Péter mondta először a fürdető krémre. Végül annyira megtetszett a család többi részének a szó, hogy egy ideje nagyon sok mindennek ez a neve. Etimológia terén itt tartunk. Kíváncsi vagyok, hogy végül hol fog megállapodni a jelentéstartalom?
A nyaralással kapcsolatos félelmeim nem voltak alaptalanok, ugyanis miután odaértünk, közölték, hogy a lefoglalt szállásunkat családi okok miatt mégsem tudják kiadni. Erre Anikónak három számmal nagyobb lett a feje, és végül kaptunk egy másikat. Ez messzebb is volt, meg szebb is volt, és nem is volt öt személyes, csak négy, de mindent megoldottunk. A tulajdonosok nagyon kedves, segítőkész emberek. Úri helyünk volt. ... egy másik településen.
Égtünk a napon, élveztük a vizet (a Balaton, az mégiscsak Balaton), és kerestük az elkóborolt gyerekeket. Ettünk étteremben és a parti büfében. Egyik finomabb volt, mint a másik. De olcsóbb nem sokkal. Cserébe a strand ingyen volt. Ami nagyon meglepett: a parkolás is. (Volt szabad parkoló, akármikor mentünk!)
Régi kedves ismerősökre találtunk, és újakra is. A legjobban nekem az tetszett, hogy elnézve a strandtársak gyerekeit, és azok viselkedését, meg kellett állapítanom: nekünk tök normális gyerekeink vannak. Janka kapott egy jó kis fülgyulladást, és mindannyiunkon megtelepedett pár kisebb gombatelep, de más jelentős eseményről nem tudok.
Az idő gyönyörűen kitartott tegnap estig, amikor aztán dörögve-morogva, nagy széllel megjött Lőrinc, hogy elvégezze, amit a dinnyével ilyenkor kell. Mi pedig hazajöttünk.
Kicsit több szóban ennyi volt idén a nyaralás. Számottevő fénykép nem készült, de ennek számos oka van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése