Zörög a szekér

Egy megjegyzésben olvastam, és megtetszett ez a kép.

Van, amikor csak kívülálló tud segíteni. Mert jobban látja. Vagy mert nem látja a túlbonyolizált részleteket. Vagy látná, de nem vesz róluk tudomást. 

Van, amikor rengeteg szó, magyarázat és érv hiábavaló. A racionális énünk meggyőzhetetlen, megingathatatlan. Egy jól elhelyezett kép viszont felszabadítja az érzéseket, gondolatokat. Olyan csatornán hat, ahol nem a józan ész a döntőbíró. Ez nálam nagyon működik.

Nem mintha lenne józan eszem, ami döntőbíráskodhatna. Windowst is boltban veszek, mert nem vagyok hajlandó csak úgy ellopni. Hogy mást ne is említsek...

A szekér zörgéséről viszont eszembe jutott a gyerekkorom. Nagyapám zörgő szekere, amivel mindig ment. Sosem volt otthon. Mindig volt valami nagyon fontos dolga. Később azt is megértettem, hogy miért? A házassága szekere volt kátyúban.

A mi szekerünk viszont, ha zörög, és recseg is, de legalább megy! 

Nem vesztegel valahol a sár közepében csöndesen, amíg benövi a gaz.

Köszönöm, hogy erre ma este rájöhettem.

Favágóképző: határidők

A határidőknek két fontos tulajdonsága ismeretes.

Az első, hogy mindig nekünk szabják őket. Olyasvalakik, akik jobban tudják. Mert ráértek piszmogni, és még határidőt megszabni is ráértek.

A második ebből követkeik. A kiszabott határidő szűk.

Igazság szerint nem szűk, csak úgy érezzük, különösen a vége felé. Ezt nevezzük a határidő tölcsér-természetének: a vége felé beszűkül. Általában hirtelen.

Léteznek mendemondák végig egyenletes terhelésről, meg gondos tervezésről. De a Mikulásban érdemesebb hinni, mint ezekben, hiszen december eleje felé közeledve látni lehet nagyon sok Mikulásnak öltözött személyt, ellenben nincs olyan szaka az évnek, amikor egy nem teljesen döglött emberi erőfeszítés mindenben pontosan a tervek szerint halad (a projekt szó használatát szándékosan kerülöm azok kedvéért, akik gyakran dobálóznak vele, holott fogalmuk sincs, mit jelent. Nem azt, amit ideírtam helyette.)

Ami él, változik. Ami változik, azt lehetetlen előre kiszámítani, és megtervezni. Terv viszont kell, ahogy a vasútnál is kell a menetrend. Minek? Hogy legyen mihez számítani a késést! (Eltérést a tervhez képest.)

Amit ugyanis nem tervezünk meg, és nem mérünk, azt nem fogjuk tudni irányítani. Ez az irányítás azonban sokkal jobban fog hasonlítani az improvizatív jazz zenére, mint valami progresszív rockra. Bár kétségkívül ez utóbbira is van példa, és létjogosultsága is van. 

Akinek nincs a fejében...

Ez valami front lesz, vagy a világot irányító háttérhatalom globális méretű összeesküvésének mellékhatása, aminek folyományaként az egyik széttérdel egy érintőképernyős eszköt, a másik világméretű, és világra szóló hisztiket vág le, a harmadik pedig idegesítően, és folyamatosan idétlen.

Talán még a feleségem tartja magát a legjobban.

Nekem például -- több más mellett, -- ma a buszról leszállva jutott eszembe, hogy tulajdonképpen otthon hagytam a bérletemet...

Vannak ilyen időszakok, amikor egy széttört homokóra rendezett, összeszedett halmaznak tűnik a család egyes tagjaihoz képest. Több ismerősömtől jó érzéssel lenyúlt, és mesterien összekalapált hasonlattal: műveltek vagyunk, mint a tavaszi szántóföld, és szétszórtak, mint rajta a műtrágya.

Meddig tart ez még?

Ha röviden mondom

Ha röviden szeretném mondani, köszönjük, jól vagyunk. Írom mindezt azok után, hogy a haragomat, a keserűségemet, és a tehetetlenségemet kiöntöttem egy másik, egyelőre vázlat alakjában létező, talán soha meg nem is jelenő bejegyzésben.

Hosszabban voltunk hétvégén Sárváron. Édesapám 80. születésnapját ünnepeltük. Természetesen nem lett volna az én családom, ha ez simán megy, de végül is elmentünk, és vissza is jöttünk, és közben nem csináltunk semmit a nagyok házi feladatán kívül.

Nem, nem sok a házi feladatuk. csak a műsor sok hozzá. Talán egy óra kellene összesen ahhoz, amire rámegy az egész hétvégénk, és lassan mi magunk is a feleségemmel. Ki kell találnunk valamit, mielőtt szanatóriumban végezzük. Ha valaki úgy érzi, van nála okosság, szívesen szolgálok konkrétumokkal is, de nem feltétlenül ezen bejegyzések keretén belül.

Valami nem jó. Valamin változtatni kéne. Már megint ezt érzem. Csak nem tudom tettenérni a mi-t, és a hogyan-t...

Elég röviden mondtam?

Favágóképző: létrehozni és hátrahagyni

Az igazi mesterember -- bár nem taoista, de megfogadván a tanítást -- alkot, de nem ragaszkodik. Mindegy, hogy végül ki fogja megvalósítani azt az ötletet, amit évek óta mondasz mindenkinek. A lényeg a megvalósulás. 

Látni (vagy akár csak hallani róla) később, amikor készen van, összehasonlítani az eredeti elképzeléssel, eljátszani a gondolatokkal. Tanulni. Aztán menni tovább.

Oda, ahol várnak.

A pokol ezzel szemben az, amikor saját magad elkészíted. Beleteszel mindent, amid csak van. Idő, energia, család, barátok. Mindent feláldozol a cél oltárán. Kihull az életedből minden más érték. Aztán ami végül létrejön, ahhoz körömszakadtáig ragaszkodunk. Nem engedjük bántani, piszkálni. Még kérdezni sem szabad róla, hiszen mindenünket beleáldoztuk a létrehozásába! Nincs semmi másunk, csak ez. A görcs, hogy amit létrehoztam, az elmúlik egyszer. Ha máskor nem, hát majd velem együtt.

Keserves nagyon.

Ne mulaszd el felismerni, amikor ragaszkodni kezdesz ahhoz, amit létrehoztál! Ha hátra tudod hagyni, nagy nyomorúságokból mentheted meg magad. 

Megint határeset vagyunk

Még nem döntöttük el, hogyan értékeljük a ma lezajlott vizsgálat eredményét. Az elbírálók szakmai tudásához, és jó szándékához kétségünk nem férhet, és miért is vágnák át a mozgató idegek kétharmadát, ha csak egyetlen izom feszes?

Készültünk erre a lehetőségre: a kockázat nem áll arányban a nyerhető előnyökkel. 

Kaptunk viszont reménysugarat is. Egy másik kezelés lehetőségét, ami lényegében modellezi az átvágott mozgatóideg hatását a feszes izom bénításával. Ezáltal van lehetőség az ellenkező hatású izmok megerősítésére, a csecsemőkori mozgásreflexek leépítésére, átfejlesztésére. Vagyis megfelelő ellenhatás elérésére a renitens izommal szemben.

Megnyugtatást is kapunk: nem vagyunk későn. A múltunkba visszanézve a "határeset"-ségen kívül ez volt eddig a legnagyobb átok. Nem mert senki állást foglalni, nem merte azt mondani, hogy ez baj, vagy az baj. Addig-addig vonogatták a vállukat, amíg végül tényleg baj lett. Az ilyen pokoljárások végén pedig ott állt egy-egy zseniális terapeuta, csípőre tett kézzel, hogy hol voltunk idáig?

Ezúttal ezeket a köröket talán elkerülhetjük. (Sokat okosodtunk azóta mi is, és jónéhány ismerőst is szereztünk.)

A lány fodrásznál volt. Igazi kis hölgyet vágtak belőle. A legkisebb pedig egyre kevésbé érti meg, hogy miért nem úgy működik minden a világon, ahogy azt ő elképzeli. A nagyobbik kiabálásával tudok mit kezdeni: jól megsértődöm. Attól magába száll. 

De a kicsi hallgatása ellen nem vagyok fölfegyverezve. Semmire nem reagál ilyenkor. Otthagyni nem ér! Kinél van okosság? Mit akar valójában ilyenkor?

Két régi jó barát találkozott: Zsíros B. Ödön, és T. Rab Antal. -- ez itt a pozitív kicsengés.

Ketten együtt -- kettő

A folytatás megírásának ideje végül elérkezett minden kórság, fáradtság és szeretetteljes hozzászólás ellenére vagy éppen ezek miatt. Ott hagytam el legutóbb, hogy PálFeri...

A sorban Csizmadia Róbert következett, aki megmutatta, hogy a játékosság erejével mennyivel könnyebben, gyorsabban juthatunk pontos információkhoz egymásról. Rögtön az első játékban mindenki kapott egy lapot, és a vele, vagy távol levő társának kellett rajzoljunk egy szeretet-virágot. A szeretet virág attól különleges, hogy 1., nincs mégegy ilyen a világon, mint amilyet éppen akkor, éppen ott rajzolunk, 2., minden szirmára rá kell írni a szerettünknek valami olyan tulajdonságát, amit különösen szeretünk benne. Utána persze oda is kellett adni, meg is kellett nézni, és hümmögni is kellett. Aztán este megbeszéltük, és igazán jó beszélgetés kerekedett belőle. 

Róbert előadói stílusából is sokat tanultam, amit igyekezni fogok hasznosítani, ha nekem kell majd valahol előadást tartanom. Lényegében úgy állt, olyan alázattal a témája mellett, mint a mondanivaló áldozatkész szolgája. Ilyen emlékezetes, és erős előadást ritkán hallok. 

Ami még meglepett közben, (és erre, bár a nap folyamán többször is előfordult, ekkor eszméltem rá, az az volt, hogy) felváltva jegyzeteltünk a feleségemmel, és mégis egységes jegyzet készült. A kézírásunk némileg különbözik, ebből lehet csak megmondani, hogy melyik részt ki írta.

A játék kikapcsol, felold, mert a szabályai révén biztonságot ad.

Végezetre kaptuk a szomorú hírt, hogy utolsó előadónk autója hazafele jövet, de még jócskán a határon túl lerobbant, ezért az utolsó előadás elmarad. Cserébe Dr. Mihalecz Gábor küzdhetett egy kicsit hosszabban a még nem teljesen felépült hangszálaival. De krákogva, és a vizet erősen fogyasztva olyan előadást tartott a megcsalásbiztos házasság receptjéről, amit -- bizton állíthatom, -- még azok számára is hasznos volt végighallgatni, akiknek a házasságát tudtuk szerint nem felnyegeti a megcsalás veszélye. Megemlítette, hogy nemsokára megjelenik egy könyve, amiben részletesebben fog szólni a témáról. Nekünk három pontot ragadott ki a könyvben szereplő hét közül.

Először is azt, hogy határozzuk meg a kapcsolatunkat. Tudjuk megmondani, hogy kiei vagyunk mi egymásnak?

Másodszor, hogy határozzuk meg a kapcsolatunk határait. Ugye lehet érzeni, hogy ez nem megy, amíg az első ponton túl nem jutottunk? Annyira kifejező a magyar nyelv: határozzuk meg, és aztán őrizzük ezeket a határokat! Itt konkrét példákat kaphattunk a határátlépési kísérletekre, és az ellenük kidolgozott intézkedési tervekre.

Harmadszor pedig tegyünk bele 100%-ot. Ugyanis egy kapcsolatból, ha az egészséges, és hosszú távú, annyit fogunk tudni kivenni, amennyit beletettünk. Ez nem azt jelenti, hogy patikamérlegen osztogassuk a kedvességünket, hanem hogy adjuk oda mind! Amennyit csak tudunk! Talán nem azonnal kapunk érte viszonzást, hanem majd idővel. Ez egy olyan bank, a szeretet bank, ahol a betét néha egy kicsit kamatozik is. De az garantált, hogy amit beleteszünk, azt fogjuk tudni kivenni is. Például ha rosszat teszünk bele, bántásokat, mulasztásokat, akkor az igen szaporán kamatozásnak indul, és a végén kamatos kamattal kapjuk vissza. Pedig akkor éppen általában nagyon nem arra volna szükség.

Az előadók szemmel láthatóan nem beszéltek össze. Mégis, amit a nap végére egésszé összeállíthattunk magunkban, abban nem volt hiány, vagy ellentmondás. Ha csak az anyagi oldalát nézem, akkor is meg kell állapítanom, hogy jó helyre költött pénz volt. De az alkalomból származó összes hasznunkat figyelembe véve inkább érzem magunkat megajándékozottnak, meggazdagítottnak. Új kapuk nyíltak, új utakon járhatunk. 

Köszönjük a lehetőséget, a szervezők, és a segítők áldozatos munkáját! 

Reméljük, hogy ez az alkalom az első volt a sorban.

Ketten, együtt

Rendhagyó módon indítottuk a februárt a feleségemmel. Ementünk a Ketten Együtt Napra.

Ketten együtt.

Az nem lepett meg, hogy a 400 fős terem pontosan tele volt. Az sem lepett meg, hogy láttunk ismerős arcokat (az előadók között is). Még az sem lepett meg, hogy ők sem emlékeztek ránk, mivel néhány esetben nekünk is komolyan el kellett gondolkodni, hogy hogyan is hívják az illetőt...

Viszont ki az, aki egyedül megy a Ketten Együtt Nap-ra?

Voltak jónéhányan, és ez magában is meglepett.

A területi eloszlás tekintetében, ahogy azt várni lehetett, ismét Budapest vitte a pálmát (vagy a babért). Szép számmal voltak, akik 50 km-es körzeten túlról, illetve még a határon is túlról jöttek.

Volt ismerősünk, aki a nagyobbik fiával jött. Két pár. Mindkét asszony áldott állapotban, aranyosan kigömbölyödve. Elvégre a párkapcsolatra való felkészülést korán kell kezdeni. Lehetőleg már a pociban.

Az előadások színvonalához már az előadók névsorát végignézve sem fért kétségem. Jónéhányukat ismertük korábbi munkássága nyomán (is). Jó ideig van miről beszélgessünk most Anikóval, ha éppen ráununk a házasságunk működtetéséről szóló beszélgetésekre (gyerekek, nyaralás, hitel, lakásfelújítás, szükséges időszaki vásárlások ... -- ugye ismerős? Nem kell talán túlrészleteznem).

Például az az egyszerű igazság, hogy lefele a lejtőn mindig könnyebb menni, kevesebb erőfeszítést igényel, mint fölfele. Dr. Mészáros Ádám előadásában ezt a házasságra alkalmazva mutatta be, hogy ha akkor fordulunk vissza, amikor még csak kicsi a baj, azzal igen nagy későbbi szenvedésnek állhatjuk útját. Nem kell leszánkózni a lejtő aljára, és onnan visszaküzdeni magunkat.

Tapolyai Emőke előadásában (a korábbi előadásaiban is mindig) megfogott a kontraszt, a mély mondanivaló, és a humor olyan vegytani pontosságú keveréke, ami elgondolkodtat, könnyeket fakasztó katarzisba csap, majd egy nevetéssel bevési az egész élményt az agynak azokba a titkos falaiba, ahonnan a szükséges pillanatban le kell, le lehet olvasni a kapott információt. Emőke természetesen nem hagyta otthon a kedvenceit. Nem lehettünk meg pitypang, megbocsátás, és Kende történet nélkül.

Az ebédszünet meglepetése az volt, hogy a feleségem társaságában milyen hamar elröpül az erre szánt egy óra. Mi rutinos játékosok révén, -- már ami a vendéglátást sebességét illeti, -- még a kávénkat is meg tudtuk inni. Igaz azt már kicsit kapkodva.

Érdemes volt sietni, de kár volt kávézni. Pál Ferenc atya előadásán ugyanis lehetetlen elpilledni. Lehetetlen ebéd utáni sziesztát tartani. Négyszázan éreztük úgy a teremben, hogy csak nekünk beszél, és négyszázan láttuk, ahogy egymaga ki- (vagy inkább be-)töltötte nemcsak az egész színpadot, de még a színpad előtti teret is. Közben pedig megtanultuk, hogy az emberi lélek működésének egyik dimenziója az igazság, és az igazságosság. Ebben a dimenzióban jelen van, jelen kell legyen még a méltányosság is. A megbocsátás például már egy másik dimenzió, és az a nehéz, amikor a felsőbb dimenzióban végbement változás (pl. megbocsátottam) az igazság dimenziójában is egyensúlyi állapotba kerül. Rengeteg gyakorlati példát, és szakirodalmi meghatározást hallhattunk. Több ponton is megjegyeztem magamnak, hogy ha én ezt a gyermekeim nevelésénél tudtam, és alkalmaztam volna... 

Isten kegyelméből most kaptam egy esélyt.

Ha erőm engedi, a vasárnap második feléről holnap tudósítok.

Az eszem egál

... és akkor még magyaráz!

Itt van negyed tíz, holnap reggel iskola, és akkor nekiáll nekem megmagyarázni, hogy márcsak tíz perc van hátra abból a filmből, amit meg akar nézni, és hogy lehetek ilyen szívtelen apuka, hogy még ezt sem engedem meg?!

Na itt betelt a pohár. Sarkon fordultam, és elhagytam a helyszínt. (De legalább nem álltam neki kiabálni -- lévén már negyed tíz, és a többi alszik. Nem csaptam pofon, nem tettem semmi megjegyzést... Faarccal távoztam. Majd ha nagyobb lesz, megérti, milyen rosszul estek nekem ezek a "beszélgetések". Remélem.)

Holnap új nap lesz. Minden nap egy új esély.

Fölháborodni pedig igenis jogom van! A kifejezés módját kell helyesen megválasztani. Remélem, ezúttal sikerült.

Kamaszodik

Lázad, és jobban tudja.

Megmondja, kimondja, elmondja. Közben pedig vihog. Idétlenül.

Kioktat, szemtelenkedik, és bosszant mindenkit maga körül.

Amikor pedig rá mer szólni valaki, akkor ő a sértődött mártír.

Egyik este leültem az ágya szélére, és elmeséltem az első találkozásunkat. Megint. 

Ő akkor még csak egy öt hetes terhesség volt, én pedig az apukája, aki életében először hallott szívhangot. A saját fiáét. Ráadásul éppen február 14-e volt.

Nos. Mostantól már ez sem használ.

Azt hiszem, íratnom kellene valami nyugtatót...

(Pedig ez még csak a kezdet.)

--
Pontosítás: jobbik felem, aki élőszóban szokott megjegyzéseket fűzni az itt olvasottakhoz, egy komoly tárgyi tévedésre hívta fel a figyelmemet a fentiekkel kapcsolatban. Az egyiket, akiről itt szó van, 15 hetes terhesség formájában tapasztaltam először. A másikat, akiről itt nincs szó, de más helyeken meg gyakran van, 5 hetesen. Szóval az idő megszépítő távolában szépen össemosódott a kis agyamban a két eseménysor. Elnézést kérek a pontatlanságért. (Sz.L.J. 2015-01-30)