Szép név. Szép virág.
Újpest központjában működik egy ilyen nevű cukrászda.
Tegnap délután odasétáltunk fagylalt fogyasztás előre megfontolt szándékával.
Sajnos azonban a pénztárosnak nem állt módjában foglalkozni velünk, mert miután befejezte a telefonbeszélgetését, nagyon gyorsan csillapítania kellett az étvágyát a helyben található finomságok egyikével. Közben annyi idő telt el, hogy három tanácstalan gyermek ki tudta választani, hogy pontosan milyen fagyit szeretne? (Ezen időtartam megbecslését a Kedves Olvasóra bízom, de azt el kell árulnom, hogy nem egy-két pillanatról van szó.)
Rövid idő alatt másodszor láttam, amit tizenhárom év alatt meg tudtam volna számolni egy kezemen (most már sajnos nem), hogy Anikónak három számmal nagyobb feje lett, és eljöttünk onnan. Ismerhetik ott a türelmetlen pestieknek ezt a szokását, mert az újpesti Harangvirág az a hely, ahol előbb fizetni kell, és csak azután kapja meg az ember a pár gombóc fagyiját a blokk ellenében. Ilyesformán mentesültünk a Zrínyi módszer alkalmazása alól, vagyis nem fizetés nélkül rohantunk ki.
A gyerekek nem értették ugyan, hogy miért megyünk máshová...
Mi nem írunk a panaszkönyvbe, nem küldünk levelet a fogyasztóvédelemnek. Még patáliát sem csapunk. Mi a pénztárcánkkal szavazunk. Oda megyünk, ahova beférünk az üzlet ajtajában dohányzó eladótól, ahol kapunk valamit a pénzünkért. Ha mást nem, figyelmes kiszolgálást. Vagy egyáltalán csak kiszolgálást.
Túl igényesek vagyunk, ugye?
Természetesen fognak kapni még néhány esélyt, hogy javítsanak a bizonyítványukon. De a bizalom törékeny, és a rossz hírek hamarabb terjednek, mint a jók.
Az ott dolgozókat pedig nem fogja megkeresni a konkurencia jobbnál jobb állásokkal, ha ennek, és a hasonló eseteknek híre megy. De miért is vegyem el az illető személy(ek) azon jogát, hogy minderre maguktól jöjjenek rá?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése