Elektromos közizgatás

Elmentünk a nagyfiammal, hogy átvegyük a gyerekek új személyi igazolványait. Azt mondták: 14 évesen már saját magának kell ezt elintézni, de legfőbbképpen aláírni.
Kormányablak, délután öt óra. Este nyolcig vannak ma.
Megnyomjuk a sorszámosztón a Személyi igazolvány gombot. Kétszer. Azzal a felkiáltással, hogy most vagy egyel több sorszámot húztunk, vagy kettővel kevesebbet. Egyik sem lett igaz.
Fél óra várakozás után az egyik ablakból elkezdett kérdezősködni az ügyintéző, hogy milyen ügyben várakozunk. Ránk került a sor, megmondtuk.
Nem jó a sorszámunk!
A bal fölső gombot kellett volna megnyomni, és négy sorszámot kérni!
Azért csak adjuk oda a meglevő sorszámainkat. Azt a kettőt. Amivel már várunk itt 40 perce.
Vissza az automatához. Nyomnánk a gombot, de a sorszámkiadás épp szünetel. Elfogyott a papír! Nem hogy négyet nem ad, egyet sem!
Vissza az ablakhoz, mondjuk, mi van. Menjünk vissza az automatához, majd fölírják nekünk egy cetlire a négy sorszámot. ...
Közben az információs pultban ülő nagy morgással, hogy nincs már egy guriga papírja sem, valami félig használt, féltekercset fűz éppen a gépbe. De mit érdekel az minket!
Kezünkben a cetli, kézírásos sorszámok magyarázattal: elfogyott a papír!
Ja! és menjünk föl az emeletre. Még szerencse, hogy a nagyfiú csak enyhe fokon mozgássérült.
Sorra kerülünk. Mutatjuk a cetlit.
Mögöttünk valaki értetlenkedve mutatja a saját, frissen nyomtatott, a miénkkel egyező számú cetlijét!
...
Ez muszáj, hogy a magyar valóság legyen, mert viccnek egy kicsit durva lenne!
Ügyintéző öt percre eltűnik a helyzet tisztázása érdekében. Amikor visszajön "hát ... várni kell"-t dob a nyomtatott sorszámosoknak, és győz a kézírás, meg a közel 1 óra türelmes várakozás.
Végül mindenkinek lett igazolványa. Pin kódos, TB kártya helyett is jó. ... és nekem kellett aláírni minden papírt, és minden egyes igazolvány kiadása előtt az ügyintéző áthúzott egy sorszámot a cetlin, és elkérte a személyi igazolványomat, majd miután megtekintette, visszaadta. Biztosan sokat változott az alatt a három perc alatt, amig egy-egy gyereket lezongoráztunk.
...
Ez is muszáj, hogy a magyar valóság legyen, mert viccnek nem kicsit lenne durva!
Tudom, el lehet menni... De engem nem üldöznek el ennyivel! A folyamatos megkeresések ellenére, puszta kalandvágyból mégis maradok a családommal együtt. Egyelőre.

Előre nézek: holnap kezdődik az iskola.
Hány gyermekem jár oda?
Egy... kettő... három.
Kíváncsian várom.