Kedveseim!
Olyan sokszor hallom, és olyan sokfelől, hogy mi értelme van itt blogolni, hogy nekem magamnak is el kellett gondolkodni ezen a dolgon, és arra kellett jutni, hogy semmi az égvilágon!
Igaz ugyan, hogy az ember a rózsát sem azért tartja, mert értelme van, hanem azért, mert szép. Mert a bennünk élő ideálisnak a bennünk levő képére emlékeztet, amire vágyakozni, törekedni jó, és amire vágyakozni, és törekedni kell is.
De nem minden áron!
A magam részéről erőtlennek és hasztalannak érzem, ami itt folyik. Bár bevallottan soha nem volt célom ezen oldalak által megváltani a világot, mégis felháborít, hogy ennek ellenére nem sikerült.
Láttam itt okosmondókat tündökölni és elbukni. Láttam unatkozókat kifogyni a témából, és jól menő, felkapott blogokat egyszercsak abbamaradni. Némelyikért még kár is.
Vígasztalás gyanánt annyit szeretnék itthagyni magam után, hogy ezen a világon semmi nem tart örökké: a jó is elmúlik egyszer, és a rossz is elmúlik egyszer.
Tessék hamar elfelejteni ezt az egészet, mint egy komolyan egyetlen pontján sem sikerült, kimondottan szerencsétlen áprilisi tréfát!
