2015. március 9.

Favágóképző: Poharak

A mai favágóképzőben rendhagyó módon Kabát Elemér mesél.
-- Kávét kortyolgatva ültem a munkahelyemen a teakonyhában, és ahogy eluralkodott rajtam a kávé részecskék megemelkedett energiaszinjéből származó rendezetlen gondolatmozgás, magam sem tudom miért, egyszercsak elkezdtem figyelni a jövő-menő munkatársaimat.
Hozták a kisebb-nagyobb poharaikat, és küzdöttek. Az ásványvizes kútnál a poharuk nagynak bizonyult. Másoknak a kávéautomatába nem fért be a pohara. Volt viszont, akinek többször is meg kellett töltenie az edényét, mire úgy érezte: csillapul a szomjúsága (ezek pohara általában kicsi volt).
Ezen aztán elgondolkodtam.
Nekem van kis poharam is, meg nagy poharam is, és van szélesebb is, meg magasabb is. Amelyik pohár nem felel meg az adott körülmények között, azt nemcsakhogy nem használom, de haza is viszem. Ne foglalja a helyet fölöslegesen...

Ekkor azonban Kabát Elemérnek megcsörrent a telefonja, és egy nagyon ideges ügyfél nagyon gyorsan és nagyon hosszan akart vele beszélni. Talán ami fontos volt, így is elmondta. Ítélje meg mindenki saját maga! Már ha még képes rá.

Nincsenek megjegyzések: