Tűzhányók

Tegnap este, amikor hazaértem a munkából, elmentünk megvásárolni a lépcsőhöz szükséges faanyag hátra levő részét. Furcsa volt számomra, hogy az egyik napon akciós laminált parketta a rákövetkező napon már csak jóval drágábban kapható. Ugyanígy a járólap. Még szerencse, hogy a faragasztó, amit vettünk sem tegnapelőtt, sem tegnap nem volt akciós.
Este egy kicsit ráértem a gyerekekkel beszélgetni. Mese helyett (mert késő volt már). Nem tudom, hogyan -- talán a földrengésekről odaterelődve -- a tűzhányókról kezdtünk el beszélgetni. Olyan jó érzés volt látni, hogy ez érdekli őket. Odafigyeltek. Kérdeztek. Persze sok még, amit nem értenek. Igyekeztem az ő nyelvükre lefordítani, amit ebben a témában tudok, de folyton a saját korlátaimba ütköztem.
Miért tudok én ilyen keveset a világról? Miért tudnak a gyermekeim olyan keveset a világról? Miért van az, hogy ezek a kérdések engem foglalkoztatnak, őket pedig nem?

Mielőtt...

"Ahhoz, hogy valamit megtehess, előbb valami mást kell csinálnod."
Mielőtt nekifogsz egy lakásátalakításnak, föl kell mérned, hogy képes vagy-e véghez vinni. Mielőtt szétrombolsz valamit, végig kell(ene) gondolnod, hogy mi lesz helyette. Mielőtt nekiállsz lépcsőházat készíteni, meg kell ismerned a lépcsőfokok méretezésének és készítésének a szabályait. Különösen igaz ez abban az esetben, ha nem csak egyenes lépcsőfokokra van szükséged. Az árakat is jó tudni, de ahhoz, hogy megtudd, be kell járnod a környék összes barkácsáruházát és fatelepét.
Azt hiszem, amikor az életemet terveztem, nem pontosan ezek a kihívások lebegtek a szemem előtt.
Viszont nem vagyok egyedül a problémáimmal: "Mindenre van erőm". SDG

Álomkór

Nagy hangsúlyt helyezek mostanában az éjfél előtti órákban történő alvásra. Meg az éjfél utáni órákra is.
Általában fél tízre elalszanak a gyerekek és akkor eljön a mi időnk...
Odabújok a feleségem mellé és beszélgetés látszatát keltve elalszunk. Szinte egyszerre. Felemelő érzés az egész napos küzdelem után együtt álomba merülni azzal a nővel, akit szeretek.
Gyógyulok már, de még nem az igazi.
Addig csak címszavak: nagypapa és a lépcső - a szegecselés tanulságai, a java még csak most jön - lebontunk egy falat, majd 30 cm-rel később újraépítjük, Janka harmadik helyezett a nyalóversenyben - eperfagyi és társai, vásárolni mentünk - nem vettünk semmit de azt jó drágán.

Izgalmas időket élünk.
Valaki - ott bent - titokban formálódik. Néha már rugdos is egy keveset, vagy legalább is jól érezhetően mocorog. Titkok őrzői, szemlélői vagyunk. Isten teremtő munkájának részesei.

Fohász:
Uram, ha tisztséget adtál, adj hozzá erőt is!

Tartalmas semmi

A nagy hallgatás olyan nagy munkát jelent, amitől annyira el lehet fáradni, hogy utána már naplót írni sincs erő. Vagy mást kell írni. Jegyzőkönyveket például. Már csak hárommal vagyok elmaradva, de a legkorábbi tavaly októberből való. Azt hiszem.
Közben pedig átsiklottunk néhány apróság felett, mint a fűnyírás, a vasalat festése magaslati levegőn, a templomtakarítás teljesen egyedül - látogatókkal. Mind-mind csupa gondolat ébresztő tevékenység. A gyermekeim aranyosnál aranyosabb megnyilvánulásai sem kerültek lejegyzésre.
Tegnap este Janka közölte velünk, hogy szeretne horgász lenni. A törvényszerűen következő miért?-re a válasz: Hogy megfoghassam a kukacot!
Nem engedték/engedtük hátra a kertbe, hogy gilisztákat szedjen a tyúkoknak...
Lassan kezdem utolérni magamat, de ez erősen emlékeztet Zénón antinómái közül Achilleusz és a teknősbéka esetére...

Hálaadás

"Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által:

Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, így láttad jónak.

" (Lk10,21)
Békesség veletek!

Megőrülés

A számítógépem egere néha megőrül és össze-vissza kattintgat a képernyőn. Egy másik fajta egér (mert ennek a használatát néha megunom a megőrülései miatt :-) egy idő után nem hajlandó a kattintásokat továbbadni a számító gépnek. A két megőrülős egér között már én is néha majdnem...
Volt, hogy a jobb kezemmel pozicionáltam az egérmutatót a képernyőn, és a bal kezemmel (a benne levő egérrel) kattintottam. Ez az igazi kétkezi munka számítógépes változata.
Megoldás? Valószínűleg gépet/ egeret/ op. rendszert kellene cseréljek. De nem fogok, mert már annyira megszoktam a nem-determinisztikus viselkedést, hogy szinte fájna, ha máshogy történne.

Ma hallottam egy ismerősömről. Talán egy éve is megvan, hogy nem találkoztunk. Az illető 40 évesen felrúgta az addigi életét, a családját, és önmegvalósításba fogott egy másik férfi oldalán. Ehhez képest az én egerem...

A személyes érintettség azonban az egér tekintetében nem játszik annyira szerepet. Ezzel az ismerősömmel dolgoztunk együtt. A férjével is. A legkisebb lánya ugyanazon a napon született, mint én. Pontosan 30 év van köztünk. (Az óra és a perc talán nem stimmel, de édesanyám éppen nem volt magánál, amikor én születtem. Miért? Ez hosszú történet, és az orvostudomány csodája, hogy végül mind a ketten élve megúsztuk ezt a "kalandot". Ez azonban talán majd egy másik bejegyzés tárgya lesz. Most egyelőre csak nagyon magamra vettem ezt a történetet.) Túlzott empátia? Vagy a velem-is-megtörténhet effektus?
Egyszerűen csak nem értem.

Viszont abban biztos vagyok, hogy mindez nem befolyásolja a kapcsolatunkat. Sem az egérrel...
("Nincs veszedelmesebb fegyver, mint az imára kulcsolt kéz!")

Ajándék

"Egy kedves közös ismerősünk szeretne a családod számára egy kis pénzt juttatni" -- remélem, a levél írója megbocsát nekem, amiért idéztem. Egy kicsit bevallom, meglepett.
Aztán a büszkeség felülkerekedett: két kezem munkájából élünk. A jövedelmünk tizedét a "kedves közös ismerősünk" számlájára utaljuk. (Aki tudja, érti.) A fennmaradó részből hálaadással megélünk. Nem bőségben, de békességben.
Nem mindig engedhetjük meg magunknak, hogy ezt, vagy azt, vagy amazt az éppen reklámozott tárgyat, terméket, szolgáltatást megvásároljuk. Cserébe nem is dobjuk egy hónap után a szemétbe és nem nyögünk a kétéves hűségnyilatkozat alatt. Nincs semmink, de nincs semmink, ami ne volna már kifizetve. Vagyis hitelünk sincs. "Kedves közös ismerősünk" pedig bőséggel ellát bennünket élelemmel és ruházattal.
Most, hogy ki kellett ürítenünk a szekrényeket a külső lépcsőház építése miatt, megláthattam mennyi kabátom van. Ezekről eddig vagy nem tudtam, vagy nem vettem tudomást. (És ezek még csak a kabátok!)

Másfelől mi van, ha Isten (aki remélem, megbocsátja nekem, hogy eddig "kedves közös ismerősünk" néven hivatkoztam rá,) így akar próbára tenni bennünket. E.-t azért, hogy képes-e adni, minket pedig azzal, hogy van-e bennünk annyi alázat, hogy elfogadjuk, amit az Ő kezéből kapunk?
Isten legyen irgalmas hozzánk!
Ti pedig, akik ezt olvassátok, imádkozzatok értünk, mert nektek ez jutott -- ajándékba.

Nagyszombat - nagy munka

Lassan elkezd nem érdekelni.
Nem érdekel a 9 + akárhány levél a különböző postafiókjaimban, nem érdekel a 72 + akárhány firss bejegyzés a blogokban, amiket nyomon szoktam követni, nem érdekelnek a számok sem. Csak egy megfáradt ember vagyok, aki itt ül a számítógépe előtt. Mert a család már alszik. Ők azok, akik fontosak. Minden más csak hiábavalóság.
Nem kellett őket sokáig bíztatni, elaludtak hamar. Ez persze nem is csoda, mert elég mozgalmas napunk volt.
A mozgalom tegnap kezdődött, amikor is reggel nekiálltunk apósommal az egyik kéményünket lebontani. Merthogy eddig kettő volt. Most meg már csak egy van. (A külső lépcsőháznak is útban volt, de más okai is voltak a kemény döntésnek: vesszen a kémény!)
Persze, nem ment olyan egyszerűen, mint gondoltuk, ezért egy lényeges mennyisége a bontásnak a mai napra is áthúzódott. Pedig már tegnap is alig bírtunk megmozdulni, amikor este végre úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk tovább.
(Valami közben szintén eszembe jutott, ami nem érdekel most. Talán az iwiw? Nem tudom. De nem is érdekel.)
Amint azt Judittal az elmúlt héten -- hazafelé a buszon -- megbeszéltük: a vidéki élet szépsége abban nyilvánul meg leginkább, hogy sokáig semmi nincs, aztán egyszercsak hirtelen minden egyszerre van. Így volt ez a mai napon is. Merthogy folytattuk a kémény bontását. Közben elkezdtük a kémény helyének a becserepezését a tetőn. Mindennek a tetejébe pedig jött Pisti bácsi szántani a kertet. A mellékelt képen az ő traktorja látható, amint csemetéim éppen "vezetik".
Zárójelben jegyzem meg: a húsvéti nagytakarítás közben kéményt bontani -- nem a legjobb ötlet. Asszonyainknak hála, minden a legnagyobb rendben és békességben zajlott le. A legtöbbet talán mi veszekedtünk apósommal, mert már mindegyikünknek mindene fájt és ez bántott bennünket. Mi pedig egymást. Iszunk rá néhány sört és szépen elfelejtjük.
Eredmények: a kert szántása befejeződött. Ilyen nem volt, amióta a feleségem szülei a telket megvették. A kéményt lebontottuk a terasz szintjéig. Helyén lyukak vannak, illetve a pincében még lesz vésni való bőven, de azt majd egyszer máskor. A húsvéti "nagytakarítás" és a "sütés- főzés- őrület" befejeződött. Ebben ugyan mi férfiak és gyerekek nem vettünk igazán részt, de az asszonyok ismét kitettek magukért.
A lelkünkben béke van, az udvar közepén tégla-kupac (a lebontott kémény maradványai -- ebből még a padláson is van bőven), de mindez már nem érdekel. A lényeges csupán az a szuszogás, amit a gyerekszobából kihallani, és a feleségemé itt mellettem.
Áldott húsévtot kívánunk mindenkinek!

Megtévesztésül

Az elmaradt mennybemenetel helyén
poklok nőttek és a kemény
lángok közé vetettük testünk
nehogy azt higgyék: beleestünk.

Fáradtság

Ma sem pihentünk. A helykészítés tovább folytatódott. A külső lépcső felső -- problémamentesebb -- felét szerkesztettük föl a helyére apósommal. Ahhoz, hogy továbbra is használni tudjuk, le kellett vágni a bejárati ajtónk sarkát. Szét kellett vágni a terasz fedett részének a mennyezetét. (Az apróbb változásokat jobb, ha meg sem említem.) Immár harmadszor odébb kellett húzni a Lády-féle szekrénysort. Ismét szétesett. Nem szereti a mozgatást. Még egyszer, utoljára összeraktam. Mint a múltkor.
Izgalmas idők -- mondhatná bárki joggal. Nekem csupán egy újabb válság.
Rettegek mindentől, ami visszavonhatatlan. Ami már nem lehet a régi.
Tulajdonképpen az egész élettől rettegnem kellene, de a kis dolgokban nagyvonalú vagyok. Egy lakás-átalakítás már a rettegnivalók közé tartozik. Mi lesz, ha nem olyan lesz, amilyennek szeretném? Mi lesz, ha nem lesz jó? Mi lesz, ha közben elrontunk valamit?
Minden más lesz. Semmi nem mehet tovább úgy, ahogy eddig volt.
Nekem is meg kell változnom.
Isten adjon erőt a feleségemnek, hogy tovább alakíthassanak!

Lassanként pedig belefáradok abba, hogy lépést tartsak a mellettem mindenképp elrohanó világgal.

Bizalom

Nekem jó.
Nekem könnyű.
Nekem már van két gyermekem.
Nekem már van egy feleségem.
Nekem könnyű.
Nekem jó.

Mégis - ahogy múlnak az évek - egyre könnyebb, és jobb lesz. Egyre felszabadultabbak vagyunk egymással szemben. Egyre inkább merjük vállalni saját magunkat.
Mert tudjuk, hogy a másik szeret.
Mert tudjuk, hogy nem vagyunk képesek olyat tenni, amit a másik ne volna képes megbocsátani.

Nagy titok ez. Nem is értem igazán. Mégis megosztom, hátha ettől valakinek könnyebb lesz.
Nekem könnyű.
Nekem jó.

Sikkasztás

Bűnös vagyok.
Ezt eddig is lehetett tudni. Ember mivoltomból következik. Csakúgy, mint a lustaság. Ezúttal sikkasztás bűnében találtam magam vétkesnek.
Egy-egy időszak, amikor sok a munkám, amikor fáradt vagyok, amikor beteg vagyok vagy egyszerűen csak lusta, szépen elsikkad, elfelejtődik, aztán soha többé senki sem fog emlékezni rá.
Ezzel a héttel kapcsolatban különösen bűnösnek érzem magam.

A bűnt enyhítendő tettem ide a a képet.

Ők, akik minden nap olyan sokat bocsátanak meg nekem, talán nagyvonalúak lesznek és ezt is odaírják a többihez.

Bővülés

Megszüntetjük a lépcsőházat és épületen kívüli lépcsőt szerkesztünk. A fennmaradó helyen szobát alakítunk ki. Igyekszünk, mert már csak ez a nyarunk van rá. Arra is, hogy kifessük megcsinosítsuk a lakást.
Elvégre a harmadik gyermekünk nem érkezhet akárhová!

Te erős leszel a végén?

Anditól kaptam a linket. Ilyesmi mellett nem tudok elmenni csak úgy...