igen. Ma már tudom, hogy amit akkor éreztem, az jóformán nem volt más, csak testi vágy és egy kis lelki érdeklődés. Sok kapcsolat épül pusztán a testi vágyak kielégítésére. Legalább is úgy látom. Az is előfordulhat, hogy nem kellene ilyen büszkén hirdetnem, hogy az eddigi kapcsolataim a legkevésbé alapultak ilyesmin. Ezért is tudott sok megmaradni, mint barátság. A lelki érdeklődés ugyanis nem szűnt meg.

-- Vagyis még mindig szereted őket?

-- Nem! Távol legyen! Illetve nem úgy szeretem őket, ahogy Mónit. Őket úgy szeretem, mint barátaimat, akik egészen véletlenül nőnek születtek. Jó, ha tudod, hogy ilyesformán szeretlek téged is! Ez körülbelül a túrógombóc szeretetéhez mérhető. Vagyis inkább kedvelés, mintsem az úgynevezett szerelem.

-- Mónit pedig …

-- Ő egész más. Mi kiválasztottuk egymást. Ő választott magának engem, én választottam magamnak őt. Úgy szeretem, ahogy saját magát szereti az ember. Vagy még annál is jobban. Nincs igazán jó szó erre a fajta szeretetre. Olyannak szeretem, amilyen. Nem csak a vasárnapi arcát szeretem, hanem a hétköznapit is. Nekem ő akkor is szép, amikor reggel kócosan, félálomban támolyog a fürdőszoba irányába. Akkor is kedves, ha éppen kiabál velem. Akkor is velem foglalkozik, amikor azt hiszi, hogy magával foglalkozik. Ti kívülállók vagytok, ő pedig a részemmé vált. Oldalbordámmá. A női felemmé. Nemsokára pedig a feleségemmé fog válni. Ez a csoda őelőtte még senkinek nem sikerült.

-- Már-már kezdem irigyelni. Akit ennyire szeretnek, az csak boldog lehet.

-- Nem az! Mindig megtalálja magának a keseregni valót. Pont olyan, mint én! Olyan, mintha öröktől fogva ismertük volna egymást. Ha meg akarom tudni, minek örülne, csak magamba kell nézzek: én minek örülnék? Akkor már tudom. Mindig meg lehet vígasztalni. Pont úgy, ahogy engem. Csak magamba kell nézzek, már látom is a megoldást.

-- Mégis olyan gyakran morcoskodtok egymással …

-- Igen, ez így van. Láttál te már két egyforma mágneses pólust? Azok taszítják egymást. Akár mennyire próbálod összeilleszteni őket, mindenféle csellel ellökik egymást maguk mellől. Valami ilyesmi miatt nem jó, ha túl egyforma az ember. Jó egy kis különbözőség, egy kis ellentét. Mert az ellentétek vonzzák egymást.

-- Akkor most már végképp nem értem. Egyformák vagytok, vagy különbözőek?

-- Minden változik. Mi is változunk. Tél után tavasz jön, éjszaka után nappal. Az ősz után megint tél, a nappal után megint éjszaka. A Hold elfogy, azután újra megtelik. Ha felülről, vagy alulról nézel valakit a csigalépcsőn, azt látod, hogy körbe-körbe jár. Holott közben távolodik tőled, vagy közeledik feléd. Így van ez mindennel: látszólag köbe forog, de közben halad valamerre. Igazán szívesen beszélnék még erről, de most indulnom kell.

-- Ez olyasmi, mint két egymásba gabalyodott telefonzsinór?

-- Érted. A példa is jó. Szia!

-- Békés megérkezést!

Fonyód, 2000.04.20, 20:26

Egy elragadó őszi írás

Halottak napja már elmúlt, ennek az írásnak mégis van ezen túlmutató mondanivalója is. (Linkelve a szerző és a megjelentető tudta, és beleegyezése nélkül.) Egy rövidke kiemelés hadd álljon itt annak érzékeltetésére, hogy miért is érdemes elolvasni az egészet:

"

A mi kultúránkban nem szívesen gondolnak az emberek az élet őszére. Fiatalság, egészség, teljesítmény - ezek az ideálok. S az emberek mindent megtesznek, hogy fiatalok maradjanak. Ránctalanító krémek, edzőtermek, hajszínezők. Gyakran elfelejtjük, hogy az élet ősze ugyanúgy része az ember útjának, mint ahogy kihagyhatatlan évszak az ősz. Nincs mit szégyellni rajta.

"

Hozzáírás: Akik Zsomborok, azokat ma éltesse az Isten! (Meg majd tavasszal is!-)

Nullázás

Megártott nekem a népszerűség. Fejembe vettem, hogy nem a megjegyzések között válaszolok az egy korábbi bejegyzésemhez érkezett hozzászólásokra. Íme tehát a kommentek nagy számától elszédült, lehetőségekhez mérten rövid válaszom:

Szerintem az imával kapcsolatban a megközelítéssel szokott lenni a probléma. Az imádságra sokszor úgy gondolunk, mint egy nagyszerű lehetőségre. Pedig nem lehetőség, hanem jog. Nem lehetőségünk van Istennel beszélgetni, hanem Isten Fiának vére árán megszerzett jogunk. 

Az ajtót bezárni nem a másik elől a legnehezebb, hanem saját magunk elől. Engem például nagyon zavar, hogy miközben megpróbálok összeszedetten imádkozni, a gondolataim máshol, teljesen hétköznapi dolgokon járnak. Nem zárom be rendesen az ajtómat! 

Ez is egy remek lehetőség a fejlődésre.

Fölvetődött még bennem a kérdés a megjegyzéseket olvasva: mit tudunk megtenni a magunk erejéből? Isten nélkül mindannyian semmik vagyunk. A teológiai vonatkozásokkal nem nagyon vádolható matematika szerint a nulla nulla marad, akárhányadik hatványra emeljük is. Egy kivétel van csupán: bármelyik szám nulladik hatványa 1. Még a nulláé is...

(Megjegyzések:

1., Majd a matematikusok kijavítanak, ha rosszul mondom. Ugye?

2., Az angolszász gondolkodásban a hatványozás kifejezésére a power szót használják, ami egyben erőt, hatalmat, teljesítményt is jelez. -- Nem csak a magyar nyelv tud kifejező lenni időnként.)

Az elmúlt évszázad szerintem legveszedelmesebb két "találmánya" a nulla és a végtelen. Egyiket sem tudjuk igazán felfogni, és egyikkel sem tudunk mit kezdeni. Mit jelent például a nulla forint? Azt, hogy nem nekünk kell kifizetni annak az árát, amihez nulla forintért jutunk. Vagy azt, hogy nem azon a jogcímen szedik be tőlünk a nevezett jószág árát, hanem mondjuk a nulla százalékos hiteldíjmutató teljesen igaz, de a hiteldíjmutatóba bele nem számító egyéb díjakba és költségekbe beépül szépen elosztva a szolgáltatás ára.

Mert mindennek van ára.

Az imádkozás jogának is megvan az ára. Nekünk nulla forint, mert Jézus megfizette helyettünk.

A végtelen és a nulla pedig azért különösen veszélyes, mert az ember elértéktelenedéséhez vezet. Persze jól is lehet használni: amikor tudom, hogy én egy nulla (sőt! nullácska!) vagyok a végtelen világ végtelen Teremtőjéhez képest, akkor kb. a helyére kerül minden, és látható, hogy az én bajom, az én fájdalmam, az én akármim hol foglal helyet a nagy egészben?

Ha egy csepp hiányzik a tengerből, azt nem veszi észre senki. Ha egy vödörnyi hiányzik, még azt sem. De egy kiszáradt tó, folyó vagy éppen tenger bizony szomorú látvány. 

Mellesleg

Tegnap este elmentem a gyülekezetünk férfi bibliaórájára. Az imádságról volt szó. Az alkalom kezdetén röviden elcsendesedtünk afelett, hogy ebben az évben milyen területen növekedtünk. 

Az igazat megvallva én inkább azon elmélkedtem ezen idő alatt, hogy miért nem tudok mondani semmit, amiben növekedtem volna?

Nem fogom megtudni, hogy a többiek mit válaszoltak volna erre a kérdésre, de azt már tudom, hogy a növekedéshez tápanyagokra van szükség. Rendszeres táplálkozásra. A hívő életben pedig a táplálkozás az imádság. A belső szoba, ahova bemenve (és bezárva az ajtót -- többünk szerint ez a legnehezebb!) egy légtérbe kerülünk a Mindenható, világot Teremtő Istennel.

Hátborzongató perspektíva egy "nullácskának" (a kifejezést a velem szemben ülő Dani testvérünktől vettem át) összezárva lenni a Mindenség Urával!

A következő mondat abból az időből cseng vissza a fejemben, amikor még a Római Katolikus Egyház tagjaként tanultam a hittant. Nem pontosan így van megírva, "szelidítettem" rajta egy kicsit: 

"Amikor imádkozunk, Istennel beszélgetünk." 

Tényleg? Neked mit mondott, amikor legutóbb "beszélgettetek"? Hogy nem is figyeltél oda, hogy csak kapkodva elmondtad, amit szerettél volna, és már mentél is tovább? Hogy "nem volt becsukva az ajtó", és nem tudtál igazán Rá figyelni, mert a világ zaja elvonta a figyelmedet? Igen. Vannak harcaink. Van még miben fejlődni.

Meddig van idő felismerni, hogy ennyit sem tudunk megtenni a magunk erejéből?

Ilyen gondolatokat hoztam el tegnap estéről. Mellesleg pedig egyik bátyám (mivel a jelen levő férfi testvérek között én voltam a legkisebb, ha magasságban nem is, de korban és bölcsességben mindenképp,) a kezembe nyomott egy újságot. Létezik internetes megjelenési formája is: maiige.hu arra az esetre, ha valaki még nem ismerné. (Mint ahogy én sem tudtam róla korábban.)

Mérleg

Vannak ügyek, 

amelyeknek többet használ egy tisztességgel elszenvedett vereség, 

mint a véren kicsikart győzelem.

(A kép -- ha még látható -- innen származik a Pinterest.com útján)

Katasztrófafilm

Ha valaki filmre vette volna eddig a hetünket, igazi katasztrófafilmet forgathatott volna. 

Helyszíni feljegyzéseim a hét első feléből:

"

Vasárnap reggel esett egy kis eső, de mi nekiindultunk nagybátran. Az első megállónk menetrend szerint Zsámbék. Itt az időközben elállt esőnek köszönhetően a gyerekek tudtak egy kicsit szaladgálni, bringázni, diót törni. Innen egy megállóval (az is miattam volt) teljesítettük a Zámbék-Sárvár közötti távolságot.

Este hosszasan beszélgettünk szüleimmel. A gyerekek nem nagyon értették a szabályokat (nem lehet papucs nélkül lenni, mert hideg a föld, be kell csukni az ajtókat, stb.).

Reggelre aztán beszorultunk a házba: leesett a megigért hó. Kimenni nem tudunk, mert a Suzukiban nem volt hely a téli ruháknak, cipőknek. Enni sem tudnak, mert nasi az nincs itthon.

Kész katasztrófa. 

Rettenetesen unják magukat.

" 

A helyzet nem változott, csak annyit, hogy azóta a hó elolvadt. Ez megengedte, hogy eleinte csak próba jelleggel, később egy kicsit bátrabban kiengedjük a gyerekeket a levegőre. A kilevegőzött gyermek pedig nem akarja a kisszéket széttörni a testvére fején...

Pihenésképpen, mivel megígértük, beugrottunk pár órára a sárvári fürdőbe is. Ez a kirándulás megmutatta, hogy mennyire gyakorlatlanok vagyunk az ilyen helyzetekben. Ennélfogva elhatározódott, hogy gyakrabban teszünk ilyet. Egyrészt, mert a szüleimnél biztos, és nagyon kedvezményes a szállásunk, másrészt a gyakorlás kedvéért.

Hazafele jövet nem álltunk meg, csak a hivatalos pár órás átmozgatásra Zsámbékon. 

Idehaza pedig, valami rejtelmes okból kifolyólag ismét  rátört a hasmenés a család nagy részére. Lassan kezdem megszokni, bár egy WC használati beosztás még igencsak hiányzik...