Reccsent egyet

Írtam már arról, hogy ha zörög is nálunk a szekér, de megy. Erre nagyon büszke voltam, hogy rájöttem. Azon büszkeségemben történt azonban valami.

Nagyot reccsent a szekerünk.

Most óvatosan, lassan haladunk a rendes kerékvágás felé, és reménykedünk, hogy hamar találunk olyan műhelyt, ahol ilyesmit javítanak.

Mert magam beláttam végre, hogy a szekérzörgés nem jó. Illetve nem minden esetben.

A nagyfiú mindenesetre nagyot nézett. Utaltam a hétvégi, házi feladat elkészítésére való szép szóval, majd hangos szóval unszolásnak a számunkra, szülők számára megalázó voltára.

Nem is bíztattunk nagyon, és bár ennek hatására látványosan elkezdett a házival foglalkozni, de hamar rám bizonyította, hogy a matematika házi feladatánál nem úgy segítek, ahogy ő azt igényli, és egy "megcsináltam, amit tudtam" felkiáltással már ment is "pihenni". Amikor konkrétumok felől érdeklődtem a helyes, általa elvárt segítség tekintetében, csak egy "hát nem így" volt a válasz. 

Nem csodálkozom. Most, ahogy ezek újra megfordultak a gondolataimban, eszembe jutott, hogy nemrégen lengették meg előttünk egy mindent megoldó műtét lehetőségét, aztán még nemrégebben a bizottság úgy döntött, hogy őt nem javasolják a műtétre, de alternatívaként ajánlottak másfajta kezelést... Ő meg szegényem csak kapkodja a fejét, és ha ez a bizonytalanság még nem volna elég, akkor ráadásul még kamaszodik is, ennek minden áldásával, és átkával együtt.

Nagylány ezalatt majdnem minden feladatával elkészült, a szobáját is kitakarította, a tengerimalac ketrecét is kitakarította, és még az öccsére is vigyázott néha. Mindezt tenyérbe mászó stílusú szöveggel fűszerezte meg. Mondtam neki, hogy öregapám kocsis volt, de ő is pirult volna mindezek hallatán. Tudom, a mosolyon kívül lesz egy kevés munkánk is ezzel. Ki kell deríteni, hogy honnan veszi az alpári szöveget, és miért használja? 

A farsangon úszóbajnoknak öltözött, és valóban kezd látszódni rajta a heti két úszás óra.

A kisebbik nagyfiúnak pedig már két foga hiányzik. Jövő héttől ő is jön velünk úszni. Most a betegeskedése miatt egy hónapot majdnem teljesen kihagyott. Azért csak majdnem, mert két alkalommal volt még lehetőségünk őt is megúsztatni, és ezzel éltünk is. Lassan-lassan csak átkerül abba a csoportba, ahova eredetileg járni szeretett volna. Mondtuk neki, hogy a kitartás meg fogja hozni az eredményét, csak legyen türelmes, és csináljon meg mindent, amit kérnek tőle, mert ez az út vezet a kis medencéből a mélyvízbe.

Aztán csütörtökön megint elővette valami kezdődő nyavalya, ezért a héten már nem is ment oviba. Csak nem kezdődik újra a szezon? Csak nem. Reménykedünk, hogy hétfőre elmúlik minden nem magyarázható nyomával együtt.

Közben ugyan már cius lett, de ez a bejegyzés még visszadatálva a februári sorba helyeződik, hiszen arról szól. Sűrű március elé nézünk.