Ha már így eldőlt

Elég sok nyitott kérdésnek mentünk neki az év végével.
Hol fogunk lakni?
Mit eszünk?
Hol fogunk dolgozni?
Hol fognak tanulni a gyerekeink?
Mi lesz ezzel a bloggal?

Nem állítom, hogy ezek a kérdések már megnyugtatóan rendeződtek. Viszont úgy kellett döntenem, hogy abbahagyon az istenkáromlást, és ezentúl nem csak a szavaim, hanem az életem maga is tükrözni fogja a Gondviselésbe vetett hitemet. Ismét.

Néhány annak idején alaposan megkritizált döntésemről azóta már kiderült, hogy igazam volt.

Ha én satu volnék...

... befognám a pofám.

De nem vagyok.
Élek, és beszélek.

Aki akar megsértődik, aki akar, megért. Aki akar, megsért.
Folytatni akarom.
Nem pont így, hanem jobban.

Nagycsaládi karácsony

Ma Réka Csilla részt vett élete első nagyobb családi karácsonyán.
Lassan kinövi a gyerekülését, legalább is egyre bőszebben tiltakozik, amikor beletesszük, és egyre jobban kilóg. De végül az egy órás utat néhány hangosabb felkiáltástól, és a folyamatos nyafogástól eltekintve hősiesen viselte.
Megérkezésünk után rögtön megismerkedett Ilkával, és Kamillával, a két kutyussal. Akkor még csak látótávolságból, és ölből, de később egyre közelebbről. Símogatásig nem jutottunk el a nap végére sem, de azért lehet bizakodni. Egyelőre semmi olyan nem történt, ami elvette volna a kedvünket a további kutyázástól.
Volt rengeteg finom étel, és ital. Lassan megjöttek a többiek is. Beszélgettünk, ebédeltünk, fölfedeztük a világot több turnusban. A szűken vett nagycsalád is többszörösen tudja körbeülni a tíz személyes asztalt. Egy ideje már nem számolom, hogy hányan vagyunk: mire a végére érnék, úgyis megint eggyel többen leszünk.
Nagyon jó idő volt, a gyerekek az udvaron is eltölthettek egy kis időt. A sár meg majd lekopik, vagy van mosógép is a világon.
Réka, amikor már mindenkinek a kezében volt legalább egyszer, és fölfedezett mindent, (mondjuk a kutyák itató edényét pont nem, de akkor majdnem mindent,) ami fölfedezhető volt, rábízatott Apára, hogy akkor most aludjon egyet. Kedvenc sportom a gyermekaltatás. Ráhangolódni egy felpörgött, nyughatatlan, habár rettenetesen fáradt kölök hullámhosszára, és elhangolni a kis rezgő köreit a nyugalmi állapot felé, igazi villamosmérnökhöz illő kihívás.
Rutin ide, vagy oda, el kell ismerni, nem mindig sikerül. De az esetek többségében most már igen. Igaz, ezúttal "csak" másfél órát aludt a kishölgy. Utána egy gyors evészet, majd összepakolás, és már jöttünk is haza.
Szerintem remek összejövetel volt. Köszönjük a szíves vendéglátást!

1 éves

Ma született a mi kislányunk. Ma egy éve.
Az ünnepre sokan eljöttek. Volt torta:

 ... és meg is kóstoltuk:

... és még egy kicsit vissza is kértük.

Most karácsonyig már hallgatok, és készülődöm én is.
Áldott készülődést mindenkinek!

Bizonyság

Egy éve ilyenkor még csak reményünk volt.
Azóta bizonyságunk van. Rékának hívják.

Szépen gyógyul. Voltunk orvosnál, aki megnézte, és megállapította, hogy a szülői rutin győzedelmeskedik az orvostudomány felett. Párologtatás, orrszívás, amikor szükséges fájdalom-, és lázcsillapítás. Ennyit tehetünk. Ennyit tettünk szeretettel, és kitartással. Szépen gyógyul.
Pihenésképpen fogat is növeszt, de mikor máskor, ha egyszer most van itt az ideje?

A köhögés egyébként családi divat nálunk. Még a holnapot kell kibírni, amikor lesz nálunk a szülinap miatt vendégjárás, aztán lehetünk betegek, amennyire csak akarunk.

Janka szemüvege is szépen alakul. Ráeszméltünk, hogy végül is van nálunk egy leírás, hogy milyen lencse kell, és orvos még érvényesen mást nem mondott. Március elejére kaptunk időpontot a Madarász utcába.
Ezen felbuzdulva Anikó hóna alá csapta a receptúrát, meg a lányt, és elmentek a közeli optikushoz. Vagy még a héten elkészül, vagy még idén. Ki is van fizetve. Jankának padlóig zuhant az álla, hogy mégiscsak ő kapja a legdrágább karácsonyi ajándékot: egy szemüveget, amit kb. 3 hónapig fog hordani, utána majd biztosan írnak újat. (Én azért remélem, hogy nem, de inkább lásson rendesen...)

Takarítottunk, sütöttünk-főztünk. Vásároltunk, és háborogtunk. Végül is, amikor fáradt az ember, akkor másra már nincs ereje, mint veszekedni egy jót. Ez is része az év feldolgozásának. Mit tettünk, mit nem tettünk? Mit bántunk meg ebből, és mit nem?
A nagyra törő terveket is többször megvitatjuk. Őröljük, mint valami malomban, amíg használható alapanyaggá nem válik. Törjük össze a múlt köveit, hogy az így nyert téglákból jövőt építsünk.

A következő évnek nem megyünk neki tervek nélkül, mint az ideinek, amiben nem is történt semmi...
Illetve...

Nem eszik, nem alszik...

... csak sír.
Időnként vigyorog egyet, aztán szundít egy kicsit, aztán újra kezdi. Néha eszik is. Jó étvággyal, bőségesen. Egyébként pedig nem.
Egy kész rejtvény. Egy igazi nő.
Még nincs egy éves.

Tavaly ilyenkor már számoltuk a napokat. 19...20...21...22. Most is számoljuk.
Elméletileg azzal kellene foglalkoznunk, hogy tanuljuk elfújni a gyertyát. Gyakorlatilag fejből tudjuk a gyerekorvos rendelési idejét, az ügyeletes kórházakat... és még így is ér meglepetés.

Janka lassan két hónapja elveszítette a szemüvegét. Három hétig kereste ő maga, mert félt megmondani, három hétig kerestük mi, az iskola, és minden további hely, ahol abban az időben járhatott. Nincs meg.
Közben vártunk, hátha csoda történik, és megkerül. Nagyon szerettünk volna valami mást adni neki karácsonyra, nem szemüveget.
Anikó felhívta a kórházat, ahova eddig jártunk. Adtak időpontot, majd két napra rá telefonáltak, hogy mégsem, mert hogy a nyáron változtak a körzetek, és ők már többé nem látnak el újpesti betegeket. Mondjuk az is beteg volt, aki kitalálta, hogy Újpestről a Budai Gyerekkórházba kell hordani az ifjúságot szemészetre! De maradjunk a tényeknél! Ők nem illetékesek többé. Akkor kicsoda az? Hát azt ők nem tudják.
Madarász utca? Sajnos februárig már betelt az időpontos füzet, a márciusi meg még nincs is kitéve. Hogy elveszítette a szemüvegét? Arról ők nem tehetnek.
Újpesti SzTK? Menjenek be, és majd meglátják, mit tehetnek. Bementek. Hazajöttek majdnem sírva, mert szabályosan hülyének nézték őket! Tudnak fölírni szemüveget, csak az rossz lesz, mert olyan vizsgálatot ők nem tudnak végezni, mert olyan gép náluk nincs. Ezt mondjuk meg lehetett volna mondani telefonba is.
Jelenleg itt tart a mérkőzés. "De addig sírva, kínban, mit se várva..." azért is nekimegyünk újra meg újra, amíg csak egyszer valahol igazunk nem lesz. Mert mi olyanok vagyunk, hogy nem adjuk fel!
Nem akarunk mindenáron a könnyebb oldalra állni. Illetve akarnánk, de ha kukoricát kell kapálni, akkor ... mi tudunk azt is!

Eldőlt ez már pár éve, amikor puszta kalandvágyból úgy döntöttünk: itthon maradunk. Senki nem ígérte, hogy könnyű lesz!

Amígy ezt leírtam, békésen szunyókált. Jó itt ülni. Jó hallgatni, ahogy nyugodtan, egyenletesen szuszog. Negyedik 3D-s interaktív képeslapunk a mennyországból. Ma-Réka Csilla-gokból.

Negyedik vasárnap

Janka lányom az idei adventi időszak minden vasárnapjára készült egy kis elmélkedéssel, egy-egy rövid idézettel a Bibliából, és néhány énekkel is.
Negyedik vasárnapra a karácsonyfát hozta, mint jelképet.
Mit szimbolizál?
Egy másik kérdést is felvetett: miért nem ismerjük Jézus életét 18 hónapostól 30 éves koráig -- egyetlen, pár napos zarándokúttól eltekintve?

Az volt ezekben a kis elmélkedésekben a nagyon jó, hogy sok kérdés nyitva maradt. Megválaszolatlanul, mintegy arra várva, hogy majd mi magunkban igyekszünk betölteni az űrt, amit a kérdés megnyitott.

Réka egész éjjel sírt. Lázasnak is éreztem, ami anyatejes babánál nem teljesen rendjén való. Aztán hajnalban végre elnyugodott, aludt egy hatalmasat, és utána vígan járkált föl-alá. Talán egy kicsivel bújósabb volt, mint általában...

... általában?!
Egy éve ez a lány még nem volt sehol. Illetve vidám, mit sem sejtő pocaklakó volt. Vártuk nagyon. 2015 karácsonyára olyan ajándék került a fa alá, amit nem hiszem, hogy bárki, vagy bármi megpróbálhatna felülmúlni! Persze tudom, hogy AZ első Karácsony, Jézus születése felülmúlta. De csak az! Nekem, és a családomnak biztosan.

Idén nem az ajándékokról fog szólni a karácsonyunk. Megpróbáljuk a gyerekeinket megtanítani az együttlét örömére. Egymás társaságának nem csak az elviselésére. Nem visszük túlzásba a dekorációt, sem a takarítást. Semmit, ami nem arról szól, hogy együtt vagyunk, egy család vagyunk.
Balázs is kimozdult az odújából a Janka-féle alkalomra, amikor meggyújtottuk a 4. gyertyát az itthoni adventi koszorún. Egyébként csak enni látjuk. Saját elmondása szerint elgondolkodtató volt, amit hallott, és felismerésekkel gazdagodva tért vissza a szobájába.

A próféták köztünk élnek. Nem nagy Féták, apró Féták...

Harmadik vasárnap

Harmadik vasárnap azon gondolkoztam el, hogy hol veszett el az ünneplés az életünkből? Hova rohan a világ?
Legfőbbképpen pedig: minek rohan?

Meg lehet állni tornyot rakni a múltból

Meg lehet állni versenyezni, hogy kinek nagyobb a mosolya

Végül meg lehet állni, beülni egy csendes fiókba, és fölfele figyelni

Erre tanítanak engem a gyermekeim.