Munkámból és egyéb elfoglaltságaimból adódóan sok ismeretségem virtuális. Minden nap együtt dolgozunk/dolgoztunk, ismertjük (innentől nem használom többé a múlt időt, de tessék odaérteni!) egymás családját, munkáját, gondolatait, gondjait. Gyakran okosságokat is mondunk egymásnak. Hadd ne ragozzam. De kivétel nélkül még soha nem találkoztuk személyesen.
Helyenként példaképeim ők. Útmutatóim, mestereim.
Szándékosan nem mondok példákat, nehogy valaki magára ismerjen. Vagy ne ismerjen magára, és ettől megsértődjön.
Egy ideje megadatott, hogy néhányukkal mégis, személyesen is találkoztam. Érdekes volt.
Nem mentem oda hozzájuk. Volt, aki behívott a társalgásba, de nem ketten beszélgettünk, hanem egy kisebb társaság. Volt, akihez(/akikhez) oda sem mertem menni. Elvégre ki vagyok én? Én ismerem őket, tudom, hogy kicsodák, de ők vajon megismernének-e? Eszükbe jutna-e egy név, vagy egy becenév alapján, hogy én vagyok, aki... ?
Bár tesztelő vagyok, ezt nem mertem tesztelni. Ülök inkább a sarokban. Hallgatom, ahogy az okos emberek fontos dolgokról beszélgetnek. Vagy kevésbé fontosakról.
Élvezem, hogy jelen vagyok, és most megelégszem ennyivel.
Tíz év múlva pedig majd elmesélem valakinek, hogy amit ő mindennap használ, azt azért hívják úgy, mert az ötödik korsó sör után nem jutott jobb az eszünkbe... (Ilyen már történt velem, nem is olyan rég, de ez egy másik történet.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése