Új gyógyszer

Csodálatos dolog történt velem! Hónapok óta először végigaludtam az éjszakát.

Mindez az új doktoromnak és az új gyógyszernek köszönhető. A régi dokim irányított át, mondván, hogy az ő tudománya mindazzal, amit eddig kivizsgáltak rajtam, elfogyott.

Az új doktorom átnézte a mappányi leletet, majd megállapította, hogy lényegében teljesen egészséges ember vagyok. Csak hát fáj. Meg zsibbad. Azon kívül be is van dagadva csúnyán. Ha mást nem, ezt az utóbbit biztosan nem tudnám szimulálni, ha akarnám sem. Ennélfogva fölírt valamit, amitől most már nem fáj. Csak zsibbad...

Egy picit még be is van dagadva.

De nem fáj ott, ahol eddig fájt! 

Viszont cserébe máshol meg igen.

Csodákra képes a korszerű orvostudomány!

(Nem mellesleg: köszönöm azoknak, akik aggódtak értem az elmúlt időszakban. Meg vagyok róla győződve, hogy előbb-utóbb, mint minden, úgy ez is elmúlik. Ez a világ már csak ilyen csodálatosan van megteremtve, hogy minden elmúlik egyszer!)

Volánbusz

Kanyar, gödör, lezárás, ráá-á-á-áá-ázós utak. Nem számít! A lényeg a jó társaság.

Vergődés amit életnek nevezünk. Értelmetlenség. Kiúttalanság. Nem számít! A lényeg a jó társaság.

Mekkora nyomorúságokat mondunk el egymásnak nevetve, és tényleg jókedvűen. Mintha nem is velünk történne, hogy egy közös ismerősünk élet és halál között vergődik, hogy a beszélgetőtársam férje majdnem megfulladt, mire az ügyeletes doktornő fölébredt annyira, hogy képes legyen beadni a szteroid injekciót. Hogy csak a nagyobb falatokat említsem.

A Volán igenis jó társaság!

Használja naponta kétszer! -- De lehet többször is.

Gumi

Janka lányom este fürdés után a maga szokásos, egész házat betöltő suttogásával megkérdezte anyukáját:

-- Anya, van gumid?

Anya útbaigazította, hogy merre találja, amit keres. Nekem viszont egyből valami rossz jutott eszembe:

-- Janka, hány éves vagy te most?

A kezével mutatta, hogy öt.

-- Minek egy öt éves lánynak a gumi?

-- Copfot szeretnék a babám hajába...

Fellélegeztem. Kaptam tíz év haladékot.

Nyaralás előtt

Igazából nincs nagyon szavam, csak gondoltam, írni kellene valamit, mielőtt kezdődik a nagy hallgatás. Persze beszereztem már a mobilinternetet, de nem hiszem, hogy túl sok erőm lesz az egész napos strandolás és sörfogyasztás után még blogolni.

A kilátások bíztatóak. A két nagy egymást túllicitálva követi el a nagyobbnál nagyobb butaságokat. Anikó ma este köhögni kezdett. Peti pedig napok óta nyűgös. Mindehhez jön még az én nyavalyám...

Kódolva van a békés, boldog nyaralás -- teljes ellentéte.

Persze bárki lehet olyan optimista, mint én, de talán a gyerekek miatt mégis érdemes végigcsinálni, és néha-néha csak lesz már egy-egy szép pillanatunk is. Remélem.

Isten pedig mindenható!

Valakinek, vagy valakin?

A buszmegállóban állt. Illetve haladt óvatosan előre, de olyan lassan, hogy azt csak hosszan, figyelmesen nézve lehetett észrevenni.

Egy segítségre szoruló ember. Egy vak ember.

Bal kezében a fehér bot, jobb keze a táskáján.

Ekkor valaki odalépett a tömegből és megfogta a vak ember jobb kezét. Az erre ellökte magától, fenyegetően felemelte a jobb kezét, és lépett egyet balra. A jelenet többször megismétlődött, amíg végre jött egy busz, sőt, még a felszállásnál is volt önjelölt segítő, aki megragadta szerencsétlen emberünket, amire ő az előbb leírt mozdulatsorral reagált. A busz pedig elment.

Mindenki, kivétel nélkül megsértődött.

Kabát Elemér látva mindezt mosolygott magában. "A segítő szándék már megvan az emberekben, de meg kellene tanítani őket jól segíteni." - gondolta, miközben odalépett a fehér botos emberhez. Ügyelt rá, hogy még csak véletlenül se érjen hozzá.

- Üdvözlöm! Kabát Elemér vagyok és segíteni szeretnék, ha megengedi.

A szavak csodát tettek. A vak ember közölte, hogy hova szeretne eljutni, és kinyújtotta a jobb kezét, mintegy keresve Elemér kezét. Gyorsan megállapodtak, hogy a busz hátsó ajtajánál szeretne felszállni.

Pár mozdulatból látszott, hogy ez nem az a táska, amihez Gyula bácsi -- mert idő közben bemutatkozott, -- hozzászokott. Amikor Elemér ezt szóvá tette, megtudta, hogy Gyula bácsit pár napja kirabolták. Odalépett hozzá valaki, levette a válláról a táskát és elszaladt vele. 

Kabát Elemér már nem mosolygott magában. "Ki lehet olyan szegény, hogy egy vakot kell kirabolnia?" Hiába volt napsugaras a nyári délelőtt Gyula bácsi mosolyától.

"Hiába segítünk jól, mindenkinek nem lehet segíteni." - zárta le magában a történetet Elemér.

Félévi számadás

Elmúlt az év fele. Itt az ideje megvizsgálni, hogy az év elején kitűzött céljaim közül mi hogyan valósult meg eddig.

• többet foglalkozni a családommal (legalább 20%-kal, hiszen már öten vagyunk)

Ez azt hiszem, ment. Több okból is, amiket itt most nem részleteznék, de ha jószántamból nem, akkor már csak kényszerűségből is többet foglalkoztam a családom dolgaival, mint eddig bármikor.

• többet szolgálni a gyülekezetben (legalább a tavalyi elmaradásaim pótlásával és az erre az évre vonatkozó kötelezettségeim lelkiismeretes teljesítésével)

Eddig ezt is kipipálhatom. A tavalyi elmaradásaim közül ugyan szerepel még a listán, de a nagy része kész, az idei évet pedig igyekszem nem elhanyagolni. Idén 12 bejegyzést láttam el ilyen-olyan ok miatt "Gyülekezet" cimkével, ez például a tavalyi teljes év összesen 10 bejegyzéséhez képest máris jóval több.

• többször összeegyeztetni az előző kettőt (például a családos kör felélesztéséhez nyújtott aktív támogatással)

Ebben még van mit pótolni. Hívogatom ugyan a családomat a templomba és e sorok írásakor a két nagyobb gyermekünk éppen a hittantáborba jár, ennek ellenére úgy érzem, ezen a területen még  van hova fejlődni.

• legalább 6 alkalommal meglátogatni a szüleimet és örülni a jó egészségüknek

Eddig idén egy alkalommal voltam. Szüleim már kétszer jöttek el. Peti miatt most nem túl egyszerű nekünk az utazás, de ezen akkor is van mit javítani.

• kimutatható tudást szerezni (ez lehet akár egy középfokú nyelvvizsga, de valamilyen tanfolyam, vagy iskola elkezdése, jó esetben elvégzése is)

No ezzel nem állok sehogy. Nem hogy el nem kezdtem tanulni valamit, de még ötletem sincs, hogy minek lenne értelme nekifogni ebben a gyorsan változó világban. 

• a jelenlegi foglalkozásomhoz kapcsolódó társadalmi életbe aktívabban bekapcsolódni (szakmai konferenciák, előadások, levelezőlisták, stb.)

E tekintetben nincs szégyenkezni valóm. Két konferencián vettem részt, számos fórumos és egyéb hozzászólás jelzi: ennek a pontnak a megvalósítása jó irányban, és jó ütemben halad.

• befejezni az előszobaszekrényt, elkészíteni a lépcsőházban a takarítószer-tárolót

Végre egy konkrétum! Az előszobaszerkény készültségi foka  90%. Már csak a felső részen az ajtókat kell megoldani valahogy. A takarítószer tároló gondolatát végül, ha nem is teljesen, de az eddigi koncepciónak megfelelően elvetettük. Innentől pedig nem látok jó okot rá, hogy a jelenlegi állapot fenntartásához szükséges mértékű erőforráson kívül továbbiakat is igénybe vegyek.

• megoldást találni a suzuki és a három gyerekülés összeférhetetlenségének problémájára

Beférünk! A tetőcsomagtartó beszerzésére ezekben a napokban kerül majd sor. (Ez az első pont, amit gyakorlatilag teljes megvalósulás miatt zárhatok le.) Nemrég majdnem vettünk egy nagyobb autót, de rájöttünk, hogy ez butaság lenne. De legalább is nagyfokú felelőtlenség a család összes tartalékát gyorsan romló műszaki cikkbe fektetni.

• többet írni ebbe a blogba (az elmúlt évre nem tudatosan kitűzött és beállított 20%-os növekedési ütem tarthatónak látszik az idénre tervezett 144 cikkel, de senki ne kérje rajtam számon, ha csak 142 lesz...)

Az első félévre visszanézve 72 bejegyzés. Az ütem jó, még ha érzésem szerint néha a tartalom rovására is ment. Istennek hála van mit mondanom, a megfogalmazás viszont időigényes és helyenként problémás. Abba kéne hagynom a fogalmazásgátló szedését...

• ezt a listát szem előtt tartva időnként visszanézni.

Hát nem ezt tettem éppen?!