Mentők, tűzoltók, rendőrség...

... talán fordított sorrendben. Nem tudom, nem voltam itt.
Tegnap dél körül hívott a feleségem, hogy a szomszéd háznál itt áll a felsorolt szervezetek egy-egy járműve, látni nem lehet semmit, és senki nem is mond semmit.

Félelmetes lehetett.
Számomra az lett volna.
Még este, amikor hazaértem, akkor is beszélgettek róla az asszonyok. Nem arról, hogy mi történt, hanem hogy mi történhetett. Mert pontos információnk még a mai napig nincs.

Az meg nagyon kínos, hogy átmegyek a szomszédba, és azt mondom, hogy itt vagyok, ha bármiben tudok segíteni, tudják, hol találnak... és egyébként mi volt az tegnap? Szóval furcsán veszi ki magát. Akkor meg mégis mit? Hogyan?

Abba borzalmas még belegondolni, hogy ez akármelyikünkkel megtörténhet. Velem, veled, bárkivel. Hogy rosszul érzed magad, felhívsz valakit. Mondjuk arra még van erőd, hogy azt hívd, akivel utoljára beszéltél. Aztán elmondod, hogy rosszul vagy, és ... utána mi lesz?

Ahogy én nézem, minden rendben van. Itthon vannak mindannyian, lemennek a Duna partra. Hazajönnek. Köszönnek, mosolyognak. Kemény páncél. Nehéz rajta átjutni.
---
A víz nem csinál mást, csak igyekszik vízszintes maradni. Ha lehetősége van lejjebb kerülni, hát folyik. Ha valami az útjába áll, addig koptatja, mossa, amíg áttör rajta.

Kedves emberek...

... akikkel egy helyre sodort a szél egykor.
Némelyikük még megvan.

Van, akivel pont ma ebédeltem volna, de aztán közbeszólt a munka. Ezúttal az enyém. Van, amikor valaki másé. Azt is megértjük. Mindannyian kerülhetünk ilyen helyzetbe.

Némelyikük elveszett.

Holnaptól ismét hosszabbodik a volt munkatársaim névsora. Akinek a neve számomra egyet jelentett a Céggel az elmúlt tíz évben, most más utakon keresi tovább a kihívásokat.

Örökké semmi nem tart ebben a világban. Valamit mindig le kell rombolni, hogy a kövekből új világot építhessünk. Nem biztos, hogy jobb lesz, de más lesz.

Életünk lenyomatai pedig egymás lelkében, mint kőzetekben a fosszíliák.

Van-e csend ott...

... ahol hallgatnak?
Olvasom ezt a bejegyzést, és gondolatok egész lavinája indul útjára. Egy részüket odaírtam megjegyzésként.

Van-e csend ott, ahol némaság van?
Csend-e, amikor fájdalmában már nem ad hangot az ember?

A csend lehet eszköz.
Olyan, mint a bot. Vagy mint a balta: agyonüthetünk vele valakit, de házat is építhetünk vele. Rajtunk múlik, mire használjuk, ha eszköz.

A csend lehet állapot.
Mint minden állapot ezen a világon, ez is változik. Addig talán észre se lehet venni, amíg fönnáll. Nagy családban az élet nem hozza gyakran elénk ezt az állapotot. Tartjuk is nagy kincsnek, amikor beköszönt. Másfelől minden szülő megérte már azt a csendet, ami egy csörömpölés, vagy más furcsa zaj után támad kis ideig. Amikor már tudjuk, hogy baj van, de még nem tudni mekkora?
Ha ebben a pillanatban fölsír a gyermek, már nyugodtabbak lehetünk. De ha a csönd marad, futni kell, rohanni azonnal, mert nagy a baj!

Mi lehet még a csend?
Nem minden halott, ami csendes, és nem minden él, ami zajt okoz.

... csak megjegyeztem mindezeket csendesen.

G.D.P.R.

Ha tovább olvasol, azzal tudomásul vetted mindazt a süket és unalmas jogi dumát, ami nem jó semmire, de kötelező tudomásul venned, különben kiscicák halnak meg! ... vagy zoknik lesznek terrorizálva egy szekrény mélyén, vagy még ennél is rosszabb dolgok történhetnek.

Mostanában mindenki azzal fenyeget, hogy fogadjam el az új adatvédelmi szabályzatát, vagy ... Én pedig nem fogadom el. Majd ha hiányozni fog, akkor ... talán.
De ennél nagyobb hülyeségeket is letoltak már a torkunkon. Egy jó részüket azóta vissza is vonták. Ki emlékszik már arra, amikor nem lehetett vasárnap pelenkát venni?

Mi, akik ezt a blogot írjuk, kijelentjük, hogy saját céljainkra semmilyen adatot nem gyűjtünk rólad, Kedves Olvasó. A szolgáltatás üzemeltetője által végzett adatgyűjtésért, a gyűjtött adatok kezeléséért és felhasználásáért a szolgáltatás mindenkori üzemeltetőjét terheli a felelősség, és a leszármazó további kötelezettségek!
Mi, akik ezt a blogot írjuk, kijelentjük továbbá, hogy ezeket a nyilatkozatainkat a számunkra legjobban ismert nyelven, a tőlünk telhető legkörültekintőbb megfogalmazásban tettük, jogi szakértő bevonása nélkül! Nem fogunk más, ettől eltérő nyelveken e tárgyban nyilatkozatot tenni.

Én személy szerint szurkolok neki, hogy egyszer majd megtaláljuk az értelmét ennek is...

Fejjel a falnak...

... mint a kos.

Nekimész egy feladatnak. Nincs senki, akit megkérdezhetnél. Nincs senki, aki segíteni tudna, vagy legalább azt meg tudná mondani, hog kit kérdezz meg, aki meg tudja mondani, hogy mit olvass el, vagy ismer legalább valakit, akinek a nénikjéjének az unokabátyja... Nincs.

Sem a feladatot, sem a feletteseidet nem hatja meg, hogy nincs semmi támpont, amibe bele lehetne kapaszkodni. Amiből ki lehetne indulni.
-- Ezt most nem fogom tudni megoldani.
-- De oldd meg!
-- Mégis hogyan?!
-- Jól!
... és belül bizonyára jót mosolyog a saját szellemességén. Bevallom, ellenkező esetben én ezt tenném.

... és azért én vagyok itt, mert addig megyek neki fejjel ennek a falnak is, amíg zokogva térdre borul, és megadja magát. Annyi mindent megoldottam már. Miért pont ezt ne tudnám?!
Mégis, hogyan?!
Jól!

Mi a szösz?!

Amikor a nagy lakótelepek fölépültek, kerestek hozzájuk való növényzetet. Árnyéktűrő, lépésálló füvet a gyephez, és fákat, amik gyorsan nőnek, és nagy árnyékot adnak.
Ekkor került látótérbe a kanadai nyár. Csak azt hibázták el a botanikusok, illetve talán még őket sem érdekelte, hogy a faj kétnemű, és az egyik szöszöl...

Most meg már késő.
A szösz mindannyiunkat megvisel. Isszuk a kalciumot, isszuk a tejet ... na jó, ezt inkább nem. Vagy nem azt, amit boltban lehet kapni.
Várunk.
Mert elmúlik ez is.