Favágóképző: máshogy

Ha tudsz úgy dolgozni, mint én, és tudsz máshogy is dolgozni,
akkor majd megkérdezem, hogy a máshogy miért, és mennyivel jobb?

(Kent Beck egy Tweet-jének nem minden szándékosságot nélkülöző félrefordítása.)

Villamosság

Ma nyílt nap volt a budafoki kocsiszínben. A lányok másfél óra győzködés után végül túl fiúsnak nyilvánították az eseményt, és itthon maradtak, mi pedig fölkerekedtünk, és a kevés metrózástól eltekintve villamossal mentünk odáig. A régen Fehérvári útként tisztelt Újbuda-központtól a Hollandiából hazamentett 2624-essel ballagtunk.

Jobb képért a fényképészt kellett volna lecserélni... (saját kép)

Belül a bőség zavarából egy kicsit feléledve a mindenféle villamosok vezetőállásaiban eltölthető pár percért folytatott hosszabb sorban állások voltak jellemzőek, néha eredménnyel.

A jövő nemzedék vezető állásban (saját kép)

De volt olyan villamos, ami bevehetetlennek bizonyult a hosszú sorok miatt. Péterrel mentünk még egy "kört" a hóeltakarító, pályatisztító kocsival (ún. "hógéppel"), és megcsodáltuk a modellező baráti kör hatalmas -- egy műhelycsarnokot széltében kitöltő -- terepasztalát, ami szemlátomást lett volna tovább is, csak ugye ott volt a fal.

Fénykép nem készült sok, mivel inkább az élményekért mentünk, de abban mindannyian egyetértettünk, hogy a lányok sajnálhatták az otthon maradást, mi pedig a legközelebbi ilyenre is el szeretnénk menni.

Eddig a kötelező optimizmus, most pedig milyenek az emberek rovatunk következik. Az alábbi idézet szerint: "

Egy kicsit ünneprontásként azt szeretnénk üzenni a budafoki műszakos kollégákkal együtt annak a kedves látogatónak, aki a 1442-es pályaszámú Ganz csuklósból kiszerelte és ellopta a rögzítőfék kapcsolót, hogy ..................... (inkább nem írjuk le).

"

Most erre mit mondjon az ember? Ha kért volna egyet, kapott volna....

Futás és autó

... hogy jönnek ezek össze? Sehogy. Nem is autóval mentünk.

Ma tömegsportoltunk egy kicsit. Az újpesti futó- és kerékpáros napon Balázs az iskolájával nevezett a futóversenyre, Janka mindenáron indulni akart, én pedig nem engedtem a két kedvenc nagyobb gyerekemet egyedül futni. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mi lett ebből.

Végül is a távot teljesítettük, és egy szép fehér pólóval is gazdagabbak lettünk. Futás alatt minden harmadik lépésnél elmondtam a gyerekeknek, hogy erdőben vagyunk, és nézzenek a lábuk elé, nehogy elessenek! A célbaérés után azonban már nem mondtam. Meg is lett az eredménye: Balázs bal tenyerét a mentőorvos látta el. (Szemlátomást örült, hogy akad valami munkája.)

Az állapot súlyos, mert Bazsa azóta nem akar semmit csinálni a bal kezével. Még leckét írni sem...

A már eladott autómmal kapcsolatban viszont kaptam egy telefonhívást, amelynek során egy vevőjelölt kérdezgetett a járművemről. Ennek kapcsán aztán utána néztem a hirdetések között, és meg is találtam. Ott állt hónapokig Zsámbékon az utcán. Néhányan telefonáltak is, hogy megvennék, de soknak tartották az árát. Most megvehetik ők is -- kétszer annyiért. 

Igazuk van azoknak, akik azt mondták, hogy többet is kaphattam volna érte? A kereskedő dolgozott vele. Például kitakarította. Rendbe tette, amennyire csak lehetett. Nekem erre nem volt se kedvem, se időm, és ez érvényesült az árban. Érdekes, hogy a most fanyalgók közül senki nem jelentkezett, amikor takarításról, vagy szervízbe vitelről volt szó...

A reggeli futásból gyorsan haza kellett jönnünk a sérülés miatt, de cserébe hoztunk magunkkal még két gyereket, az így ötre duzzadt gyermeklétszám várakozásainkkal ellentétben jobban viselte magát, mint egy átlagos napon a három. Ismét nem történt semmi érdekes, de abban legalább kellemesen elfáradtunk.

Zuzu elment

Olyan furcsa érzés.

Mióta Szarvi velünk van, azóta csak állt. Nem romlott. Megszokta az állást. Mindig ott állt indulásra készen. Ment amikor kellett, a többi időben pedig csak ott állt...

Zuzu ma elindult egy gondos, új gazda felé, akinek remélem, ugyanannyi örömet okoz majd, mint az elmúlt években nekünk.

Még egyszer hazahozott, aztán elment. Nem hiszem, hogy valaha még látni fogom/fogjuk.

Azért ha mesélni kezd, nyugodtan üssék agyon!

Rágó

Janka és Peti nézegetik a szerszámosládát. Apa éppen játékokat javít: Anyának a mosógépet, Petinek a távirányítós autót, amiből vezeték nélküli lett, miután Peti és Balázs nagy egyetértésben elvágták a vezetékét.
Egyszercsak Janka megszólal:
-- Apa, kaphatunk rágót?
-- Figyeljetek! Nemsokára hazaér Anya, Csenge, és Balázs. Akkor majd kaptok rágót mindannyian. Jó lesz így?
A gyerekek kórusban:
-- Igen, jó lesz.
-- Megegyeztünk?
-- Igen.
Janka és Peti egy kicsit odébb mennek. Bizonytalanul téblábolnak, majd végül Peti megszólal:
-- Apa, addig is nem kaphatnánk rágót?
Ilyeneket teszünk mi szombaton délelőtt, takarítás helyett, amíg a paprikáskrumpli megsül ebédre.

9-11

Lehetetlen elmondani azt a döbbenetet,
amit akkor éreztem, amikor megértettem,
hogy mi történt.

Lehetetlen elmondani azt a döbbenetet,
amit akkor éreztem, amikor megértettem,
hogy valójában mi történt.

Lehetetlen elmondani azt a döbbenetet,
amit akkor éreztem, amikor megértettem,
hogy sohasem fogjuk talán megtudni. 

Valójában mi történt?
Van-e határa az emberi gonoszságnak?
Sohasem fogjuk talán megtudni.

Végül középtájt

Kétségbe ejtő meglátni, hogy a megoldás végig ott volt az orrunk előtt.
Csak azért nem vettük észre, mert túl egyszerűnek gondoltuk.

3 x H, 5 x H

Janka lányom vasárnap a tanévnyitó után lelkesen mesélte, hogy az igazgató néni beszélt nekik a 3H-ról, és hogy ez Gyökössy Endre szerint van, és hogy az első a Hit, a második a (na itt most gondban vagyok, mert ez nem jut eszembe, de végül is megvan! a) Humor, a harmadik pedig neki éppen nem jut eszébe. A vele levő feleségem sem bírt visszaemlékezni a harmadik H-ra. Ezt mentségül mondom, mert nekem meg a középső múlik el folyton az eszemből. Mostanában.
Hit, Humor, Hálaadás.

A harmadik H a Hálaadás. Ez a szó innentől fogva üldözőbe vett engem:

"

Hiszen én mindig hálát adok Istennek, amikor eszem. Ha pedig hálaadással eszem valamit, akkor ne hibáztasson érte senki!

" 1 Kor 10:30 (ERV)

Itt, a tanév első napjának végeztével tehát nem tehetek mást, mint hogy hálát adok:

- az elmúlt nyárért, a pihenésért, az együtt töltött időért

- Balázs 5. osztályos felsősségéért (ez a múlt héten még nem így volt, de Isten gondviselő szeretetében bízva nekirugaszkodtunk mégiscsak)

- Janka 2. osztályos megkomolyodásáért (ez még most sincs így, de a Hit a reménylett dolgok valósága, ugye?)

- azért, hogy Péterünk, a mi kis kősziklánk immár középső csoportos.

- Hálát adok feleségemért, aki összetartja ezt a mi családunkat. Még akkor is, amikor éppen nem.

A csodálatos éppen az ebben, hogy a hálaadás egyben a hit bizonyítéka is kell legyen, hiszen hit nélkül mi értelme volna hálát adni? (Ezt most nem szántam humorosnak.)

Csacsi-pacsi

A gríz - otthona (pocakom). Semmi-L

A kása

Lakása.

... csak arra az esetre, ha valaki még nem ismerte, és az általam ismert abszolút rekorder:

Kalap, csupasz iratkapocs - éjjeli edényen fagyaszt. C-B

Cilinder, meztelen gem

Bilin dermeszt el engem.

(Nem tudom miért pont most, nem tudom minek, nem tudom hogyan, de ha látja valaki Szabó Bandi bácsit, tessék megmondani, hogy egy volt tanítványa sok szeretettel gondol rá!)

A lenge ing alatt

Ha korán kelővé is válik az ember a későn fekvés mellett, akkor láthat egyre nyilvánvalóbban rövid napokat, amikor már a lámpát is meg kell gondolni reggel, hogy a kávéfőzőbe is jusson egy kis víz, ne csak mellé. (Még jó, hogy van csörgőóra, mert különben semmire kelő is lennék.)

Múlik ismét. Most el kell engedni.

Megragadni - elengedni. Váltakozva és egyszerre.

Gúzsba kötve, borotvaélen táncolni gyerekjáték ehhez képest. Bár a hang súlya itt is az egyen súlyára esik. Az ember azonban elsősorban ember, és általában nem patikus. Időnként felborít, lever ezt-azt. Például az egyre szürkébb reggeli készülődésben.

Közben pedig visszahajlok régi magamra rácsodálkozni 2008. szeptemberéből (is). Isten tervében már akkor ott bujkált, aki most itt szuszog mellettem.

Én nem tudtam elaltatni. Mozart megtette.