2013. június 12.

Figyelmeztetés a múlandóságra

Összeszoktunk, összenőttünk. Ragaszkodtunk egymáshoz. 
Ha néha egyikünk elkeveredett is, a másik türelmesen megvárta, amíg előkerül. Sokat lógtunk együtt, és külön is, de ez sosem volt baj. Kicsit gyűröttek voltunk, koszosak, néha másnaposak, de ez csak megerősítette köztünk az összhangot.
Amikor a feleségem tegnap egy új sapkával lepett meg, még nem sejtettem semmit.

Ez az egyik legjobb képem róla. Így fogok emlékezni rá (saját fotó)

M.A.C. még csak négy éves volt.
Szép kor ez ebben az esetben, és már egyébként is túl sokat tudott rólam...

2 megjegyzés:

motymoty írta...

:)

És rögtön le is cserélted az újra? Szegény öreg(?) társ.

SzaLaci írta...

A fejemről kapta le reggel a volt menyasszonyom, és ugyanazzal a mozdulattal dobta is ki a kukába! Én még hagytam volna egy kicsit.
Mondtam neki, hogy vigyázzon, mert ha ilyeneket tesz, többé nem veszem feleségül :-)