Ma a munkahelyemen sokként ért, hogy mindaz, amit féltő gonddal őriztem, ami egy másik renddel való összehasonlíthatóságot, az ahhoz való visszatérés lehetőségét jelentette számomra, az másnak nem jelent semmit.
Föltették a maguk okos kis kérdéseit, és meg is válaszolták maguknak azonnal. Ami eddig volt, nem kell.
Hogy hány ember mennyi munkája fekszik benne, az senkit nem érdekel innentől. Na jó, engem talán igen. Engem is csak azért, hogy megtanuljam elengedni. Igyekszem a további fejlődésben nem részt venni, nehogy annyival hátráltassam a fejlődést, mint amennyivel eddig előbbre vittem.
Ősz van. Az elengedés időszaka. Most még a nagyfiammal is a halálról, az elengedésről, az elbúcsúzásról beszélgetünk. A kicsivel összerakjuk a babakocsit, a lány pedig, ha lehet ezt mondani, még többet segít itthon, mint eddig bármikor.
Egy kicsit ugyan tanácstalanok az új jövevénnyel kapcsolatban. Mutatjuk nekik, hogy mi továbbra is ugyanúgy szeretjük őket... Van, amelyik tudja, van, amelyik érzi, és van, amelyik elhiszi.
Kiindulásnak ez talán nem is olyan rossz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése