Kihívás

Hogyan mondjam meg neki, hogy szeretem?

Mégis.

Sorozatban követi el azokat a tetteket, amikkel bosszant.

Akkor is.

Hogyan mondjam meg neki, hogy szeretem, ha nem hagy rá alkalmat?

Ez az első lépés. 

A második ennél is nehezebb:

Hogyan mutassam ki úgy a szeretetemet, hogy ne csak tudja, de érezze is?

Nagy kérdések ezek. Janka lányom igencsak föladta a leckét.

Mindenképpen tudatom, ha megtaláltam a választ.

(Mit is ír erről A Szakirodalom?...)

Sokat láthatsz...

... akkor is, ha csak nézel.
(Yogi Berra után szabadon)

Számok - természetesen

Először unalmasnak tűnt. Mit akarhat egy Fibonacci sorozattal?

Csigaházat!

Mi köze mindennek a napraforgóhoz és a szitakötőhöz? Kiderül a videóból.

Állakat megtámasztani, hátradőlni, csodálkozni!

Az eredeti: Nature by Numbers from Cristóbal Vila on Vimeo.

Befogadni, elmélkedni...

Szétfolyt hetek

Nagyon sok örömöm van a gyermekeimben. Janka egyik este átjött velem az új lakásba, és takarított! Egy egész zacskó szemetet söpört össze. Mellesleg pedig hagyott dolgozni, és nem lógott örökké a nyakamon. Csak majdnem.

Peti pedig "Atóból ingetett anyának." (sic) Egyik nap, amikor átjöttek (az új lakásba, ahol még mindig rengeteg tennivaló akad, mielőtt beköltöznénk), együtt indultunk volna haza. Pepe leült a frissen rakott parkettára, és közölte tisztán érthetően: "Itt maradok." Ilyenkor nagyon utálom, hogy nekem komoly apának kell lenni, mert legszívesebben össze-vissza pusziltam volna. Ehelyett szigoru voltam, mint Annipanni a Boribonban.

Balázs pedig olyan aranyos volt a telefonban (szüleimnél "nyaral" messze-messze). Azt mondta nekem: "Apa, szívesen maradok még egy hetet, ha azalatt tudtok haladni a dolgotokkal. Addig sem vagyok útban nektek." Elfacsarodott a szívem. Hát valóban úgy érzi, hogy ő nekünk csak útban van?

Anikó ma is átjött takarítani. Egy kicsit minden jel szerint túlhajtotta magát. Legalább is nagyon elfáradt. Sajnos nem voltam ott végig, hogy segítsek neki, mert pár holmit elvittünk Zsámbékra. (Hova tesszük ezeket a holmikat, ha nem lesz ekkora pincénk sehol?)

Nem tudom, milyen nap van. Nincs szerkezete az időnek. Nincs rendszeresség. Csak munka van. Ha nem itt, akkor ott. Vagy amott. Időnként egy-egy kósza levél még megpróbál emlékeztetni az önként vállalt társadalmi kötelmeimre is. Erre jön a gyerekek egyre gyakoribb hisztije, ami persze érthető: többet akarnak látni a szüleikből. Tudatják is, sok szeretettel, szívlapáttal.

Bírom. Ez a dolgom.

Annyi mindent megoldottam már. Miért pont ezt ne tudnám?

Különösen, mivel nem vagyok egyedül. Isten kezében tartanak az imák. Köszönöm!

Példázat pofonokkal

Hallottam egy történetet egy emberről, aki vásárokon állt ki a produkciójával. Bárki adhatott neki pénzért pofont. Hogy tétje is legyen a dolognak, ha nem állta emberünk a pofont, a pofozó kétszeres pénzt kapott vissza.

Az egyik vásáron jelentkezett egy cingár kis legényke, letette a pénzét az asztalra. Az erős ember már mosolygott magában. A következő pillanatban ájultan esett a földre.

A vásári ember elbízta magát. Nem szabad ebbe a hibába esni. Az ellenfél mindig ellenfél. Megérdemli azt a tiszteletet, hogy felkészülten álljunk elé.

A történet szerint a cingár legényke balkezes volt. Vagyis nem a várt irányból érkezett a pofon.

A világ, amiben élünk nem a tökéletes rend. Sokkal jobban hasonlít arra a kocsmai verekedésre, ahol nincsenek szabályok. Aki nem kel fel, azért a mentő jön, aki állva marad, azért a rendőr.

Te döntöttél már? Honnan mit vársz?

Emléktár

Tizennyolc éves voltam. A szalagavatónkra készültünk. Akkor lépett be az életembe ez a zene.

Nem értettem a szövegét, és a mondanivalóját. Nem is próbáltam a mai napig sem. Ami megfogott benne, az a várakozás. Az a fajta várakozás, amikor valami jóra vár az ember.

Azóta több idő telt el, mint amennyit addig éltem, de végig kísért ez az izgalommal teli várakozás, ez a "még nem tudom, milyen lesz, de már nagyon kíváncsi vagyok rá". 

Milyen lesz elszabadulni otthonról? Milyen lesz nem csak ábrándozni a szerelemről? Milyen lesz dolgozni? Milyen lesz újrakezdeni? Újra, újra és újra? Milyen lesz otthonra találni valahol, és milyen lesz elveszíteni? Milyen lesz az első gyermekünk? Milyen lesz a második? A harmadik? Lesz-e még? 

Most megint itt van ez a "milyen lesz?". Nemsokára költözünk. Boldogulunk-e? (Boldogok leszünk-e? -- Tudom, sok múlik rajtunk is.) 

Most megint itt van Mark Knopfler, a Dire Straits és az On Every Street.

(Erről az albumukról, amelyet az utolsó stúdióalbumként is emlegetnek egyes cikkek, méltó még meghallgatni a My Parties című szerzeményt, de hogy ez nekem miről szól, azt most nem árulom el.) 

Megint egy randi

Mostanában a sógornőméknek hála, egyre többször tudok kettesben maradni a feleségemmel. Nem csak a mindennapi gondok között, hanem "csak úgy", mint amikor még csak elkezdtünk ismerkedni egymással.

(Igazság szerint ez a folyamat azóta nem ért véget, csak egy kicsit meglassult. De ez is csak azért van, nehogy idő előtt megunjuk egymást :)

Jó sétálni, jó beszélgetni, és jó beülni valahova egy süti, vagy egy sültkrumpli elfogyasztása céljából. Nagyon hálás vagyok ezekért a percekért!

Lehet, hogy butaság...

... de vajon akkor is jó-e benne lenni,
amikor ökölbe szorul Isten gondviselő keze?

Azt mesélték...

... hogy a kedvenc lányom, meg a kedvenc kisebbik fiam olyan aranyosan eljátszottak az unokatesójukkal, hogy jó volt őket nézni. (Hogy-hogy?) Semmi veszekedés, semmi verekedés. Gyanús is volt ez a beszámoló. Talán csak összekeverték őket valakivel. Talán betegek. Esetleg a nagy meleg. Furcsa.

De ettől még nagy öröm számomra.

Egy ideje valahogy sokkal nyugodtabbak. Talán amióta fölismertem, hogy ők gyerekek? Nem kicsi felnőttekkel, sőt nem saját magammal állok szemben! Ha a türelmem elfogy is, arról ők nem tehetnek. Ilyenkor, ahogy kezdik megérteni, békén kell hagyni. 

Persze, ha valaki 47 négyzetméteren él, amiből 8 az erkély, 20 az egyik szoba, és 9 a pince, majd megtudja, milyen nehéz ilyen helyen békében hagyni a másikat. (Cserébe közelebb kerültünk egymáshoz.)

Közben pedig arra jöttem rá, hogy szeretek parkettázni. Már amennyiben a laminált szalagparkettának nevezett padlópótlóval történő burkolást parkettázásnak lehet nevezni. 

Az idő majd eldönti, mennyire tartós a jó kedvvel végzett munka.

Szenvedős haladás

Mindenkinek azt mondom, hogy tünetmentes vagyok, ami természetesen nem igaz. Érzem én azokat az ízületeket, különösen a kezemben. Különösen reggel. Meg munka után. Aztán bejáratódik, kilazul, és jobb lesz.

Kapaszkodás közben a tömegközlekedés eszközein, meg néha csak úgy, amikor eszébe jut, elzsibbad. Aztán elmúlik. De mi ez ahhoz képest, amikor nem tudtam megfogni a WC papírt!

A hétvégén egy markánsabb árnyalatot kevertünk Jankának a szobájába, és föl is kentem a falra. Alaposan el kellett dolgozni, mert a festék keverésre használatos fúrógépnek olyanja volt, hogy szórakozott velünk. Jankának nagyon tetszik ez a szín. Ő még nem is látta a lakást kifestve.

A festékkeverő fúrónak hála, a konyhát nem sikerült kifesteni. Nemhogy egy rétegben nem, de még egy ecsetvonás sem történt.Eddig. Amíg a csodára vártunk, gyorsan végigszaladtunk a radiátor-csöveken. Szép fehérek lettek.

Apósom nagyon sokat segít. Igazi ezermester. Amikor elfogy a tudományom, hozzá fordulok segítségért. Ő pedig jön, segít, mondja, mutatja, elkészíti, összerakja, szétszedi, leveszi, felteszi, amit és ahova kell. Egészen ütőképes csapattá edződtünk az elmúlt évek alatt. Kiismertük egymás szokásait, erősségeit, és gyengeségeit is. Én például túl alapos vagyok, ami a gyorsnak a pontos ellentéte. Gyakran képtelen vagyok egyszerű megoldásokat találni. A bonyolult megoldás pedig annyira elkeserít, és megrémít, hogy inkább bele se fogok. Sokat tanultunk egymástól, azt hiszem. Amiben biztos vagyok, hogy én annyi idősen, mint Apósom most, nem fogok ennyit bírni. Nem tudom, honnan veszi az energiát. Ezt még nem sikerült ellesnem tőle.

Kezd lassan elfogyni a munka, és a költözés után már nagyon kíváncsi vagyok rá... illetve már nagyon kíváncsi vagyok ránk.

Há-rom

Mi a tengelyed?
Mi körül forogsz?
Mi az alap?
Mire építed világodat?

Én írom ezt
te pedig olvasod
most írom
most olvasod
Összehajol két idő
a két most

Szegény kis múlandóság
simogatásra várva remeg
valamelyik időnk sarkában
Tudja hogy szeretem.

Mikor öregszünk meg?

Egy bizonyos ponton a legtöbb márka, szervezet, ország, és igen, ember elkezd magáról úgy beszéni, mintha öreg volna.

"Nem terjeszkedhetünk ebbe az irányba", vagy "Nem rossz egy 60 évestől!", vagy "Nem leszek képes megtanulni ezt az új technológiát." Országok is döntenek így néha, gyakran alapértelmezetten. A kormány úgy dönt, hogy túl késő változtatni.

A hihetetlen igazság a következő: ez nem ugyanabban az időben történik mindenkivel. Ez nem biológiailag meghatározott. Ez egy döntés. Lehetséges új slágert kiadni 40 évesen, maratont futni 60 évesen, és lecserélni egy 80 éve működő non-profit üzleti modellt. Nem olyan egyszerű, mint általában, de talán éppen ezért érdemes megtenni.

Szerző: Seth Godin

Fordítás: saját

Eredeti szöveg itt.

Önzés a talpára állítva

1., Nekem legyen jó!
2., Nekem akkor jó, ha másoknak jó. ...

Kívánság

Azzal áldjon meg Isten, amire szükséged van,
és attól mentsen meg, amit a legjobban kívánsz!

Festőiskola

Már majdnem tudok sétálni a ketteslétrával! A tériszonyomhoz képest szerintem nagyon ott vagyok a toppon. Vagyis a létra tetején.

Ki gondolta, hogy három doboz Héra nem lesz elég a falakra?

Ki gondolta, hogy ilyen sokáig tud tartani egy fal bekenése festékkel? (Úgy, hogy minden más a környéken közben nem lesz festékes.)

Ki gondolta, hogy egy réteg festék felhordása után a fal rosszabbul néz ki, mintha be se festettem volna?

Ki gondolta, hogy a második réteg festék felhordása után a fal pacás marad, a plafonon levő festék pedig levelekben szakítja le az alsóbb rétegeket, a csupasz mennyezetet is feltárva az elcsigázott festő szemének?

Ki gondolta, hogy a harmadik rétegnél leázik a tapéta a falról? (Kíméletlenül rámutatva arra a tényre, hogy felhelyezésekor bizony spóroltak a ragasztóval.)

Ki gondolta, hogy léteznek olyan apró lyukacsok, amelyeket nem fog be a festék. n alkalommal átfestve ezeket a helyeket, n alkalommal maradnak lyukacsosak? (Sűrítés, higítás nem használ. Végül megoldottam, de nem volt egyszerű.)

Egyszóval tervek szerint haladunk. A sorrend tekintetében legalább is.

Ami a határidőket illeti... nos ott nem.  

Tehetetlenség

Vergődés, fogcsikorgatás. Agresszió.

Szép számla szép kísérőlevéllel, hogy az ügyfélszolgálat zárva lesz ugyan, de nyugodtan fizessük csak be a becsült fogyasztás alapján kiszámlázott díjat.

Elektromos Művek.

A tehetetlen vergődés tárgya az a tény, miszerint kiszámláztak több, mint 200 kWh fogyasztást, amikor a tényleges mindössze 5 kWh volt. Be is diktáltam volna szívesen, ha tudom a számokat. De nem tudtam, mert május 30-én írták át a fogyasztási helyet a nevemre, azóta pedig más nem történt, mint hogy kivonult ugyanaz a cég kétszer, leolvasta, átplombálta a villanyórámat, és megnyugtatott, hogy mindent meg fogok kapni időben, és postán.

Na mármost mire föl számláznak, ha szerződés még nincs a kezemben? Például.

Miért pont ennyit? Mi alapján becsülték meg, hogy turbinagyárat és galvanizáló kádakat üzemeltetek a lakásomban (az alumíniumkohó mellett közvetlenül)?

Ha azt mondanák, legyen 100, 150, 200... mittudomén, mert ez a szokás, nem szólnék egy szót se.

De miért pont 214?! Valaki felnézett a menyezetre, és beírta ezt a számot?

Nem reméltem, hogy már az első számlával ennyire kiborítanak.

Ügyes. Nagyon ügyes.

Természetesen befizetem. Nem ügy. Nekem nem.

A kisnyugdíjasnak, akinek most ötlet-szerűen kiszámlázzák az éves fogyasztását. Na neki ügy. De ő nem én vagyok, és nem kért meg rá senki, hogy miatta aggódjak.

Befizetem, aztán hátradőlök, mert utána egy jó darabig nem kell.

Csak egy százast... mert ugye van "Szénipari szerkezetátalakítási támogatás", meg "Kedvezményes árú vill. energia-támogatás", meg "Elosztói alapdíj", amiket akkor is bevasalnak rajtam, ha egy deka áramot nem fogyasztottam.

Utána fogok nézni, hogy kitől vehetek még áramot a magyar piacon. (Mielőtt megunom az egészet, és elfogadom azt az állást Glasgow-ban.)

Kik laknak a falon?

Festék.

Még nem vagyunk teljesen készen. Messze vagyunk a teljes készenléttől. Nem annyira, mintha hozzá sem kezdtünk volna.

A legjobban az apróságoktól félek. Attól, amiről mindenki azt gondolja, hogy lényegtelen. Mert a kicsinyeken múlik minden.

Kissé kizökkentem. Fel kell venni újra a világ ritmusát.

A világét, amely mindig jóval több, mint ami belőle megismerhető. Ezen a csonton azt hiszem, elrágódok még egy ideig.