A hírnök nem a hír

Ehhez nincs mit hozzáfűzni.

A névnaposokat pedig életesse az Isten!

Iskolakóstolgató

Jankának ma elkezdődött az iskolával való barátkozás.

Kisiskolás nagylány (saját -- a fotó is:)

Nem ebben a ruhában ment, de ma is nagyon csinosan öltözött fel reggel. Olyan nagykislány már...

Kockás abrosz kozmológia

Megfakultatív összképekbe zárva
bámulunk a tűzfalra
reklámként festett kilátástalanságba

hiába várunk példaképlet
valamirevalót reggel óta
lehámlik minden réteg

fogfehérítőtől fényes plakátmagány
keres önző megintjének
újabb beígért boldogságot
míg végül aláhányatlik

önmaga súlyába roskadva
mindent elnyel körül
egy görbe térben
amit alkotott magának.

Budapest, 2012.07.23. 10:58

Hogy hívják?

-- Hogy nevezik az egyhangú világokat?
-- Uncsiverzum.

(Mivel a legnagyobb kereső  a cikk megírásának idejében összesen 4 találatot adott erre a szóra, a fenti szösszenetet saját agymenésem termékének tekintem.:)

Találom

Éveken át rohantam. Szolgáltam, segítettem. Gyülekezetről gyülekezetre jártam. Tettem jót, és tettem rosszat. De mindig, mindenhol Istent kerestem.

Most pedig csendesen letérdelek, összekulcsolom a kezem. Megvárom, amíg rádöbbenek, hogy Isten már rám talált.

Beáztunk

Egyébként szép mintázat... (saját kép)

Lecsorgott a víz valahonnan fentről, és a fürdőszobában, illetve a WC-ben jól látható foltokat eredményezett a plafonon.

Ezzel eddig nem is volna olyan nagy gond. De van nekünk biztosításunk (már csak a hitel miatt is), és ezt a nyilvánvaló káreseményt be kell jelenteni.

Mármost jómagam, aki Call Centerek üzembe helyezésével vagyok elfoglalva (amikor az ilyen vacakolások mellett/után végre eljutok a munkahelyemre), most a hóhér akasztásának színterére léptem. Eddig vettem szíves tudomásul, hogy a megrendelőm ezt, vagy azt a hangbemondást szeretné, és arra így, vagy úgy kell gombokat megnyomni. 

A biztosítónál, amikor az ügyfél én vagyok, csak próbálom kitalálni, hogy mire gondolhattak, amikor a főmenüben felsorolják a választható kategóriákat. Elindulok egy irányban, amerre az ügyem elintézését sejtem, majd zsákutcába jutok. Új hívás, másik út, zsákutca ismét.

Sebaj! Van az én biztosítómnak weboldala is. (Szándékosan nem reklámozom őket.) Rutinos felhasználóként kb. 3 kattintással eljutok a Lakásbiztosítás => Kárbejelentés => Kárbejelentési adatlap-ig. Kitöltéskor azonban, mint a bűvész a nyuszit a kalapból, újabb és újabb kitölteni való mezőket ránt elő a kérdőív. Némelyiket csak akkor, amikor már azt gondoltam: mindenhova írtam valamit. Elküldöm, és ... nagy piros kijelölés azon a rovaton, ami eddig nem is látszott, hogy azt is töltsem ki.

Ezek alapján számomra az alábbi tanulságok látszanak leszűrődni (eszembe jutási sorrendben):

1., Akármilyen káresemény bejelentéséhez először is meg kell nyugodni.

2., Telefonon csak az intézzen bármilyen ügyet, akinek jók az idegei, végtelenített a telefonszámlája, és egyébként is nagyon ráér (a főmenüből választás után mindenképpen bejátszott promóciós szöveg csak az első alkalommal hangzik kedves tájékoztatásnak, a második, harmadik alkalomnál inkább az "éppen időt és/vagy pénzt lopnak tőlem" érzés az uralkodó).

3., A Call Centerek menüinek, és a webes űrlapok tervezőinek nagy haszára válhat, ha legalább egyszer életükben látnak igazi felhasználót. Ismerek olyan (magyar származású) céget, aki attól tud világszínvonalú lenni, hogy behív az utcáról embereket, és figyeli: mit kezdenek a termékével, majd a megfigyeltek alapján alakít rajta.

4., Nem biztos, hogy a fakanál mellől szabadult bejelentőnek kötelessége tudni, mit jelent a "Felelősségi veszélynem" kifejezés, ami rögtön az első kötelezően kitöltendő rovat az űrlapon. Hasonlatosképpen a többi belső szakzsargonos terminológia ismeretét, ami csak a dolgozóknak egyértelmű, szintén nem kellene elvárni. Már csak abból kiindulva sem, hogy senki nem pályázik a főállású kárbejelentő címre az X biztosítónál...

Azt hiszem, mára kimorogtam magam.

Ingadozó optimizmus

Még el lehet rontani...
... csak innentől már nagyon nehéz.
Ne aggódj! Sikerülni fog.

A kellemes hiány

Az életünk nagy részében keresünk valamit. Megerősítést várunk, újdonságokat szeretnénk, látni szeretnénk, hogy ami eddig rossz volt, az megjavult. Az egész napunk azzal telik, hogy mindig csinálunk valamit.

Néha viszont kellemes nem tenni semmit. Jól esik a hiány, és amikor abbahagyjuk a nyüzsgést, elkezdünk látni.

Adj magadnak öt percet holnap reggel kávéfőzés közben, tedd le a szuper telefonodat (a számítógépet be se kapcsold, ArcKönyv, Csirip, Skype várhatnak!) és figyelj:

• az aggodalomra ami eloszlott
• a félelemre, ami nem vált valóra
• a fájdalomra, amit nem érzel

Mindez hiány! Ezeket nem kell keresni! Klassz, nem?

Nem mondom, hogy hagyd abba a keresést. Végül is mindezek a hiányok a folyamatos keresésből fakadnak. Inkább végy egy nagy levegőt, és egy pillanatig élvezd a hiány szépségét!

(Catherine Powell cikke alapján. A műfordítás saját.)

Garancia

"
Kedves L.V.!

2012-08-14-én lezajlott telefonbeszélgetésünkben jeleztem Önnek, hogy az Önök által beépített nyílászárók közül kettő nyitáskor nyikorog, egy redőny automata pedig meghibásodott, nem működik. 

Megbeszélésünk alapján azonnal felhívtam D.T. urat az Ön által megadott telefonszámon, aki azt ígérte: vissza fognak hívni a javításhoz szükséges kiszállás időpontjának egyeztetése miatt.

Ezúton jelzem, hogy az ígért visszahívás a levél elküldésének pillanatáig nem történt meg.

Kérem, hogy amennyire lehetséges, gyorsítsanak a folyamaton.

"

Ez így most elment. Kíváncsi vagyok rá, hogy mi lesz a hatás...

Tüzijáték

Úgy ítéltük meg, hogy a gyermekeink már elég nagyok hozzá, hogy megnézhesség a hagyományosan augusztus 20-án rendezett tüzijátékot. Egyelőre nem a helyszínen, csak a televízió közvetítésében.

Balázst lenyűgözte a látvány. Azt hiszem, vele meg kell próbálnunk -- akár jövőre -- élőben is megnézni ezt az eseményt. A kicsik, amikor megtudták, hogy csak a tévében lehet nézni, sértődötten elvonultak játszani a szobájukba. Számukra annyi volt az ünnep, hogy nem kellett korán lefeküdni.

Később nem nagyon szerettek volna ágyba kerülni, de a határozott szülői fellépés hatására elég hamar belátták, hogy ez így jó lesz nekik is, és a megelőző nyafogás mértékével egyenesen arányos gyorsasággal elaludtak.

Nekem végig ez a régi történet, és a hozzá kapcsolódó érzések, gondolatok jártak a fejemben. Kiegészítésként még az, hogy ki lehetett az a lány, akivel akkor átsétáltam a Lánchídon... Nem mintha olyan nagyon fontos volna. Csak úgy érdekel. (Anikó minden évben letagadja, hogy ő lett volna, pedig már megkérdeztem tőle néhányszor. :)

Amikor Janka lányom belibegett a szobába, és fölkapcsolta a villanyt, még egy hagyomány szerinti történet jutott eszembe:

Már Fonyódon laktunk (Illetve én még, Anikó pedig már.) Vendégeink jöttek a fonyódi tüzijátékot megnézni, illetve csak úgy kikapcsolódni, de ott maradtak velünk augusztus 20-ra is. Olyan házban laktunk ott, ahonnan a lépcsőház üveg ablakain keresztül nagyszerű kilátás nyílt a Balatonra. (Minden reggel úgy indultam munkába, hogy előtte megállhattam egy percig, és jól megnézhettem magamnak A Tavat.) Elhatároztuk, hogy nem megyünk le a partra, hanem a lépcsőházból nézzük végig a tüzijátékot. A jelzett időben kiözönlöttünk az ablak elé Anikót hátrahagyva. Kedvesem pedig, hogy jól lássa a lépcsőfokokat, felkapcsolta a lépcsőházban a villanyt... A tüzijáték első három percét így nem láthattuk. Azóta bekerült a családi szólásmondások közé: meglátjuk, mint a fonyódi tüzijátékot.

Ma reggel olvastam egy kezdeményezésről: korlátozzuk magunkat, hogy ne legyen egy e-mail öt (négy, három, kettő...) mondatnál hosszabb. 

Remek! Igazán. 

Illyés Gyula egy mondatával hadd reagáljak rá. Vagy Babits Mihály egy Esti kérdés-ével? (Ez utóbbi hivatkozás azért tetszik különösen, mert német ismerőseimnek is meg tudom mutatni...)

Innentől nem bizonygatom, hogy ezt az öt mondatos akármit nem a magyarok taláták ki. Nálunk ennek nincs értelme.

Vagy mégis?