Nekem akkor is...

Világszerte fekete péntek van. Őrültek háza a boltokban, webáruházakban. Mindenki a leszállított árakra pályázik. Mert hogy mennyivel olcsóbb?!
Tényleg olcsóbb? Vagy ez is csak része a világméretű szemfényvesztésnek. Ahogy az is része, hogy sokan, nagyon sokan gondolkodás nélkül bedőlnek ennek a trükknek.
Persze lehet magyarázni, hogy karácsony közeleg, és ilyenkor olcsóbban lehet venni ezt is, azt is. Van, aki elhatározta, hogy ma beszerzi az összes karácsonyi ajándékot, amit csak eltervezett. Szegény férjét alig győzöm vígasztalni: lehet, hogy ma látszólag sok pénzt költ, és egyben, de ha széthúzná az időben, akkor még több lenne a kiadás. Sovány vigasz.
Annak azért örülök, hogy a közvetlen környezetemben már senki nem akarja hitelből megoldani a karácsonyi ajándékozkodást.

Erről szól a karácsony? A vásárolt ajándékokról? A megkívántam, megveszemről? Arról, hogy ha neked nincs olyan, vesztes vagy?
Nem lehet mindent mértéken felül! Mérték van most is. Csak hibás.
Értékesebbnek kellene tartanunk az együtt töltött időt, az egymásra figyelést, a szeretet, az egymásra figyelés gyakorlását, megélését!
... mondom én, aki ma a családból a legtöbbet költötte a fekete péntek alkalmából. Hipokrita vagyok, nem vitás.

Nekem ma akkor is Katalin nap van!
Figyeltem ám, hogy kopog-e, tocsog-e, de se nem egyik, se nem másik. Akkor most mi lesz karácsonykor? Se fagy, se eső? Se boldogság?
Csak a boldogság bankjegyeken vett mása, a pillanatnyi öröm, ami aztán hosszan tartó kiábrándulásba, végül a kacatok kukába kerülésébe torkollik. A kitartóbbak hánykolódnak körülöttünk akár több éven át is.
Egy ismerősöm mesélte, hogy náluk hagyományosan olyan a karácsony, hogy összejön a család... és veszekednek. Szép hagyomány! Évről évre felelevenítik. Innentől értem, miért nem várta annyira soha életében ezt az ünnepet.
Ugye nem ez a boldogság?

Nekem ma akkor is Katalin nap van!
Mi akkor a boldogság?
Számolgatom a Katalinokat, Katákat, Katinkákat, Katikákat... Akiknek az élete hosszabb-rövidebb időre összekapcsolódott az enyémmel. Számot adok magamnak: mi lett velük? Kiről mit tudok a mostani állapotában? Hogyan emlékszem rá? Mi az a legkorábbi emlékem, ami róla eszembe jut? Mi a legutolsó mozzanata az életemnek, amiben még szerepel?
Nem, ez nem boldogság. Ez nosztalgia. Merengés a múlton.
Számba vesszem a múlt köveit, hogy lássam: miből építhetek jövőt, mielőtt hozzáfognék.

Nekem ma akkor is Katalin nap van!
Isten éltessen (így utólag is) mindenkit, akinek ünnepe van a mai napon!