2015. október 11.

Kétszer a boltba

Egyszer kenyér, egyszer Elemér. Tojást is hoztam a zöldségestől, de minek? Kicsúszott a kezemből a doboz. Úgyis akartam takarítani...

Átgondolva a tegnapi hisztit, és megnézve a semmibe vétel mértékét, illetve számát és formáját, szerintem még mindig gyakorlhatom egy kicsit az alázat áldott tudományát.

Voltunk délután lakást nézni. A gyerekeknek nagyon tetszett. Nekünk már nem annyira. De most akkor láttunk ilyet is. Az árak mozgását figyelve ebből még akármi is lehet. Adásvétel nem. Vagy nem most.
Abból látszik, hogy jó lakás az a fajta, amit néztünk, hogy nem sok van belőle, és azok is nagyon hamar elkelnek. Nekünk csak egy kell, az sem sürgősen. Nem fog hirtelen mind összedőlni, és ahogy most is van itt-ott egy-kettő eladó, hát valószínűleg lesz később is. Vagy tévedek.

A család mindenképpen jobb. Időtöltésnek is, meg az eredményeit tekintve is. Mintha még nem választottam volna...

Nincsenek megjegyzések: