Mente

Vánszorog a kattogó idő
míg a hajnal-bimbóból
ez a reggel álmosan kinő

Csendek vagonjaiban menekül
nem búcsúzik az alvóktól
elsurran nesztelenül

Táskájában széthullott álmok -
ami még összerakható -
rongyos mosoly frissen fogant átok
és emlékbe egy marék éjféli tó

Ha soraim eléd érnek
lélegezd be az új napot
ez vajon mit akarhatott
nézz utánunk és ne értsed!

Sárvár, 1992. május

Hajnalka

Kabát Elemér ezúttal a reggeli buszon ült és hazafelé tartott. Az átmulatott éjszaka történései zsongtak még a fejében. Talán nem az olcsó sörnek, sokkal inkább a buszvezető "szaktudásának" köszönhetően többször érezte, hogy felfordul a gyomra.
Ez persze lehetett akár a beszélgetések során hallottaktól is. "Hallottakról vagy jót, vagy semmit!" - gondolta és mosolygott, miközben utastársai békésen szundikálva igyekeztek elviselhetővé tenni a maguk számára az utazást. Megnyugodva vette tudomásul, hogy hiába múlnak a feje felett az évek, még mindig képes túlélni egy nagyvárosi éjszakát. Hajnali kettő és négy között a legnehezebb. Még mindig. A régen előszeretettel látogatott kocsmáit vagy bezárták már, vagy valaki egészen más volt a csapos. Sehol nem ivott többet egy korsó sörnél.
Ezúttal nem ismerkedett össze senkivel. Egy hajléktalant elkísért a legközelebbi éjjel-nappalihoz, készíttetett neki három szendvicset és vett mellé egy üveg vörösbort. Nem kóstolta meg. Gyorsan ment tovább, mintha valami dolga volna. Elszokott már a jótékonykodástól.
Újra az esti beszélgetésre gondolt: mennyi nyomorúság! Azok az emberek, akikkel két éve dolgozik együtt, mennyire mások lettek. Vagy azok is voltak talán? Mennyi nyomorúság! Itt figyelmeztetnie kellett magát, nehogy azt gondolja, hogy ő a kivétel. Benne is megvannak mindezek, csak...
Itt félbemaradtak a gondolatok, mert közeledett a megálló, ahol le kellett szállnia.
Amikor kilépett a görcsösen rángatózó, dübörgő ládából, a virágok még szirmaikat behajtva készülődtek, hogy szépségükkel köszönthessék a felkelő napot. A madarak kórusa már gyakorolt.

Villanás a buszon

"Ma találkoztam veled 18 éves korodban.
Egy sátor előtt álltál, nem messze a partra húzott csónakoktól. A kezedben Gogol és egy csomag WC papír.
Szerintem azóta is tudod, hogy melyiket kellett volna választanod."

Szakértői vélemény

Hivatalos irat, amelyben a vezetéknevünket következetesen y-nal írják, pedig Jókai óta mindenki i-vel írja a nevét a családunkban. Szégyen. Nekem, hogy nem vagyok hozzájuk türelmes. Elvégre szakértők, vagy mi?
Olvasom tovább: "Ceruzafogása 3 ujjas, szabálytalan, még nem rögzült, kissé erősebb nyomatékkal rajzol." Kicsit továbbmenve, egy másik cím alatt: "Rajzoláshoz jobb kezét használja, a ceruzafogás szabályos, a nyomaték megfelelő." Akkor most hogy is van ez?
Ugyanezen bizottság által mért RQ érték (ez nem tudom, hogy micsoda, de olyasmi lehet, mint az IQ, szóval ez) 94. Az oviban tartott felmérés során ez az RQ 86 volt. Vagy megtáltosodott a gyerek két hét alatt, vagy ez is egy biztos és pontos referencia, ami jól mutatja egy adott pillanatban a fejlettségi szintet...
Csakúgy, mint a vérnyomás. Az enyém például most magas.
"Összefoglalva: Mozgássérülése miatt sajátos nevelési igényű ép értelmű gyermek."
Szerintem is. Legyen áldás a további munkájukon!

Visszautasítás

Döbbenten nézem a papírt: "Sajnos gyermeküket nem tudtuk iskolánk első osztályos tanulói közé felvenni!"
Nem hogy nincs helyezésünk a várólistán, hanem egyszerűen, kategorikusan nem!
Ez az iskola, amely annyira büszke a keresztény nevelési elveire. Meghátrál egy fejlődési rendellenességgel született gyermek gondja elől. Talán nem ez volt a baj. Majd kiderül idővel. Talán valaki tévedett. Ez is kiderülhet.
De döntöttek. Eldöntötték a fiam jövőjét, a lányom jövőjét. Lényegében az egész szűkebb családom jövőjét. Valami alapján, amit nem tudok, nem tudtam befolyásolni.
De döntöttek. A saját sorsuk felől is. Mostantól imádkozhatnak, hogy ne rajtam múljon a jövőjük! Mert az ezzel a levéllel számomra ez is eldőlt. Nem vagyok már érdekelt abban, hogy ez az intézmény fennmaradjon. Nekem nem kell, és a családomnak sincs szüksége rá.
Közös munkánk ettől végetérni nem fog. Továbbra is részt veszünk mindenben, ha felkérnek rá. Nem haragszom. Nem haragszunk. Talán még jobb is így. Nekem nem kell, és a családomnak sincs szüksége rá, de másnak talán igen.
A kihívás ebben inkább az, hogy a betegsége miatt már annyi helyen és annyiszor visszautasított kisfiam ne érezze ezúttal is "nem kellőnek" magát.
"Az Istent szeretőknek minden a javukra válik" - írják még a levél végén. Isten áldását kívánom mindannyiuk életére, munkájukhoz sok sikert, a most induló első osztálynak pedig sok örömöt kívánok az iskolában és a magánéletben egyaránt!
(Az elmúlt húsz év alatt összesen nem írtam ennyi felkiáltójelet, mint ebben az egy írásban. )

Az Úr pedig ítéljen belátása szerint!

Miért jó apukának lenni?

Most találtam a Szelíd Szó Magazinban (és magamra ismertem, bár van néhány megtapasztalás, ami majd később jön el az életemben):
"
Bizonyságtétel

Nagy ajándékkal lepett meg a családom a negyvenedik születésnapomra. Egyik kedves barátunk segítségével, akinek van DVD-kamerája , készítettek egy húsz perces videót „a papának”. A képeken mindhárom gyermekem meglep egy-egy produkcióval – Noémi bemutatja, hogy már tud „ tapsi-tapsizni ”, és hogy bátran teszi meg első lépéseit, Gergő verset mond, azt, amit előadott az iskolai évnyitón is, Réka pedig zongorázik nekem. Feleségem is szép muzsikával köszönt. Mégis, a filmecske legmeghatóbb jelenete az, amikor sorban elmondják a kicsik (Noémi csak a szemével), hogy miért szeretik a papát. Például azért, mert én csinálom a legjobb sült krumplit, meg azért, mert én tanítottam meg őket biciklizni. Ez a néhány filmkocka gondolkodtatott el engem is, miket is tudnék hirtelen felsorolni: miért is jó apukának lenni?

Íme néhány tapasztalat:

– Azért, mert amikor abbahagyod a csikizést, mert azt hiszed, hogy már fáj, a fiad azt ordítja: apa, még, még!

– Mert amikor elmagyarázod, hogy a kenyérrel nem szabad játszani, mert Jézus testét is jelképezi, a fiad megállapítja, hogy akkor a sátán teste bizonyára a spenót vagy a babfőzelék.

– Mert úgy tudnak a picik mosolyogni a legnagyobb huncutság, rosszaság után is, hogy alig tudod visszatartani a nevetést, hogy szigorúnak tűnj.

– Mert amikor a gyermekeidre nézel iskolába menet, ahogy boldogan cipelik a túlsúlyos iskolatáskát, öröm és büszkeség tölt el.

– Mert a fiad akkora gólt lő neked a jobb alsóba, hogy magad is megdöbbensz.

– Mert amikor hazaérsz, irdatlan tempóban száguld valaki feléd négykézláb, hogy a lábadhoz bújjon.

– Mert a lányod úgy csapja vissza a nagyképű pörgetésedet, hogy azt sem tudod, merre keresd a pingponglabdát.

– Mert a fiad képes mindig egy kicsivel több csokit megenni, mint te.

– Mert amikor a gyermekeid imádságra kulcsolják a kezüket a templomban, akkor könnybe lábad a szemed, és nem győzöl hálát adni Istennek.

– Mert kevés jobb dolog van egy olyan snapszerpartinál , amelyben te vagy a vesztes, ha a fiaddal játszol.

– Mert a lányod úgy játszik Bartókot, ahogy senki más.

– Mert amikor először hallod, hogy „ páppáppápá …”, elolvadsz.

– Mert fantasztikus érzés a focimeccsen együtt kiáltani velük, hogy „hajrá magyarok!”

– Mert a gyerekeidet figyelve egyre jobban magadra ismerhetsz.

– Mert a tanító nénik néha megdicsérik a fogalmazásodat…

– Mert a papa-féle sült krumpli akkor is dicséretet kap, ha nem is olyan finom.

– Mert tőlük lehet megtanulni a legjobban sírni és nevetni.

– Mert zavarba jössz, amikor azt kérdezi a lányod, milyenre vágassa a haját.

– Mert a gyermekeid tudnak a legőszintébben figyelmeztetni a hibáidra és a bűneidre.

– Mert nincs ajándék, aminek jobban örülnél, mint egy apró cetli, amelyre az van írva: „szeretlek papa”, vagy egy rajz: „papának szeretettel”.

– Mert olyan jó velük együtt énekelni.

– Mert szeretik birizgálni a szakálladat, s ez valójában neked esik a legjobban.

– Mert néha kiderülhet, hogy azért te is tanultál erről vagy arról, még akkor is, ha a végén a tankönyv bebizonyítja, mégsincs igazad.

– Mert bármilyen rossz történik is veled, ha a családodra gondolsz, rájössz, hogy ha ők jól vannak és boldogok, téged semmi más nem érdekel.

– Mert a lányod úgy keringőzik életében először, és olyan gyönyörű a báli ruhában, hogy elájulsz.

– Mert a fiad mindig eggyel több jutalom-mozaikot hoz haza az iskolából, mint amennyire számítasz.

– Mert nem marad időd fáradtnak lenni.

– Mert ha a gyermekeidre nézel, még jobban szeretheted és tisztelheted a feleségedet.

– Mert a gyermekeid életén keresztül még jobban megismerheted Istent.

– Mert nagyon nagy öröm és boldogság apukának lenni.

– Mert egész „apukaságoddal” is az Urat dicsőítheted.

( Devich Márton írása nyomán - Biblia és Család 2005. téli száma )

"