Váltás, nem befejezés

Hétfőtől új munkahelyem van.

Valamiért a patkány-orrom megérzi a süllyedő hajókat. Az a hajó nagyon durván süllyed.

Itt ... egy hét után még nem nagyon van mit mondani. Rengeteg a tanulni való, és többek szerint azzal tudom a legjobban elrontani, ha kapkodok.

A térkő projekt idénre leállt. Iszonyatos mennyiségű besöprő homokot sikerült rendelnem. Két köbméter az összes ház körüli beton szükségletünk fedezésére is elegendő lesz, kivéve ha nem. A garázsbejárat előtti rész kövei nagyon durván mozognak. Szinte lehetetlen besöpörni őket. Minden mozdulatra újabb lyukak jelennek meg a kövek között.

Mondjuk ki számított arra, hogy amit elkezdem a kövezést, kitör a monszun, és beköszönt az esős évszak egyszerre. Ez a sok eső, ami leesett, csak a gyepnek jó. Na jó, a fűnek, mert azt, ami a kertben van, gyepnek nevezni olyan túlzás, mint engem topmodellnek nevezni a másfélszeres túlsúlyommal.

Ma medencét állítottunk, és nem olyan rég még mindig folyt bele a víz. Hat köbméter, az hat köbméter, és mire ez a félcollos csövecskén átcsodigált, az bizony több, mint hat óra volt. ... és még közel sem biztos, hogy tele a medence. Más lett tele, és elzártam a csapot. Majd holnap reggel folytatjuk, ha szükséges.

Csináltunk belátásgátlót a málnához. Sajnos a foglalkozás nem érte el a célját, mert az apácarács igencsak gyengécske erre a célra. De hát gondoltuk mi ezt. Legalább is a feleségem, és már jó előre megvette az árnyékoló szövetet, amit majd rá fogunk kötözni. Most már csak gyorskötöző kell hozzá. Ismertebb nevén stücni. Abből viszont nem elég a bleibstücni, hanem UV álló kell, mert különben hamarabb esik szét, mint a fakeret.

Ilyen mostanában egy átlagos hétvége minálunk. A betegeink szépen gyógyulnak.

Ezek is... amint kitaláljuk, hogy akkor idén először látogassuk meg a szüleimet, azonnal kitör rajtuk a hányós hasmenés. Szóval nem mentünk. Pedig jó lett volna.

Lesz legközelebb!

Tavaszi szünet 2020

A tavaszi szünet utolsó napján visszanézve az elmúlt időszakra, megállapíthattam, hogy jól esett egy kicsit kizökkenni a mindennapi taposómalomból. Mint ahogy már a korábbi tavaszi szünetekben is jó volt. Csak most egy kicsit minden másképp alakult. Közbeszólt a vírus.
A tanárok eleinte úgy gondolták, hogy ha tantermen kívüli digitális oktatás van, akkor nekik jogukban áll a szünet napjaira is határidőket kiszabni. Máshonnan olvasva, majd ők segítenek a szerencsétlen gyereknek beosztani a szünettel rázúduló rengeteg szabadidőt. Na ezen felhörrentünk, és az általános iskola igazgató helyetteséig lehetett hallani azt a hörrenést, mert végül csak beszélt a kollégáival. A kollégák pedig megértették a problémát: nem lehet a szünet idejére beadási határidőt szabni! Vagyis az összes feladat beadási határidejét módosították a szünet utáni első nap, 9 órára.
Szóval nem hogy jobban jártak a gyerekek, de még az idejük nagy részét kitöltő feladatok napokra leosztásának a gondját is megkapták. Na erre mondom én azt, hogy ez nem oktatás, hanem az oktatás imitációja.
Csakhogy nincs jobb, és most örülni kell annak, hogy ez is van!

Én erre az időszakra terveztem a ház körüli járda térkövezésének előkészítését, a szegélykövek lerakását. Nem bánom, hogy elmaradt. Így is nagyon fáj a derekam, és nem tudom még, hogy mindez hova fog vezetni.

Nekünk nem annyira baj egyébként, hogy nem kell kimenni itthonról. A gyerekeim nagy része olyan, hogy ha van internet (wifi), akkor ők nagyon jól elvannak akárhol is. Ha ez nincs, na akkor megy a nyígás, de itthon azért van. Ezen csodálkozom is, hogy a szolgáltatók (különösen az áram, és az internet, de a víz, a gáz) még csak az ügyfélszolgálatok bezárásával reagáltak a vírusra. Nagyobb kimaradásokat nem észleltünk az elmúlt egy hónapban.
Ma például alig mentem ki többször, mint ahányszor ki kellett takarítani a porszívó porgyűjtő tartályát. Mert nem élhetünk koszban!

Mindannyiunkra nagy terhet rak, hogy el kell viselnünk egymást. Hogy nincsenek változások az életünkben.
Talán ezt a legnehezebb kezelni. Mert jó néha együtt lenni, és élvezni egymás társaságát, de néha jó élvezni az egymás nélküliséget is! Amikor egy kisebb kör (vagy akár csak egymagam) vagyok részese valaminek. Egy könyvnek, egy beszélgetésnek, egy rádióadásnak. Valaminek, amit aztán mint újdonságot mesélhetek el a többieknek, amikor együtt vagyunk. Valaminek, amit ők még nem tudnak. Ilyen most nekem ez az írogatás is. Én-idő.
Mert a lelkünket is karban kell tartani.
Nem egyszerű. Sokszor vagyunk egymással szemben türelmetlenek. Máskor meg az együttlétnek olyan mélységeit éljük meg, amit egyébként nem lenne, nem lett volna mód.

Ez volt nálunk a tavaszi szünet. Szerdától keddig.

Fönt alszik

Két hónapja műtötték Balázst.
Mindkét lábában átvágták a feszes izomrostokat.
Mindkét lába be volt gipszelve. Először egy hétig combközépig érő, majd két hétig térd alá érő, majd három hétig megerősített (járó) térd alá érő gipsze volt.

Finoman szólva is élménygazdag hónapok után ma hivatalosan is visszaköltözött az emeleti szobájába.
Büszke vagyok a nagyfiamra! ... és ahogy múlik az idő, a maga idegesítő kis hülyeségeivel együtt is egyre jobban szeretem!

Természetesen a többieket is.

Nyaralás Szalai-módra 2019

Június közepén kitaláltuk, hogy idén mégiscsak menjünk már el valahova nyaralni. Ha nem is olyan hosszan, nem is olyan messzire... de menjünk el valahova együtt, hogy ne legyünk itthon.
Július elején írt rám a feleségem, hogy megvan a szállás. Veresegyház. A fürdőnél vannak faházak, és azok közül az egyik pont üres augusztus elején. Nos, lehet, hogy máskor is, de ne szaladjunk ennyire előre.
Kisakkoztam a szabadság, és munkából való igazolt távollét egészséges arányát, és végül eljött a várva várt nap.
Anya már napokkal előtte elkezdte írni a listát, hogy mit kell vinni. Gyűltek a holmik a bőröndökbe, sporttáskákba. A gyerekek a saját kis hátizsákjaikat tömték meg szerintük nélkülözhetetlen cuccokkal...
Apa pedig mindezek láttán szó nélkül földobta Szarvi (a zafira) tetejére a tetőboxot. Nem a 80 literest.
A csomagolás akkor hágott a tetőfokára, amikor Anya -- pár órával a tervezett indulás előtt -- végül így szólt Apához: -- Neked még nem csomagoltam semmit.
Nem idézném, hogy ennek hatására mi folyt ki a számon. Nem meggylé volt, az biztos. De végül sikerült nekem is szerezni váltás ruhát, és begyömöszölni mindent a kocsiba úgy, hogy mellé még a népes család is beférjen valahogy. Aztán indulás.
Az autó az út alatt jól viselkedett, habár a napokban ötlet-szerűen bekapcsolt, majd megszűnt hibajelzések miatt meg lett fenyegetve már szerelővel. De azt lehet mondani, hogy az egész történetben ő viselkedett a legjobban.

Borongós időben érkeztünk, és egy kicsit igyekeznünk is kellett a faházba bepakolással, mert elkezdett pötyörögni az eső. Aztán esni, aztán szakadni, végül elállt. Ekkor elindultunk felfedezni a környéket.
Még pár szó a szállásról.
Nem tudtuk, hova megyünk. Több alkalommal ki kellett szállni az autóból, és kihasználva, hogy beszéljük a helyiek nyelvét, útbaigazítást kérni, hogy ahova megyünk, az hol lehet?... Aztán egy helyen Anyával közölték, hogy menjünk be. ... és az volt az.
Egy régi úttörőtábort kell elképzelni a régi lepukkant faházaival. Emeletes ággyal, ahol végül én aludtam fent a sors furcsa fintora folytán. De még így is azt lehet mondani, hogy ez volt a legjobb lehetőség. Ugyanis szemben a meghirdetettel, nincs hatágyas faházuk, hanem csak ötágyas van! Az is durván lelakott, poros... szóval igazi úttörőtáboros hangulatban. Erről aztán lehetett hosszasan mesélni a gyerekeknek, hogy annak idején milyen lehetett az élet a nyári fák alatt.
Az egyetlen komoly pozitívum, amit föl lehet hozni a szálláshely mentségére, hogy a termál fürdőbe ingyenesen lehetett átcsoszogni. Röpke száz méter papucsban, törölközőben. Semmi az! Ha nem esik az eső...
Aki esetleg WC-re megy, vagy zuhanyozni szeretne, ugyanott, a fürdő területén találja meg a megfelelő helyiségeket. Csodás. Csak érjen oda! Az időben indulás fontosságára már időben felhívtuk a gyerekek figyelmét.

Az eső utáni felfedező túra tétje az ebédünk volt! Azt lehet mondani, hogy célirányosan mentünk. Találtunk egy rendes kifőzdét, ahol elfogadható áron, finom ételt tudtunk enni, majd visszasiettünk a szállásra, mert megint kezdett csöpögni az eső.
Már az esőben elhatároztuk, hogy elmegyünk vásárolni. Már korábbról ismertünk néhány boltot, így az általunk ismertbe tértünk be, ahol fő attrakcióként be lett ígérve a gyerekeknek egy fagyi. Ebből kis híjján semmi nem lett, mert a vásárlás közepénél egyszercsak Réka hangosan felkiáltott: "Pisilni kell!"
Anya káprázatos nyugalmával azonnal kiosztotta a feladatokat, majd Rékával egy "kint megvárunk titeket!" varázsigét elmondva eltűntek valahová. Apa pedig a maradék gyerekkel választott üdítőt, meg fagyit. Majd végigálltuk a sort a pénztárnál, és a bolt különösen nagy, mégis Szarvi számára kis helyén forgolászva, megpróbáltunk kijutni. Nem ment elsőre.
Végül is mi lehet jobb, mint szemergő esőben, ideges sorstársak között egy kamionnyi fordulókörrel rendelkező autóval lavírozni a tömött parkolóban, és azt hallgatni, hogy közben a többieknek is megjött a pisilhetnékje...

Aztán volt egy csodálatos óránk. Talán másfél, amikor a kicsikkel átmentünk a fürdőbe. Réka és Peti kibérelték a gyerekmedencét, mi pedig Anyával fölváltva merültünk a meleg vízben. Aztán a gyerekek megunták. Réka megtanult úgy beleugrani a vízbe, hogy minél nagyobbat fröccsenjen, és ezt nagyon élvezték. Meg a péntek délutáni felhős időt, hogy senki más ember fia nem pályázott a gyerekmendencére. Rájuk se szólt senki.

Ennek is vége lett, visszacsoszogtunk a faházba, és megint esett egy kis eső. Mondtuk a gyerekeknek, hogy mindenki intézze el a folyó ügyeit, mert 19-20 óra között takarítják a WC-ket, zuhanyzókat! Mert akkor zár a fürdő.
... erre 19:03-kor Peti, hogy neki most kell. De nagyon! Nagy dolgok vannak készülőben. Mondtuk, hogy próbálkozzon. Kedves volt a néni beengedte, és gyorsan végzett is, mert nagyon híg volt a dolog.
Aztán egy fél óra múlva megint...
Aztán megint...
Többen jelezték a családból, hogy nem jó a gyomruk, de végül kezdtünk hozzászokni, hogy Péter 15-20 percenként elmegy WC-re, és jelenti, hogy ezúttal már zöld volt...
Végül 21 óra magasságában nyugovóra tért a társaság. Peti aludt volna az emeleti ágyon, de az állandó járkálás miatt inkább ágyat cseréltünk.

22 óra után pár perccel Janka ült fel az ágyon, hogy neki most futnia kell (Peti épp akkor jött vissza egy körről), de mire elmondta volna, már telehányta a szobát. Voltak ott finomabb részletek is, csak arra most nem térnék ki.
Péterünk meglátva a friss hányást, csatlakozott az előtte szólóhoz, és kiegészítette pár gondolattal...
Réka pedig végigaludta mindezt.

Hogy hogyan jutottunk el végül Jankával és Petivel az orvosi ügyeletre, a mai napig nem tudom. Lehet, egyszerűen csak szerencsénk volt. Fölhívtam a 104-et, ahol megmondták az ügyelet címét, telefonszámát. A megadott számon egy automata megmondta az ügyeletes orvos mobilszámát. A mobilszám megmondta, hogy ez az a hely, ahova a portás bácsi akart bennünket küldeni...
Megvártuk, míg stabilizálódott a gyerekek állapota annyira, hogy már sem alul, sem felül nem tudott ürülni semmi. Akkor betuszkoltam őket az autóba, és óvatosan, nehogy fölkavarodjon a gyomruk, elvánszorogtunk az ügyeletre. Ha nem lett volna éjszaka, talán könnyebben megtaláljuk a helyet, de a rutinomnak köszönhetően (no meg szerencsénk is volt), elsőre odataláltunk.
Először a portás kérdezett ki, az riasztotta a nővért, majd miután neki is elmondtunk mindent, ő elmondta telefonon az orvosnak, amit megértett.
A gyerekek meg lettek vizsgálva, kaptak injekciót hányás ellen (mert az volt készleten), és papírt, hogy a háziorvos majd lássa őket... A legközelebbi ügyeletes patikát Budapest határán belülre jósolták.
Megköszöntük a szíves vendéglátást, és visszakullogtunk a faházba. Innentől viszonylag eseménytelen éjszakánk volt reggel hétig.

Akkor visszagyömöszöltünk mindent a táskákba/bőröndökbe, bepakoltuk az egészet a kocsiba, és nem egész 20 óra távollét után élményekben gazdagon, nyögve, rossz szájízzel hazabaktattunk.

Az eset tanulságait majd egy másik, talán kevésbé hosszú írásban vonom le.

Találtam egy képeslapot...

... amit még múlt év karácsonyára írtam.
Találtam egy képeslapot, amit akkor nem küldtem el.
Egy képeslapot, amit most már nem is fogok elküldeni, mert a címzett húsvétkor meghalt.

Emlék marad ez a lap.
Emlékeztet majd mindarra, amit megtehettem volna azokért, akiket szeretek.
Emlékeztet arra, hogy az élőket szeressem, amíg élnek!
... mert az élet rövid.

csak a teste

azt a reggelt szeretném

eltenni magamnak amikor

még nem tudtuk hogy többé

ebben a világban már

nem találkozunk

 

csak a teste maradt

köztünk bizonyságul

hogy mulandó és örök

szétvált már esetében

 

ázott verébként csipegetjük

emléke szétszóródó morzsáit

míg magunk is

utána nem indulunk

 

Sárvár, 2019-04-26 22:39

Téli idő jár...

Percenként változik, hogy esik, vagy szakad, vagy nem.
Ha éppen esik, akkor az változik, hogy mi esik. Eső, hó, jeges eső, jeges hó.
A gyerekekért pedig el kell menni az iskolába.

Annak idején sem gondolkodtunk sokat olyasmin, amit meg kellett tenni.
Ott voltunk, aláírtuk, hoztuk, vittük, lefogtuk ha máshogy nem ment. Hányszor adtuk szegényeket sintérek kezére?!
Semmi nem végleges, és ők nagyon türelmesek velünk. Talán szeretnek ...
A nagyobbak, mert nőnek, kezdenek belelátni a lapjainkba, és meg-megkérdik, hogy ebből-abból hogyan is tudtunk olyan jól kijönni? Mi sem értjük. Tettük a dolgunkat. Akkor is.

Megint megpróbáljuk, más választásunk nincs.
Rendhagyó születésnap lesz, az biztos.

Néhány nap alatt

Néhány nap alatt is sokat fejlődtünk.
Aki a hét elején jött volna hozzánk látogatóba, még nem láthatta volna a csinos kis házszámtáblánkat:

A Dunakeszi felirat helyén az utca, és a házszám áll.
Ha látogatóba érkezel, úgyis tudni fogod, ha nem, akkor pedig...
...nos akkor csak hidd el, hogy mindenkinek jobb így.

Aki hét közepén jött volna látogatóba (és nem rettentette volna meg a hányós hasmenés, hanem kapott volna tőlünk egy kis vírust karácsonyra : ) az nem látta volna az új óránkat a nappaliban, és a családi fényképfal legújabb változatát:

Családi fényképfal

Az óra alatt egy olyan ritka családi pillanat örökült meg, amelyen hatan tudtunk fizikailag azonos helyen, azonos időben létezni. Legalább egy fényképnyi ideig.
Alatta két lány. Egyik nagyobb, mint a másik.
Középen a másik kisebb bravúr, amikor négy gyerek maradt meg egy szempillantásnyi ideig egy helyen.
Alatta két fiú. Egyik komolyabb, mint a másik.
Sorzárásnak pedig a tettestársak, akik nemsokára megünneplik találkozásuk 20. évfordulóját.

Nos ezek vagyunk mi. Aki később jön látogatóba, az mindezeket megtekintheti természetben minálunk, amíg a szög tart.

Kicsit talán dekoráció, de egy ilyen betegeskedéssel, gyengélkedéssel, szükséges megállásokkal tarkított karácsonyi készülődés, amiben a ma szülinapos sem kaphatta meg a neki járó tortát, mert még egyikünk gyomra sem áll úgy, hogy tortát tudjunk enni. Különösen az övé nem. Szóval egy ilyen készülődés rávilágít, hogy mi a fontos az életben. A békesség, és az egymással töltött idő.
Ajándék özön idén nem lesz. Lesz aki többet kap lesz, aki kevesebbet, de talán mindenki örömére fog szolgálni mindaz, amit majd a karácsonyfa alatt talál. Már nem kell sokat várni, hogy kiderüljön.
Viszont még várni kell.

Van, akit már értesítettem, hogy a karácsonyra szánt üdvözlő lapok betegeskedés miatt kissé késve, de legkésőbb húsvétig fognak megérkezni az akkor aktuális köszöntéssel együtt.

A kis művésznő, és alkotása

Végezetül pedig...
Nehéz erről ... de mégiscsak kell. Réka lerajzolta apát:

Apának a képen nincs túl jó kedve.

Amit viszont már mi is könnyen megfigyelhettünk, hogy ez a pici lány a maga három évével nagyon pontosan megfigyeli a környezetét, és a tőle telhető pontossággal próbálja is visszaadni. A lepke szárnyait, vagy az emberek kezét, a kezükön az ujjakat, a lábakat, az arányokat. Házat...
A marokra fogott rajzeszköz ehhez még nem túl nagy segítség, és még a színezés sem áll meg a vonalnál, de kezd kialakulni valami ... valami kis csoda.

Mondjuk nem tudom, hogy mit csodálkozom ezen.
Minden gyermekünk egy kicsi csoda.
Némelyik kisebb csoda, némelyik nagyobb csoda. Némelyik pedig akkora csoda, hogy azt el sem lehet képzelni.
Ha csak néhány évvel korábban születik. Ha nem pont annak az orvosnak a keze alatt születik. Ha nem pont annak a másiknak kerül a kezébe. Ha nem pont azok foglalkoznak vele akik, és ahogy.
De itt van. Ő van itt és úgy van itt, hogy mindezen keresztül ment. Tudja honnan jött, és sejti, hogy hová megy.

Van, akinek még elkel az iránymutatás. Néha meg olyan bölcsek, hogy egyenesen zavaró a következő pillanatban előtörő gyerekes magatartásuk. De hát a legnagyobb is gyerek még!
Viszont lassan megtaníthatom borotválkozni, azt hiszem.

Nehéz éjjel, nehéz nap

A kicsi hányt az éjjel. Többször is.
Felváltva töltöttük mellette az éjszakát. Egy idő után nem bírtam tovább, és nem ok nélkül. Reggelre rajtam is kitört a hányós hasmenés.
Peti már volt benne, úgyhogy volt róla fogalmunk milyen, és meddig tart. De amikor személyes érintettség esete forog fönn, akkor valahogy mégis kicsit más értelmet nyernek a dolgok.

Réka viharos sebességgel jobban lett. Nekem eltartott egy darabig, de este már tudtam enni valamit, és már most a gép elé is idemerészkedtem.
... és most ennyire futotta az erőmből.

Az minek a jele...

Az minek lehet a jele, ha egy fejvadász cég megkeres egy álláslehetőséggel a jelenlegi munkahelyednél?

Több hullámban szépen el vagyunk havazva. A hóesés, a hó eltakarítás, a ház takarítás, a karácsony előtti vásárlások ideálisan kitöltik azt az űrt, ami azáltal keletkezhetne, hogyha még lenne igényünk magunkba nézni, és meglátni a karácsony ürügyén a bennünk lakó csillogó mázba csomagolt ürességet. A fájdalmas nagy semmit. A cifra nyomorúságot.
Remélem, aki olvassa, nem érti, hogy miről beszélek.

Az egyhangúság ellen pedig lett egész éjjel hányós, hasmenéses gyerekünk, meg olyan, akinek születésnapjára készülünk. Mindkettő jobban van már.

Második és harmadik...

Második és harmadik vasárnapon is összegyűltünk gyertyát gyújtani.
A kicsi persze ismét megakadályozott minden mélyebb beszélgetést a nyüzsgésével. Egy év múlva talán majd más lesz. Mindenesetre jó időbe telik, mire kipihenjük.
Lehet, hogy egy évbe is.

Volt munkatársakat gyűjtök. Elhívom őket mihozzánk. Mert már van hova. Ez így nagyon jó. Talán még azt is elmondom nekik, hogy én már nem haragszom. Akkor sem haragudtam. Ez a rend. Van aki megy, van aki marad.

Első vasárnap

Advent első vasárnapja idén már meg se lepő módon dekorációval, és a takarítás tervezésével telik. A Nagyszakállú zsákjába, meg a fenyőfa alá való vagy már meg is van, vagy már csak el kell érte menni.
Idén már nem merült föl véletlenül sem, hogy esetleg templom... Jó nagyot reccsent ott 2011-ben az életünk. Nem csak a szűkebb értelemben vett családomé. Furcsák ezek a számok, ahogy így összerakom őket magamban. Furcsa az a lelkesedés, amit olvasok az akkori soraimból.
Ha tudtam volna, mi lesz belőle... Talán nem véletlenül vannak előlünk a jövőnkre vonatkozó tudások elzárva. Talán nem véletlenül a legjobban mindig a jövő érdekel. Még akkor is, ha tudjuk, hogy minden jövőre vonatkozó kétségeskedés a gondviselés káromlása.
Akkor biztos voltam. Bátran mentem, bátran szóltam, akkor is, ha az általam farizeusnak gondolt személyek a fogukat csikorgatták dühükben.
Még van út lefelé. Nem kutatom, mekkora mélységbe kell lemennünk, mire észbe kapunk. Nem merem firtatni. Félek.
Nem egy átlagos advent, az már egyszer biztos. Még jó, hogy nem most akarjuk szétvásárolni az agyunkat, és hasznavehetetlen kacatok áradatában fuldokolva várni, hogy jobb legyen.

Várjuk. Azt, hogy jobb legyen.

-- Mester, meddig kell várnunk, hogy a dolgok jobbra forduljanak? -- kérdezte a tanítvány.
-- Ha csak várni akarsz fiam, akkor jó sokáig. -- felelte őszintén a mester.

Megáldott, boldog adventi készülődést mindenkinek, aki most olvas, és érti, amit leírtam!
 

Sokkal jobb

Vagy legalább is már nem életveszélyes. Mármint az autó, mióta az első lengéscsillapítóit kicserélték. Nem lehetett ezzel tovább várni már, és még jó, hogy nem útközben esett rá valahol a kerékre a jármű. Szépen átlyukasztott volna mindent a torony. De legalább is a motorháztetőt, meg a szélvédőt. Vagy ... mindegy. Jobb lett.

Most már azt is tudom, hogyan kell kimászni a tetőre itt minálunk. Értékes tapasztalat, és végre az utolsó fordítva felrakott cserép is vissza lett terelve a helyes mederbe.

Nagy szomorúságunkra kiégett a kis fenyő, amit édesapám hozott még az ősszel, és a tavasszal nagy gonddal elvetett gyep szintén kiégett.

Készülünk a 18. házassági évfordulónkra. Nagykorúvá válik a házasságunk. Nem tudom, jobb-e, vagy rosszabb, mint amikor elkezdődött. Az biztos, hogy ezt nem csinálnám végig mégegyszer, és nagyon remélem, hogy nem is kell. Illetve nem csak remélem, hanem meg is dolgozunk érte minden nap. Nem egyszerű, de senki soha nem is mondta, hogy az lesz.

Lett helye megint

Már gondolkodtunk róla, hogy a múlt pénteki szélvihar (azóta többen is jelezték az utcában, hogy igen nagy szél kerekedett hirtelen, aztán el is állt, szóval a szélvihar) okozta károk ürügyén micsoda fejlesztéseket fogunk végrehajtani. Egy új tetőkibúvó a meglévővel átellenes oldalon, a behorpadt ereszcsatorna rendbetétele okán egy vízgyűjtő kifolyó létesítése.

De volt a mi kedves szürke négykerekű feneketlen kútunknak egy olyan problémája, hogy nem működött benne a klíma. Ez egy klímás elmondása szerint mintegy 50 ezer forintos kiadás lett volna tokkal, vonóval.
Bizakodva adtam le ma reggel a pénznyelőgépet a szerelőnél, aki másfél óráig vívódott magával, mire föl mert hívni, hogy igen sok baját látja ennek a készüléknek.
Kezdetnek a klíma kompresszor azért ment tönkre, mert a meghibásodott vízpumpából folyik rá a víz. Ha már a vízpumpát ki kell cserélni, akkor le kell szedni a vezérműszíjat, és akkor ő már egy újat rakna helyette. Az autó elejéből jövő nyikorgás pedig nem a leszakadt lökhárító (az is csúnya, de vissza lehet szegecselni), hanem a lengéscsillapító felső része van belerohadva a karosszériába. Na most ha az átszakad, márpedig a rozsda miatt egyszercsak át fog, akkor átszakítja a motorháztetőt, és jó esély van rá, hogy még a szélvédőt is összetöri, mert pont ennek a kettőnek a találkozásánál lyukad ki. ...
A többire már nem is figyeltem.

Fölrémlett előttem a tanévkezdés. A gyerekek az összes eddigi ünnepi ruhájukat, cipőjüket kinőtték. A tanszerek sem két fillér, még ha a könyveket ingyen kapjuk is.
Fölrémlett előttem egy pár napos "nyaralás", de csak tovatűnő gondolat formájában.

Fölvetődött továbbá, hogy iszom egy pohár vizet, mert szédülök.
Talán többet kéne aludnom.

Ez akkor is igazságtalanság! Más százévekig jár a vén csotrogány vackával anélkül, hogy szervíz közelébe vinné. Én az öt év alatt, amióta nálam van a kocsi, most költöm rá harmadszor az árát (amennyiért vettem).
Ennyi pénzért vehettem volna akár egy rendes autót is. ... és ez eddig minden használt autóm vásárlásánál így volt, azzal a kivétellel, amikor a céges autómat vettem meg.

Megéri nekem ezt a nagy autót fönntartani egyáltalán? Barátkozom a csak busz, illetve a vonat+kerékpár lehetőségek gondolatával. Hogy mi lesz ezek után, azt meg majd úgyis meglátjuk. 

Misztérikum

Amíg az egyik fiúval fölültem a vonatra, a szél
-- megkezdte a tetőn a betoncserepeket, és a gerinc túloldaláról lehajigálta a bejárati ajtó elé
-- felkapta a trambulint, és a betonkeverőn átemelve, hozzávágta a csatornához, majd a derékszögben másik falon levő garázskapuhoz

A tehetetlenség érzésével ültem a vonaton.
Nem értjük, mi történt?! Hogyan lehet ez?
A pár méterrel arrébb levő teregetőnek a rajta levő ruhákkal együtt nem hogy baja nem lett, de meg se mozdult az egész alkotmány, pedig tud körbe forogni, ha olyan bolond szél fúj.
Nem értjük.
A lányok szerencsére bent voltak a házban, és csak a csattanásra lettek figyelmesek. Akkor mentek ki megnézni, hogy mi történt.
A szomszédok segítségével, és a házunkat építő vállalkozó gyors beavatkozásának köszönhetően a közvetlen veszély elhárult.

De továbbra is ott a lyuk a tetőn. A cserepeket leszedő munkások azt mondták, hogy három sor cserép fordítva volt föltéve, azért kaphatott alá a szél. ... én meg nem merek kimenni a tetőre. Illetve nem mertem, de majd most összeszedem a bátorságomat, mert látom, hogy ezt is nekem kell megoldani.
Létráról az érintett tetőrész nem elérhető, és a környékről nem látható (pont eltakarja a szomszéd ház). Szóval nem úszom meg. Fejben már összeraktam magamnak. Jöhet a megvalósítás!


De majd csak holnap. Mára elég volt szétszedni az itt-ott elgörbült trambulint miután hazaértem a másik fiúval. Váltották egymást.
Ha élek, majd mesélek. Az egész olyan szürreális...

... és mintegy pihenésképpen mikor romoljon el az autóban a klíma, ha nem a nyár kellős közepén?!
Lehet, hogy vissza fogom sírni ezt az autót, de nem a megbízhatósága miatt. Valahogy mindig pont akkor romlik el, amikor szükség lenne rá. Vajon honnan tudja?
Nem értjük.

Ember tervez

... mert pár óra múlva kelni kell.
... mert pár órával ezelőtt még élveztem, hogy ideférek a géphez.
... mert a feleségem szerette volna átbeszélni a kerttel kapcsolatos elképzeléseket, miután a gyerekek elaludtak.

Szóval terveztünk.
Mást, mint amit terveztem, mert én azt terveztem, hogy írok egy pár szót a Sárváron töltött időről, de ezúttal is keresztül húztak a számításaimon.

Közben értesültem egy döbbenetes tényről. Egy ember, akit nagyra tartottam, nevezett M. László nemcsak hogy meghalt, de már el is temették. Fiatal volt még, tele tervekkel. A betegség győzött.

Szerintem én jártam jobban.
Megyek aludni. Kezdődnek a dolgos hétköznapok.
... mával.

Alábbhagyott

Egy ideje arra lettem figyelmes, hogy elmegyünk lefeküdni, a nagyfiú meg még javában kalapálja a gépet. Valami nagyszerűt hoz létre éppen.
Ezen a héten viszont -- talán pont a Sárváron tett kirándulásunk hatására -- alábbhagyott egy kicsit a lázas tevékenység. Most már én is ideférek.
Remélem, még az előtt, hogy teljesen elfelejtem az elmúlt napok történéseit. De ha mégis ...
Akkor így jártunk.

Néhány nap, néhány mondat

A rövid oldalon kész a járda. A végén jött Sz. Marci barátom, és besegített.
Ez a 27 méter már száraz lábbal járható. A hosszú oldalra nem járdát tervezek, hanem olyan növényzetet, ami mellett nincs esélye a gyalogosnak az elhaladás megfontolására sem. Szívtelen vagyok? Lehet, de 50 méter járdáról lenne szó, és nem a betonkeverőn múlik.

A gödi termálfürdőben tett második látogatásunk alkalmával valaki "véletlenül" elcserélte az új papucsomat az ő szintén-nem-olyan-öreg trágyadombjára. Tulajdonképpen nem a papucs árát bánom, hanem az a kiszolgáltatottság bosszantott fel (és bosszant fel így közel egy hónappal a történtek után is), hogy papucs nélkül jó érzésű ember még a WC-re sem tud elmenni. Egyáltalán: semmit nem tudtam csinálni, csak főttem a termálvízben.
Réka közben megszerette a vízi játszadozást, és úszógumi helyett karúszóval is bemerészkedett a vízbe. Szokjuk egyelőre. Nem az a cél, hogy úszóbajnok legyen nulla idő alatt, hanem hogy ne vegyük el a kedvét a vizezéstől egy életre.
Akárhogy is: vissza fogunk menni. Csak még nem tudom, mikor?

Balázsnak kísérői feladatai vannak, Jankának barátnője, Petinek barátja. Rékának meg talán szülei. Néha. Igyekszünk a nyárból kihozni a legtöbbet.

Anikó barátnői is eljöttek hozzánk.
A gyep szépen ég kifelé, és a kertészkedés se megy még olyan jól, de finom a saját termésű paprika!

Bővebb magyarázat nélkül

Minden iskolás gyermekünk év végi tanulmányi átlaga meghaladta a 4-es szintet. Mindannyian belehúztak év végére. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!

Jelenleg egy türelmetlenül szétszedett csúszda borzolja az idegeimet. Lassan már egy új árának a felét elköltöm rá, hogy a hiányzó alkatrészeket (főként csavarokat) pótoljam, és még mindig nem jó. Más fajta bilincset kell alkalmaznom a létra és az alap vasalás találkozásánál. Meg fog kelleni oldani, mert az újak, többe is kerülnek, és a minőségük sem olyan, mint ezé volt annak idején, tizenöt éve.

Utcabál volt ma a szomszéd utcában, amit úgy hallom kintről, tűzijáték zár le. Nem mentünk el. Fáradtak voltunk. Fáradtak vagyunk.
A legjobb része az volt a napnak, amikor a nagylányt elvitték, a kicsi meg aludt. A fiúk fölvonultak a szobájukba. Na akkor lehetett volna pihenni. Ehelyett... mindegy.

Az iskolaorvos ellátta a nagyfiút egy kisebb csomag beutalóval, hogy ne unatkozzék a nyári szünetben. Voltak bőrgyógyásznál, aki körbemosolyogta a tüneteket, és írt rá olyan kenőcsöt, amiben biztosan arany van, azért kerül olyan sokba. Még a fogorvoshoz is el kell jutnunk jövő héten. Ezúttal időben, mert már kétszer késtünk, és nem szeretnék újabb életvezetési tanácsadáson részt venni.

Jó volt ez az egy hét szabadság. Olyasmire is volt időm, amiről nem is gondoltam volna, hogy ezen a héten el fogom tudni végezni. A hosszabb részen kész a járda, a csúzda megerősítésétől eltekintve kész a hátsó játszótér minden eleme. Nagyot húztunk. Már alig várom, hogy visszamenjek a munkahelyemre kipihenni ezt a hajtást.

Bizonyítványosztás 2018

Idén is hozták a srácok a formát. Négy egész alatt nincs átlaga senkinek.
Innen is gratulálok, és nagyon büszkék vagyunk rájuk!

A többit majd egy ettől különböző alkalommal talán lesz erőm leírni. Három bizonyítványosztás egy napon igencsak fárasztó tud lenni még akkor is, ha ebből kettő fizikailag azonos iskolában történik.