A kutya szájából

Ma végre eljutottam a Füredi útra csempét vásárolni a fürdőszobába. Színe, mintája ugyanaz. Hogy nem olyan fakó? Majd az évek során összecsizolódik. Talán.

Pitypang Vidor egy jól hangzó név. Pláne, ha magyar vizslát illetnek ezzel a névvel. Vidor történetesen nálunk vendégeskedett a gazdájával együtt, amikor megérkeztem nagy büszkén a Liget típusú, 20 kilós csempecsomagommal.
Nem tudni, hogyan, de valamilyen agyafúrt módon -- például letettem valahová --, Vidor megszerezte a kedvenc fekete sapkámat és hordozta nagy büszkén, hogy neki ilyen van (Bácskaréme Ilka nagy bánatára, mert ő nem kapott a zsákmányból.)
A gyerekek hívták fel rá a figyelmemet, hogy valami sapka-szerű van a kutya szájában...

A sapka megmenekült. Ha ezentúl valaki azt mondja a sapkámra, hogy olyan, mintha a kutya szájából vettem volna, majd azt mondom: igaza van. Tényleg!

Idézetek helyett

Gondolkodom egy "Gyerekszáj" rovat indításán. Olyan sok aranyosat mondanak ezek a kölykök és mindez elveszik a feledés homályában. Egyszer valahol jó volna mindezt rögzíteni.
Szándékosan nem használom a "megörökíteni" kifejezést, hiszen ebben a világban semmi nem örök.
Itt például azonnal jöhetne néhány kedves mondás a gyerekektől -- ha még emlékeznék rájuk. De nem. A pillanat elszállt. Az emléke sem marad meg. Kifolyik az ujjaink között, mint a víz, akármennyire erősen próbáljuk is megmarkolni. Talán így jó. Nem kell mindent megőrizni.

Ma este beszéltem B. Zsolttal. Megint munkanélküli. Akinek eddig dolgozott, kiadta az útját. Neki más ember kell. Más képességekkel. Nemsokára regisztrálják, és onnantól tanfolyamra fog járni. Szociális segítő lesz egy év múlva. De addig mit ad enni a három gyerekének? Minimálbérből nem futja a törlesztőrészletekre és még ennivalóra is. A felesége eddig főállású anya volt. Majd ő kezd el dolgozni? Vagy éldegélnek az időszakosan csurranó-cseppenő fotós munkákból? Ki tudja?
Olyan szeretettel beszélt az eddigi munkaadójáról, aki ma reggel kiadta az útját... Nem jöttek ki egymással, de nem maradt benne szálka. Semmi sértődés. Ő nem volt jó erre a munkára.

Én vajon mikor következem? Megtettem-e mindent, hogy a váratlan események csak váratlanul érjenek, de ne készületlenül?

Szerdán sörözni akarnak a jelenlegi és a volt kollégáim. Talán elmegyek. Talán nem.
Olyan sokmindent kéne megtennem addig...

Kedvetlen péntek

Péntek van, délután van. Ilyenkor még a fű se nő.
Viszont esik az eső és egy csomó más dolog is történt, ami miatt nyomorultul érzem magam. Talán már megint túl sok információ jutott a tudomásomra. Túl sokminden, amit jobb volna nem tudni.
Mindemellett pedig az általános bizonytalanság. A nem-lehet-tudni-mi-lesz. Keserves állapot.
Nagyon nyomorultul érzem magam.
Körülbelül most van megint az a rész, ahol elkezdhetnének jóra fordulni a dolgok.

Anikó terhességi diabéteszére azt mondta a szakorvos, hogy bakfitty. De azért hétfőn menjen még vissza és akkor további dolgok történnek.
Várunk. Jobbat nem tehetünk.
(Utólagos kiegészítés: közben persze imádkozunk, mert azt mindig kell -- ha már egyszer lehet.)

Vergődés

Minden szépen áll.
Nem szólunk hozzá semmit, azt is lassan mondjuk.
Egyfelől tele vagyok szakmai tervekkel, másfelől úgy látszik, mintha éppen megszűnni készülne a munkahelyem. Akkor pedig mást kell keresni. De mikor kezdjem el? Vagy már el is kezdtem?
A gyerekek egyre furcsább viselkedést produkálnak. Vagy csak fáradtak vagyunk, hogy toleráljuk azt a hihetetlen mértékű szeretet-éhséget, ami bennük/ általuk megnyilvánul. Ahogy valakivel beszélgettem erről: nincs nekik elég. A gyerekkel való foglalkozás nem olyan, mint a bableves, hogy egyszercsak elég lesz belőle, vagy elfogy. Vagy mégis?
Anikón nem súlyos terhességi diabétesz jelei mutatkoznak. A héten megy bővebb vizsgálatra. Utólag megbeszéltük: erős a gyanúnk, hogy Balázsnál is volt valami hasonló. Legalább is minden jel, amit utólag fel tudunk idézni, arra mutat. A mostani dokink ebben a kérdésben meglepően óvatosan fogalmazott. Azt mondta, hogy ez ő innen most már nem fogja tudni megmondani. Majd hozzátette, hogy lehet, hogy akkor sem tudná megmondani, ha ott lett volna.
Tele vagyok tervekkel. Közben pedig nem festem ki a fürdőszobát, mert nem rakom föl a két sor csempét a falra, mert nem vettem meg a csempét, mert nem volt rá időm, mert a munkahelyemen nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztem, mert mindig közbejön valami.
Vagy egyszerűen könnyebb dolgozni, mint telefonálgatni, ügyet intézni és utána rohangálni ide-oda Budapesten.

Esküvő

Ma részt vettem az új templomunkban az első esküvőn. Engem személy szerint meglep, hogy ilyen sokáig kellett várni erre az alkalomra. Még betörés is hamarabb volt.
A kórus a várakozáson felüli létszámban (öten voltunk, ami a tervezett háromhoz képest majdnem a duplája) és várakozáson felüli teljesítménnyel tette emlékezetessé a jeles eseményt.
Ifjú kántor-jelöltünk is túlesett élete első esküvő alkalmával történő orgonálásán. Gonosz vagyok, ha kántor-jelöltnek nevezem, hiszen már ténylegesen az, csak még papírja nincs róla.
Az alkalom szép volt, ünnepélyes és rövid. Ahogy kell. Utána kaptunk gratulációt. Nem keveset. Mint kórus, mint gyülekezet. Ismét büszkék lehetünk arra, hogy Istennek adjuk a dicsőséget. Lehetőségünk nyílt bizonyságot tenni az Ő hatalmas erejéről. Ismét.

Kórus

"Kedves Kóristák!

2009. június 20-án (szombat) d.u. 4 órakor esküvő lesz a templomunkban, ahol el kellene énekelnünk a Hű Jézusom kezébe c. énekünket egy szólamban! Ezért arra gondoltam, hogy 3 órakor találkozhatnánk a templomban, hogy beénekeljünk és próbáljunk előtte egy kicsit, ha már a próbák nem jöttek össze eddig. Mivel meg van hírdetve, hogy a kórus énekelni fog, ezért kicsit ciki lenne, ha csak pl. 3-an állnánk ki, ezért kérlek titeket, hogy minél többen gyertek el!

Üdvözlettel: O.

U.I.: Kérek szépen visszajelzést, hogy kire számíthatok - bár valószínűleg még telefonálni is fogok, ez az ... nem mindennap látogatott"...

Hm. Mozgolódunk. Szervezkedünk. Van élet.

Magyarok

Tegnapelőtt egy blogban, ma egy előadás jegyzetében. Csikszentmihalyi (a másik nevét most nem tudom megnézni, mert azon a felén vagyok a békés világnak, ahol az internet számomra nem elérhető. Erről egy eszmefuttatást még tervezek ebbe a részbe). Elég jellegzetesen magyar név. Akkor megvizsgálva a hivatkozott linket az Amazon-nál, láthattam, hogy a mi székely nevű emberkénknek bizony derekas mennyiségű könyve jelent meg. Természetesen angol nyelven, hiszen ki olvas manapság bármit magyarul, ami nem kultúrszemét? (Tessék megérezni a szavak mögötti finom indulatot!)

Most pedig Imre Lakatos. Vagyis Lakatos Imre: Proofs and Refutations című könyvét ajánlja olvasásra az általam olvasott előadás-jegyzet. Nem próbálom meg lefordítani, sem megkeresni a szerző ezen illetve további műveit, ugyanis mint említettem, internet-mentes övezetben tartózkodom.

Mindenesetre érdekesnek találom, hogy kalandozásaim során elég gyakran botlok magyar nevekbe. Külföldön ismert, elismert, ám idehaza semmit sem mondó nevekbe. A fordítottja sem ritka. Ami ritka, hogy valaki itthon és külföldön egyaránt ismert legyen. Szerencsére azért van ilyen.

Internetmentesen.

Sárváron - a béke szigetén, ahol mindig jobb ízű a kenyér és a derékfájást szabad egész napos pihenéssel gyógyítani. Utána persze tömítjük az ereszcsatornát, megigazítjuk az új lámpa bekötését és még a régi-új polcot is felfúrjuk a helyére. Egy kis lakkozás, esti séta, fagyi.

Lehet, hogy a mindennapi létet már nem bírnám ki itt, de néha jól esik egy kis meglassulás.

Márvány is lehetnék

Van-e értelme a levesnek,
ha elédöntik az asztalra,
s mocsokká válik az éltető erő?

De van-e értelme a díszes tányérnak,
s az ezüst kanalaknak,
ha levegő, mit bennük tálalunk?

Talán az erdőből jöttem
s most állok félik kifaragva,
mint hallgatag asztal.
De lásd bennem is rág már a szú.

Száraz lelkem szomjasan issza be
a rámöntött leves apró cseppjeit,
s zsírján fényesedve mutatom
szálkáim közt magamból a szépet.

Ördög és pakol!

Szerda óta pihennek az ecsetek.
Azóta csak pakolunk visszafelé. Illetve majdnem.
Csütörtökön reggel Anikó kitisztította az ágyak és a fotel kárpitját. Más jelentősebbet nem tudok felhozni mentségünkre. Délután orvoshoz mentünk Petit nézni. Ezt semmiféle okból eddig ki nem hagytam és remélem, ezután sem történik semmi olyasmi, ami miatt ezen a szokásomon változtatok. A kórház-beli vizsgálatokra nem mindig kísérem el őket, így nem voltam ott a "hivatalos" genetikai ultrahang alkalmával. De ott voltam, amikor a "nem hivatalos" megtörtént, és ott láttam, hogy nem látható eltérés a normális állapothoz képest.
Most alá kellett írnia Anikónak egy papírt, amiben elismeri, hogy az ultrahang egy nagyszerű diagnosztikai eszköz és a nőgyógyász is sokat tud, de ketten együtt sem mindenhatók. Még szép. Bízzuk csak ezt a szerepet arra, AKI AZ!
Pénteken reggel nem kísértem be a feleségemet a kórházba. Vérvétel, cukorterhelés és egyéb aljasságok miatt nyaggatták őt. Balázs nagymamájával kirándult Budapestre, így szabad volt a pálya. A csütörtökön az orvostól hazafele vásárolt komód összerakásához. Az ugyanis úgy volt... De közben nekiálltunk apósommal a korábban lebontott kémény újraépítéséhez. Beemeltük a csövet. Pontosabban emeltük egy darabig, aztán magától bezuhant a helyére. Ráhuzigáltuk a zsalutéglákat. Ez is eltartott egy darabig, mert nagyon szorosan mentek csak rá a csőre. Szerencsére nem kellett mind a tizen-akárhányat gumikalapáccsal lekalapálni, végig az öt méter hosszú csövön. Jól belefáradtunk, az biztos. Sör sem volt itthon, csak az az egy üveg, amit apósom utána megivott. Egészen mellesleg a komód is elkészült. Nem pont úgy, ahogy terveztem. Magasabb lett. Ez nagyon kellemetlen, ha a tévé csak úgy fér el a lakásban, ha két szekrény tetejére teszik, amelyek közül az egyik egy centivel magasabb (eddig egyforma volt, csak ez így túl jó volt ahhoz, hogy úgy maradjon). Természetesen megoldottam. Mint oly sok minden mást.
Ma pedig vendégeink voltak. Közben persze ablakot pucoltunk/tam. Felmostunk/tam. Csempét sikáltunk/tam. Mire jól elfáradtunk/tam, telefonált az ügyeletes diakónus testvér, hogy keres valakit, aki segít neki kitakarítani a templomot. Hát amíg Anikó pihent, elmentem. Egy óra alatt kisöpörtünk.
Most, miközben nagyszerű harmónika muzsika szól a fülhallgatómból és a család többi része az igazak álmát alussza, szemezek még a vasalatlan ruhákkal. Egy kicsit megzavart, hogy két vasaló is van tőlem látótávolságra. Egyiket szeretem, a másik pedig működik.

Régóta forog már bennem a gondolat -- talán már írtam is --, hogy szerintem félek minden visszavonhatatlan változástól. Ma egy kis famunka szembesített ezzel. A problémát kétszer három lyuk okozta, amiket egyszerűen tele lehetett volna nyomni tömítő anyaggal vagy ragasztóval, és ezzel a dolog el van intézve. Én nem ezt a megoldást választottam. Tudva, hogy semmi nem örök ebben a világban, és holnap lehet, hogy másként fogjuk gondolni, faragtam olyan kis peremet, ami pont passzol a lyukakba. Ezt el lehet távolítani, ha még egyszer szükség lesz rá, hogy a kredenc alja és teteje együtt mutatkozzék valahol. (Jó lenne néhány kép, ugye? No fényképezni nem volt kedvem, bár legalább eszembe jutott.)
Mire föl gondolkodom én ezen? Apósom végérvényes, örökre készített, bebetonozott és néhány hét/hónap/év múlva fölszámolt, vagy rosszabb esetben hatalmas kínlódások árán megkerült -- majd utána megszüntetett -- megoldásaival való szembesülés okán. Talán egyszer majd megértem, és akkor már nem fog ennyire zavarni.

De ettől még a vasalt ruhák mennyisége nem változik...

A Margit

Sétálj a víz felett,
de a levegőt félve vedd!
Lenyugvó Nap a felismerés,
a tény viszont, hogy ez is kevés.

Sétálj az álmokon!
Én is hidamat foltozom.
Nézz át a szigetre bennem
van-e még út? Ne érdekeljen.

Bp., 2001.08.28.

Ma beszéltem édesanyámmal telefonon, de egy szóval sem említette, hogy éppen névnapja van...
Majd úgy teszek, mint aki elfeledkezett róla. Idén is ez lesz a meglepetés.

Csak festék, csak festék!

Szépül a lakás. Hétfőn bár nem voltam valami fényesen, de hátha csak nátha -- kifestettem a gyerekszobát. Szép opálzöld lett, ami nem különbözik túlságosan az eddigi színétől. Annyira nem, hogy amikor megmutattam Balázsnak, ez volt a reakció: "Jó ez a zöld, de mikor fogod más színűre festeni?" Igaza van. Eddig is zöld volt.
Úgy kevertettük a színt és meg voltam győződve arról, hogy valami hiba van a keverő géppel. A vödörben teljesen más színe volt, mint miután fölkentem (ez utóbbi szín inkább sötét szürke volt). Nem ijedtem meg, kentem bátran és négy órányi közelharc után, befejezve a munkát, kidőltem. Láz, hideglelés, szédülés, fejfájás. Nátha.
Mire magamhoz tértem, megszáradt és szép lett.
Ezen fölbuzdulva, kedden a konyha következett. Talán nem is bírtam volna többet. A változatosság kedvéért fehérrel. Abból nem lehet baj. Nem is lett, csak az olajos és/vagy zsíros foltokból a falon, a beázástól/ páralecsapódástól/ hanyag gletteléstől felvált festékrétegekből. Az első festékréteg felvitele és száradása után kaparás, csiszolás, glett. Újrafestés. Takarítás. Este bibliaóra a múlt heti bepótlásaként, amit elcsendesedés helyett a helyszínelőkre várással töltöttünk.
Ma a nagyszoba (ismertebb nevén nappali) plusz előszoba kombináció volt terítéken. Ehhez már hívtam segítséget, apósomat, aki mindenáron haladni akart, ezért sokkal több javítani való maradt a falakon, mint ha egyedül csináltam volna meg két nap alatt.
Festés tekintetében már csak a fürdőszoba maradt. De ott előbb fölrakjuk a csempét. De előbb megvesszük a csempét. De előbb kitaláljuk, hogy mennyi csempe kell ahhoz, hogy mit is akarunk tulajdonképpen egészen pontosan? Eddig lehetett húzni, de most már ki kell végre találni, mert több ilyen alkalom nem lesz. Remélem.
Holnap dokihoz megyünk megnézni Petit, utána pedig komódot nézünk a kredenc felső része alá, mert az alsóból asztal lesz a konyhában, mert ami eddig volt az szétesett. Ha pedig nem esett volna szét, akkor sincsenek ajtói meg fiókjai, mint ennek, ami most helyette van/lesz. Ha nem kapunk pont olyat, akkor még egy kis asztalosmunka is vár rám.
Már alig várom!

Félretárcsázás

Zsolt és Melinda száma egy számjegyben különbözik egymástól. Ez éppen elég ok arra, hogy Kabát Elemér mindig a másik számot tárcsázza. Főként azóta bosszantó ez, mióta Zsolt már nem is dolgozik a cégnél. Pontosabban nem lehet tudni, hogy dolgozik-e?
Elemérünk éppen Melindát szerette volna megkérdezni a vezetőség köreiben legutóbb hallott pletykák felől, és szokás szerint mellétárcsázott. Persze azonnal rájött. Legalább is más nevet írt ki a telefon, mint amire számított, ezért rögtön letette a kagylót és újra tárcsázott. Melindával gyorsan megtárgyalták, hogy az ilyesmi nem telefontéma viszont egy kávé keretein belül beszélgethetnek akár ilyesmiről is.
Amikor Elemér visszatért a kávézásból, úgy érezte, sok gond nyomja a vállát. Egyre több olyan bizalmas információ birtokába jutott, amelyeket senkinek nem mondhat el. Úgy érezte, ezek lenyomják őt. Nem tudott felfrissülni, feltöltődni. Az utóbbi időben folyton fáradtságra, időhiányra panaszkodott. Most kapott még egy adag titkot, amit cipelhet magával.
Egy nem fogadott hívás a telefonján. A szám nem ismerős. Ki tudja? Tárcsázás.
- Jó napot kívánok! Kabát Elemér vagyok és kerestek erről a számról.
- Szia Elemér! Zsolt vagyok. A dolog úgy áll, hogy előbb te kerestél engem. Legalább is a telefonom szerint.
- Igen. Meg akartam kérdezni, hogy megy sorod?
- Köszönöm jól. Munka van. Pénz van. A család ugyan keveset lát, de a mostani időkben örülnek az első kettőnek...
- Zsolt! Ha kifelé áll a szekerem rúdja a cégtől, küldhetek neked egy önéletrajzot?
- Az eddigi közös munkáink ismeretében mindenféleképpen! Sőt! Kérlek, hogy csak akkor keress mást, ha velünk nem sikerül megállapodnod! Szóljak máris a fiúknak, hogy lenne itt valaki?
- Köszönöm, de ne kapkodjuk el. Egy nagyon friss, még ellenőrizetlen információ alapján kérdeztelek meg. Ha igaznak bizonyul mindenféleképpen keresni foglak. Jó tudni, hogy valahol még számon tartják az embert...
- Nálunk például igen. Ezen a számon elérsz, ha olyan helyzet adódik...
- ... és akkor is, ha nem .
- Persze.
- Köszönöm a beszélgetést és elnézést kérek a háborgatásért.
- Nem történt semmi. Várom a hívásodat.

Hét éve

Hét évvel ezelőtt, 8 óra 20 perckor megszületett elsőszülött fiunk, Balázs Áron.
Ennek a fiúnak ma volt az ovis ballagása. Szeptembertől pedig iskolába jár majd.
(Most pedig idejött és rácsodálkozott a számítógépre, amiről ezeket a sorokat írom. Ha mindez egy év múlva történik, már azt is tudná, hogy mit írok.)
Az elmúlt hét év alatt sokat csiszoltunk egymáson. Néha ki nem állhatjuk egymást, néha pedig szavak nélkül is nagy az összhang. Csodák születésének tanúi vagyunk. Így együtt.
Mi.

Betörés

Ma betörtek a zsámbéki református templomba.
Döbbenten álltunk a tények -- a fölfeszített ajtó, a kitépett vezetékek -- előtt. Nem értjük. Ma lett volna este bibliaóra. Odaértem és láttam, hogy az ajtó nyitva van. Furcsának találtam. Közelebb menve látszottak az erőszakos behatolás nyomai. Azonnal szóltam a többieknek, értesítettük a rendőrséget.
A bibliaóra egészen érdekesen, a szabad ég alatt zajlott le. Imádkoztunk a betörőért.

A rendőrség nem sokkal kilenc óra után végzett a helyszíneléssel. A tettes megtalálására minimális az esély.
Egy kicsit minden furcsább most.

A kár egy laptop, amit akkor szoktunk használni, amikor nincs kántor. Az egyházi énekek orgona kíséretét tudta lejátszani. A rongálással okozott kár ennél nagyobb. A laptop árának kb. a duplája.
Senki nem sérült meg. Az üveg nem tört be. Minden más a helyén maradt. A fölfeszített ajtót vissza tudtuk zárni. Isten csodálatos módon vigyáz mindenre, ami az övé.
Lassan megnyugszik a lelkem.

Múltmentés

A hirtelen rámszakadt nagy szabadidőben -- délutáni csendes pihenő -- elhatároztam, hogy gyorsan lementem a fényképezőgépről a képeket. Persze előbb válogatni kell. Visszafelé haladva.
Tropicarium. Néhány kép az indulásról. Ovis gyereknap. Aztán egy merész húzással húsvét.
A szülinapunk otthon, Sárváron. Janka szülinapja -- lehet, hogy nem ebben a sorrendben. Aztán karácsony. A végére pedig az elmúlt ősz. Azon a híres eltévedős őszi kiránduláson szedett csokor. Itt a vége.
Illetve itt kezdődik.

Amíg

Amíg a hajnal kettévált tengerén
száraz lábbal áttipeg a fény

Amíg lötyög rajtunk nyelvünk átka
a gondolatra húzott szó-kabátka

Amíg cigaretta-ízű tegnapok
bizonyítják legjobban hogy vagyok

Amíg a lélek mérhetetlen
űrjében várunk részegebben

Addig szeretlek téged.

Addig csodálom csendes hűségedet
s a múlhatatlanságra lassan átébredek.

Zsámbék, 2009.04.14 22:55

Hétvégi blogger

Elgondolkodtam azon, hogy miért vagyok ennyire fáradt mostanában? Ki lennék égve?
Nem tudom a választ, de már elkezdett érdekelni. Mostanában olyan sűrű körülöttem az élet, hogy nem nagyon van idő naplót írni. Csak így hétvégente. (Különösen, ha az adott hétvége hosszú :-)
Szombaton voltunk Tropicariumban. Egészen érdekes lett volna, ha Balázst sikerül hatástalanítani. Ő azonban töretlen lendülettel rohant végig minden mellett. "Gyertek gyorsan, itt egy ...!" felkiáltással megállt néha valahol, aztán mire odaértünk, már rohant is tovább. Eredetileg Janka névnapjára szántuk ezt a kirándulást. Végül egy órás rohanás lett belőle, aminek a végére mindannyian jól elfáradtunk.
Szerencsére jó korán értünk oda és így nem egy kilóméter hosszú sort kellett végigállni mire bejutottunk, hanem csak egy néhány perceset. A pénztáros nem volt túl kedves, de nem is az a dolga.
Lehet, hogy túl sokat képzeltem (még nem jártam ilyen helyen), de nekem személy szerint egy kicsit csalódás volt a Tropicarium. Nagyon sok állat, főként halak, összezsúfolva egy viszonylag kis helyen. Lehet, hogy ha nem lennék most is ennyire fáradt, akkor tudnék lelkesedni és szépeket írni.
Azt meg kell jegyeznem, hogy én természetemnél fogva irtózom mindenfajta vízi lélnytől, így értékelésem már csak emiatt sem lehet teljesen objektív. Pozitívumként azért el kell mondani, hogy a vízi és egyéb lények bemutatásának ez a módja nem keltett bennem nagyobb viszolygást. A barna csíkos macskacápát, a bohóchalakat és a rájákat egészen sokáig voltam képes nézni. Ami nagyon megragadó volt, az a vizek mélyének színvilága. Ez azt hiszem, jól átjött az üvegfalakon is.
Természetesen ahol gyerekek fordulnak meg, oda települ egy-egy rögtönzött vidámpark. Ennélfogva a Tropicariumból kijőve a fáradt szülő küzdhet még egy sort a mindenre elszánt gyerekekkel. Láttunk vörösen izzó fülű fiatalembert, akit a nagypapája nem engedett felülni valamelyik -- általa éppen kiválasztott -- játékra. A mi gyermekeink ilyen szempontból dícséretet érdemelnek. Balázsnak ugyan volt egy rövid ideig tartó kísérlete, de végül nagy szeretetben túllendültünk ezen a holtponton. Eddig talán nem is sejtettük, hogy ezeket a kérdéseket ilyen módon is meg lehet oldani. Mindenesetre tanulságos volt a szombat délelőtt.
Szombat délutáni kalandjaink a madaras teszkóban címmel talán egy másik alkalommal írom le a nap folytatását. A következő fejezet a vasárnapi pihen... helyett...
De ezt már tényleg máskor.